VARGA MIHÁLY, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: (Már a szónoki emelvényrõl:) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Az 1994-es költségvetési törvény végrehajtása kapcsán elsõként a múlt esztendõ néhány gazdaságpolitikai tendenciájáról kívánok szólni; majd ezt követõen másodsorban azokról a törvényességi aggályokról, amelyek a zárszámadási törvényjavaslat kapcsán felmerültek.
Milyen gazdaságpolitikai célok szerepeltek az 1994-es költségvetési törvényjavaslatban? Az akkori kormány kettõs célt tûzött ki 1994-re: egyrészt az 1993 õszén, végén megindult gazdasági növekedés feltételeit kívánta továbbra is biztosítani, ezeket javítani, valamint - akár a fizetési mérleg hiányával is számolva - ezt mûködõtõke-beáramlással fedezni; másrészt törekedni kívánt a belsõ és a külsõ pénzügyi egyensúly fenntartására, az infláció csökkentésére. Utólag megállapítható, hogy e kettõs cél teljesítése csak felemás módon és ellentmondásosan sikerült.
Most, 1995 októberében, azt hiszem, mindnyájan vegyes érzelmekkel tekinthetünk vissza 1994-re, ugyanis a tavalyi év kétségkívül elmozdulást jelentett a korábbi gazdasági tendenciáktól, hiszen öt év után elõször növekedett a bruttó hazai termék mintegy 2 százalékkal; és elõször következett be a gazdaságban egy pozitív irányú trendváltás. Ezt a pozitív irányú elmozdulást kétségkívül elõsegítette az a külgazdasági konjunktúra, amely a külsõ piacokon nyilvánult meg. Ezek a kedvezõ változások a magyar gazdaság számára döntõ - elsõsorban nyugat-európai - országokban elõsegítették azt, hogy a piacok bõvülésével a fellendülés a várakozásokhoz képest is erõteljesebben induljon meg. A legfejlettebb tõkés országok bruttó hazai termékének növekedése körülbelül 2,8 százalékos volt 1994-ben, amely bõvülés természetesen a magyar felvevõpiacok bõvülését is eredményezte. Az európai országok fellendülésének oka többségében az export növekedése volt, de számottevõ szerepet játszott ebben a belföldi kereslet felfutása is.
1994-ben Kelet-Európa átalakuló országai többségükben növekedési pályára álltak. Általában mindenhol nõtt az ipari termelés, az infláció pedig mérséklõdött. Ha a velünk azonos fejlettségi szintû kelet-európai sorstársainkat nézzük meg, akkor azt láthatjuk, hogy sajnos a makroökonómiai mutatók alapján a magyar gazdaság egy kicsit kevesebbet profitált abból a fellendülésbõl, abból a világgazdasági konjunktúrából, amirõl az elõbb szóltam, mint a közeli országok. Lengyelország és Szlovénia mintegy 5 százalékos GDP-növekedést ért el, Szlovákia 4,7 százalékost, és a cseh gazdaság növekedése is 2,7 százalékos volt 1994-ben. Szinte mindegyik átalakuló országban javult a költségvetési egyensúly; csökkent a hiány Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában és Bulgáriában, sõt Csehország, Szlovénia és Horvátország költségvetési többletet ért el. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Magyarországon 1994-ben a költségvetési hiány GDP-hez viszonyított aránya nõtt.
Természetesen van néhány olyan eredmény is, amely miatt 1994-re örömmel tekinthetünk vissza. Ilyen, az összehasonlítást kiálló eredmény volt például az infláció csökkenése, illetve a munkanélküliség csökkenése. A fogyasztóiár- változás 1994-ben 18,8 százalékos volt - ezt, mondjuk, összehasonlítva a '95- ös tendenciákkal, kétségkívül pozitív eredménynek tekinthetjük -, és a munkanélküliség is 10,4 százalékra csökkent. A kedvezõ külgazdasági körülmények is elõsegítették, lehetõvé tették, hogy 1994 áprilisában Magyarország hivatalosan is benyújtsa az Európai Unió teljes jogú tagság iránti kérelmét, és ugyancsak ebben az idõszakban kérelmezte a magyar kormány az OECD-be való felvételét.
A kedvezõ külgazdasági helyzet tehát nagymértékben segítette a magyar gazdaság növekedésének megindulását. A beruházások összege - összehasonlító áron, '93-hoz képest - 11,5 százalékkal, az ipari termelés 9,2 százalékkal nõtt. A tavalyi esztendõben a nemzetgazdaság szinte minden ágában több volt a beruházás, mint 1993-ban; ezek együttes összege körülbelül 850 milliárd forint volt. Az ipari termelés növekedésére kedvezõen hatott a belföldi beruházási kereslet növekedése, valamint az export bõvülése. Az export volumene '94-ben 14,5 százalékkal, az importé 21,5 százalékkal nõtt.
Itt kívánom megjegyezni, tisztelt képviselõtársaim, hogy az adatokat alaposabban böngészgetõ képviselõtársaim számára az nyilván kiderült, hogy az a jelentés, amelyet 1994-rõl kaptunk a Magyar Nemzeti Banktól, valamint a Pénzügyminisztérium által rendelkezésünkre bocsátott adatok között nyilvánvaló eltérések vannak. Így például az export tekintetében regisztrált növekedés a két intézménynél eltérõ, és nyilván van még jó néhány olyan adat, amelyben nem tudunk abban a kérdésben senkinek sem igazat adni, hogy kié a megbízhatóbb statisztikai mutató.
(17.50)
Az export növekedését 1994-ben az is ösztönözte, segítette, hogy egyes vámtételekben a társulási megállapodás eredményeképpen csökkenés következett be.
Összefoglalva: tehát öt év elteltével nemcsak a bruttó hazai termék, a GDP nõtt, hanem javult a termelékenység is - a GDP-hez viszonyítva - mintegy 8,4 százalékkal. Az egy foglalkoztatottra jutó termelés jelentõsen - 15 százalékkal - nõtt, amiben nyilvánvalóan szerepe volt annak, hogy egyrészt 1994-ben új, korszerû termelõkapacitások léptek életbe, másrészt pedig, sajnos, csökkent az aktív foglalkoztatottak száma.
1994-ben nõtt a lakosság megtakarítási hajlandósága is. A forintban elhelyezett takarékbetétek és a devizabetétek állománya is nõtt, a forinté 17,9 százalékkal, a devizáé 43,5 százalékkal. A lakosság birtokában lévõ értékpapírok állománya is kedvezõ mutatót jelzett; ez az értékpapír-állomány több mint 40 százalékkal nõtt 1994-ben.
Kétségtelen tény, tisztelt képviselõtársaim, hogy ez a növekedés a pénzügyi egyensúly jelentõs romlásával járt együtt. Az államháztartás hiánya, valamint a vállalati szektor hiteligénye jelentõsen meghaladta a lakossági megtakarításokat. Ennek a hiánynak, valamint a hiány finanszírozásának törvényszerû következménye volt, hogy 1994-ben jelentõs külsõ erõforrás- bevonásra került sor. Ennek következménye volt a folyó fizetési mérleg 3,9 milliárd dolláros, és az államháztartás 270 milliárd, ezen belül a központi költségvetés 321 milliárd forintos hiánya.
Azt hiszem, itt nem szükséges visszatérni azokra a - talán a választási kampánynak tulajdonítható - állításokra, melyekben azt a fajta gazdasági növekedést, amely '94-ben közel tartóssá vált, egyfajta rossz növekedésnek aposztrofálták. Ezt a fajta "rossz növekedés" kifejezést ma már szerencsére azok sem használják, akik korábban ezzel érveltek, hiszen ezekkel a kijelentésekkel legalább annyit ártottak az országnak, mint - mondjuk - a Balatonon egy angolnapusztulás fõszezonban. Lehetetlen ugyanis megbecsülni, mit jelentett volna az, ha a külpiaci konjunktúrára az export nem tud gyors növekedéssel reagálni, vagy ha a beruházások növekedését nem segíti az állam a vállalati hitelekhez nyújtott garanciával. Úgy vélem, senki nem tud közülünk felállítani olyan objektív mércét, amelynek alapján ki lehetne mutatni azt, hogy a forrásbevonás milyen gazdasági aktivitást ösztönzött 1994-ben, és milyen mértékben segített Magyarország számára, hogy versenyképes tudjon maradni a kelet-európai szomszéd országokkal, és ezekkel szemben a pozícióját meg tudja õrizni.
1994-ben - mint köztudott - választások is voltak. Májusban parlamenti választásokra került sor, amely után azt hiszem, a felálló kormány néhány gazdaságpolitikai döntése befolyásolta azt, hogy milyen mérleget vonhatunk ma 1994-rõl.
Ha visszalapozunk 1994 gazdaságpolitikai krónikájában, akkor azt láthatjuk, hogy a kormány elsõ igazán gazdaságpolitikai jellegû döntése, csomagja az 1994-es pótköltségvetés volt. Azért érdemel említést ez a mozzanat, mert az új kormány gazdaságpolitikai döntéseinek elsõ megnyilvánulásáról van jelen esetben szó. Sajnos, ebben a csomagban azoknak a korábbi elemeknek, régi reflexeknek az alkalmazására találtunk példákat, mint például az áfa és a fogyasztási adó emelése, a már elfelejtett illetékelõleg újbóli visszahozatala, és olyan egyéb bevételnövelõ emelésekre, mint az Útalap vagy a környezetvédelmi hozzájárulás mértékének az emelése.
Véleményem szerint ezek a koalíciós lépések hozzájárultak ahhoz, hogy az inflációs várakozások jelentõs mértékben emelkedtek 1994 végén, és teljes mértékben ellentmondtak annak a korábbi ígéretnek, hogy a vállalkozásbarát környezet és a kiszámítható gazdálkodás érdekében év közbeni adómódosításokra lehetõleg minél ritkábban kerül sor. Ha valaki ma mérleget von, akkor azt tapasztalhatja, hogy a Horn-kormány eddig körülbelül 14 alkalommal módosított adótörvényt, és ismerve a már beterjesztett módosításokat, még jó néhány elõttünk áll. Azt hiszem, ennyiféle módosítás mellett jogbiztonságról, a vállalkozások számára tervezhetõségrõl nagyon nehéz beszélni.
Nem volt sikertörténet az MSZP-SZDSZ kormány számára a privatizáció területe sem. A privatizációs bevételek 1994-ben az elõzõ évihez képest mintegy 25 százalékkal csökkentek, 174,4 milliárd forintról 130 milliárdra. Ebben nyilvánvalóan közrejátszott az, hogy nem született meg az új privatizációs törvény, nem kezdõdött meg a nagy közüzemi szolgáltató vállalatok privatizálása sem. Bár ismerve a kormány jelenleg megtett lépéseit, ez utóbbi talán szerencse is.
Minimálisra zsugorodott 1994-ben a privatizációból származó készpénzbevétel, mintegy 28 százalékra. Ennek a bevételnek is körülbelül háromnegyed részét az ÁVÜ érte el, amely a korábbi évekhez képest kiemelkedõ eredményt produkált. Négyéves mûködése során ez volt a legmagasabb bevétel, amit el tudott érni. Felteszem tehát a költõi kérdést: vajon indokolt volt-e az 1995-ös költségvetésben, és indokolt-e a '96-os költségvetésben ilyen mértékû privatizációs tervezett bevételt beállítani. Véleményem szerint nem indokolt.
Hadd említsek néhány érdekes megoldást is 1994-bõl, hiszen olyan döntésekre is sor került, amelyeket korábban nem tapasztaltunk. Ilyen döntés vagy lépés volt véleményem szerint az, hogy a bevételek elmaradásának áthidalására az ÁV Rt. 1994 decemberében a privatizációs bevételek megelõlegezése címén 150 millió dollár hitelt vett föl. Nyilvánvaló, a kormány számára félig-meddig presztízskérdés volt az, hogy a bevételek behajthatóságát, beérkezését prezentálni tudja. Azonban nem tartom szerencsésnek azt, hogy külsõ költségvetési források igénybevételével próbálja a kormány ezeket a mutatókat kedvezõbbé tenni.
Ugyancsak érdemes feltenni a kérdést, vajon mi az oka annak, hogy a pótköltségvetés október közepi elfogadása és az év vége közötti termelési árkiegészítés csaknem megduplázódott a parlament által elfogadotthoz képest. Kíváncsian várom államtitkár úr, esetleg a miniszter úr válaszát.
Kétségtelen tény, hogy 1994-ben a csõdök száma drasztikusan csökkent. A jogi személyiségû gazdasági szervezetekkel szemben 1992-ben körülbelül 2300, 1993-ban 780, míg 1994-ben már csak 73 csõdeljárás volt. A csõdhullám tehát valóban levonulni látszik - mint ahogy ezt a PM beszámolója is megállapítja -, de a PM-beszámoló tapintatosan kerüli annak a kérdésnek a megválaszolását, vajon mi az oka annak, hogy az év második felében már nõtt a felszámolási eljárások száma, és ez a tendencia 1995-ben is töretlenül folytatódik.
Tisztelt Ház! A hátralévõ rövid idõben nem kerülhetem el, hogy néhány szóban a törvényesség, az ellenõrizhetõség, a számszaki pontosság kérdéseirõl ne szóljak. Többen elmondták már, hogy az Állami Számvevõszék jelentése milyen anomáliákat tárt fel a '94-es zárszámadásnál. Jómagam is a parlament számvevõszéki bizottságának kisebbségi elõadójaként beszéltem ezekrõl a kérdésekrõl. Nem is tenném most szóvá ezt a kérdést, ha néhány korábbi hozzászóló nem emelte volna ki azt, hogy az 1994-es zárszámadás minden korábbinál jobb, minden korábbi zárszámadás törvényességi kritériumait felülmúja.
Nos, én azt hiszem, aki elolvassa az Állami Számvevõszék jelentését - márpedig nyilvánvaló, hogy azon képviselõtársaim, akik hozzászóltak ehhez a vitához, ismerték ezt a jelentést -, nem fogadhatják el ezt a zárszámadást. 1993 novemberében a zárszámadás vitájában Akar László államtitkár úr volt az, aki ígéretet tett az akkor is komoly törvényességi aggályok rendezésére. Sajnos ez az ígéret annyit sem ért, mint a szokásos kormányzati ígéretek, hiszen 1994-ben közel kétszer annyi törvénytelenség, szabálytalanság, pontatlanság került a zárszámadásba, mint az azt megelõzõ évben. Joggal állapítja meg az Állami Számvevõszék jelentése, hogy még azon a téren sem történt elõrelépés, hogy a költségvetés zárt rendszerû nyilvántartási rendszerének kialakítását megkezdjék a Pénzügyminisztériumban, és a hatályos szabályozások alkalmazásának érvényt szerezzenek.
Másrészt úgy ítélem meg, hogy néhány mostani, elfogadásra buzdító hozzászóló korábban jóval kisebb pontatlanság kérdésében is drákói szigorról tett tanúbizonyságot. Hadd pillantsak vissza rövid idõre az 1991-92-es zárszámadás idõszakára. 1992-ben például az egyik kormánypárt akkori vezérszónoka azért nem fogadta el a '91-es beszámolót, mert "a törvényességi problémák, az ellenõrizhetõség problémája, az évközi módosítások törvényességének problémája azt a meggyõzõdésünket támasztják alá, hogy a zárszámadási beszámolónak ezt a formáját nem fogadhatjuk el" - hangzott el 1992-ben.
(18.00)
Mit ír a '94-es beszámolóról az ÁSZ jelentése? Hadd emeljek ki néhány példát!
A kormányzati beruházásoknál 266 millió forintot '95-ben teljesítettek, és ezt a költségvetési törvény felhatalmazása nélkül a szabálytalanul alkalmazott pótkezeléssel számolták el '94. évi kiadásként. Hat, elkülönített állami pénzalap beszámolója elutasító záradékot kapott, mert a könyvvizsgáló több súlyos jogszabálysértést állapított meg. A fejezeti kezelésû elõirányzatokat több esetben nem arra a célra költötték, amire az elõirányzatot az Országgyûlés megállapította. Ténylegesen nem teljesített kiadást teljesítettként mutattak ki. Olyan elszámolási hibák feltárására került sor, amelyek befolyásolják a költségvetési fõösszegeket és a hiány összegét. És a példákat lehetne még sorolni.
1992-ben az egyik SZDSZ-es képviselõ azért nem fogadta el a zárszámadási beszámolót, mert olyan pénzmozgásra került sor, amelyhez az Országgyûlés nem tudott hozzászólni. Idézem szavait: "Van egy költségvetési törvény, amely bizonyos pénzforgalmat elõír, és ennek sokszorosa mozog anélkül, hogy az Országgyûlésnek ezen a területen kompetenciája lenne. Ebbõl is az látszik, hogy a kormány szép fokozatosan kivonja magát az Országgyûlés ellenõrzõ szemei alól."
Mit állapít meg 1994-rõl az ÁSZ-jelentés? Közel 25 milliárd forint többletkiadást teljesítettek elõirányzat nélkül.
1993-ban jó néhány hozzászóló kifogásolta, hogy nem kaptunk beszámolót, jelentést a privatizációs intézmények, szervek mûködésérõl. Most, 1995-ben az azóta megszûnt Állami Vagyonügynökség, valamint az ÁPV Rt. több száz milliárdos tevékenységérõl egy egyoldalas összefüggés ad felvilágosítást az Országgyûlés képviselõi számára. Én tehát úgy ítélem meg, hogy néhány képviselõtársunk kettõs mércével mér akkor, amikor a mostani zárszámadást nem kívánja elfogadni, míg korábban kisebb törvénytelenség esetében az el nem fogadásra buzdított.
Összefoglalva: a fölmerült törvényességi aggályok és az ÁSZ-jelentés alapján ügyrendi indítványt kívánok tenni az Országgyûlés számára. Javasolni kívánom, hogy az Országgyûlés a törvényjavaslatot vegye le napirendjérõl, küldje vissza a kormány számára átdolgozásra, és az átdolgozott törvényjavaslat tárgyalásával, akár 1996-ban is, teremtsen tiszta lapot az 1994-es zárszámadás tekintetében. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselõk padsoraiban.)