DR. NYIKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevõszék alelnöke: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! Nem jellemzõ az, és az Állami Számvevõszék fennállása óta még nem is fordult elõ eddig, hogy az Állami Számvevõszék külön is még egyszer szót kér egy törvényjavaslatnak az általános vitájában.
Az 1994-es zárszámadási törvényjavaslat sok említésre méltó tapasztalattal járt, ezeknek a legtöbbjét a jelentésünk tartalmazza, illetõleg a bizottsági vitákban, valamint itt is most többrõl szó esett. Itt és most az Országgyûlésnek a plenáris ülésén csupán egyetlen kérdésrõl teszek említést, éspedig arról, ami már itt is szóba került. Keller képviselõ úr nagyon szenvedélyes hangon ecsetelte a vámbiztosíték kérdését. De ennél is fontosabb számunkra, és ennél is nagyobb indokkal inspirált minket a megszólalásra az a tény, hogy ezt a kérdést a kormánykoalíciót alkotó két párt vezérszónoka is említette olyan formában, hogy szakmai érvekkel próbálta a Számvevõszék megállapítását cáfolni.
(19.00)
Mirõl van szó konkrétan? Mint mondtam, a vámbiztosítékról és ennek az elszámolásáról. A kormány a zárszámadási törvényjavaslatban 13,3 milliárd forint összegû vámbiztosítékot bevételként számolt el, ennyi volt ennek a számlának az év végi egyenlege. Az Állami Számvevõszék elõször az 1995-ös pótköltségvetésrõl készített véleményében hívta fel erre a figyelmet, arra tudniillik, hogy ez helytelen gyakorlat. Az 1994-es zárszámadási jelentésben ismételten kifogásoltuk a bevételként való elszámolást. Ez az álláspontunk - mint itt is érzékelhetõ volt - heves vitát váltott ki. Az ezzel szemben álló vélemények megjelentek egyrészt a Pénzügyminisztérium államtitkárának, Akar László úrnak az expozéjában, valamint - mint már idéztem - a kormánypárti vezérszónokok beszédeiben.
Ezeknek az ellenvéleményeknek a két közös eleme - ha jól adom vissza - egyrészt az, hogy elszámolási, könyvelési, majdhogynem technikai kérdésnek tekintik - esetleg presztízsvitának - azt a két intézmény, az Állami Számvevõszék és a Pénzügyminisztérium között, hogy hová számolják el, illetve mikor számolják el a vámbiztosítékot, és mi történik ennek záróegyenlegével. A másik vélemény az, hogy a mi opponenseink szerint ez valójában elõlegnek tekinthetõ, hasonlóképpen a társaságiadó- vagy az szja-elõleghez, és ezért jogos az a gyakorlat, amit a Pénzügyminisztérium 1993-ban elkezdett és jelenleg is folytatni szeretne, sõt a jövõ évi költségvetési törvényjavaslatban is kéri a legitimálását ennek a gyakorlatnak.
Ezek az érvek a mi álláspontunk, a mi meggyõzõdésünk szerint sem közgazdasági, sem jogi szempontból nem helytállóak, és nem késztették az Állami Számvevõszéket arra, hogy visszavonja az álláspontját. Nem presztízskérdésbõl nem vonjuk vissza az álláspontunkat; azzal tudnám ezt igazolni, hogy más álláspontunktól elálltunk, éppen azokban a vitákban, amelyekrõl itt szintén szó esett. Tehát nem kötjük az ebet a karóhoz mindenáron, ha szakmai érvekkel, logikával és más eszközökkel a partnerünk meggyõz minket arról, hogy egyes megállapításunk nem helytálló. Erre tehát van példa, éppen a '94-es zárszámadási jelentésünk kapcsán, hogy bizonyos megállapításokat visszavontunk. Ezt azonban nem vonjuk vissza a következõ érveink alapján:
Közgazdasági szempontból a vámbiztosítéknak az a célja, hogy garanciát adjon a költségvetésnek, a pénzügyi kormányzatnak arra, hogy az importõr meg fogja fizetni azokat a közterheket, amelyeket az importhoz kapcsol a törvény: a vámokat, az adókat - fogyasztási adót, áfát - és egyéb közterheket, és adott esetben a biztosítékból vissza is térítenek az importõr számára az elszámolás után bizonyos összeget. Ezek a befizetések, tehát amit a vámbiztosítékból az importõr befizet, ezek jelentenek tényleges költségvetési bevételt, nem pedig a biztosíték maga. A vámbiztosíték a polgári jogban az óvadékhoz hasonlítható intézmény, ezzel lehet párhuzamba állítani. Amíg a vámkezelés nem történik meg, addig a vámbiztosítékot tehát a letéti pénzkezelés szabályai szerint kell kezelni - mondjuk mi. De nemcsak mi mondjuk ezt, ezt mondja tulajdonképpen a Pénzügyminisztérium is egy másik törvényjavaslatában, aminek a végszavazása elõtt áll a tisztelt Ház. Ez a törvényjavaslat a vámokról szól, és ebben a következõ szabály van megfogalmazva - a 136. §-t idézem. A letétbe helyezett készpénzes vámbiztosítékról van szó: "A vámterhek kiegyenlítésére jogcímenként e letét terhére kerül sor. A visszajáró vámbiztosítékot az annak felszabadítását követõ 15 napon belül kell visszafizetni."
Tehát lényegében a Pénzügyminisztériumnak egy másik törvényjavaslata tartalmazza azt az álláspontot, amit mi kezdettõl fogva helyesnek tartunk, és amiben a mostani zárszámadási vitában, úgymond, önmagával nem ért egyet a pénzügyi kormányzat.
A vámbiztosíték kezelésére tehát mi egy letéti kezelést tartunk szakmailag helyénvalónak. Nem elõlegrõl van tehát szó, és nem pusztán könyvelési kérdésrõl - és ez valójában még fontosabb, mint az elõbbi. Arról van szó, hogy az év végi elvonás azt jelenti, hogy a készpénzzel biztosított vámügyletek közterhei fedezet nélkül maradnak, az elvont év végi összegek pedig halmozódnak; halmozódnak és rejtett formában növelik az államadósságot - és ez az igazi probléma! Ha az a gyakorlat folytatódik, amit a pénzügyi kormányzat 1993-ban elkezdett és 1996-ban szeretne folytatni, és erre vonatkozóan törvényi legitimációt kér az Országgyûléstõl, akkor a mi számításaink szerint 1996 végére mintegy 100 milliárd forintnyi államadósság-növekmény keletkezhet!
Tisztelt Országgyûlés! Az Állami Számvevõszék hat évvel ezelõtti létrehozásakor sokan hangsúlyozták, hogy fel kell hívni a törvényhozók figyelmét valakinek arra, hogy a végrehajtó hatalom esetenként helytelenül gazdálkodik, helytelen gyakorlatot folytat. A számvevõszékeknek szerte a világon az az egyik fõ funkciójuk, hogy a káros mechanizmusokra figyelmeztessék a törvényhozást. Ezt tesszük most, amikor az 1994-es zárszámadási vitát folytatja a tisztelt Országgyûlés, és ezt leírtuk az 1996- os költségvetési törvényjavaslatról szóló véleményünkben is.
Az államadósság, mint közismert, a magyar gazdaság egyik, ha nem a legnagyobb terhe. Nem lehet az megoldás a mi álláspontunk szerint - az ország szempontjából legalábbis nem -, hogy a mindenkori kormányok az elõzõ kormányok örökségeként kezelik az államadósságot és rájuk testálják a felelõsséget. A belföldi államadósság, mint ismeretes, elérte a GDP 90 százalékát, és nem kisebb szaktekintélyt idézek, mint a Világbank elnökét - aki a napokban járt Magyarországon -, aki fölhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad tovább növelni az államadósságot. Nekünk is ez a véleményünk, és ezért hívjuk föl a tisztelt Országgyûlés figyelmét ezen a fórumon is, ilyen formában is erre a helytelen gyakorlatra.
Sajnálom, hogy Keller képviselõ úr idõközben elment, befejezésül neki szerettem volna címezni elsõsorban ezt az információt, hogy a számvevõszéki bizottság mintegy másfél órás vitát folytatott errõl és csak errõl a kérdésrõl. Jóllehet, nem hozott határozatot, és nem döntött arról, hogy vajon benyújt-e módosító indítványt ebben a kérdésben - amit a Számvevõszék egyébként javasolt -, úgy tûnik azonban, hogy a többséget sikerült meggyõzni álláspontunk helyességérõl. És úgy tûnik, hogy az e hét szerdára tervezett bizottsági ülés nyomán be fogja nyújtani majd a számvevõszéki bizottság azt a módosító indítványát, amely szerint ez a vámbiztosíték nem volt bevétele - nem legális, nem szabályos bevétele - a költségvetésnek 1994-ben, és ennyivel meg kell növelni a hiány összegét.
Az önök, az Országgyûlés felelõssége végül majd, hogyan döntenek arról a módosító indítványról, amit reményeink szerint a számvevõszéki bizottság be fog nyújtani. A Számvevõszék felelõssége az, hogy jelezze ezeket a problémákat és figyelmeztesse a törvényhozó hatalmat a hibás gyakorlatra. Ezért kértünk szót, és a jegyzõkönyv miatt is kértünk szót - és köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
(19.10)