DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lenyûgözve hallgattam Békesi László képviselõtársamnak azt a széles tablóját, amit fölvázolt az elmúlt 2-3 év gazdaságpolitikájáról és gazdaságalakulásáról, erõsen apologetikus szemlélet mellett. De én most a költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatról szeretnék beszélni.
Errõl az 1994. évi zárszámadásról kevés jót lehet elmondani, s ezért célszerû ezzel kezdenem. Annyi mindenesetre elismerésre méltó, hogy a megszokott kormányprodukciók körébõl ez a törvényjavaslat dicséretes kivételnek tekinthetõ, mivel helyesírási, nyelvhelyességi szempontból úgyszólván hibátlan, stílusában is viszonylag világos, szabatos. Mindez azért örvendetes, mert reményt kelt, hogy legalább e tekintetben valamiféle minõségi javulás indul meg.
Az is örvendetes, hogy a zárszámadás és a rá vonatkozó állami számvevõszéki jelentés tárgyalására együtt kerül sor. Ez azért örvendetes, mert ismét lehet jót mondani valamirõl, nevezetesen a számvevõszéki jelentésrõl. Kezdete óta igyekszem figyelemmel kísérni az Állami Számvevõszék tevékenységét. Megállapítható, hogy talán az 1990-91. évi idõszak némi bizonytalankodása után az Állami Számvevõszék szakszerûen és objektíven végzi munkáját, egyre magasabb színvonalon látja el feladatát.
Az elõbbiek mondhatók el a Számvevõszéknek az 1994. évi zárszámadásról készített jelentésérõl is.
(12.20)
A jelentés használhatóságát fokozza, hogy nem szakemberek részére is érthetõ, tömör megfogalmazást ad a legfontosabb alapelvekrõl - mint például a valódiság, a hitelesség, a teljesség elve -, és bizonyos magyarázatot is fûz megállapításaihoz, hogy laikusok is megérthessék.
Ami talán az elõbb elmondottak ellenére is kifogásolható, az a túlzásba vitt objektivitás. A jelentés annyira törekszik a tárgyilagosságra, hogy szinte háttérbe szorul az alkotmánynak az a rendelkezése - 32/C § (1) bekezdés -, miszerint az Állami Számvevõszék az Országgyûlés pénzügyi gazdasági szerve, és ennek megfelelõen hangsúlyozottabban kellene kiemelnie azokat a hibákat, amelyek a törvényhozás alkotmányos jogát, a törvényességet érintik, illetve az ellenõrizhetõséget veszélyeztetik.
Az elõl sem kellene kitérnie, hogy az elõbbiek és a számszerû nagyságrendek figyelembevételével igenis értékelje a hibákat, hiányosságokat, súlyosságuknak megfelelõen kiemelve a jelentõsebbeket.
Rátérve most az 1994. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatra, a Számvevõszék értékelõ, súlyozó kritikája hiányában magam kísérlem meg a zárszámadás hibáinak, hiányosságainak csoportosítását, jellegük és súlyuk szerint.
Mindenekelõtt kiemelten kell szólni arról, hogy a társadalombiztosítási alapok és az állami vagyonkezelõ szervezetek beszámolói nem készültek el egyidejûleg a központi költségvetés zárszámadásával. Emiatt nem lehetséges ellenõrizni az államháztartás pénzügyi összefüggéseit. A tb-költségvetések és zárszámadások évek óta késedelmesen készülnek el a központi költségvetéshez, illetve a zárszámadáshoz viszonyítva. Ezt évek óta rendszeresen szóvá tesszük itt a Házban, ismételten tettem jómagam is. Mégis, ennek ellenére, a kormányok nem gondoskodnak az egyidejûségérõl. Ezt nem tudom másképp minõsíteni, mint úgy, hogy a kormányok - és a jelenlegi is - szándékosan gátolják az Országgyûlés érdemi munkáját.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes foglalja el.)
A hibák közül kiemelkedõek az államháztartási, információs és mérlegrendszer hiányosságai, amelyek különösen a költségvetés zárt rendszerû nyilvántartási rendszere kialakításának elmaradásából adódnak. Ezek miatt a zárszámadás nem felel meg a teljesség, a valódiság és az összehasonlíthatóság követelményeinek.
Az Állami Számvevõszék jelentése ezt példák sokaságával bizonyítja. Mindez nem jelent kevesebbet, mint azt a szomorú tényt, hogy a zárszámadás s fõképp az a gazdálkodás, amelynek zárómérlegét összefoglalja, számszakilag, számvitelileg elfogadhatatlan. Ez is sajnos évek óta visszatérõ probléma, amelynek itt és most három összefüggésére kell utalnom.
Az egyik az, hogy a felsõ szintû pénzügyi államigazgatás vagy nem tud eleget tenni a minimális szakszerûségi alapkövetelményeknek, vagy nem akar; hogy ezzel szinte korlátlan és követhetetlen pénzügyi manipulációk lehetõségét teremtse meg a maga számára.
A másik összefüggés az, hogy az anomáliákkal a kormány ki akarja vonni magát az Országgyûlés ellenõrzése alól. Bármennyire súlyos feltételezés is, ezt ki kell mondanom, mert más jelek is utalnak erre; mint például a rendeleti kormányzásra törekvés - amelyre más törvényjavaslatok vitájában már utaltam -, vagy diszkrecionális jogok tömegének beépítése a különbözõ jogszabályokba.
A harmadik összefüggés még messzebb vezet; nevezetesen a kormány, de ezen túlmenõleg az ország és az itt folyó átalakulás nemzetközi megítéléséhez.
Felteszem a kérdést: nem tart attól a kormány, hogy a nemzetközi pénzügyi körök és a külföldi kormányok megítélésében negatívak lehetnek költségvetése, illetve zárszámadása számszaki ellenõrizhetõségének anomáliái?
A kormány ismételten azzal vádolja az ellenzéket, hogy kritikájával rontja az ország külföldi, különösképpen pénzügyi megítélését. Ezzel szemben egyebek közt az 1994. évi zárszámadással épp a kormány rontja az ország külföldi, különösképpen pénzügyi megítélését azzal, hogy nem tud, vagy nem akar a parlamentáris demokráciák európai normáinak és a nemzetközi számviteli normáknak megfelelõ költségvetési és beszámolási rendszert kialakítani.
Az eddigi vitában a kormány és pártjainak képviselõi ismételten is azt hangsúlyozták, hogy az állami pénzek megvannak, nem vesztek el, megfelelõen használták fel azokat. Itt mindössze arról van szó, hogy számviteli hibák, kisebb tévedések fordultak elõ, s ezekbõl ered az, hogy a zárszámadás végsõ egyenlegei nem egyeznek. Arra is hivatkoztak, hogy a hibák nagyságrendileg eltörpülnek a zárszámadás ezermilliárdos fõösszegei mellett.
Engedjenek meg egy személyes megjegyzést. Amikor én valaha számvitelt tanultam az ország akkori legkiválóbb, nemzetközileg is elismert szaktekintélyétõl, azt hangsúlyozta: teljesen közömbös, hogy egy mérleg egy fillérrel vagy egymillió pengõvel - pardon, forinttal - nem stimmel. Egyaránt elfogadhatatlan, mert elveszti a legnagyobb tõketételt, a bizalmat.
Tekintettel a zárszámadási vita jelenlegi szakaszának jellegére, két olyan általános jellegzetességre kell rámutatnom, amely sajnos jellemzõ a kormány vonalvezetésére. Az egyik az, hogy a kormány rendszeresen igyekszik a hibákért a felelõsséget az elõzõ kormányokra hárítani; és ez történik jórészt ebben a zárszámadásban is. Ennek kiemelkedõ példája volt egyébként Békesi Lászlónak az elõbb elhangzott beszéde.
Emlékezzünk rá, 1994-ben a kormány mintegy féléves tehetetlenségét azzal indokolta, hogy csak hatalomra jutását követõen tudta felmérni a gazdasági helyzetet, megállapítani a teendõket. Nos, az 1994. évi zárszámadás hiányosságai és hibái kapcsán erre nem hivatkozhat a kormány. Az Állami Számvevõszék ugyanis már az 1992-es és 1993-as évi zárszámadás kapcsán is nagyrészt ugyanazokra, ugyanezekre vagy hasonló hibákra hívta fel az Országgyûlés figyelmét, mint most.
A mai kormánypárt képviselõi, akkor ellenzékben, nem gyõzték elítélni az akkori kormányt ugyanezek miatt a hibák miatt. Következésképp a kormány nem hivatkozhat arra, hogy nem ismerték az elõzõ kormányok alatti helyzetet, és nem volt idejük felkészülni a hiányosságok fölszámolására.
Mi több, az 1993. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitájában, 1994. november 8-án - tessék elõvenni az Országgyûlés hiteles jegyzõkönyvét - a pénzügyminiszteri államtitkár bejelentette a kormány szándékát, hogy hasznosítani kívánja a Számvevõszék megállapításait. És ezzel szemben mi történt? Idézem az Állami Számvevõszék jelentését a negyedik oldaláról: "Még azon a téren sem történt elõrelépés, ahol erre mód és lehetõség lett volna, hogy a központi költségvetés zárt rendszerû nyilvántartási rendszerének kialakítását megkezdjék a Pénzügyminisztériumban, s a hatályos szabályok alkalmazásának érvényt szerezzenek."
(12.30)
A kormány tehát nem tudta vagy nem akarta megtenni a szükséges intézkedéseket, hogy a jelenlegi zárszámadás szakszerû és jogszerû legyen. Kénytelen vagyok arra a végsõ következtetésre jutni, hogy a kormány se nem tudta, se nem akarta, hogy a zárszámadás szakszerû és jogszerû legyen, mert így korlátlan és ellenõrizhetetlen mozgásteret akart magának biztosítani.
A kormánypolitika másodjellegzetessége a törvényjavaslatok vitája után rendszeresen az, hogy azt állítja: az ellenzék nem tesz érdemi javaslatokat a jogszabályok jobbá tételére. Ezt állítja ismételten is a miniszterelnök, és ugyancsak ezt teszik kormányának tagjai, nem beszélve a kormánypártok képviselõirõl. Ugyanakkor a kormány törvényjavaslatainak vitája során rendszeresen azt állítja, hogy az ellenzék obstruál, készakarva elnyújtja a vitákat, idõhúzás szándékával. Ezek az állítások rosszhiszemûek, nem felelnek meg a valóságnak és demagóg jellegûek.
A polgárok túlnyomó többsége nem ismeri azt a tényt, hogy egy-egy jogszabály elõkészítése milyen nagy és hosszadalmas munka, hogy szakértõk tömege, gyakran több szakértõi bizottság munkálkodik hosszú hónapokon, nem egyszer éveken keresztül - több milliós költségvetési pénzekkel finanszírozva - a jogszabály megalkotásán, amihez ezeken felül rendelkezésre áll a minisztériumok egész apparátusa, a maga koordináló, irányító jogosítványaival. Mindezzel nem rendelkezik az ellenzék, és ezért nem is versenyképes a jogszabályok alkotásában, pénzügyi forrásai összehasonlíthatatlanul szûkösebbek, nem állnak mögötte a minisztériumi apparátusok és nincsenek koordináló jogosítványai. Mindezek ellenére az ellenzéknek igenis igaza volt a kormány törvényjavaslatainak bírálatában, jobbító javaslatai megfelelõek voltak, hiszen például a Bokros-csomag törvényjavaslatainak egész sorát nyilvánította alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság, igazolva ezzel az ellenzék bírálatát és elutasított módosító javaslatait. Ezzel egyben az is beigazolódott, hogy az ellenzék bírálatai nem voltak alaptalanok, nem az idõhúzást szolgálták, hanem a törvény jobbá, alkotmányosan elfogadhatóvá tételét.
Rátérve most arra, hogy ez az általános észrevétel miként vonatkozik az 1994. évi zárszámadásra, meg kell állapítani: az ellenzéknek nincs módjában eleget tenni azoknak a követelményeknek, amelyek nélkülözhetetlenek lennének a törvényjavaslat elfogadhatóvá tételéhez. Ehhez a kormánynak az egész államháztartási, pénzügyminisztériumi számviteli nyilvántartási rendszert elfogadhatóvá tevõ belsõ szervezési intézkedéscsomagot kell végrehajtania. Ezt a kormányt is nagyon jól tudja. Ha tehát itt az ellenzékre hárítja az elmulasztott jobbítás felelõsségét, akkor - bármennyire súlyos kifejezés is - a kormány tudatosan valótlant állít. De még ennél is tovább kell mennünk!
A kormány tudta - és itt az 1994. december 8-ai államtitkári megnyilatkozás a bizonyíték -, hogy mit kell tennie a zárszámadás elfogadhatóvá tétele érdekében. Ennek ellenére elmulasztota a szükséges teendõket. Meg kell tehát állapítanunk: a kormány tudatosan nem tett eleget annak, hogy megbízható, elfogadható költségvetési elszámolási rendszert hozzon létre. Felvetõdik a kérdés: miért nem történt ez meg?
Az egyik lehetséges magyarázat: a kormány költekezéseit ki akarta vonni az áttekinthetõ, megbízható ellenõrzés alól. Ezzel a kormány megszegte a jogállamiság minimális követelményeit, letért a lényegében parlamentáris demokrácia útjáról.
Egy kis részletkérdés - bár ez talán nem az általános vitába tartoznék, de kénytelen vagyok az elõzõek támogatására külön is felhozni -: a kormány parlament alatti pénzügyi ellenõrzése körébe tartoznak a külföldi pénzek, a külföldi ajándékok. Tudomásom szerint mindenféle újságcikkek utalnak arra, hogy igenis a kormány, egyes minisztériumok külföldi pénznemben 10-20 milliós összegû ingyenes juttatáshoz, ajándékhoz jutottak. Nincs a világon olyan parlamentáris demokrácia, hogy ezekrõl a külföldi pénzekrõl a kormánynak ne kellene számot adnia.
A kormány - és ez a parlamentáris demokrácia egyik alapelve - nemcsak nem juthat más bevételhez, mint amit az Országgyûlés jóváhagy, de minden jövedelmérõl be kell számolnia, függetlenül attól, hogy ezeket az Országgyûlés jóváhagyta-e vagy sem. Nyilvánvaló, hogy az Országgyûlés egy külföldi ajándékot nem tud elõzetesen jóváhagyni, de hogy utólag ezekrõl az összegekrõl a költségvetésben valamiféle beszámolónak meg kellene jelennie, azt hiszem, hogy ez minimális követelmény. Ha méltóztatnak elolvasni, utánanézni: a külföldi parlamentáris demokráciák költségvetésében mindenütt külön szerepel, hogy a kormány, az állam, az ország milyen ingyenes külföldi ajándékban, pénzügyi támogatásban, juttatásban részesült. Én végignéztem ezt a zárszámadást, és nyomát nem láttam ennek - ami azért visszafejlõdés, mert az 1993. évi zárszámadásban ez szerepelt. Meg kell mondanom, hogy akkor is én forszíroztam az elõzõ kormánnyal szemben is, hogy ennek meg kell jelennie a zárszámadásban.
Most sem tudok egyebet kérni, minthogy méltóztassanak tudomásul venni, hogy egy fillérje nem lehet a kormánynak, amelynek az elköltésérõl nem számol be az Országgyûlésnek, s ennek a körébe beletartoznak azok a külföldi ajándékok is, amelyeket kap az ország. Én azt hiszem, ez megint egy kis adalék, mennyi mindent kell még tennünk ahhoz, hogy az állampénzügyek megfeleljenek a parlamentáris demokráciák normáinak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)