DR. BÁLINT GYÖRGY (SZDSZ): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelõtt azt a véleményemet szeretném illõ tisztelettel kifejezni, hogy egy régió kritikus problémáinak a megoldása sokkal nagyobb jelentõségû kérdés az ország szempontjából, mint annak a régiónak a részaránya az ország egész területébõl. Mégpedig azért, mert hiszen a megoldás vagy önmagában a megoldásra való törekvés, a megoldás szándéka is módszereket, metodikát, lehetõséget nyújt arra, hogy további hasonló kérdéseket könnyebben, egyszerûbben oldjunk meg.
A részletes vita elveinek megfelelõen én a határozati javaslat 3. pontjához szeretnék hozzászólni, amely azt mondja, hogy a Magyar Köztársaság Országgyûlése felkéri a kormányt, hogy '96. március 30-áig dolgozzon ki stratégiai munkatervet, cselekvési programot. Én azzal a négy ponttal, amely a 3. pontnak az alpontjait képezi, teljes mértékben egyetértek. Négy, nem? (Közbeszólás: Négy.) Az négy. Igen. Teljes mértékben egyetértek, csak néhány gondolatot szeretnék ehhez a kérdéshez elmondani, mielõtt a javaslatomat megtenném, mégpedig csupán címszavakban.
Mi a teendõ? A Duna-Tisza közi hátság vízgazdálkodásának a rendezése során legalább kétféle feladatot kell megoldani. Az egyik az, hogy alkalmazkodni kell a vízhiányos állapothoz, a másik pedig az, hogy pótolni kell a vizet külsõ vízforrásokból. Ennek természetesen mindegyiknek több alpontja is lehet, többek között például olyan elhanyagolt módszerek, mint a lehullott csapadék helyben tartása, a párolgási veszteség csökkentése, a racionálisabb öntözéses gazdálkodás, a nem ivóvízminõségû vizet igénylõ munkákra - például mint kertek öntözése vagy kocsimosás - értéktelenebb vízkészleteknek a hasznosítása és így tovább.
Én ennél is fontosabbnak és sürgõsebben megoldandónak tartom azonban a külsõ vízforrásoknak a hasznosítását. Itt szeretnék csatlakozni ahhoz, amit az imént Samu János képviselõtársam elmondott. A Duna-Tisza közi területnek egy része 40-50 méterrel magasabban fekszik, mint a vizet adó folyóknak a temgerszint feletti magassága. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy azokat a területeket kell öntözni, amelyek a legmagasabban vannak. Éppen olyan ésszerû elhatározásokat lehetne véghez vinni, amelyek lehetõvé teszik azt, hogy az alacsonyabban fekvõ területeket öntözzük. Ezzel kapcsolatban az általános vitában Juhász Pál képviselõtársam mondott nagyon megszívlelendõ tanácsokat. Énnekem az a szerény véleményem, hogy az öntözhetõ és az öntözendõ területek, vagyis azok a területek, amelyeket racionálisan, gazdaságosan lehetne öntözésre berendezni, többé-kevésbé egybeesnek, vagy legalábbis csak olyan terveket kellene készíteni, amelyek ezeket a racionális öntözési lehetõségeket hasznosítják, használják ki.
(20.40)
Szeretném hangsúlyozni azt, hogy nagyon nagy jelentõséget tulajdonítok - minden ellenkezõ véleménnyel szemben - a téli vízhasznosítás kérdésének azért, mert ez nemcsak öntözést jelent, hanem a talajvíz szintjének az emelését is. Ez ad lehetõséget arra, hogy a kiszáradó természetes tavakat vagy a mesterséges víztározókat télen tudjuk feltölteni vízzel, abból a célból, hogy ezeket a vízkészleteket nyáron hasznosítsuk. És természetesen környezetvédelmi szempontból is rendkívül nagy ennek a jelentõsége, hiszen a kiszáradó területeken nagyon sok növény- és állatfaj kritikus helyzetbe került, pusztulóban vannak, és ezeket is meg lehetne menteni azzal, ha a Duna-Tisza- közi hátság vízháztartását rövid idõn belül és a nemzetgazdaság legkisebb terhelése mellett tudnánk megoldani.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)