AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont elõadója:
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A zárszámadási törvényjavaslat tárgyalása során expozémban nem kívánok minden részletet érintõen beszámolni önöknek, hiszen a közel egymillió adatot tartalmazó kötetek pontosan mutatják, hogy milyen bonyolult összefüggésrendszerrõl van szó. Ezen túlmenõen bevezetõmben arra is szeretnék rámutatni, mint ez önök elõtt is ismert, hogy külön törvény foglalkozik a társadalombiztosítási alapok zárszámadásával, valamint az ÁPV Rt. gazdálkodásának részleteivel is, amivel hamarosan megismerkedhet a tisztelt Ház.
A zárszámadási törvényjavaslat tárgyalása a nyilvánvaló összefüggések miatt mindig alkalmat ad az adott év gazdasági folyamatainak, a követett gazdaságpolitikának az értékelésére. Ebbõl a szempontból 1994 sajátos évnek minõsül, hiszen formailag hat és fél hónap a korábbi, míg öt és fél hónap az új kormány hivatali idejére esett, miközben a folyamatok állami befolyásolását illetõen egyáltalán nem idõarányos a felelõsségmegoszlás, hiszen a gazdaság természetébõl adódóan az elsõ hat és fél hónap történéseinek, illetve sok esetben nem-történéseinek volt döntõ szerepe a végsõ kép kialakulásában.
1994-ben a gazdaságban az ipari termelés és a beruházások '93 második félévétõl megkezdõdött növekedése folytatódott, s a teljesítmények más ágazatokban, többek között a mezõgazdaságban és az építõiparban is emelkedni kezdtek. Ennek következtében a GDP több év óta elõször mutatott növekedést, de mindezt rendkívül kedvezõtlen egyensúlyi körülmények kísérték. A termelés és a GDP emelkedett ugyan, de 1993-hoz hasonlóan a belföldi felhasználás is, s bár az export erõteljesen nõtt, de az import ennél még jobban bõvült. A belföldi felhasználásnak a GDP-vel szembeni, továbbá az importnak az exporttal szembeni többlete 1994-ben is fennmaradt, megközelítette a 300 milliárd forintot, vagyis közérthetõbben fogalmazva egy lakosra, a csecsemõket is beleszámítva, közel évi 30 ezer forint, vagy kétkeresõs, kétgyermekes családra havi 10 ezer forint meg nem termelt jövedelemfelhasználás jutott.
A folyó fizetési mérleg az 1993. évi 3,5 milliárd dolláros hiány után '94- ben 3,9 milliárdos negatív egyenleggel zárt, s e két év alatt két és félmilliárd dollár hiány keletkezett. Ezt a külföldi mûködõtõke-beáramlás csak részben volt képes ellensúlyozni, ráadásul csökkenõ mértékben, hiszen az 1993- as 2,3 milliárd dollár után, amibõl az egyszeri privatizációs bevétel 0,9 milliárd dollárt tett ki, tavaly csak 1,2 milliárd dollár értékû tõke érkezett az országba.
A külsõ egyensúly romlása mögött pénzügyi oldalról az állt, hogy az államháztartás hiánya privatizációs bevételek nélkül tovább emelkedett, s a GDP százalékában mérve a '93-as, már szintén magas 5,6 százalék után '94 végére meghaladta a 8 százalékot.
Az 1994. évi gazdasági növekedés tehát nem javította a már egy évvel korábban megbomlott egyensúlyi helyzetet, sõt megismétlõdött, növekedett az 1993. évi romlás, ami fenntarthatatlan helyzetet eredményezett. Világosan látni kell, hogy 1994-re vonatkozóan a vázolt folyamatok lényegében már az elsõ félév végére szinte megállíthatatlanok voltak. A központi költségvetés hiánya már félévkor meghaladta a 180 milliárd forintot, a társadalombiztosítási alapoké pedig már májusban elérte a 17 milliárd forintot.
A költségvetési kiadások közül eddig az idõpontig is a számítottat meghaladó kifizetésekre került sor a mezõgazdasági, élelmiszeripari exporttámogatásoknál s az agrárpiaci támogatásoknál, valamint a központi költségvetési szervek és a Foglalkoztatási Alap támogatásánál. A társadalombiztosítás esetében pedig az eredetileg számított nullszaldó helyett egyre növekvõ hiányt valószínûsített a vagyonátadás és az ehhez kapcsolódó hozam elmaradása, a gyógyszertámogatás és a táppénzkiadás többlete, valamint az, hogy ekkor még elõtte álltunk a nyugdíjak megalapozatlan mértékû bérkiáramlással gerjesztett, de törvényileg biztosított további emelésének.
A külsõ egyensúly romlása még az elõzõeknél is erõteljesebben folytatódott. A fizetési mérleg hiánya az elsõ félév végére erõteljesen megközelítette a kétmilliárd dollárt, ezen belül pedig a kereskedelmi mérleg hiánya meghaladta a másfél milliárd dollárt. Mindez már növekvõ kivitel, de hasonló mértékben emelkedõ behozatal mellett alakult.
A gazdálkodás feszültségei a monetáris folyamatokban is érzékelhetõvé váltak. Az elsõ félév során általában kamatemelkedési tendencia volt tapasztalható, s ez összefüggött azzal, hogy az államháztartás finanszírozási szükséglete csak az így növekvõ kamatlábak mellett volt biztosítható. Ezzel a helyzettel volt kénytelen szembesülni rögtön megalakulásakor az új kormány.
Mindebbõl két lényeges következtetés adódott. Egyrészt téves volt az az elõzõ kormányzat által kialakított gazdaságpolitikai elképzelés, amely még bízott abban, hogy lényegesebb változtatások és újabb, jó néhány társadalmi réteget érintõ áldozatvállalás nélkül sikerül a külsõ és belsõ pénzügyi egyensúly '93-ban bekövetkezett romlásának megállítása, miközben a növekedés teret nyer. Az 1994. évi elsõ félévi eredmények azt mutatták, hogy a bekövetkezõ szerkezetû növekedés az adott feltételek között további súlyos, megoldhatatlan egyensúlyromlást eredményez, ezért a helyzet tarthatatlan, a követett gazdasági pályáról le kell térnünk. Másrészt szintén a '94 elsõ félévi eredmények alapján az is nyilvánvalóvá vált, hogy '94 második felében olyan cselekvési lehetõségek, illetve az addigiaktól eltérõ gazdaságpolitikai eszközök már nem adódnak, amelyek még az év végéig lényegesen megváltoztatták volna a '93 óta tartó kedvezõtlen folyamatokat. A reális cél ekkor a még rosszabb helyzet kialakulásának megelõzése lehetett.
A stabilizáció, de ugyanúgy a tartós növekedést szolgáló, a továbblépés szempontjából is alapvetõ feladattá vált a magyar termelés, fõleg az export versenyképességének növelése, továbbá az államháztartás terjedelmének, növekvõ hiteligényének mérséklése.
Az új kormány ennek megfelelõen már augusztusban jelentõs pénzügyi lépésre, 8 százalékos forintleértékelésre szánta el magát. Ez is segítette azt, hogy az elõzõ évinél jóval kedvezõbb külsõ konjunktúrában az 1994. évi export volumene 14 százalékot megközelítõ mértékben tudott növekedni az elõzõ évhez képest. Bár ez az adott körülmények között rendkívül fontos eredmény volt, a leértékelés igazi fordulatot nem tudott hozni az egyensúlyi helyzet alakulásában. Ennek oka az volt, hogy a leértékeléssel párhuzamosan már nem lehetett a belföldi vásárlóerõt szûkíteni, a bérköltségek gyors emelkedését visszafogni. Ez is közrejátszott abban, hogy az import a növekvõ kereslet hatására továbbra is jelentõsen emelkedett.
Az 1994 elsõ félévében kialakult kedvezõtlen tendenciák késõbb folytatódtak. Év végére körülbelül 2,9 százalékos GDP-növekedés mellett a folyó fizetési mérleg deficitje megközelítette a négymilliárd dollárt, vagyis a GDP 9,5 százalékát, míg az államháztartási deficit privatizációs bevételek nélkül GF-s szemléletben a GDP 8 százalékát meghaladó lett. Mindez minden nemzetközi összehasonlításban már második éve meglehetõsen magas, fenntarthatatlan szintet mutat.
Ennek a helyzetnek a kialakulása egyértelmûen a korábbi kormány '93-94. évi gazdaságpolitikájának következménye.
(10.00)
A jelenlegi kormány felelõssége legfeljebb annyi, hogy a szükséges kemény stbilizációs intézkedéscsomag elfogadására '94-ben még nem került sor.
Az 1994. évi gazdasági helyzetet nem rövid távon érvényesülõ átmeneti tényezõk idézték elõ, hanem több, már '93-ban felszínre került, de jóval elõbb kezdõdött folyamat eredményeként alakult így.
Az 1993-ban nagymértékben visszaesõ, majd errõl a mélypontról '94-ben növekedésnek induló export megmutatta, hogy kivitelünk továbbra is konjunktúraérzékeny, piaci pozícióink még nem erõsödtek meg. Ugyanakkor az, hogy az import viszont mindkét évben folyamatosan és nagymértékben nõtt, jelezte a magyar termelés hazai piacon való térvesztését is.
E tényekbõl le kell vonni a következtetést, hogy '94-ig a termelés kellõ strukturális átalakulása még nem történt meg, versenyképességünk továbbra is sebezhetõ. A belföldi felhasználásnak a GDP-t jóval meghaladó szintje, sõt annak növekedése különösen megengedhetetlen, mert az már rövid távon kiélezi az egyensúlyi helyzetet.
Az is világossá vált, hogy a tartós egyensúlyjavulás megalapozása a belföldi felhasználáson belül viszont a beruházások növekedését, vagyis a piacképes kapacitások bõvülését, ezáltal a versenyképesség javítását követeli meg. Ebbõl az következik, hogy itt nemcsak az egyensúly helyreállításának már önmagában is igen nehéz problémájáról van szó, hanem a fogyasztás-felhalmozás arányának, illetve ezzel kapcsolatban az egyes jövedelemtulajdonosok közötti jövedelemarányok átcsoportosításának szükségességérõl is. Azt, hogy a beruházások GDP-hez való aránya nálunk rendkívül alacsony, nemcsak a saját, korábbi években mért hasonló adatokkal való összehasonlítás mutatja, hanem nemzetközi összevetések is.
A GDP összetevõinek egy lakosra vetített nagyságát mutató nemzetközi rangsorban a fogyasztást tekintve elõrébb, a beruházásokat tekintve viszont sokkal hátrább állunk, mint az az egy fõre jutó GDP-szintünkbõl következne. Európában szinte alig van olyan ország, amelyet a beruházási arány tekintetében megelõznénk.
A probléma érzékeltetésére hivatkozni szeretnék a KSH egy friss tanulmányára. Eszerint 1993-ban Magyarországon az egy fõre esõ GDP az osztrák 32 százalékát tette ki, míg ugyanebben a mutatórendszerben a GDP összetevõit vizsgálva kiderül, hogy a magyar lakossági fogyasztás az osztrák szint 42 százaléka volt, a magyar beruházási szint viszont az osztráknak mindössze 16 százalékát tette ki. Mindebbõl következik, hogy ha ma valóban fenntartható növekedést, illetve tartós stabilizációt akarunk elérni, akkor nem egyszerûen a fizetési mérleg, illetve a költségvetési hiány csökkentését kell elérni, hanem ezt egy jelentõs, az állami szféra, illetve a háztartások ellenében a vállalkozási szféra javára történõ jövedelemátcsoportosítás mellett kell megvalósítani. Vagyis más megfogalmazásban: az ez év márciusi stabilizációs csomag e Házban sokak által bírált, a lakosság terheit növelõ jellege éppen az 1993-94-ben kialakult fogyasztás-felhalmozási arányok Ausztriával való összehasonlítása alapján jól látszó fenntarthatatlanságából fakad.
Tisztelt Ház! 1994 szeptemberében pótköltségvetési törvényjavaslatot terjesztett elõ a kormány, s a zárszámadásban ehhez viszonyítva kell elszámolnunk. Az 1994. évi pótköltségvetés a gazdasági és államháztartási egyensúlyt javító intézkedések megjelenítését tartalmazta.
Visszagondolva bizonyára emlékeznek rá, hogy a pótköltségvetés tárgyalása során az eredeti elgondolások némiképp változtak. A beterjesztett javaslat a várható bevételeket közel 19 milliárd forinttal kívánta emelni, a várható kiadásokat pedig mintegy 30 milliárd forinttal szándékozta csökkenteni, s a régi szerkezetben számolt törlesztési kiadásokat, illetve privatizációs bevételeket is tartalmazó költségvetési deficitet közel 333 milliárd forintban javasolta elfogadni. Ezzel szemben a pótköltségvetési törvény a várható bevételi fõösszeget már csak 11 milliárd forinttal korrigálta, s a kiadásoknál közel 30 milliárd forint csökkentést hagyott jóvá, minthogy kiadási többleteket ismert el, illetve egyes intézkedések, például energiaár-emelés életbeléptetésének elhalasztását vette figyelembe.
A pótköltségvetés a deficit növekedésének megakadályozásán túl az 1995. évre áthúzódó hatású intézkedéseken keresztül érdemben, de nem elégséges mértékben közrejátszott az egyensúly javításának elõkészítésében.
A pótköltségvetésben jóváhagyott 340 milliárd forint hiánnyal szemben a tényleges hiány 321,7 milliárd forint volt. Sajnos a jóváhagyotthoz képest az államháztartás más alrendszereiben e javulást meghaladó mértékû romlás következett be, mindenekelõtt a társadalombiztosítási alapok esetében.
A központi költségvetésben a bevételek s a kiadások magasabb szinten teljesültek az elõirányzatnál. Ha az egyszeri jellegû orosz haditechnikai importot az 1993. évi bázisban nem vesszük számításba, a folyóáras GDP '94-ben 30 százalékkal nõtt, míg a központi költségvetés bevételei csak 26,8 százalékkal, kiadásai pedig a GDP növekedési ütemét meghaladóan 32,8 százalékkal emelkedtek.
Kedvezõtlennek ítélhetõ a központi költségvetés jövedelemelosztó szerepének növekedése. A bevételi többletek tették lehetõvé, hogy néhány nagyon fontos kérdést rendezzen a központi költségvetés. Így volt mód arra, hogy az Országgyûlés határozata alapján a Magyar Államvasutak több éves, 16,2 milliárd forint összegû társadalombiztosítási tartozását kiegyenlítse a költségvetés, továbbá rendezni lehetett a társadalombiztosítás '93. évi hiányából 4 milliárd forint tartozást is.
A pótköltségvetéshez képest kiadási többletet jelentett az, hogy a mezõgazdaság s az élelmiszeripar exporttámogatásánál az automatizmus révén 5,4 milliárd forinttal magasabb támogatás került felhasználásra.
A bevételek növekedését elsõsorban a gazdálkodó szervezetek - beleértve a pénzintézeteket is - befizetéseinek elõirányzatnál nagyobb növekedése eredményezte. A társasági adó a nemzetközi gyakorlatnak megfelelõen viszonylag kis súlyt képvisel a költségvetési bevételekben.
A vállalkozások '94-ben 76,2 milliárd forint társasági adót fizettek be. Ez az 58,4 milliárd forintos pénzforgalmi elõirányzatot 17,8 milliárd forinttal, több mint 30 százalékkal haladta meg.
A jelentõs mértékû többletbevétel a tervezettet meghaladó nyereségnövekedéssel, a minimumadó vártnál nagyobb összegével és a december havi túlfizetésekkel függött össze.
Társasági adókedvezményként az adó összegének egyharmadát vették igénybe a vállalkozások. A kedvezmények 80 százaléka külföldi részvételû társaságoknál realizálódott.
Az 1994. évi költségvetésben a vámbevételek 149 milliárd forintot értek el, és lényegesen felülmúlták az elõirányzatot. Ebben a költségvetési bevételek szempontjából egyébként kedvezõ folyamatban az import vártnál dinamikusabb növekedése volt a meghatározó. Ezzel a folyamattal együtt járó bevételtöbbletet mérsékelték a nemzetközi szerzõdésekben foglalt kötelezettségek teljesítése érdekében végrehajtott vámcsökkentések. Ezek közül például a szerzõdéses partnerektõl származó ipari importáruk egy körére - a hazai termelési érdekeket lényegében nem veszélyeztetve - '94-ben nulla százalékos vámtétel került bevezetésre.
Ezzel az intézkedéssel önmagában természetesen nem indokolható az importnövekedés, arra azonban ráirányította a figyelmet, hogy a vámok piacvédelmi szerepének kiemelt jelentõsége van. Ilyen indíttatásból - figyelemmel a nemzetközi szerzõdések keretei adta lehetõségekre - a mezõgazdasági termékek körében a régóta hangoztatott jogos piacvédelmi igények érvényesítésére életbe léptettük a GATT-alapon egyébként is bevezethetõ agrárvám-emeléseket.
A vámjogi szabályozás területén a gyakorlati élet által felvetett problémákra reagálva olyan változtatásokra került sor, amelyeket az Európai Unió jogharmonizációs feladataiból következõen a késõbbiekben egyébként is életbe kellett volna léptetni, de a munka eredményességének, a vámbeszedési tevékenység hatékonyságának javítása érdekében már az elmúlt évre elõrehoztuk megvalósításukat. Ezekkel az intézkedésekkel egyrészt növeltük a bevételek biztonságát, másrészt gyorsítottuk az áruforgalmat.
A fogyasztáshoz kapcsolt adók 492 milliárd forintos elõirányzata együttvéve közel 9 milliárd forinttal túlteljesült. Ebben az általános forgalmi adó kedvezõ alakulása volt a meghatározó, a fogyasztási adóból származó bevétel a pótköltségvetésben korrigált elõirányzattól némileg elmaradt.
Az áfabevétel '93-hoz viszonyítva '94-ben jelentõsen nõtt. Ehhez a lakossági vásárlások növekedésén túl nem elhanyagolható mértékben járult hozzá a pénzintézeti és a költségvetési intézményi beruházások kiugróan magas többlete, valamint a kedvezményes áfakulcs '93. augusztus elsejei 4 százalékos emelése.
A fogyasztásiadó-tételek '94-ben 3 ízben is emelkedtek, viszont az adóbevétel növekedése egyes termékeknél, például a cigarettánál - a feketegazdaság további térnyerése miatt - az elõzetes számításoktól elmaradt.
A szükséges következtetéseket a kormány levonta. Egyfelõl intézkedéseket tett és tesz a jövedéki termékeknél az adóbeszedés, az ellenõrzés javítására, másfelõl jövõre mellõzni kívánja a fogyasztási adó éven belüli többszöri emelését.
A személyi jövedelemadóztatás rendszerében '94-ben jelentõs változás történt.
(10.10)
Így például adóalapcsökkentõ kedvezmény lett a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék, melynek eredményeként a lakosság nettó jövedelempozíciója 5 százalékponttal javult. Egységessé vált a természetbeni juttatások adóztatása, a kamatadója elõször 10 százalékra, majd évközi törvénymódosítással nulla százalékra csökkent. Az adótáblában a nullakulcsos sáv határa 100 ezer forintról 110 ezer forintra nõtt, a legfelsõ 40 százalékos kulcs helyébe 44 százalékos adómérték lépett. Mindezek hatására a lakosság '94-ben 41 milliárd forinttal több személyi jövedelemadót fizetett be, mint az elõzõ évben, így a költségvetés bevétele 243,5 milliárd forint, az önkormányzatok személyi jövedelemadóból származó bevétele 61,3 milliárd forint lett.
Az állami adóhatóság egyik kiemelt feladata volt '94-ben az adóbehajtás gyakorlatának felülvizsgálata, az adóhátralékok fokozott behajtása. A megtett intézkedések hatására a '93. évi 37 milliárd forint beszedett tartozásnál mintegy 20 százalékkal több hátralék behajtására került sor. '94 végén közel 19 ezer adóssal szemben mintegy 39 milliárd forint kintlévõségre volt folyamatban végrehajtás. A növekvõ összegû hátralék behajtása ellenére '94-ben a behajthatatlan tartozások állománya tovább nõtt.
Tisztelt Ház! A központi költségvetési szervek gazdálkodásában, a központi intézményrendszer szervezet- és feladatstruktúra átalakulásában '94-ben számottevõ haladás nem történt. Az 1994. évi pótköltségvetési elvonások, az infláció miatti kiadásnövekedés ellensúlyozása érdekében több fejezetnél, illetve intézménynél belsõ átszervezéseket, feladatok volumenének csökkentését, létszámleépítést kellett megvalósítani. Nagyobb jelentõségû szervezeti változás volt a Magyar Tudományos Akadémia köztestületté alakítása, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma megszüntetése, feladataik és szervezeteik átcsoportosítása az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumhoz, a Tartalékgazdálkodási Igazgatóság átalakulásának elõkészítése és 1995. január 1-jével történt végrehajtása, a vízügyi igazgatóságok vállalkozási részlegeinek vállalkozásokká alakítása.
A központi költségvetési fejezetek, intézmények '94. évi kiadása 612,4 milliárd forintot tett ki, ami 140 milliárd forinttal haladta meg az elõirányzatot és 111,3 milliárd forinttal volt több a '93. évi teljesítésnél. A kiadások növekedését az elõzõ évhez képest a költségvetési támogatás 56,3 milliárd forintos emelkedése és a saját bevételek 61,7 milliárd forintos növekedése tette lehetõvé. Az összkiadások átlagosan 22 százalékos többletén belül az oktatás kiadásai több mint 23 százalékkal, a kulturális kiadások közel 29 százalékkal, az igazságszolgáltatás kiadásai 25 százalékkal, az egyéb ágazatok, mezõgazdaság, közlekedés, hírközlés, vízügyi, adó- és egyéb információszolgáltatás, állami vagyonkezelés kiadásai döntõen a saját bevételek növelése révén közel 24 százalékkal növekedtek az elõzõ évihez viszonyítva. Figyelembe véve a tavalyi 19 százalékos fogyasztóiár-növekedést, ez azt jelenti, hogy '94-ben e területeken jelentõs reálérték-emelkedés valósult meg. Lényegesen kisebb mértékben emelkedett, 18 százalékkal az államhatalmi és államizgazgatási szervekre, 14,9 százalékkal a közbiztonságra, 9,3 százalékkal a tûz- és katasztrófaelhárításra, 17,6 százalékkal a védelemre, valamint a kutatásra fordított kiadás. A sportcélú kiadások a '93. évi, a sportegyesületek adósságelengedéséhez kötõdõ egyszeri kiadás megszûnése miatt közel 17 százalékkal csökkentek az elõzõ évihez képest.
A kiadásnövekedés egynegyedét, a támogatásnövekmény közel felét a 25,6 milliárd forint összegû bérpolitikai intézkedések tették ki. A '93. évi bérpolitikai intézkedés szintrehozása 4 milliárd forintot, az egészségügy és a rendvédelem céljai 9 milliárd forintot, a közalkalmazotti illetmény- elõmeneteli rendszer '94. január 1-jei hatálybalépése 8,2 milliárd forintot, a köztisztviselõk bérrendezése 3 milliárd forintot, az egyházi és alapítványi intézmények dolgozóinak bérkorrekciója 1,4 milliárd forintot igényelt. A központi költségvetési szervek az év folyamán 287,2 milliárd forint saját bevételt értek el, amely 62 százalékkal volt magasabb a tervezettnél, az 1993. évi teljesítést pedig közel 62 milliárd forinttal, 27,2 százalékkal haladta meg.
A bevétel többsége az alaptevékenységbõl származott, a vállalkozási tevékenység bevétele az összbevétel, a saját bevétel és a támogatás 5,7 százalékát tette ki. A vállalkozási bevétel nagy része néhány intézménycsoportnál, a Magyar Televíziónál, a Magyar Rádiónál, a Tartalékgazdálkodási Igazgatóságnál, a közlekedési, vízügyi intézményeknél, a felsõoktatási és kutatóintézményeknél realizálódott. A bevételek túlteljesítése az államháztartás bizonytalanul prognosztizálható forrásaiból és az államháztartáson kívülrõl átvett pénzeszközök többletteljesítésébõl származik.
A vállalkozási tevékenység bevétele több mint 20 milliárd forinttal volt több a tervezettnél. A bevételek alakulása segítette az intézményeknél a többletfeladatok fedezetének részbeni megteremtését és az inflációval összefüggõ dologi, felhalmozási kiadásnövekedések többleteinek ellentételezését. Az intézmények a vállalkozási tevékenység eredményébõl 6,4 milliárd forintot fordítottak az állami alapfeladatok ellátására. Az alaptevékenység teljesítése során 15,7 milliárd forint pénzmaradvány keletkezett, a vállalkozási tevékenységbõl pedig 6,6 milliárd forint eredmény realizálódott.
A központi intézményi körben nyilvántartott inmateriális javak és tárgyi eszközök zárómérleg szerinti nettó értéke 1011,7 milliárd forint volt. A felhalmozási kiadások nem érték el az éves értékcsökkenés mértékét, így a beruházások az elhasználódott eszközök pótlását nem fedezték. E vagyon 134,7 milliárd forinttal, 11,7 százalékkal csökkent a nyitóértékhez viszonyítva.
A központi intézmények átlagosan 314 ezer fõt foglalkoztattak, a bérkiadás 140,8 milliárd forintot tett ki, az év során az egy fõre esõ éves átlagjövedelem 448 ezer forintot ért el. Az egy fõre esõ éves jövedelem 22,7 százalékkal emelkedett, döntõen a központi bérpolitikai intézkedések eredményeként. A foglalkoztatott átlaglétszám 3157 fõvel, az év végi zárólétszám pedig 10013 fõvel csökkent az 1993. évi átlaglétszámhoz, illetve zárólétszámhoz képest.
Tisztelt Ház! Nemcsak a központi költségvetési támogatást érintõen, hanem mint az államháztartás egyik alrendszerérõl kívánok beszélni a helyi önkormányzatokról. A helyi önkormányzatok pénzügyi szabályozása keretében a saját és átengedett bevételi forrásokból, valamint az átvett pénzeszközökbõl, az állami hozzájárulásokból és támogatásokból az 1994. évi központi költségvetés számításaihoz s eredeti elõirányzataihoz képest jóval nagyobb összegû bevételeket értek el az önkormányzatok. Összességében mintegy 750 milliárd forinttal gazdálkodtak. Összehasonlításképpen megjegyzem, hogy ez az 1994. évi központi költségvetési kiadási fõösszeg mintegy fele.
Az önkormányzatok a bevételek teljesítése érdekében általában kihasználták a lehetõségeket. Elsõsorban eredményes pályázatokkal, valamint az intézmények vállalkozási tevékenységének segítésével fokozták bevételeiket. Az önkormányzatok bevételeinek növekedésében csak kisebb súlya volt a térítési díjak változásának, a beszedett helyi adóknak. A korábbi évhez képest a gazdálkodási körülmények összességében feszítettebbek és bonyolultabbak voltak mind az önkormányzatok, mind a gazdálkodószerveik számára.
A bevételek és a kiadások összehangolása, a likviditás folyamatos fenntartása számos esetben csak rövid lejáratú, éven belüli hitelek felvételével volt megoldható. Néhány önkormányzatnál súlyos finanszírozási gond állt elõ, melyek döntõen a korábbi helytelen döntéseikkel, erejüket meghaladó fejlesztéseikkel függtek össze. Külön is fontosnak tartom kiemelni, hogy a helyi önkormányzatok gazdálkodásában jelentõsen megnõtt a hitelek szerepe. Az eladósodás mértéke azonban egyes önkormányzatoknál indokolatlanul nagy, ami a következõ évek gondjait fokozza. Ennek jelei már ebben az évben is érzékelhetõk.
A központi költségvetésbõl rendelkezésre bocsátott állami hozzájárulás és támogatás '94-ben meghaladta a 290 milliárd forintot. A mindenkori zárszámadási, így az 1994. évi zárszámadási törvényjavaslatnak is az egyik leghangsúlyosabb kérdésköre az állami költségvetés és az államháztartás helyi önkormányzati alrenszere közötti kapcsolat. Az átutalt támogatások felhasználását pontosító elszámolás és az elszámolás alapján a fizetési kötelezettségek utólagos kölcsönös rendezése a törvényjavaslat lényeges részét képezi.
Az Állami Számvevõszék az elszámolások önkormányzati és állami ellenõrzésében gyakorlatilag fõ szerepet vállalt. Az Állami Számvevõszék '94. évben szerzett ellenõrzési tapasztalataira az 1994. évi zárszámadás készítése során is támaszkodtunk. Így a fizetési kötelezettségek törvényi rendezésénél például a normatív állami hozzájárulás igénybevételéhez kapcsolódó kamatfizetési kötelezettségek az önkormányzatok saját elszámolásai és az Állami Számvevõszék megállapításai alapján együttesen lesznek kimutathatók. A normatív állami hozzájárulás elszámolását ezért önkormányzatonként a törvény elfogadása után, a számítások elvégzését követõen a belügyminiszter úrral közösen külön rendeletben tesszük közzé.
A korábbi évek zárszámadásához képest további elõrelépést jelent a címzett- és céltámogatások elszámolási rendszerének változása. Az Állami Fejlesztési Intézettõl negyedévente kapott elszámolás alapján áttekinthetõ az 1994. évi zárszámadási törvényjavaslatban a címzett- és céltámogatásoknak nemcsak a központi költségvetés által átutalt része, hanem ennek az önkormányzatok által felhasznált összege, valamint az Állami Fejlesztési Intézetnél év elején és év végén meglévõ pénzkészlet, illetve a központi költségvetés és az ÁFI Rt. közötti pénzforgalom is.
(10.20)
Rendszeresen tájékoztatást kérünk és kapunk az ÁFI Rt. ilyen jogcímû pénzkészletének alakulásáról. Meggyõzõdésem, hogy az önkormányzati visszafizetések teljes körének - beleértve az abban szereplõ különféle kamatfizetési kötelezettségek teljesítését is - a nyilvántartására valóban kielégítõ megoldást csak a kincstári információs rendszer kiépítése jelenthet. Ezek a lépések végsõ soron ebbe az irányba mutatnak. A kincstár teremti meg majd azt a zárt rendszert, ami belsõ visszacsatolásaiból biztosítani fogja a közpénzek kezelésében elvárható szakszerûséget és gondosságot egyaránt.
Tisztelt Országgyûlés! A központi költségvetésen keresztül folyósított szociálpolitikai kiadások az 1993. évi 273 milliárd forintról '94. évben 352 milliárd forintra növekedtek. A növekedés egyik fõ tényezõje az úgynevezett profiltisztítás, amelynek keretében a központi költségvetés a társadalombiztosítási alapoktól több mint 50 milliárd forint szociális jellegû ellátás finanszírozását vállalta át. Az egyre növekvõ költségvetési kiadások ellenére '94-ben sem változott az a helyzet, hogy a segítség nem mindig jutott el a valóban rászorulókhoz. Mindez a célzottság erõsítését, az ezt szolgáló mechanizmusok kiépítését igényli.
A társadalombiztosítás '94. évi költségvetésében mind az önkormányzatok, mind a kormány részérõl a kiegyensúlyozott gazdálkodás reményében lényegében nullszaldóval számolt. Ez annál is inkább megalapozottnak tûnt, mivel - mint ezt említettem - '94-ben sor került arra, hogy a központi költségvetés az alapoktól a több mint 50 milliárd forintnyi ellátás finanszírozását átvállalta.
Ha évrõl évre figyelemmel kísérjük a társadalombiztosítás pénzügyeinek alakulását, megfigyelhetjük, hogy egyre kevésbé sikerül az alapok költségvetési egyensúlyát megteremteni. Ez azért súlyos gond, mert a társadalombiztosítás az államháztartás második legnagyobb pénzügyi alrendszere, annak pénzügyi problémái az államháztartás egészét kedvezõtlenül befolyásolják.
Az 1994. évet a társadalombiztosítási alapok igen jelentõs, több mint 42 milliárd forint hiánnyal zárták, annak ellenére, hogy a MÁV adósságállományából 16,2 milliárd forint megtérítése is megtörtént központi költségvetésbõl. A nagyfokú hiány következménye, hogy az Egészségbiztosítási Alap szinte egész év folyamán igénybe vette az Állami Forgóalaphoz kapcsolt megelõlegezési számla hitelfelvételi lehetõségét, míg a Nyugdíjbiztosítási Alap esetében az elsõ félévben az idõszak felében, a második félévben az idõszak negyedében figyelhetõk meg hitelmentes napok. Ennek kapcsán nem lenne jó megfeledkezni arról, hogy a központi költségvetés forgóalapjának kamatmentes igénybevétele a költségvetés számára '94-ben 13 milliárd forint kamatterhet jelentett.
A központi költségvetés által finanszírozott, de a társadalombiztosítási alapok által folyósított ellátásokat a központi költségvetés '94-ben több mint 8 milliárd forinttal túlfinanszírozta, mely többletfinanszírozás fedezetet nyújtott az 1993. évi likviditási tartalék visszapótlási kötelezettségének teljesítése mellett a központi költségvetés által a '93. évi társadalombiztosítási zárszámadásban felvállalt fizetési kötelezettség teljesítésére is.
Az elmondottak, úgy hiszem, egyértelmûen azt erõsítik, hogy feltétlenül szükség van a társadalombiztosítási alapok és a költségvetés kapcsolatának megújítására és fõként a társadalombiztosításnál is az államháztartási reform megvalósítására.
Tisztelt Ház! Az elkülönített alapok közül a foglalkoztatással összefüggõek költségvetési kapcsolatait kívánom kiemelni. Az 1994. évi munkaerõpiaci folyamatok alakulása kedvezõ volt, a regisztrált munkanélküliek száma az év eleji 632 ezerrõl 520 ezerre csökkent az év végére. A költségvetési törvény a munkanélküliek Szolidaritási Alapjának költségvetési támogatását 16,4 milliárd forintban irányozta elõ, a költségvetési szervek munkaadói járuléka címén. Ebbõl a teljesítés 12 milliárd forint volt, mivel év közben csökkent a munkaadói járulék mértéke. A Szolidaritási Alap az utolsó negyedévben a költségvetés felé 2,1 milliárd forint összegben teljesített befizetést a munkanélküliek jövedelempótló támogatására kifizetett összegek fedezésére.
A Foglalkoztatási Alap 13,5 milliárd forinttal szemben 7,55 milliárd forinttal részesedett a privatizációs bevételekbõl. Az ez évben létrejött Bérgarancia Alap 600 millió forint költségvetési elõirányzata nem került felhasználásra, mivel bevételei bõven fedezték kiadásait.
Tisztelt Országgyûlés! Az Állami Számvevõszék nagyon részletes, gondos és elmélyült vizsgálata alapján megfogalmazott jelentésére a Pénzügyminisztérium írásban megadta - részben egyetértõ, részben véleménykülönbséget fenntartó - észrevételeit. A normaszöveg és mellékletei módosítására vonatkozó ÁSZ- megállapítások, javaslatok közül elfogadottakat részben a kiegészítõ füzetben korrigáltuk, részben az országgyûlési vitában benyújtásra kerülõ módosító indítványokkal rendezhetõnek ítéljük. Néhány fontos, a mai beszédem során még nem érintett megállapításra kialakított álláspontunkat, a teljesség igénye nélkül a tisztelt Ház elõtt is szükséges ismertetni.
Nem lehet kétséges, hogy a központi költségvetés hiányának valós megállapítása sarkalatos kérdés. Ezért nemcsak elvi megfontolásokból, hanem a vélelmezett nagyságrend miatt is fontos megállapításnak kell tekinteni a költségvetési deficitet érintõ észrevételeket, a bevételi és a kiadási fõösszegeket módosító tételeket és a vélelmezett egyenlegkülönbséget. A konkrét összetevõkkel kapcsolatos részletesebb álláspont ismertetését mellõzve - hiszen ezeket írásban bemutattuk az Országgyûlésnek -, mindenképpen szükséges hangsúlyozni a következõket.
Az 1994. évi költségvetés, az államháztartás gazdálkodásában, pozíciójában végleges és helyrehozhatatlan sérelmet a kifogásolt mûveletek, elszámolások nem okoztak. Az adófizetõk befizetései vagy a központi költségvetés vagy az államháztartás körében maradtak, illetve ott kerültek vagy kerülnek felhasználásra. A vita bizonyos tételek szabályszerû könyvelésérõl zajlik, ami megszokott jelenség például a gazdasági társaságok közgyûlésein is.
El kell ismernem, a jelentés megállapításainak egy másik kérdéskörére utalva, hogy az államháztartási mérleg és az információs rendszer konzekvens felépítésének kialakítására, az elõirányzat és felhasználás jogcímei szigorú összhangjának megteremtésére, a pótkezelés kérdéseinek rendezésére halaszthatatlanul szükség van.
A jobbítást eredményezõ feltételek kialakítása az államháztartási reform és a kincstár létrehozásával megkezdõdik a következõ évben. Általánosságban nem lehet egyetérteni az ÁSZ-nak azzal a véleményével, mely szerint az 1994. évi zárszámadás nem felel meg a teljesség, valódiság és összehasonlíthatóság követelményének. Az Állami Számvevõszék sommás megállapítása azon alapul, hogy az APEH-Studynál meglévõ beszámolók és a törvényjavaslat 1. és 2. számú mellékletének adatai eltérnek egymástól. E megállapításuknál elhanyagolják annak tényét, hogy a Pénzügyminisztérium ezen adatok közvetlen átvételével, majd az ebbõl és a fejezetektõl bekért Study-beszámolókban nem szereplõ adatokból, valamint a saját nyilvántartásaiból a fejezetekkel és más érintettekkel történõ folyamatos egyeztetés, az általuk igazolt korrekciók alapján állítja elõ a központi költségvetés zárszámadási adatait. Az kétségtelen tény, hogy az adatkorrekció visszacsatolása a beszámolókhoz, a folyamat természetébõl adódóan, csak késõbb történik meg.
Általában a központi költségvetésre is vonatkozik a számviteli törvény. Ám a forgóalapra vonatkozóan nem rendeli el a kettõs könyvvitel szabályainak alkalmazását, így a beszámolás nem is történhet a forgóalappal összefüggõ kérdések tekintetében a számviteli szabályok analógiájára. Ezért az összehasonlíthatóság és kezelhetõség miatt az eredeti elõirányzatokhoz történik a hasonlítás, tehát e tekintetben az elõzõ évek gyakorlata szerint történhet a beszámolás.
Véleményünk szerint a bruttó elszámolás elve nem csorbul, ha az adóbevételekbõl adott kedvezményekkel csökkentett összeg szerepel a 2. és 9. számú mellékletben. A beszedõ szervezet szintjén kell ugyanis a pénzügyminiszternek biztosítania az elv érvényesítését, és ezt analitikus nyilvántartással alátámasztani. Nem fogadjuk el a kritikát, hogy a kedvezmények jogcímeirõl és összegeirõl semmiféle elszámolás nem szerepel a zárszámadási dokumentumban, ugyanis a XVII. PM-fejezet indoklásának táblázatai között a társasági adóra, az MNB és a pénzintézetek adóbefizetéseire, a személyi jövedelemadóra is jogcímes és összegszerû elszámolást adtunk.
Részletesebben szeretnék szólni a vámbiztosíték elszámolási kérdéskörérõl. Az ÁSZ szerint ez súlyos hiba, sõt, törvénytelenség is. A tisztánlátás kedvéért szeretném leszögezni:
Elõször: a vámbiztosíték-számla a termék vámterheire vonatkozó befizetések megelõlegezéseként kerül a vámkezelés elõtt befizetésre. Az árura vonatkozó vámterheket lehet biztosítani készpénzzel, kezességvállalással. A vámbiztosíték '92 augusztus elején került bevezetésre, az azonnali vámfizetési kötelezettség jogszabályi elõírásával egyidejûleg. Ez a számla lényegében a költségvetési bevételek teljesülésének biztosítását szolgálja. Mértékét a termékre vonatkozó összes pénzügyi híd, vám, vámkezelési díj, statisztikai illeték, import utáni áfa és a fogyasztásiadó-kötelezettség határozza meg.
Másodszor: a vámbiztosíték-számlára történõ fizetés esetén a jelzett termékre vonatkozó vámterheket, a vámkezelést követõen, a számlákat vezetõ vámszerv az államigazgatási határozattal megállapított vámkötelezettség teljesítésére utalja át a vámbiztosíték-számláról a tényleges költségvetési számlákra. A vámbiztosíték-számláról történõ átutalás idõpontját, idõtartamát jogszabály konkrétan nem határozza meg: ez néhány nap és néhány hónap között történik meg.
(10.30)
A vámtörvény tervezete is tartalmazza a vámbiztosíték összegének kamatmentes számlán tarthatóságát. Az áruforgalom és a vámkezelések ütemessége alapvetõen befolyásolja, hogy milyen idõtartamot követõen kerülnek átvezetésre a bevételek a biztosítékszámláról a tényleges számlákra. Az év folyamán folyamatos állományváltozás történik a vámbiztosíték-számlán. Ez mintegy 90 százalékban a költségvetési bevételi számlákra való átutalást jelent, a fennmaradó esetekben pedig az importõröknek történõ visszafizetést, tranzitáru utáni visszautalást tartalmaz. Év közben a vámbiztosíték-számláról tehát a majdani tényleges költségvetési bevételek megelõlegezett összegei kerülnek tehát átutalásra, az év végén azonban a kialakult szaldó a költségvetési vámbevételek részét képezi. A számla egyenlegének további bontása nincs, a számláról a következõ évben nem történik kifizetés.
Harmadszor: a vámbiztosíték-számla év eleji nyitóállománya nulláról indul. Ez azt jelenti, hogy az adott év elején befolyó tényleges biztosítékokból kell a korábbi idõszakban keletkezett vám- és adókötelezettségeket átutalni az aktuális költségvetési bevételi számlákra. Amennyiben erre a biztosítékszámla nem tartalmaz elég fedezetet, úgy a központi forgóalapról is biztosítható összeg, ami a tapasztalat szerint eddig még nem vált szükségessé. Így az adott évi vámbiztosíték-számlán szereplõ összegek csak egyszer kerülnek költségvetési bevételként elszámolásra.
Összegezve megállapítható, hogy a vámbiztosíték-számla lényegében felfogható egy bevételielõleg-számlaként, melyen a fizetési kötelezettségeknek megfelelõ összegek csak átmenetileg szerepelnek. A vámhatározat meghozatalát követõen kerülnek átutalásra a tényleges bevételi számlákra, csökkentve a biztosítékszámla állományát. Így nem merülhet fel bevételduplázódás sem éven belül, sem évek között.
A kialakított gyakorlat megfelel a költségvetés pénzforgalmi szemléletû gazdálkodásának, hiszen ténylegesen befolyó bevételek költségvetésben való számbavételérõl van szó.
Tisztelt Ház! Nagyon bízom abban, hogy a parlamenti vita során mind az ellenzéki, mind pedig a kormánypártok részérõl olyan javaslatok fognak elhangzani, amelyek segítik az Állami Számvevõszék által is jogosan igényelt rend és fegyelem megszilárdítását az államháztartás minden szintjén. Szeretném jelezni, hogy a kormány a közeljövõben az államháztartási törvény módosításának kezdeményezésével, illetve a kincstári rendszer kialakításával fontos javaslatokat tesz e törekvés megvalósítása érdekében.
Kérem, hogy a tisztelt Ház a benyújtott törvényjavaslatot az expozéban elmondottak figyelembevételével vitassa meg, és a megfelelõ módosító javaslatok átvezetése után a zárszámadást fogadja el. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)