MÁDI LÁSZLÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének elõadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Folytatva Juhász Pál elõbb megkezdett gondolatát, azt hiszem, korábban is voltak hibák, de azért az a mondat, ami az ÁSZ jelentésének legutolsó rövid kis véleménye - amely úgy fejezõdik be, hogy a jelenlegi gyakorlat rendhagyó, példa nélküli - utal arra, hogy a problémák nemhogy csökkentek volna, hanem nõttek. Ez a jelentés bizonyos szempontból az elmúlt négy év hibáit is messze felülmúlja, nem korrekt nemcsak egy csomó formai, hanem tételes szakmai hiányosságok szempontjából sem.
(11.40)
Juhász Pál képviselõtársam is és sokan mások, akik a bizottságban dolgoztak az elmúlt ciklusban, nem fogadták el azokat a jelentéseket; most egy rosszabb jelentéssel állunk szemben, most elfogadják. Én ezt a diszkrepanciát kívánom csak röviden felmutatni.
Ugyanakkor speciális a helyzet, azt gondolom, mert lehetõség lenne arra, hogy politikai hovatartozástól függetlenül, szakmailag próbáljunk megnézni egy olyan anyagot, amely a parlamentnek a kormány tevékenységét ellenõrzõ szerepkörében központi jelentõségû, talán a legfontosabb eszköz. Ez pedig egy egész korábbi évet felölelõ zárszámadás, amely most egy olyan - speciális helyzetben vagyunk - egy olyan évi, amelyikben egyfajta kormánykoalíció és egy másikfajta kormánykoalíció is kormányzott, tehát azt gondolom, lehetõség lenne arra, hogy ezeket a hovatartozásbeli hitvallásokat félretéve, megpróbáljunk szembesülni azokkal a kérdésekkel, amelyek a kormányzat munkáját, a kormány és a parlament viszonyát általánosságban érinthetik.
Ennek kapcsán, azt hiszem - megintcsak ellenzéki vagy kormánypárti hovatartozástól függetlenül -, meg kell jegyezzük azt az elfogadhatatlan szituációt, hogy a Pénzügyminisztérium nem kis késéssel, hanem rendkívül komoly késéssel volt csak hajlandó reagálni az Állami Számvevõszék jelentésére, és ezzel valójában ellehetetlenítette azt a vitát, amelyikben ma már egy kész helyzettel vagyunk kénytelenek szembesülni, és nincsen mód arra, hogy érdemileg, konklúziókat levonva, átdolgozhassunk anyagokat, hanem bizonyos szempontból a presztízs érvényesül ma a kormánypárti képviselõk hozzáállásában ezen beterjesztés kapcsán.
Az ÁSZ ugyanakkor - mint ahogy utaltam is rá - nagyon komoly hiányosságokat tárt fel. Ezek zömében formális hiányosságok voltak; tartalmi hiányosságokra az ÁSZ most sem tért ki olyan mélységben. Nagyon remélem, hogy a parlamenti vita során, ha máskor nem, a vezérszónoklatok elhangzásánál ezen tartalmi felülvizsgálatnak is meglesz a tere és a helye. Hiszen ma már - azt hiszem, egy év múlva - jóval okosabbak vagyunk, és megállapíthatunk olyan észrevételeket, olyan hiányosságokat, olyan - akár gazdaságpolitikai - tévelygéseket, amelyeket akkor esetleg se a túloldalon, se itt nem láttunk teljességében és pontosságában.
A PM-nek ez a késõi reakciója és egyáltalán maga az október közepi tárgyalás annál is inkább érthetetlen, és problémákat vet fel, mert egy normális zárszámadást egy normális országban valamikor a tavasz közepe, vége tájékán illene tárgyalni. És ez, hogy ilyen késõi idõpont van, egyértelmûen felveti annak a felelõsségét, hogy miért most került fel ez az anyag az asztalra, illetve miért kellett az ÁSZ véleményét követõen olyan hosszan várakoznia a Pénzügyminisztériumnak, hogy észrevételeket tegyen a reakciókra.
Tehát az Állami Számvevõszék megállapítja, hogy jelen formájában nem elfogadható az elõterjesztés, nem átlátható, számszakilag is hibás, nem hiteles, megsérti a valódiság és a teljesség elvét.
Azt gondolom, hogy akkor mûködik egy mechanizmus jól, hogyha vannak benne olyan mechanizmusok, amelyekben önkorrekciót és önkorrigálást lehet produkálni. Tehát mindenfajta folyamatnak vannak bizonyos nemkívánatos jelenségei, és ezeket a nemkívánatos jelenségeket igenis ki kell szûrni és meg kell próbálni korrigálni. Tehát most ez a vita nemcsak az elmúlt évrõl szól, hanem arról szól, hogy a ciklus hátralevõ idõszakában és az elkövetkezendõ idõben a parlament mennyire képes a hivatása magaslatán állni és a kormányt tételesen ellenõrizni, a kormány hibáit, a számszaki, formai és tartalmi hibáit is kijavítani, és megfelelõ jelzéseket adni a kormány számára. Azt gondolom, hogy ez nemcsak a kisebbség érdeke, hanem sokkal inkább a többség érdeke, hiszen a felelõsséget õk viselik. És a felelõsséget akkor viselik jól, hogyha a hibákat észreveszik és a hibákat megpróbálják korrigálni. Hogyha ezt sutba dobják, erre legyintenek és nem hajlandók ezeket a hibákat elismerni és ebbõl a következtetéseket levonni, akkor azt gondolom, hogy a felelõsségüket nem fogják fel helyesen és elõremutatóan.
Tudjuk ugyanakkor, hogy egy ilyen zárszámadási jelentés, ami az elmúlt évi folyamatokat vizsgálja, az nem politikai kérdés olyan szempontból, hogy nem jelenbeli és jövõbeli érdekeket sért. Tehát ettõl nem lesz más a pedagógusok helyzete jövõre, nem lesz más a bányászok helyzete, nem lesz más a szociálisan elesettek helyzete. Ugyanakkor azt gondolom, méghogyha nincs is ilyen politikai érdek a parlamenti vitában, mégis az az egyik legfontosabb feladata a parlamentnek, hogy ebben a vitában kellõen, szakmailag felkészülten és tételesen is kidolgozva próbáljon meg korrekciókat és javaslatokat megfogalmazni.
Néhány olyan dologra is utalnék, ami talán nemcsak formai. Nagyon jól tudjuk, hogy az új kormánykoalíció 1994 õszén egy pótköltségvetést fogadott el, amely jelentõsen korrigálta az addig meglévõ egyes kiadási és bevételi fõszámokat. Ezen korrigálás mellett ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy például a termelõi árkiegészítés mindenfajta törvényi, parlamenti jóváhagyás nélkül október közepe és december vége között megduplázódott. Kérdezem én, létezik-e ilyen körülmények közepette parlamenti kontrollja a kormányzat mûködésének? A többség tisztában van-e ennek hátterével és ennek törvénysértõ módjával? Ha tisztában van, akkor tesz-e ellene, és ha igen, akkor mit tesz ennek kijavítására?
Szintén fontos megjegyezni való, hogy gazdaságpolitikát nemcsak a központi költségvetésben csinálnak, hanem vannak olyan intézmények, amelyek az államháztartásba illeszkedõen, a kormányzat fennhatósága alatt, de nem a központi költségvetés keretén módosítanak jelentõs mértékben gazdaságpolitikailag is értékelendõ helyzeteket. Ilyen például az ÁPV Rt. - korábban az ÁVÜ és az ÁV Rt. -, amely bizony például a kezességvállalások révén nagyon komoly gazdaságpolitikai tényezõként mûködött ebben az idõszakban. És fel kell tenni a kérdést, hogy vajon a kormányzat és a kormánykoalíció akaratával megegyezõen történt-e ez így? Bírta-e ez a két párt felhatalmazását és döntését? Bírta-e ez az egész kormánynak a döntését és értékelését?
Ezek után két általános megjegyzést szeretnék csak tenni. Szó volt arról, hogy a központi költségvetés tételei évrõl évre változnak, és sajnos, nem is jól definiáltak. Ennek kapcsán, tisztelt kormánypárti képviselõtársak, fel kell tenni a kérdést: vajon tisztán lehet-e látni az elmúlt évekhez képest, hogy mi az, ami változik és mi az, ami nem? Milyen konkrét kormányzati szándékok vannak ezen változások mögött? Azt gondolom, hogy ilyenek fellelhetõk, és errõl a parlamenti képviselõket, igenis, a lehetõ legteljesebb módon informálni, tájékoztatni kellene. Márpedig ez nagyon jól kimutatható, akár a jövõ évi költségvetésben is, hogy nem történik meg. Márpedig enélkül nem lehet igazán felelõsségteljesen, laikus képviselõként - ugyanis a parlament ilyen szempontból egy laikus testület - megfelelõen jelzéseket adni a szakmai államigazgatási szervek számára az egyes politikai és más típusú álláspontok érvényesítése tekintetében.
Ugyanakkor ez az összemérhetetlenség, ez az állandó változás nem magyarázható azzal, hogy egy nullbázisú költségvetés került volna ma a parlament asztalára. Elhangzottak ilyen ígéretek a kormánykoalíció, az MSZP és az SZDSZ szájából a választási kampányban. Ugyanakkor látható, hogy ennek nincs jele még; és a jövõ évi költségvetés ismeretében is láthatjuk, hogy azóta sem történt ez meg.
A másik nagyon fontos dolog az információs rendszer. Azt gondolom, akkor tudunk mérni jól dolgokat és akkor tudunk megfelelõ következtetéseket levonni, hogyha az információs rendszerünk az összkormányzati és államháztartási szinten egységes és a mai kornak megfelelõ módon mûködik. Sajnos, az az általános tapasztalatom, hogy nincsen igazából olyan mechanizmus, amely a nem ágazati szintre, nem minisztériumi szintre rendelt problémákon túlmutató, kormányzati szintû problémáknak megfelelõ súlyt adna és megfelelõ érdekérvényesítõ képességet biztosítana, és lehetõséget adna arra, hogy az ilyen összkormányzati szintû problémákat valaki, valamilyen módon felismerje, és meglegyen hozzá az ereje és lehetõsége, hogy ezeket korrigálja, kezelje. Ilyen az információs rendszer is, amelyikrõl évek óta beszélünk; hogy nem mûködik igazán, a mai korban nem megfelelõ az, ami 6-8-10 évvel ezelõtt mûködött, nem képes ma már olyan alapvetõ jelenségeket se megmutatni, amelyek a gazdaságpolitikai tervezésnél és a költségvetés kimunkálásánál alapvetõ fontosságúaknak kellene lenniük.
(11.50)
Lassan befejezem és csak azt szeretném kérni tisztelt kormánypárti képviselõtársaimtól, akik megszavazták a bizottságban és a parlamentben az általános vitára való alkalmasságot, hogy ne presztízsszempontokat érvényesítsenek akkor, amikor olyan szakmai hiányosságokat és olyan formai hiányosságokat is korrigálni kellene - akár a múlt évre visszamenõen, akár az elkövetkezendõ évekre -, amelyek nem pártpolitikai indíttatásúak, hanem azt a célt szolgálják, hogy jobban, tisztábban lássunk, jobban tudjuk betölteni azt a hivatásunkat, ami alapvetõen a kormányzat parlamenti ellenõrzését kell hogy megjelenítse. Önök viselik a felelõsséget, és remélem, hogy ezt a felelõsséget kellõ mélységben átérzik és levonják ebbõl a következtetéseket. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)