IVANICS ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Megpróbálom rövidre fogni mondandómat, bár mint aki ezen a területen él, személyesen is érint ez a kérdés.
És bár nagyon sok mindent hozzá lehetne tenni az elmondottakhoz, megpróbálok ragaszkodni a módosító indítványhoz, amelyet a környezetvédelmi bizottság terjesztett be.
Annak is az elsõ pontjával kezdve mindjárt a határidõ merül fel: 1995. október 30-áig kell a kormánynak tájékoztatást adnia - ezen verzió szerint - az Alföldön kialakult, természeti katasztrófával fenyegetõ állapotokról. És mellé kell tenni a leglényegesebb kérdést: a fenti célokat szolgáló központi költségvetési eszközökrõl is szólni kell, hogyan és miként kívánjuk ezt megoldani.
Hangsúlyozni kívánom, hogy egyértelmû: az ország érdeke, hogy erre a területre víz kerüljön. A megoldás módozata mellett - hogy milyen módon, csatornával, szivattyúval - az a lényeg, hogy az ott lévõ természeti adottságokat kihasználva meg kell kísérelni az ország érdekében, hogy az a természeti állapot megközelítõleg visszaállítható legyen, amely az itt élõ népességnek és az ide látogató, egyre növekvõ számú, a tanyai turizmust igénybe vevõ embernek valóban azt tudja adni, amire ez a táj képes. Erre, úgy érzem, a magyar nemzet megoldást tud adni egy, két folyó völgyében elhelyezkedõ, európai mértékkel mérve piciny területre nézve. Ha körülnézünk a környezõ országokban vagy esetleg tõlünk nyugatabbra, láthatjuk, hogy azok a nemzetek, amelyek a saját területükkel megpróbáltak igazából a sajátjukként gazdálkodni, milyen átalakító munkákat végeztek. Nem akarok holland példával elõhozakodni, ugye, egészen mások az adottságaik. De azt is tudomásul kell venni, hogy ez a táj egyszer már - éppen az ott dolgozó emberek keze munkája nyomán - gyökeresen átalakult, hiszen a századfordulón az azt megelõzõ pusztai állapotból gyönyörû gyümölcsöskertet varázsoltak erre az országrészre, amely rövid idõn belül Európa minden piacán versenyképes termékekkel jelentkezett.
És ma ez a helyzet veszélyben van! Veszélyben van Budapest zavarmentes ellátása is zöldséggel, gyümölccsel, és valójában a magyar mezõgazdasági potenciál egy nagyon jelentõs területének az elvesztésével számolhatunk, ha nem tudunk ebben a kérdésben elõrelépni. Én úgy gondolom, a változtatásra van garancia: az ott élõk tenniakarása; és úgy gondolom, jelen pillanatban a parlament egyetértése is garancia ebben a vonatkozásban, hogy itt valóban egy olyan cselekvési programot tudunk majd elfogadni, amely mintaként szolgálhat az ország többi régiójának felemelésében is. Úgy gondolom, az Európai Közösségbe való integrálódásunk lehetõsége adja azt az ötletet ehhez a térségfejlesztéshez, hogy a mezõgazdaság támogatása túlnõhet olyan különbözõ, napi preferenciákon, mint egy vetési támogatás vagy egyéb olyan akció, támogatási forma, amelyet esetleg kifogásolhat majdan a versenyszféra. De semmilyen versenyszféra nem kifogásolhatja azt, ha mi ezt a tájat igazából átalakítjuk a mai ember igényeinek és a nemzetközi elvárásoknak megfelelõen. Ha így adjuk meg ezt a preferenciát, úgy gondolom, akkor tesszük a voksunkat a legokosabban a mezõgazdaság mellé, mert egyértelmû, hogy ez a mezõgazdaság fellendítését, annak versenyképességét szolgálja, a mellett a nem elhanyagolható nagy cél mellett, hogy ez az egész táj átalakul egy valóban emberközpontú és környezetbarát gazdálkodást lehetõvé tevõ területté.
Mindenképpen felhívnám a figyelmet - elsõsorban a Környezetvédelmi Minisztérium figyelmét - arra, hogy összefogva a KHVM-mel, valóban a legfontosabb szempont legyen az, hogy ez a terület a felszíni adottságaihoz igazodva alakuljon át, úgy, hogy unokáink úgy tudják majd értékelni ezt az átalakító munkát, hogy valóban figyelembe vettük a természeti adottságokat, hiszen az országnak talán nincs is még egy olyan területe, mint a kiskunsági homokhátság, ahol ilyen rövid távon belül változnak a talajfelszíni adottságok - a talajminõség, a magassági különbségek. Az elõttem szóló Bálint György kollégám elmondta, mennyire speciális módszereket is lehet alkalmazni ebben a munkában. Valóban, én fájó szívvel néztem mindig a tavaszi Dunát: micsoda stabil, hosszan tartó magas vízállása volt, ugyanakkor a homokhátságon már tavasszal érezhetõ volt a rendkívüli vízhiány.
Úgy gondolom, ez az óriási víztömeg, amely itt lezúdul a magyar alföldön keresztül, mindannyiunk számára kézzelfogható lehetõség, hogy ezt a vizet kihasználjuk a saját adottságaink javítására. Ehhez mindenképpen figyelembe kell venni a jelenlegi csatornahálózatot ezen a homokhátságon, hiszen a legmagasabb pontok közelében is vannak csatornák. Figyelembe kell venni, és talán azzal kellene kezdeni, amit szintén megjelölt Bálint György kollégám: a vízvisszatartással. Egyrészt a csapadékvíz-visszatartással, másrészt pedig a városok kitermelt vizének visszatartásával. Csak egyetlen példát szeretnék említeni, hogy Kecskemét csak biológiailag tisztított szennyvizet naponta 22- 25 ezer köbméter mennyiségben bocsát vissza a Tiszába.
(20.50)
De ez nem a Tiszába megy vissza végeredményben, hanem a rétegvíz kitermelésébõl adódik ez a mennyiség, ugyanis Kecskemét és az összes homokhátságon elhelyezkedõ település vízkitermelése a rétegvízbõl történik.
Tehát én szívem szerint módosítanám ezt a javaslatot, amelyet a környezetvédelmi bizottság nyújtott be: kiemelten foglalkozzon a javaslatkészítõ azzal, hogy a pénzügyi lehetõséget a '96-os esztendõben mindenképpen biztosítani kell, hogy megépülhessenek azok a vízvisszatartó mûvek, amelyek a rétegvízkitermelésbõl eredõ vizet visszatartják ezen a homokhátságon, hogy egyrészt az öntözésbe, másrészt a tájrendezési, tájépítészeti tevékenységbe, rekreációs központok létrehozásába bekapcsolhatók legyenek. A szennyvíztisztítás kérdéskörét is magasabb szintre lehetne emelni, ha ezt a kérdést részletesen és a megoldás módozataiban kiemelten kezelnék. Köszönöm szépen a figyelmet.