POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A közszolgálati hírmûsorokról szólva le kell szögezni: senki ebben a parlamentben nem gondolja, hogy a televízió, az írott sajtó vagy a rádió függetlenségének a megkérdõjelezése a dolga. Az azonban dolgunk, hogy ezeknek a hírmûsoroknak, a közszolgálati mûsoroknak az erkölcsi határaira fölhívjuk a figyelmet, ha úgy ítéljük meg, hogy azokat készítõi áthágták.
Valamennyien tudják, hogy a televízió egyik hírmûsora nyilvánosságra hozta a kiemelkedõen magas lottónyereményt elnyerõ házaspár azonosságát. Valamennyien emlékszünk arra, hogy a televízió hírmûsora egy feltehetõen bandaháború során fölrobbantott palesztín kereskedõ családját vegzálta, hogy vajon fáj-e, hogy az édesapjukat darabokra szaggatta a bomba. Valamennyien emlékszünk arra, hogy a közszolgálati hírmûsor egyik riportere egy életfogytiglanra ítélt bûnözõ hozzátartozóját, édesanyját faggatta, hogy vajon fáj-e, hogy a fiát életfogytiglanra ítélték. Valamennyien emlékszünk arra, hogy egy mustgázban megfulladt szõlõmunkás feleségét kereste a tv-riporter és azon sajnálkozott elõttünk, hogy sajnos nem tudta õt megszólaltatni, mert az ideg-összeroppanást kapott.
Konstatálnunk kell, hogy a Magyar Televízióban - és feltehetõen ez nem áll példa nélkül - egy olyan bulvársajtónak megfelelõ irányzat jött létre, amit ismerünk Nyugat-Európából, tapasztaltuk ezt, amelyik az emberek szenvedésére, kiszolgáltatottságára, kandi kíváncsiságára épít. Nem a szólásszabadságról és a sajtó függetlenségérõl van itt szó, hanem a személyes biztonság, a személyes jogok kérdése az, ami fennforog. A szólásszabadság alapkérdését feszegetik ezek a mûsorok, a közszolgálatiság alapkérdéseit vetik föl.
Meggyõzõdésem, komolyan gondolom, hogy azok az urak és hölgyek, akik ezeket a mûsorokat csinálják, nem tudják, hogy mivel játszanak. Nincsenek tisztában a felelõsségükkel, és ezért ezt, ha õk nem is, nekünk ki kell mondanunk.
Négy fontos következtetésre szeretném felhívni a figyelmet:
1. Közpénzbõl nem szabad, nem lehet bulvársajtót csinálni.
2. Mindez nem lehet a televízió belsõ ügye. Mélyen nem értek egyet a televízió elnökével, amikor azt mondja, hogy ez az õ belsõ ügyük. Amikor rendõrök agyonvernek ártatlan embereket, bíróság elõtt el nem ítélt embereket vagy bárkit, az nem a rendõrség belügye. Bármilyen atrocitás ér valakit, az nem a rendõrség belügye. Ugyanígy, ez a fajta - hogy egy hírlapírói jelzõt én is hadd használjak - médiaterrorizmus nem a tv belügye.
(9.30)
3. Az írott sajtóban sem kellõen rendezett, de az elektronikus médiában teljességgel rendezetlen a személyiségi jogok védelme.
Ez fölveti a mi felelõsségünket, és ez a negyedik következtetésem, amire szeretném az önök figyelmét fölhívni: a törvényhozás felelõssége mindabban, ami ma történik a közszolgálati hírmûsorok háza táján.
Az alkotmányozás elõkészítésében szem elõtt kell tartanunk az elmúlt néhány hét, néhány hónap tanulságát e tekintetben is. A médiatörvény elõkészítésében szem elõtt kell tartani azokat az embereket megalázó riportokat és szerkesztõket, amely jelenségeknek a tanúi voltunk; és ezt a személyiségi jogok védelmérõl szóló törvényi szabályozásban is szem elõtt kell tartanunk.
Köszönöm a figyelmüket. Remélem, nem értik félre a szándékomat: nem a televízió vagy a rádió függetlenségét kérdõjeleztem meg, hanem arra szerettük volna fölhívni a figyelmet, hogy van egy határ, amit nem szabad, nem lehet átlépni. Köszönöm. (Taps.)