BARSINÉ PATAKY ETELKA, a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az Országgyûlés a zárszámadási törvény megalkotásával mindig elfogadja a kormány mûködését, gazdálkodását, és ezzel mintegy elismeri a kormány munkáját.
A Magyar Demokrata Fórum a beterjesztett zárszámadási törvényjavaslat alapján, az Állami Számvevõszék véleménye alapján nem fogadja el a törvényjavaslatot.
A zárszámadás elfogadása körül most már több hónapos vitasorozat van, és lényegében úgy tûnik, hogy ez tartalmaz egy felesleges pótköltségvetést, vagyis az összes probléma, ami a zárszámadás körül van, valójában egy hû képet fest a most uralkodó állapotokról.
Tisztelt Ház! Újra egy képtelen helyzet állt elõ. Nevezetesen az, hogy úgy került az Országgyûlés elé a zárszámadási törvényjavaslat, hogy azt az Állami Számvevõszék nem fogadta el, nem minõsítette hitelesnek.
Kérném szépen, itt volt többszöri bizottsági egyeztetés, és többszöri bizottsági nekirugaszkodással végül is odáig jutott el ez a törvényjavaslat, hogy a plenáris Országgyûlés lépett elõ egyfajta igazságtevõ fórummá. Amikor kifogásoljuk, hogy nincsenek itt a miniszterek, akkor ezt azért is tesszük, mert ugyanis a szakmai munka keretében, a bizottságokban nem sikerült dûlõre jutni. A képviselõk a bizottságokban valójában e kusza helyzetben ilyen aláírás nélküli, anonim pénzügyi háttéranyagokból kellett, hogy tájékozódjanak.
Tisztelt Ház! Ez az egész eljárás példa nélküli. Lássuk, hogy mit ír a Pénzügyminisztérium államtitkára! Van egy igen figyelemre méltó könyve az államháztartás reformjáról: "A zárszámadásban kulcsszerepe van az Állami Számvevõszéknek. A zárszámadásnál a képviselõk nem ellenõrizhetik a költségvetési számlákat és a konkrét gazdálkodást, a zárszámadási ellenõrzést ezért az Országgyûlés ellenõrzõ szervének, az Állami Számvevõszéknek kell elvégeznie." Nos, így látja a PM államtitkára. Kérem, mi egyetértünk.
Az Állami Számvevõszék ezt a munmkát elvégezte. Elvégezte az ellenõrzést, az egyeztetést, nem fogadta el, nem minõsítette hitelesnek, és az egyeztetések után még mindig 13,8 milliárd forintnyi nézetkülönbség maradt.
Mennyi ez a 13,8 milliárd forint? Sok vagy kevés? Nos, ez az összeg egy kicsivel több, mint a Külügyminisztérium és az összes külképviselet '94. évi teljes kiadása. Kérném szépen, az ÁSZ azt mondja, hogy a kormány egy teljes minisztérium kiadásának megfelelõ összeget könyvelt rossz helyre. Nem is jó rágondolni, hogy mi lenne ilyen esetben, mondjuk, egy nagyvállalat fõkönyvelõjével.
Egy zárszámadásnál a kormány törvényességbõl és megbízhatóságból vizsgázik. Amennyiben elfogadjuk az Állami Számvevõszék szakembereit hiteles vizsgáztatóknak, akkor kérném szépen ezen a vizsgán a kormány megbukott.
Még rágondolni is rossz, mi lett volna, ha a Ház elfogadja azt a tavalyi pótköltségvetési javaslatot, hogy a kormány az elõirányzatok között szabadon átcsoportosíthasson. Szerencsére, nem fogadta el a Ház. Azt hiszem, hogy az a mennyiségû észrevétel megsokasodott volna, ami most a kezünkben van.
Az Állami Számvevõszék mint az Országgyûlés szakértelme ugyanis soha nem látott mennyiségû észrevételt tett le az asztalra. Ha úgy véljük, hogy a kormány részérõl megvan a jó szándék, akkor sem engedhetõ meg ennyi súlyos értelmezési vita. A kormány - legyen az ÉT, legyen az Alkotmánybíróság, legyen az Állami Számvevõszék - egyszerûen nem tud vagy nem akar szót érteni. Állandó vitába keveredik. Miért? Nézzük meg ezen a konkrét eseten!
Az ÁSZ a '94. éves zárszámadásnál elõször szembesítette tételesen a költségvetést a számviteli törvény elõírásaival. A számviteli törvény az elõzõ négy évben meghozott gazdasági törvények közül az egyik legfontosabb. Alapvetõen azonban elsõ helyen nem a költségvetés, hanem a vállalkozások számvitelét szabályozza. A költségvetésre vonatkozó számvitelt az MSZP-SZDSZ- kormánynak kellett volna már elõbb meghoznia, elõkészítenie, létrehozva a kincstárt. Mi most ezt kérjük számon.
Úgy gondoljuk, egy átmenetben természetes, hogy vannak megoldandó probémák. Csakhogy ezeket meg kell oldani, és mi ezt a megoldást tartjuk szakértelemnek. Ezzel a megoldással maradt adós a kormány, és miután a megoldással adós maradt, ezért alakult ki a technikai zûrzavar, a törvénysértés és a vita.
Úgy gondoljuk tehát, hogy amikor a '94. évi zárszámadásról beszélünk, akkor elsõ helyen itt az Országgyûlés plenáris ülésén arról kell szólnunk, hogy miért maradt el a kincstár szabályozása, miért késett ezzel a kormány majd' egy évet. Ez a kérdés megválaszolatlan.
Beszéljünk most arról a gazdaságpolitikáról, amelyben tulajdonképpen a '94- es költségvetés második féléve elindult! Kérem szépen, nem szeretnék itt most a növekedés kontra restrikció vitában részt venni, egy éve vívja ezt a harcot ház. Egészen egyszerû, konkrét dolgokról szeretnék itt most beszélni.
A zárszámadáskor óhatatlanul vissza kell térnünk a '94. évi pótköltségvetésre, amelyet az MSZP-SZDSZ-kormány fennállása 60. napján nyújtott be, és amely része volt e kormány programjának. Lényegében ebben a kormányprogramban - amely nem választási ígéret volt, amely nem valamiféle szlogen volt, hanem egy gyõztes koalíciónak a kormányprogramja - négy sarkalatos kérdés volt rögzítve az elsõ idõben.
(12.30)
Melyik ez a négy rész?
Elõször is a kormányprogram társadalmi-gazdasági megállapodást ígért. Az ennek megkötésére tett kísérlet kudarcot vallott, mert a kormány a pótköltségvetési vitákkal foglalta el magát. Nem tudott, kérem, a lényegre koncentrálni, és nem tudta megkötni azt a bérmegállapodást, amely pedig az elkövetkezendõ és az elmúlt év alapja lehetett volna. Nem jött létre ez a megállapodás.
A második: a kormány gyors ütemû, azonnali privatizációt ígért. Nos, az elmúlt 15 hónap alatt ez sok hûhó volt semmiért, de a költségvetés látta a kárát többek között, mert hogyha kiszámoljuk azokat a tételeket, azokat az áthidaló kölcsönöket, amelyeket az így kiesõ bevételek miatt kellett fölvenni, akkor a kamatok ebben az esetben néhány tízmilliárdra rúgnak.
A harmadik: a kormány államháztartási reformot ígért. Nos, a kormánynak ezt saját berkeiben kellett volna elkezdenie, hogyha politikailag olyan bölcs lett volna, hogy támaszkodik az elõre elkészített törvényjavaslatokra. Ma már lehetne mûködõ kincstár, annak összes megtakarításával. És ezt a pénzt szintén néhány tízmilliárdra lehet becsülni, ha az intézményi finanszírozást felváltotta volna a feladatfinanszírozás, és ha meglenne már az államháztartási információs rendszernek a megújítása. Ehhez persze az erõs kéz politikáját az intézményeken, a pénzügyön, a bankokon, ezeken kellett volna kezdeni, nem a lakosságon.
A kormány elkerülhetetlennek nevezte a pótköltségvetést. Ma már, a zárszámadás napján nagy biztonsággal tudjuk, amit akkor is mondtunk, hogy nem volt szükség erre a pótköltségvetésre. Akkor is elmondtuk azt, hogy más viszonyok vannak, mint '88-90-ben. Elmondtuk, hogy mi egyoldalúnak tartjuk a helyzetelemzést és tévesnek az erre épülõ terápiát. Az élet, sajnos, igazolt, mert a kormányban vergõdést, az országban pedig kínlódást eredményezett az elmúlt egy év. Bizony, a 72 százalékos többséggel messzebbre kellett volna jutni. Lenni kellene társadalmi-gazdasági megállapodásnak, sikeres privatizációnak és az államháztartási reform keretében kincstárnak, új szerkezetû költségvetésnek. Egy év után, ennél a zárszámadásnál ezt kérjük számon a kormányon.
A '94. évi pótköltségvetés miniszteri expozéjában elhangzott: a pótköltségvetés csak arra alkalmas, hogy csökkentse a hiányt. Nos, kérném szépen, nézzük a számokat! Az 1994. évi elsõ hét hónap után a költségvetés bevétele 54,6 százalék, a kiadás 55,6 százalék, a költségvetési tervezett hiány 58,9 százalék volt. Milyen hiány?
Boldogok lennénk akkor, hogyha az idei költségvetés hasonló hiánnyal küszködne csak. Az idei költségvetésben ugyanis már az elsõ negyedévben 50 százalék volt az egész évre tervezett hiány, a félévben pedig ez elérte a 70 százalékot. A pótköltségvetés felesleges volt. És az a szándék, amivel a pénzügyminiszter ennek nekiindult, a 60 milliárdos hiánycsökkentés, már az elsõ körben léket kapott a kormányban, utána a parlamentben 40 milliárddal fogadták el, és ha most megnézzük a zárszámadás tényleges számait, akkor mindössze 22 milliárd a hiány megtakarítása. Nos, pótköltségvetés 22 milliárdért: egyszerûen nevetséges.
Nézzük ezt közelebbrõl! A pótköltségvetés hatására 7,5 milliárd forinttal több lakossági befizetést vártak. Ez mindössze a harmada lett. A gazdálkodó- szervezetek befizetései mintegy 39,5 milliárd forinttal lettek magasabbak. Ez részben ismét az újraelosztó szerepet szolgálta. De a legfontosabb: a takarékossági célok nem valósultak meg. Az állami intézmények kiadásai és bevételei messze nagyobbak, mint ahogy tervezték. Ez egyértelmûen jelzi, újra és újra bebizonyosodik, hogy államháztartási reform nélkül a költségvetés helyzetén érdemben nem lehet javítani.
Ez a pótköltségvetés történelmi hiba volt. Elvitte ugyanis a kormánykoalíció figyelmét, elvitte a gondolkodást, és elvitte az idõt. Miközben lassan kialakult az országban egyfajta ilyen államgazdasági pangás, egyfajta sodródás, és bekövetkezett a legrosszabb, amitõl tartani lehetett: egy magas infláció. A pénzügyminiszter a költségvetési expozéjában ettõl óvott. Azt mondta, elméletileg, de csak elméletileg még egy alternatíva lehetséges: egy nagymértékû infláció, amit azonban minden erõvel kerülnünk kell. Ez nem sikerült. És ezért egyértelmûen az MSZP-SZDSZ-kormányt terheli a felelõsség.
Kérném, itt az elmúlt '94. év második félévében deficitet farigcsáltak, miközben ennek sokszorosa jött ránk, inflációs deficit, kamatnövekedés formájában. Az infláció, az áremelkedések elkerülhetõk lettek volna. Az energiaár körüli huzavonáért, az egy éven belül harmadszor megemelt és eredmény nélkül járó fogyasztási adóért, a forgalmi típusú adók emelése körüli vitákért, a '94. évi fedezetlen osztogatásokért magas inflációs árat kellett fizetnünk.
Én ebben a Házban többször beszéltem az inflációról, és kértem a kormányt, hogy dolgozza ki az antiinflációs téziseit, dolgozza ki az inflációellenes programját. Most újra felhívnám a tisztelt Ház figyelmét, hogy az elmúlt hónapban, szeptemberben az infláció ismét meglódult, ismét 2 százalékkal növekedett, és ebben még nincsen benne a szeptemberi energiaár-emelés, amelyik csak ezután fogja éreztetni hatását.
Szakértõk szerint az infláció leszorítása önmagában akár 100 milliárd forint nagyságrendû kamatmegtakarítást eredményezhet az államkasszában. Itt kell keresni a deficit, a hiány csökkentését. A kincstár a maga megtakarításaival, a privatizáció a költségvetési bevételeivel, az infláció visszaszorítása - mindezek azok a tételek, amelyek valóban ténylegesen képesek arra, hogy csökkentsék a hiányt. És akkor nem beszéltünk a lakosságról, csak arról, ami ennek a kormánynak a kezében van, amivel, ha él a felhatalmazással, és valóban van bátorsága ahhoz, hogy az elsõ intézkedéseket saját magán, a pénzügyön, az intézményeken és a bankokon hajtsa végre, akkor tényleges eredményt, tényleges deficitcsökkentést tudott volna elérni. Ezért volt hiábavaló ez a pótköltségvetés.
Tisztelt Ház! Egy gazdaságilag hiábavaló pótköltségvetés, egy zárszámadás körüli huzavona, ahol az Országgyûlés plenáris ülését hozzák abba a helyzetbe, hogy igazságot tegyen a Pénzügyminisztérium és a Számvevõszék el nem rendezett vitájában... Mi kell még, hogy meggyõzõdjünk, képviselõtársak arról, hogy ez a kormány mindent megenged magának? Hát kitõl várható el ebben az országban, hogy pontosan és tételesen elszámoljon, ha ezt a kormány sem teszi meg?!
(12.40)
Kitõl várható el, hogy betartsák a törvényeket, ha az nem tartja be, aki meghozta ezeket?
Amennyiben a képviselõtársak az ország érdekében mûködnek, ne segédkezzenek ehhez a folyamatos zûrzavarhoz, amiben lassan élünk. Adják vissza átdolgozásra a kormánynak a zárszámadási törvényt. Ne kísérletezzenek a bizottságokban hevenyészett módosító indítványokkal, mert úgy gondoljuk, hogy a zárszámadás egy ország gazdálkodásának a tükre, és ez a tükör torz.
A Magyar Demokrata Fórum ebben a formájában nem fogadja el a törvénytervezetet. Felszólítjuk a kormányt, hogy javítsa ki a hibákat és hozza rendbe a zárszámadás dolgát. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)