DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt véleménye szerint Magyarországon, a Magyar Köztársaságban a jogállam kiépítése a különbözõ területeken nem ugyanolyan sebességgel folyt és folyik az elmúlt idõszakban. Ezért is üdvözlendõ, hogy az egyik elmaradás, a büntetés-végrehajtás területén az Országgyûlés egy fontos törvényt tárgyalhat, nevezetesen a büntetés-végrehajtási szervezetekrõl szóló törvényjavaslatot.
Ahogy említettem, a jogállam kiépülése különbözõ ütemû volt. Vannak olyan területek - például az Alkotmánybíróság, a hatalmi ágak elválasztása, az Országgyûlés vagy a kormány pozícióinak a biztosítása területén azok a szabályok, amelyek ahhoz szükségesek, hogy valóban jogállamnak nevezhessük az országot -, ahol ezek kiépültek, és gyakorlatilag a szabadon választott parlament elsõ kötelezettségei közé tartoztak. Vannak azonban olyan területek, ahol - legalábbis abból kiindulva, hogy ezek a rendszerek valamilyen szinten mégiscsak mûködtek, és talán nem kell olyan mértékben odafigyelni rájuk - elmaradás tapasztalható. Ez összefüggésben volt magának a rendszerváltásnak, a rendszerváltozásnak a lendületével és a logikájával is, azzal is, hogy elsõsorban értelmiségi csoportok fogalmazták meg ennek a rendszerváltozásnak az alapvetõ ideológiáját. Mivel az elõzõ rendszer, a puha diktatúra a politikai vélemények elnyomásának - legalábbis a domináns és hangadó csoportokkal szembeni elnyomásának - fõ technikájául nem a börtönt használta, ennek következtében az az indulat, amely például 1956-ban vagy 1848-ban az akkori rendszerváltozásra, az akkori eseményekre, reformokra figyelõ értelmiségiek, politikai vezetõk figyelmét a börtönügyre terelte, a Magyar Köztársaságban kisebb volt, nem volt olyan mértékû nyomás ezzel kapcsolatban.
Ezért alakulhatott ki az a helyzet, hogy ugyan jelentõs és jóindulatú lépések történtek a börtönügy területén az elmúlt években is, ugyanakkor nem kielégítõ jelenleg a magyarországi börtönök állapota. Egy nemzetközi jelentés nemrégiben - hogy úgy mondjam - eléggé elmarasztaló véleményt tett közzé a magyar börtönökkel kapcsolatban. Itt elsõsorban az emberi jogok érvényesülésének bizonyos gyakorlatával, valamint a börtönkörülményekkel kapcsolatban voltak kifogások.
Természetesen ugyanakkor azt gondolom, hogy - mivel minden jogállamiságba való átmenet demokratikus mozgalom - erre az ügyre is figyelni kell. A börtönök ügye bizonyos értelemben igenis politikai kérdés, még akkor is, ha ott a társadalomnak azok az alanyai, azok a személyei vannak, akik egyébként nem élveznek valamifajta közmegbecsülést, ugyanakkor ezek is emberek, ezek jogait is valamilyen szinten biztosítani kell.
Ezért üdvözlendõ, hogy ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása megkezdõdött, és tulajdonképpen ennek a figyelemnek a fokozódása mindenképpen szükséges az elkövetkezendõ idõszakban, hiszen megrögzött gyakorlatokon, bevett formákon és megszokásokon kell változtatni annak érdekében, hogy az európai normáknak megfelelõ legyen a magyar börtönügy.
Magáról a büntetés-végrehajtási szervezetrõl szóló törvényrõl mind a miniszter úr, mind pedig a kormánypárti vezérszónok elmondta a pozitívumokat, amelyeket én is sorolhatnék, de azt hiszem, nem ez az ellenzék elsõdleges kötelessége. Miután õk a pozitívumokat mondták el, én elmondom azokat a kifogásokat, amelyek ezzel szemben támaszthatók, ugyanakkor nem szeretném, ha olyan kép alakulna ki, hogy ezek a kifogások esetleg hangsúlyosabbak. Azon a tényen túl, hogy ez a törvény egyáltalán van, és bizonyos értelemben garanciális szabályokat vezet be, rendet teremt bizonyos hatáskörök között, ugyanakkor nem mindenben felel meg annak az igénynek, amit a Fidesz-Magyar Polgári Párt egy ilyen törvénnyel szemben támaszt.
Az egyik ilyen probléma már magával a címmel van. A törvényjavaslat igazából a büntetés-végrehajtási szervezetrõl szól, legalábbis ez a címe, ugyanakkor ennek a törvénynek jelentõs része a kényszerítõ eszközökkel foglalkozik. A kényszerítõ eszközök nem szükségképpen és nem szervesen kapcsolódnak a büntetés-végrehajtási szervezetbe, bár nyilvánvaló, hogy valamifajta összefüggés van a kettõ között, de talán valamilyen szinten ezt a kérdést a címben is lehetett volna jelezni. Ez is egy probléma.
A másik probléma igazából fogalmazási és dogmatikai kérdés - amelyre a késõbbiekben majd néhány idézetet is szeretnék hozni -, amely nem egy túlzottan rendszerezett jogalkotási darabról tanúskodik. A törvényben nagyon sokféle definíció található, ezek egymással nincsenek minden tekintetben összefüggésben; számos ilyen fogalmazási jellegû probléma van a dologgal kapcsolatban. Ha erõsen és ellenzéki retorikával szeretnék fogalmazni, akkor azt is mondhatnám, hogy összehányt szénakazal a dolog, de a valóság valóban nem áll ettõl nagyon messze.
A tartalmi kérdések között megemlítendõ, hogy hiányzik a pártfogó felügyelet integrálása a büntetés-végrehajtási szervezetben, annak ellenére, hogy a büntetés-végrehajtásban a pártfogó felügyelet fontos szerepet kellene hogy betöltsön, fontos szerepet játszhat. A külföldi példák is azt mutatják, hogy a pártfogó felügyeletet - Dániában, Franciaországban, Svédországban is - szorosan integrálják a büntetés-végrehajtási szervezetekben.
Ezzel van összefüggésben az is, hogy maga a büntetés-végrehajtási rendszer túlzottan centralizált. Nem biztos, hogy ez a fajta centralizáció, az ilyen fajta alá-fölérendeltség szigorú megszabása a hatékonyságot segíti elõ. Azt hiszem, itt az Európai Unióban újabban, a nyolcvanas évek elejétõl jelentkezõ irányokban kellett volna mozogni, és ezt a fajta centralizációt valamilyen mértékben oldani kellett volna.
A másik - szintén tartalmi jellegû - kérdés összefügg az ezzel a hierarchiával kapcsolatos üggyel. Például Hollandiában vagy más európai országokban a hierarchiához kapcsolódik egy, minden szinten megjelenõ tanácsadó testület. Ezek a tanácsadó testületek tulajdonképpen azt szolgálják, hogy a civil szféra, a szakértõk egyfajta külsõ, nem érdekelt testülete is valamilyen módon megjelenjen, amely lazíthat azon a belsõ renden - természetesen pozitívan, és az emberi jogok értelmében -, amely a társadalomnak valamilyen módon való felügyeletét jelentheti ebben a kérdésben.
(10.40)
Tehát azt hiszem, ezek a tanácsadó testületek a társadalomra tekintettel szélesebb aspektusból, szakértelmüknél fogva jelentõsebb rálátással bírnak a büntetés-végrehajtás ügyeire, ebbõl következõen nem ártott volna egy ilyen szervezet integrálása. Ebben az esetben ez a nagyon erõteljes katonai rend - amelynek természetesen megvan a maga logikája - nem kizárólagos lett volna, hanem egy más szempont is megjelent volna. Szintén a hierarchiához kapcsolódik, hogy véleményem és a Fidesz-frakció véleménye szerint hiányzik a külsõ és a belsõ ellenõrzés hierarchián túli eszköze. Ennek lehetett volna az egyik módja maguknak a tanácsadó testületeknek beépítése ebbe a rendbe.
Több kisebb probléma is van a szöveggel. Nem mindig érthetõ igazán. Szeretnék néhány példát felolvasni, hogy mire gondolok. Nagyon gyakran semmitmondó szövegek találhatók, amelyek nem igazán egy ilyen magas szintû törvénybe, hanem belsõ szabályzatokba valók lennének.
Ilyen például a 8. §, amely azt mondja, hogy: "Az intézetet a parancsnok, a fõigazgató, a fõorvos, igazgató vezeti, aki" - és itt jön a véleményem szerint igazából semmitmondó kifejezés, igazából ez a jogból önmagában is következik - "gyakorolja a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló jogszabályokban meghatározott jogait, ellátja az ebbõl eredõ kötelezettségeit." Azt hiszem, ennek a kimondása teljesen felesleges, igazából csak hosszabbítja nemcsak ezt a törvényt, hanem a magyar corpus jurist is; ebbõl következõen ez teljesen természetes, hiszen ezek a jogok ezekhez a személyekhez vannak telepítve akkor is, ha ezt nem mondjuk ki.
A másik ilyen, számomra nyelvtanilag nehezen értelmezhetõ mondat a következõ: "Ha az intézkedések a személyi állomány vagy a fogva tartottak életének és testi épségének a megvédésére, a fogva tartás törvényes biztosítására, a fogolyszökés megakadályozására, illetve más fontos feladat végrehajtására nem elegendõk, a büntetés-végrehajtási szerv köteles más rendvédelmi szerv közremûködését kérni." Nem egészen világos, azt gondolom, az alany és az állítmány nem mindenben passzol ebben a mondatban.
Sorolhatnám még ezeket a példákat. Azt hiszem, ezek - hogy úgy mondjam - kisebb jelentõségû kérdések, amelyeket talán ki lehet küszöbölni a parlamenti vita során a törvénybõl, de mindenesetre azt a benyomást kelti, hogy igazából szabályzatba valók. Csak még egy ilyen példát hadd idézzek, a 18. §-t, amely a testi kényszert fogalmazza meg.
"Az intézkedéssel ellenszegülõ személlyel szemben az ellenszegülés megtörésére testi kényszer, megfogás, lefogás, ellökés, elvezetés, önvédelmi fogás alkalmazható." Ha ezt egy jogász olvassa, nem világos számára, hogy ez egy taxatív felsorolás, vagy igazából mit jelent konkrétan. Ezek a fogalmi pontatlanságok nem pusztán azt jelentik, hogy ezt mondjuk rossz olvasni egy jogásznak, hanem bizonyos értelemben a büntetés-végrehajtási szervben dolgozók garanciális cselekvési szabadságát korlátozhatják ebben az esetben. Tehát abban az esetben, ha pontosan fogalmazunk, ha a különbözõ kényszerítõ eszközök alkalmazásáról pontosabban szól ez a jogszabály, ezzel védjük a büntetés- végrehajtásban részt vevõ, azt végrehajtó személyzet és személyek érdekeit.
A különbözõ részletekbe nem szeretnék egyenként belemenni, hiszen a részletes vitában erre meglesz a lehetõség, és azt gondolom, módosító indítványokkal lehet javítani magán a törvényen is.
Befejezésül annyit szeretnék elmondani, hogy maga a törvényjavaslat léte egy fontos elõrelépés, ugyanakkor nem látom, hogy ezt általában a büntetõpolitikába teljes mértékben integrálták volna. Tehát hiányzik az, hogy a börtönállapotokkal kapcsolatosan, ezzel összefüggésben jelenjék meg ez a törvény.
A közvélemény egy jelentõs része ellenségesen viseltetik ezekkel a kérdésekkel szemben, hogy miért foglalkoznak a parlamenti képviselõk az elítéltek emberi jogaival és egyéb hasonlókkal. Én itt szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy ezekkel azért kell foglalkozni, mert a börtönnek az a célja - és jelenleg a magyar büntetõjogi rendszer egyik fontos intézménye a börtön -, hogy ne kövessenek el a jövõben bûncselekményeket. Abban az esetben, ha a börtönök szabályozása nem megfelelõ, ott nincsenek megfelelõ garanciális szabályok, abban az esetben igazából az a klasszikus nézet erõsödik - amelyet nagyon sok író és költõ megfogalmazott -, hogy a börtön a bûnözés melegágya. Csak hadd idézzem Oscar Wilde-ot, aki A readingi fegyház balladájában ezt írja a múlt századi angliai börtönviszonyokról:
"A börtön kövén csak vaksi növény, csak mérges bûn terem, és hervad minden jó virág, mert zárva a verem." De hasonlóan vélekedik egy modern amerikai drámaíró is, aki azt mondja, hogy a börtön maga a bûnözés iskolája; amíg valaki ezen az iskolán nem ment át, mindaddig csak amatõrnek tekinthetõ.
Azt gondolom, hogy az általános börtönpolitikának éppen azt kell elérnie, hogy ne ilyen legyen a börtön, ne a bûnözés iskolája legyen, ezért ebbõl a szempontból nem teljes mértékben megnyugtató a helyzet és azt hiszem, az ilyen típusú törvényeknek ezen kellene segíteniük egy átfogó, társadalmilag is ellenõrzött büntetõpolitikának az összefüggésében.
Így azt gondolom, hogy ebbõl a szempontból még ez a törvény is kívánnivalókat hagy maga után, és azt hiszem, ennek az Országgyûlésnek még a továbbiakban is foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel annak érdekében, hogy a büntetõjog szankciói megfelelõen érvényesüljenek, és ne a börtöntöltelékek számát gyarapítsuk, hanem a jogkövetõ polgárok országa lehessen az ország. Minél kevesebb börtönre, minél kevesebb ilyen szankcióra legyen szükség, a börtön pedig el tudja látni azokat a célokat, amelyekre azt igazából kitalálták. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)