DR. SZABÓ ZOLTÁN mûvelõdési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Nagyon röviden igyekszem kitérni a javaslathoz benyújtott módosító indítványokra, illetõleg az azokkal kapcsolatos kormányálláspontra.
Dr. Sepsey Tamás képviselõ úr nyújtott be kizárólag stiláris javaslatokat tartalmazó indítványt, amelyek kétségkívül egyértelmûbbé hozzátehetném, talán érthetõbbé, és a jogalkotásról szóló törvénynek inkább megfelelõvé - tudniillik, hogy korrekt magyar nyelven megfogalmazottá - teszik a törvényjavaslatot. Ezért e módosító indítvány elfogadását javasolnám.
Ezzel kapcsolatban meg kell említenem, hogy a módosítás során a kormány csak a legszükségesebb változtatásokra törekedett, így a módosítani javasolt törvényszövegnek a még az elõzõ Országgyûlés által elfogadott, Sepsey képviselõ úr által most változtatni kért szövegét meg akarta tartani.
Balsai István képviselõ úr módosító indítványával a törvényszövegben kívánta azt biztosítani, hogy a bizottság elnöke államtitkár legyen, mivel szerinte csak ez garantálja a bizottságok mûködése során a megfelelõ kormányzati képviseletet és az egyházak megbecsülését. A javaslatot itt e Ház színe elõtt én magam is kétségkívül megfontolandónak és mérlegelõnek minõsítettem. Törvénymódosító javaslatunk szövegének az adta az elvi alapját, hogy a törvény végrehajtását a továbbiakban függetleníteni kell a jövõbeni esetleges személyi és szervezeti változásoktól. Ez változatlanul fennáll, bár Balsai képviselõ úr javaslata csak általánosságban beszélt államtitkárról.
Mindazonáltal a megfontolás eredményeként azt tudom mondani, hogy álláspontunk szerint ez olyan irányban korlátozná a kormány hatáskörét, hogy adott esetben nem nevezhetne ki - mondjuk - minisztert a bizottság élére. A kormány természetesen garantálja azt, hogy megfelelõ szintû személy fog a bizottság élén állni. A szint megállapításánál viszont ugyanúgy nem tartom célszerûnek megkötni a kormány kezét, mint ahogy az egyházaknak sem írja elõ a törvény, hogy a társelnök csak püspök lehet, és érsek vagy segédpüspök például nem; az egyházak azonban minden esetben gondoskodnak magas szintû képviseletükrõl.
Átvezet ez - harmadikként - Dögei Imre képviselõtársunk módosító indítványához. Eszerint a törvény szövegében teljes mértékben biztosítani kell az állam és az egyház egyenjogúságát mind az elnökök, mind a tagok vonatkozásában.
Úgy vélem, hogy a jelenleg hatályos törvényszöveg - amelyet a kormány által benyújtott törvénymódosító javaslat nem érint -, ezt jelen pillanatban is biztosítja, így ennek további módosítását nem látom szükségesnek, ezért ezt a módosító indítványt sem támogatom.
Mindezekre tekintettel kérem az Országgyûlést, hogy a kormány által benyújtott törvénymódosító javaslatot a dr. Sepsey Tamás képviselõ úr által elõterjesztett módosító javaslattal fogadja el, mivel az egyeztetõ bizottságok folyamatos mûködését ezzel lehet garantálni.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.)