JUHÁSZ FERENC, a honvédelmi bizottság elõadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! A honvédelmi bizottság - csakúgy, mint 1994 decemberében a T/420. törvényjavaslattal kapcsolatos álláspontja kialakításakor - azon az elvi állásponton volt 1995. október 11-ei ülésén is, hogy a benyújtott törvényjavaslat a nemzetbiztonsági szolgálatokról olyan kérdéskört szabályoz, amelyre múlhatatlanul szükség van. Halogatásra, elfogadásának elodázására tovább már nem látunk okot és lehetõséget sem, annál is inkább, mert ezzel a szolgálatok mûködését, áttételesen a köz- és nemzetbiztonságot is veszélyeztethetnénk.
Tisztelt Képviselõtársaink! Ahogy a honvédelmi bizottság álláspontja sem változott és a törvénytervezet sem lényegesen, úgy az észrevételeink, felmerülõ aggályaink, dilemmáink sem múltak el, változtak meg. Ezek közül hármat kívánnék megemlíteni.
Az elsõ kérdés és dilemma, hogy a honvédelmi bizottság kompetenciája a katonai szolgálatok tekintetében meddig terjedjen. Még mielõtt valakiben felmerülne, hogy kicsinyes presztízsszempontokat akarnánk érvényesíteni vagy valamilyen rossz szakmai sovinizmust erõsíteni, igyekszem leszögezni, hogy ez kizárólag olyan összefüggésben merült fel, hogy a szabályozási szándék beszélõ viszonyban van-e az alkotmány 19. § c) pont (3) bekezdésében biztosított különleges státusszal, amely a honvédelmi bizottság számára például szükségállapot esetén biztosíttatik, valamint a szabályozási szándék összhangban van-e a hadsereg polgári ellenõrzésének kitüntetett szándékával.
A másik kérdéskör, ami felmerült, hogy a katonai szolgálatok irányítása - és jó tudni, hogy ezekbõl kettõ van -, a honvédparancsnokság szervezetébe történõ integrálása, a szabályozás összhangban van-e a honvédelmi törvény 11. § (2) bekezdésével? Nevezetesen: úgy véljük, hogy át kell gondolni az irányítási rendszert, a honvédelmi miniszter, a parancsnok és vezérkari fõnök irányítási jogkörét. A honvédparancsnokság szervezetébe illeszkedõ hivatalokat a papírforma szerint és a honvédelmi törvény szerint a miniszter nem utasíthatja, míg a törvénytervezetben példának okáért a miniszter ilyen típusú jogosítványt kap; azt gondoljuk, ez feltétlenül átgondolandó.
(16.50)
A harmadik kérdés: a nemzetbiztonsági bizottság tagjainak biztonsági ellenõrzése több országban gyakorlat. A dilemma, ami ezzel kapcsolatban felvethetõ, egyrészt: mérlegelhetik, vizsgálhatják-e a biztonsági kockázatot - mely egy-egy képviselõ személyével kapcsolatosan megjelenik - a leendõ vizsgáltak? Másrészt: biztonsági ellenõrzés alá kerülhetnek-e azok a közjogi méltóságok, akik a bizottságok zárt ülésein minden további nélkül részt vehetnek? A törvénytervezet arról szól, hogy a biztonsági ellenõrzésen átesett képviselõtársak juthatnak bizonyos információkhoz; ugyanakkor a Házszabály lehetõséget nyújt arra, hogy néhányan biztonsági ellenõrzés nélkül is részt vehessenek ezen. Ez kérdés, ezt nyilvánvalóan föl kell oldani.
E két észrevétel is jelzi, hogy a képviselõk biztonsági ellenõrzése igen kényes kérdés, bár ez bizottságunk szerint - és ezt hangsúlyozom - fontos és szükséges. Mindezek azonban felvetik azt a kérdést is, hogy az új Házszabályban, de akár az alkotmányban, nem kellene-e rögzíteni a nemzetbiztonsági bizottsági tagokkal kapcsolatos követelményeket, illetve ezen feladatokat.
Tisztelt Képviselõtársaim! A honvédelmi bizottság a bevezetõben említett megfontolások alapján, szándékolva bizottsági módosító indítványok benyújtását, a törvényjavaslat általános vitára bocsátását egyhangúlag támogatta. Köszönöm. (Taps.)