DR. FÜZESSY TIBOR, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm, elnök asszony, illetve elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, nemcsak a viszonylag kis számú hozzáértõ és érdeklõdõ fogadhatja osztatlan örömmel ennek a törvényjavaslatnak az ismételt megjelenését az Országgyûlés elõtt, hanem az alkotmányosság és a jogállamiság valamennyi híve. Ez a törvény ugyanis egy öt és fél éves alkotmányos késedelmet van hivatva megszüntetni, egy olyan késedelmet, amelyben két parlament egymás után leledzett. A két parlament közül az egyik olyan volt, amelyik nem rendelkezett kétharmados kormánytöbbséggel, a másik kétharmados kormánytöbbséggel rendelkezett, mégis, ennek a két parlamentnek az idején gyûlt össze ez az összesen öt és fél éves alkotmányos késedelem.
Miniszter úr expozéja és Kõszeg képviselõ úr is bizonyos szemelvényeket említett ennek a törvénynek a történetébõl, hosszas vajúdásából, abból az idõszakból, amelyik a megszületésig - a most már remélt megszületésig - elvezetett. A miniszteri expozé szerint a törvény elõkészítése a Németh- kormány ideje alatt megtörtént, az Antall-kormány ideje alatt kiformálódtak a tervezet egyes intézményei, valamint az elsõ normaszövegrészletek. Az igazi fordulat azonban csak az 1994. évi választásokat követõen következett be, ekkor gyorsult fel - az expozé szerint - a kormányzati elõkészítõ munka. Megmondom õszintén, nekem Katona Béla miniszteri expozéja jobban tetszett. Õ ezt mondta: "Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azoknak, akik ebben a munkában a legtöbb feladatot vállalták: elõdeimnek - a neveket kihagyom -, akik elsõsorban hozzájárultak ahhoz, hogy ennek a kormánynak tulajdonképpen már csak az - egyébként nem kicsi - egyeztetõ feladatot kellett elvégeznie ahhoz, hogy a törvényt beterjeszthesse a parlament elé."
Félreértés ne essék: én nem a dicséretosztásban szeretnék elõtérbe tolakodni, inkább jobb szeretnék az esetleges felelõsségosztásnál hátul maradni, tudniillik egy olyan késedelemrõl van szó, amelyet két kormány és két parlament együttes erõvel hozott össze, együttes erõvel szülte meg ezt a törvényt - amennyiben meg fog születni -, ugyanakkor együttes erõvel hozta össze az alkotmányos késedelmet is.
Sajnálom, hogy viszonylag kevés szó esett a vezérszónoklatokban és a miniszteri expozéban is arról a - véleményem szerint legsúlyosabb - kérdésrõl, amely a hatpárti egyeztetések során is felmerült: ez a törvény, illetve a törvény egyes részei kétharmadosságának a kérdése. Az alkotmány 40/A § (2) bekezdése szerint a rendõrségrõl szóló és a nemzetbiztonsági tevékenységgel összefüggõ részletes törvény elfogadásához a jelen lévõ országgyûlési képviselõk kétharmadának szavazata szükséges. Az alkotmány tehát éles különbséget tesz: a rendõrségnél az egész rendõrségi törvényt, a rendõrséggel kapcsolatos minden törvényi szabályozást a kétharmados szabályozás rangjára emeli, ugyanakkor a nemzetbiztonsági törvénynél csak a nemzetbiztonsági tevékenységet akarja kétharmados szinten szabályozni.
Szerény megítélésem szerint teljesen világos a törvény intenciója: az alkotmány csak a tevékenységet tekinti olyannak, amihez magasabb garancia szükséges - nyilván az alapvetõ jogok tiszteletben tartása miatt. A hatpárti egyeztetésen ezért többen - én magam is - azt kértük, hogy a törvénytõl, tehát a kétharmados törvénytõl külön kodifikáltassanak azok a részek, amelyek nem igényelnek kétharmados parlamenti egyetértést, vagy legalább - mint ahogy erre már többször is volt precedens a magyar parlament történetében - az alkotmányügyi bizottság válassza szét a törvénynek azokat a részeit, amelyek nem igényelnek kétharmados parlamenti egyetértést, jelölje meg azokat, és azok ne kétharmados, hanem egyszerû szavazással hozassanak meg.
A miniszteri expozé foglalkozott ezzel a kérdéssel, de úgy érzem, lakonikus rövidséggel, és az expozé megállapításait elfogadni nem tudom. Úgy gondolom, ha az alkotmány az egész törvényt kétharmadosnak kívánná tekinteni, akkor a megfogalmazása az lenne, hogy a rendõrségrõl és a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény meghozatalához szükséges az országgyûlési képviselõk kétharmadának szavazata.
Bizonyos ellentmondást is érzek abban a miniszteri érvelésben, amely szerint azért van szükség a teljes törvény kétharmados meghozatalára, mert a szervezet irányítása, felügyelete is egy olyan funkcionális kérdés, amely a tevékenységgel szorosan összefügg. Ellentmondás az is, hogy amíg a miniszteri expozé a kétharmadosság szükségességét bizonygatja, bejelenti azt, hogy egy országgyûlési határozati javaslat kerül beterjesztésre, amelynek az lesz a rendeltetése, hogy 1997 végére elõterjessze azokat a javaslatokat, amelyek a nemzetbiztonsági szolgálatok struktúrájának újragondolására, újjászervezésére fognak vonatkozni.
(11.50)
Azért látom ebben az ellentmondást, mert ha most kétharmados erõsséggel kell megszavazni strukturális kérdéseket, akkor miért kell jövõre egy országgyûlési határozat nyomán a struktúrát és a szervezetet megváltoztatni.
A Kereszténydemokrata Néppárt véleménye ebben a kérdésben teljesen egyértelmû: csak azt a törvényt szabad kétharmados többséggel szavazásra feltenni, amit az alkotmány kétharmadosnak nyilvánít és amit az alkotmány így ír elõ. A nem kétharmados törvények kétharmados törvényként történõ kezelése éppoly alkotmányellenes, mint ennek a folyamatnak az ellenkezõje.
Nemcsak alkotmányos érvek szólnak a strukturális kérdéseknek ebben a törvényben történõ szabályozása - vagy legalábbis kétharmados szabályozása - ellen, hanem praktikus érvek is. Úgy gondolom, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok struktúrája számos fejlesztés, átszervezés lehetõségét és szükségességét hordozza magában. Ezért nagy hiba lenne ezeket a szervezeteket egy kétharmados törvénnyel bebetonozni. Én úgy gondolom, hogy a különbözõ kormányoknak - mint ahogy reményünk szerint a következõ kormányzat nem biztos, hogy azonos lesz a jelenlegi kormányzattal -, a következõ kormányzatnak és kormányzatoknak is lehetõséget kell adni arra, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok szervezetét és mindazt, ami nem igényel kétharmados szabályozást, a saját elképzelései szerint alakítsa ki.
Maga az expozé is azt mondja: nincs egyedüli és nincs kizárólagos, nem kevésbé örök érvényû modell. A titkosszolgálatokra vonatkozó joganyagot mindenütt az adott kormányzati rendszer, a társadalmat ért kihívások és a történelmi hagyományok határozzák meg. Miért akarja akkor a kormányzat utódaira is ezt a modellt rákényszeríteni?
A miniszteri expozé és az indokolás a törvényjavaslat 10. §-át teljesen megnyugtatónak találja. Ezzel a szakasszal kapcsolatban azonban ugyancsak bizonyos alkotmányossági gondok és praktikus gondok is felmerülnek. A 10. § szerint a kormány a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat a kijelölt miniszter, a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokat a honvédelmi miniszter útján irányítja. Amennyiben a kijelölt miniszter tárca nélküli miniszter, akkor ez a megoldás és a megfogalmazás is tökéletesnek mondható. A tárca nélküli miniszternek ugyanis az alkotmányban egy speciális helye, speciális helyzete van, amit a neve is mutat: az, hogy a tárca nélküli miniszternek nincs tárcája. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok a kormány alá tartoznak. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat a kormány irányítja. A tárca nélküli miniszternek egy transzmissziós, közvetítõ szerepe van. Tehát helyes az a megfogalmazás, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat a kormány a tárca nélküli miniszteren keresztül irányítja.
Ugyanez a megfogalmazás a honvédelmi miniszter esetében már kevésbé mondható tökéletesnek. Az alkotmány 35. §-ának (1) bekezdés c) pontja szerint a kormány irányítja a minisztériumok és a közvetlenül alárendelt egyéb szervek munkáját - tehát csak a közvetlenül alárendelt egyéb szervek munkáját -, ugyanakkor a 37. § (2) bekezdése szerint a miniszterek vezetik az államigazgatási feladatkörükbe tartozó ágakat és irányítják az alájuk rendelt szerveket. Tehát itt a miniszter közvetlen irányítása az alárendelt szervek tekintetében egyértelmû.
Nem akarok belebonyolódni abba a kérdésbe, hogy ebben a képben milyen szerepet tölt be a honvédség. Ugyanis a törvény valahol az elsõ rendelkezései között azt állapítja meg, hogy a katonai biztonsági szolgálatok a honvédséghez tartoznak; a honvédséget - az alkotmány szerint - az Országgyûlés, a köztársasági elnök, a kormány és a honvédelmi miniszter irányítja. Tehát ez az irányítási kérdés azért a katonai biztonsági szolgálatok keretében egy kicsit bonyolult.
Én úgy gondolom, hogy mint irányítási kérdés, ez sem tartozik a kétharmados kötelezettségû rendelkezések körébe. Tehát nem feltétlenül kellene ennek a törvénynek a keretében szabályozni; de ha itt kerül szabályozásra, akkor úgy gondolom, a megfogalmazást pontosítani kellene.
A nemzetbiztonsági bizottság és a honvédelmi bizottság mûködésének szabályozása, úgy gondolom, nem egyeztethetõ össze teljesen az alkotmánnyal. Az alkotmány 24. §-ának (4) bekezdése szerint az Országgyûlés Házszabályban állapítja meg mûködésének szabályait. Helyes, nem helyes, jó vagy nem jó ez az intézkedés, de nem vitás, hogy az alkotmány a Házszabályra bízza az Országgyûlés és benne természetesen az Országgyûlés bizottságai mûködésének a szabályozását is. Semmilyen más törvény, így a nemzetbiztonsági törvény sem vállalkozhat az országgyûlési bizottságok mûködésének szabályozására. Ebben a törvényben legfeljebb azt lehetne szabályozni, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok milyen bemutatási, szolgáltatási, adatszolgáltatási, jelzési és egyéb kötelezettséggel tartoznak a nemzetbiztonsági bizottsághoz. Egyébként a nemzetbiztonsági bizottságra vonatkozó törvénytervezeti szabályozás, megítélésem szerint, túl komplikált; részben a Házszabályba tartozna, azon is lehet vitatkozni, hogy részben a képviselõk jogállásáról szóló törvénybe tartozna. Úgyhogy megítélésem szerint a törvénynek, illetve a javaslatnak ezeket a paragrafusait szintén vagy el kell hagyni, vagy a szolgálatok ezzel kapcsolatos jogaira és kötelezettségeire kell korlátozni.
Ha a szervezett bûnözés kérdései okozták a koalíciós egyeztetés elhúzódását, akkor, úgy érzem, ezzel a kérdéssel kár volt ennyi idõt eltölteni. Én azt hiszem - Kõszeg képviselõ úr már megközelítette ezt a kérdést -, itt valójában egy presztízsvitáról volt szó a rendõrség és a titkosszolgálatok között; arról a kérdésrõl, hogy ki foglalkozzon egy hálásnak ígérkezõ vagy egy hálásnak vélt témával, a szervezett bûnözés kérdésével.
(12.00)
Azt hiszem, hogy a koalíciós pártok és talán minden párt közös feladata az lenne, hogy csírájában fojtsák el az ilyen jellegû presztízsvitákat, és vigyázniuk kell arra, nehogy tápot adjanak ilyen presztízsvitáknak a keletkezéséhez. A szervezett bûnözés elég nagy hatalom, eléggé nagy hatalommá nõtt ki ahhoz, hogy mind a két szervezet megtalálja a szervezett bûnözés elleni harc megfelelõ területét és megfelelõ feladatait.
Szólni szerettem volna még a biztonsági eljárás szabályairól; erre a rendelkezésemre álló idõ már nem adja meg a lehetõséget. Úgy gondolom ezzel kapcsolatban is, hogy ez a teljes szabályozás inkább törvény keretein kívül lenne helyes a megvizsgáltaknak, az ellenõrzötteknek az oldaláról, és nem a nemzetbiztonsági szolgálatok oldaláról.
Összegezésképpen: úgy érzem, hogy a javaslat tárgyalása a hosszú elõkészítés és számos egyeztetés ellenére sem lesz teljesen zökkenõmentes.
A Kereszténydemokrata Néppárt csak számos kisebb-nagyobb javítás és korrigálás után és akkor tudja elfogadni a javaslatot, ha az abba nem illõ kétharmados, illetve nem kétharmados többséggel elfogadható részek leválasztásra, illetve elkülönítésre kerülnek.
Köszönöm szépen. (Az elnökhöz fordulva:) Elnézést az idõ túllépéséért. (Taps a KDNP padsoraiban.)