DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Most az 1. ponthoz kapcsolódva, Sepsey Tamás helyetteseként is szeretném aláhúzni, hogy a Mészáros képviselõ úr által elmondottakból következõen úgy tûnik, hogy ez a talán csak nyelvhelyességinek tûnõ, de mégsem egészen nyelvtani módosítás elfogadásra találhat itt, az Országgyûlés plenáris ülésén. Annak ellenére - amit nem említett Mészáros képviselõ úr -, hogy az elõterjesztõ nem értett egyet ezzel a módosítással sem, tehát nem értett egyet azzal, hogy az egyébként igen helyes elvek szerint, a magyar nyelvtan közmegegyezés szerinti szabályainak megfelelõ formában módosuljon; a felsorolásban írt "miniszternek" kifejezés helyett a "miniszterre" redukálódva és egyszerûsítve a mondatot. Ugyanakkor precizírozza azt is, hogy ezek a személyek egy-egy megbízottat küldhetnek a bizottságba, mert ennek elmaradása esetén számtalan és korlátlan megbízottal vehetnek részt, ami nyilván az ügy tárgyalási részét technikailag és politikailag is kezelhetetlenné tenné.
Tehát még egyszer mondom - Sepsey Tamás véleményét is tolmácsolva önöknek - : mi azt szeretnénk, ha nemcsak a bizottság támogatná ezt a módosítást, hanem az elõterjesztõ is egyetértene vele, szemben a bizottság álláspontjával, amely ezt nem támogatta. Azt szeretnénk a tisztelt jelenlévõk útján közölni a jelen nem lévõ háromszázvalahány képviselõvel, hogy legyenek kedvesek majd ezt a valóban figyelemre méltó módosítást a végsõ szavazásnál az általunk javasolt formában elfogadni. Köszönöm szépen, ehhez a ponthoz ezt szeretném mondani.
Amennyiben elnök úr megengedi, külön felszólítás nélkül rátérnék a jelentésnek arra a pontjára, amely az én módosító indítványommal kapcsolatban talán nagyobb figyelmet érdemelt, mint amit reméltem és amelyet - Mészáros alelnök úr ismertetése alapján úgy tûnik számomra - sem az elõterjesztõ, sem az emberi jogi bizottság nem támogat. Amennyire informálódtam, az elõterjesztõ képviselõjének álláspontja nem túlságosan releváns, úgy tudom, hogy nem megfelelõ szinten és nem megfelelõ felkészültséggel képviseltette magát az elõterjesztõ. Nem tudom, hogy ez így volt-e, de a Sepsey Tamás-féle módosítás nem-támogatásából én erre következtetek.
Ami a bizottság álláspontját illeti, úgy informálódtam, hogy nem túl nagy többséggel vetette el a bizottság ezt az indítványt, úgy érzem, hogy talán emocionális okokból nem használt a bizottsági vitának az 1995. szeptember 19- én, kedden, hasonlóan késõi idõpontban lezajlott általános vita, és azt hiszem, részben ez motiválhatta azt, hogy végül is a racionális indítványt - amely mögött azért több van - a bizottság többsége nem látta támogathatónak. Annál is inkább érzem ezt, mert amennyire információim pontosak, a teremben is jelen lévõ kormánypárti képviselõk egyike-másika is úgy gondolta, hogy jobb lenne ezt az indítványt támogatni, hiszen még egyszer hangsúlyozom: az egyházak is ezt kérték, legalábbis az általam ismert és az ügy szempontjából legnagyobb jelentõséggel bíró katolikus egyháznak ez volt a kifejezett kérése.
Tisztelt Országgyûlés! Annál is érdekesebb ez az állásfoglalás, ez az egybehangzó "nem", amelyet itt Mészáros képviselõ úr ismertetett - és amelyet a bizottsági jelentés is tartalmaz -, hiszen kikerestem az Országgyûlés 1995. szeptember 19-én, kedden, ilyen késõi idõpontban elhangzott általános vitájának kapcsán az - egyébként szokatlan formában - akkor is nyilatkozó és most is jelen lévõ államtitkár úrnak azt a nyilatkozatát, amelyet - ha megengedik - szó szerint felolvasok.
Azt mondta az államtitkár úr - amikor itt egy elég heves szóváltást követõen értékelte a javaslatokat - az általam elõterjesztett javaslattal kapcsolatban, hogy "az a javaslat, hogy a "megbízott személy" helyett szerepeljen "megbízott államtitkár", megfontolandó. Végül is államtitkár a következõ és az azután következõ kormányban is lesz. A minisztérium és a kormány mérlegelés tárgyává fogja tenni, hogy elfogadja-e vagy nem, a tisztelt Ház pedig szavazni fog a módosító indítványról."
Úgy érzem, tisztelt Országgyûlés, hogy ez a nyilatkozat - tehát amelyet szeptember 19-én az általános vita kapcsán, annak mintegy lezárásaként Szabó államtitkár úr tett - éles ellentétben áll azzal a fejtegetéssel, amelyet Mészáros képviselõ úr a dolog hátterét is magában foglaló módon itt kifejtett és a támogatásra nem alkalmas indítványként aposztrofált.
Tisztelt Országgyûlés! Úgy gondolom - amint ezt az államtitkár úr is megerõsítette -, államtitkár a jelenlegi kormányt követõ kormányban is lesz, hiszen ez alkotmányban szabályozott és gondolom, az alkotmány elõkészítése során sem mellõzni kívánt olyan kormánytisztség, amelynek a fenntartása ellen én még sem szakmai, sem politikai, de még a közvélemény részérõl sem találtam semmilyen kifogást. Tehát az az érv egyszerûen nem érv, hogy ki tudja, mit hoz a következõ kormány, ki tudja, lesz-e államtitkár. Mondhatnánk azt is, hogy akkor nem is tudjuk, lesz-e kormány.
(21.20)
Azt is mondhatnánk, lehet hogy nem lesz Országgyûlés; azt is mondhatnánk, hogy nem lesz Magyarország. Ilyen érvekkel úgy gondolom, tisztelt Országgyûlés, nem érdemes egymást fárasztani, és ilyen késõi órában bõségesen, négy-öt percben kifejteni, azt hiszem, súlytalan, hogy lehet, az államtitkár nagyon megköti majd a kormányzati feladatra vállalkozó és arra megbízást kapó intézmény kezét.
Menjünk azonban tovább, hogy mirõl is van itt szó! Tisztelt Országgyûlés! Én nem véletlenül tolmácsoltam a magam véleménye mellett annak a jelentõs egyházi intézménynek a véleményét is, amely a tényleges helyzettel meg van elégedve. Tudjuk, hogy címzetes államtitkári rangot kapott Platthy úr, aki mint magas rangú - korábban is magas rangú - köztisztviselõ, az ügyeket jól ismerõen intézi, pontosabban intézné, ha a kormány óhajtaná, magyarul: bonyolítaná az egyházi ingatlanok visszaadására irányuló, elég sokáig stagnáló ügycsoport feldolgozását.
Nem véletlenül kértem azt, hogy az Országgyûlés ne hunyjon szemet egy olyan megoldási javaslat fölött, amely teljesen szabad kezet ad a kormánynak - a mindenkori kormánynak - annak a személynek a kiválasztása tekintetében, akire ezt a nagyon fontos ügyet bízza.
Mirõl is van szó, tisztelt Országgyûlés? Ha nem csal a jogérzékem - és ez egy elég egyszerû kérdés, ezért megkockáztatom, hogy nem fog csalni -, itt arról van szó, hogy bárkire rá lehet bízni ezt az ügyet, tisztelt Országgyûlés. Bárkire - még az sem fontos, hogy magyar állampolgár legyen, hiszen a "személy", még azt sem tételezi fel, hogy cselekvõképes legyen. Ebben a törvényi olvasatban, tisztelt Országgyûlés, sajnos azt kell mondom - ez egy jogalkotási kellemetlenség, az elõterjesztõ, gondolom, elgondolkodik azon, amit mondok -, hogy itt tulajdonképpen annyi van megkötésként elõírva, és a parlament arra adná a jóváhagyását, hogy élõ személy legyen az illetõ. Ezen kívül, hogy melyik földrészen született, milyen állampolgársága van, szereti-e vagy nem a vallást, egyáltalán ért-e az egyházi ingatlanokhoz vagy éppen most evett meg egy misszionáriust valahol Pápuaföldön, ez a törvény alapján - lehet, hogy egy kicsit sarkos amit mondok - lehetséges lenne.
Én tudom, hogy a politikai jó ízléssel talán nem férne össze az, hogy a kormány egy ilyen személyt bízzon meg az ügyek vitelével. Én feltételezem azt, hogy a jelenlegi kormány politikai jó ízlése tiltaná, hogy egy ilyen személy kezébe tegye az egyházi ügyek tárgyalását, illetõleg a bizottság társelnöki mandátumát. Na de tételezzük fel, hogy jön majd egy olyan kormány, amelyik nem érzi magát arra hivatottnak, hogy különösebb politikai jó ízlést gyakorolva a "személy" megkötöttségen túlmenõen még további gesztusokat tegyen az egyházak irányába, éppen ezért azt tanácsolom a tisztelt Országgyûlésnek - a távollévõknek is üzenve -, hogy ne nyugodjanak bele egy olyan megoldásba, amely teljesen formátlanul a legszélesebb felhatalmazást adja és még annyit sem köt ki, hogy legalább köztisztviselõ legyen. A köztisztviselõvé válásnak vannak bizonyos kritériumai: törvények, majdhogynem alkotmányos törvények szabályozzák azt, hogy kik azok a személyek a Magyar Köztársaságban, akik megfelelõ állampolgársággal, netán megfelelõ iskolai végzettséggel, szakvizsgával, valamilyen gyakorlattal vagy pályázat útján elnyert kinevezésen alapuló pozícióval rendelkeznek ahhoz, hogy ilyen ügyeket kezeljenek. Ebben a törvényben ez így ki van csukva - hogy szépen fogalmazzak -, ugyanis még ennyi elõírást sem tartalmaz. Amikor mi azt kértük, hogy államtitkár legyen ez a személy - ez a fizikai személy -, akkor arra gondoltunk, hogy az államtitkári pozíció az egy olyan magas, részben a közigazgatásban, részben bizonyos politikai háttérrel is felruházott olyan pozíció, amelynek a kinevezõje nem a kormánytól teljes mértékben függõ személy, hanem a Magyar Köztársaság elnöke, tehát további alkotmányos garancia, hogy úgy mondjam: közjogi garancia övezi az államtitkár pozícióját. Semmi másra nem gondoltunk, mint arra, hogy ne a politikai jó ízlésre és ne valami teljesen kontrollálhatatlan döntésre, hanem a parlament felelõs jogalkotásában megtestesülõ valódi törvényhozói felelõsségre támaszkodva tegyünk eleget egyszersmind az egyház kifejezett kérésének, tegyünk eleget annak az elvárásnak, amit a választópolgárok egy komoly és felelõs parlamenttel szemben támasztanak, és tegyünk eleget annak a kötelezettségnek, ami az Országgyûlést a mindenkori kormánnyal szemben megilleti, hogy valamilyen ellenõrzési lehetõség legyen, ha másképp nem egy üzenet formájában, vagy amikor ezeket az ügyeket intézik, akkor egy olyan személy kezében legyen letéve az ügyek intézése, aki legalább államtitkár. Ez nem zárja ki természetesen - mint ahogy a törvény további szövege erre lehetõséget ad -, hogy az államtitkár akadályoztatása vagy be nem töltött funkciója esetén mással helyettesítse a kormány, adott esetben netán, ne adj' isten, egy miniszterrel. Természetesen tudván azt, hogy az ügy döntõ fóruma a kormány lesz, mégis úgy gondolom - és akinek kormányzati tapasztalata van, ezt meg fogja erõsíteni, én magam szerencsére ilyen személy vagyok -, hogy a kormányüléseken az ilyen nagyon jelentõs tárgyalásokat is magába foglaló és hosszú folyamatként megjelenõ elõterjesztéseket, ha vannak vitás pontok, megvitatják, de egyébként természetesen a kormány dönt: valamilyen - lehetõleg konstruktív és operatív - döntést hoz, és az ügyeket nem kezdi el újra tárgyalni. Tehát az megint csak súlytalan érv, amit Mészáros képviselõ úr mondott, hogy azért nem kell különösebben vacakolni itt azzal a szóval, hogy személy vagy államtitkár, mert úgyis a kormány dönt. Aki ilyeneket állít, az nincs tisztában a kormányzat mûködésével, általában nincs tisztában azzal, hogy egy ilyen struktúrában, amely bonyolult közigazgatási és politikai tényezõkbõl álló struktúrának a mûködése, hogyan is történik a gyakorlatban.
Ezért még egyszer nyomatékosan kérem mindazon képviselõtársaimat, akik a bizottságban ezeket az érveket talán nem kellõ súllyal érezve támogatták az elõterjesztõvel egyetértésben a módosító indítvány elvetését, hogy értékeljék át álláspontjukat, és most az egyszer próbáljanak eltekinteni attól, hogy ez az ellenzék részérõl, nevezetesen a Magyar Demokrata Fórum részérõl lett felvetve. Higgyék el, komolyan mondom, konstruktív indítványnak szántuk ezt és nekünk is az lenne a legfontosabb, hogy az ügyek intézõdjenek, és - ha jól látom a dátumból - közel egy hónapig fontolgatta a kormány a "személy" szónak "államtitkár"-ra történõ átcserélését. Lassan egy hónappal ezelõtt tárgyalta - ha jól tudom, éppen négy hete, ha jól számolom fejben -, s most már tényleg haladéktalanul fogadja el a kormány, és ezzel a változtatással ajánlja az Országgyûlésnek elfogadásra. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)