AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az államháztartási törvény módosítására benyújtott kormányjavaslat tárgyalásakor bevezetésképpen Földes Béla - a XIX-XX. század fordulóján nemzetközi hírû közigazgatási jogász - gondolatára szeretném felhívni a figyelmet: "Fontos a költségvetési jog, mert ezáltal a nép a régi kormányok túlköltekezései ellen vél erõs zsilipeket fölállítani; mi ugyan nemigen éretett el, sõt újabban szüntelenül hallani panaszokat a parlamentek pazar hajlamai felõl."
A kissé régies nyelvezetben megfogalmazott gondolat ma különösen aktuális megközelítését fejezi ki az államháztartás gazdálkodásának. A költségvetésben valóban elsõsorban az adófizetõk jövedelmeinek beszedõjét és a jelenlegi és jövõbeni bevételek elköltõjét szükséges látni. Ebbõl a megközelítésbõl a választópolgárok a túlköltekezés megakadályozását várták el teljes joggal száz évvel ezelõtt, s ez a követelmény jelenleg is igaz.
Sajnos az 1948 utáni évtizedek erõsen hatottak az állam szerepével és a költségvetési állami pénztárcával kapcsolatos közgondolkodásra. Sokan ma is úgy hiszik, hogy az állam, a költségvetés egy elkülönült, önálló szereplõ a jövedelemtermelés folyamatában, "aki" sajátjából atyáskodóan köteles gondoskodni a vállalkozások és az állampolgárok anyagi jólétérõl, köteles a legkülönbözõbb problémák kezelésére kiadásokat teljesíteni. Ezzel szemben az állam csak azt tudja elkölteni, amit az adófizetõktõl jelenleg vagy a jövõben elvesz, így nem költekezhet az állami bevételek nagyságától, a mindenkori államadósság generációk számára terhet jelentõ alakulásától függetlenül. Az idézetbõl láthatóan száz évvel ezelõtt még így gondolkodott errõl a magyar nép, és a törvényhozással elsõsorban a parlamenti túlköltekezés ellen kívánt védekezni.
Az államháztartási törvény az állam mûködésének pénzügyi kereteit szabályozza. E jellegébõl következõen van összefüggése az államháztartás reformjával, de nyilván az államháztartási reform sokkal többet jelent a gazdálkodás pénzügyi rendjének átalakításánál. Sõt igazából, amirõl a különbözõ szakemberek az államháztartási reform kapcsán beszélnek, az még szélesebb problémakört érint, hiszen az állam szerepének átalakításáról, az állam által a lakosság részére szervezett szolgáltatások tartalmi reformjáról van szó.
Példaként egy területre vonatkozó problémafelvetést a teljesség igénye nélkül idézve: az egészségügy átalakítása nem egyszerûen a finanszírozási technikák változtatását, a társadalombiztosítás bevételi és kiadási elõirányzatainak strukturális átalakítását, pénzügyi megtakarítások elérését jelenti. Arról van szó, hogy a magyar betegek színvonalasabb ellátást kapjanak, az egészségügy is maximális szervezettséggel és hatékonysággal, ezt szolgáló érdekviszonyokkal mûködjön, a paraszolvencia betegek és orvosok számára egyaránt hátrányos gyakorlata megszûnjön. Sõt igazából e reform az egészséges embereknél kezdõdik, hiszen a megelõzésnek kell nagyobb teret kapnia a gyógykezeléssel szemben. A példa, gondolom, meggyõzõ abban, hogy itt az egész társadalmat érintõ reformlépések elõkészítésérõl van szó, amivel kapcsolatban a következõ hónapokban széles körû párbeszéd és vita folytatására lesz szükség.
A most tárgyalásra kerülõ törvényjavaslat azonban még nem az államháztartás vagy szélesebben az állam tevékenységének reformjáról szól, hanem a gazdálkodást szabályozó államháztartási törvény módosítását indítványozza.
Az államháztartási törvénykezési folyamat fontos állomása volt az 1992 májusában elfogadott államháztartási törvény, mert nélkülözhetetlen keretet adott a költségvetési rendszer eljárási kérdéseinek rendezésére. Az akkori törvény sok tekintetben olyan kompromisszumokon alapult, amelyek felett eljárt az idõ. Bebizonyosodott, hogy a kincstári intézményrendszer kiépítésére nálunk is szükség van.
Itt meg kell jegyeznem, hogy a kincstári rendszer koncepcionális elemeire az elsõ anyagok már Szabó Iván úr pénzügyminiszterségének idõszakában elkészültek. Igazán kiforrott javaslat vagy törvénymódosítási szövegek kidolgozására azonban még nem került sor. Az akkori elképzelések mára sokat változtak. Így például 1994 közepén a kincstári pénzintézet létrehozását, a kincstár hatósági jellegének kialakítását és az önkormányzati rendszer gyors integrálását irányozták elõ, amitõl a mostani javaslat alapvetõen eltér.
A tisztelt Ház elõtt levõ törvénymódosítás a kincstári gazdálkodás jogszabályi megalapozásával reform értékû változást jelent. Szeretném hangsúlyozni, hogy a kincstári rendszer fokozatos kiépítése a pénzügyi tisztánlátás információs bázisának kialakulását segítheti az államháztartásban. Így pénzügyi oldalról tisztább képet kaphatunk az állami feladatellátás, a költségvetési gazdálkodás több szintû kapcsolatairól. Ez nem lebecsülhetõ támpontja lehet az államháztartás szakmai átalakítási programjainak.
A kincstári gazdálkodással számításaink szerint teljes körû megvalósítás esetén több tízmilliárdos, forintban is kifejezhetõ megtakarítás érhetõ el. Ezen túl stratégiai elõnyöket is jelenthet a kincstár létrejötte. Már mûködésének elsõ napjától hozzásegíthet bennünket a további reformlépések helyes tartalmának, irányának és módszerének meghatározásához.
Az államháztartásról szóló törvény 1992. évi hatálybalépése óta felhalmozódott tapasztalatok, az államháztartás alrendszereiben azóta bekövetkezett változások, valamint az államháztartási reform keretében a pénzügyi rendszert érintõ reformintézkedések - kiemelten a kincstár létrehozása - a jelenleg hatályban lévõ törvény jelentõs mértékû módosítását teszi szükségessé.
A kincstár létrehozásának és az Áht. módosításának munkálatait meghatározta és egyben fel is gyorsította a kormány idén májusban jóváhagyott, az államháztartás pénzügyi reformjáról szóló koncepciója. A koncepció rögzítette a kincstári gazdálkodás alapelveit, amelyek egyben az államháztartási törvény módosításának a kincstári rendszerrel összefüggõ fõbb elemeit is tartalmazták.
(10.10)
A törvényjavaslat definiálja a kincstár jogállását, feladatait és elhelyezkedését a költségvetési és pénzügyi rendszerben. Ezek szerint a kincstár pénzügyi szolgáltatásokat végzõ központi költségvetési szerv, dolgozói közalkalmazotti besorolás alá esnek, felügyeletét a pénzügyminiszter látja el.
Hangsúlyoznom kell tehát, hogy a kincstár nem hatóság, hanem egy szolgáltató jellegû, speciális pénzügyi tevékenységet ellátó, az állam pénztárcájaként mûködõ intézmény. A kincstár mûködésének lényegében három sarokpontja van. Egy sajátos pénzügyi tevékenység, amibe a számlavezetésen és a kifizetéseken túl itt most bele kell érteni a költségvetés klasszikus finanszírozási feladatát: a likviditás-menedzselést is.
Az államháztartási információs rendszer mûködtetése: kifejlett állapotában a kincstár végzi a kincstári kör pénzügyi folyamatainak könyvelését, az elõirányzatok és kötelezettségvállalások, valamint azok teljesítésének nyilvántartását. Végül a kincstár jellegzetes kontrollfunkciót lát el, amely semmiképpen sem terjedhet ki az intézményi feladatellátás szakmai, tartalmi vonatkozásaira.
A kincstár által végzett folyamatba épített ellenõrzés a kifizetések elõirányzati fedezetének meglétére, illetve formai, alaki vizsgálatokra terjed ki. Az ellenõrzés rendszerében továbbra is a külsõ ellenõrzést biztosító Állami Számvevõszék és a belsõ kontrollt végzõ Kormányzati Ellenõrzési Iroda játszik meghatározó szerepet.
A kincstár a szolgáltatási körébe, az úgynevezett kincstári körbe tartozó szervezetek költségvetéseinek végrehajtásával kapcsolatban ügyviteli, nyilvántartási feladatokat is ellát. Ezen túl gondoskodik a finanszírozási mûveletek, a készpénzgazdálkodás, az államadósság törlesztése és megújítása, az állam által nyújtott hitelek nyilvántartása, a kötelezettségek teljesítése, illetve a követelések érvényesítése jogszabályban meghatározott feladatainak ellátásáról.
A törvényjavaslat az államháztartás egészére értelmezett pénzmozgások különbözõ kategóriáinak, a költségvetési bevételeknek és kiadásoknak, a finanszírozási célú pénzügyi tranzakcióknak, az ehhez kapcsolódó aktív és passzív mûveleteknek a definiálásával jogszabályi keretet biztosít az egységes kincstári pénzgazdálkodás alapját képezõ kincstári egységes számla, azaz az új állami forgóalap létrehozásának. A kincstári egységes számla kialakításával nagyban lehet javítani a költségvetés finanszírozásának hatékonyságát, ezáltal csökkentve a kamatkiadásokat.
A kincstári gazdálkodás hatékony mûködése szempontjából ki kell emelni a törvényjavaslat azon szakaszait, amelyek jogi alapot biztosítanak az államháztartáson belüli állami transzferek nettó jellegû finanszírozásának. Ez lehetõvé teszi az államháztartáson belüli pénzutaztatások kiküszöbölését, ami számottevõ megtakarításokat jelent, emellett egyben növeli a személyi járandóságok kifizetésének és a közterhek beszedésének biztonságát.
A nettó jellegû finanszírozás lényege, hogy a normatív állami hozzájárulás a helyi önkormányzatok esetében beszámítással kerül kiutalásra. A beszámítás tartalmazza az államháztartást megilletõ jövedelemelemeket, a személyi juttatások közterheit és a jövedelemadót. Lényegét tekintve ez csupán egy olyan pénzügytechnikai eljárás, amely nem érinti a helyi önkormányzatok alapvetõ gazdálkodási jogosítványait. A helyi önkormányzatok költségvetésének elkészítését, összeállítását sem befolyásolja az új finanszírozás.
A pénzügyi pozícióban sem következik be jelentõs változás, mivel az eddigi pénzátutalási idõpontokat tekintve a közterhek csak igen rövid ideig jelentek meg az önkormányzatok bankszámláin. A törvényjavaslat a kincstári logikának megfelelõen rendezi újra a pénzellátási, finanszírozási szabályokat. Felülvizsgálatra kerültek az információs rendszerre vonatkozó elõírások is.
Az Áht. módosítása során a kincstári rendszerhez közvetlenül kapcsolódó elemek mellett más fontos szabályozási és eljárási kérdés felülvizsgálata is szükségesnek látszik. Ezek hozzájárulnak a közkiadásokkal való gazdálkodás modernizációjához és néhány meghatározó fontosságú makrogazdasági követelmény érvényesítéséhez. Az sem mellékes, hogy a törvényhozó és végrehajtó hatalmi ágak, azaz a parlament és a kormányzat hatásköreinek költségvetési rendszeren belüli világos elhatárolása és a kormányzati szférán belül a minisztériumok, a fejezetek gazdálkodási jogkörének szélesítése is átgondolásra került.
Az eljárási kérdések sorában újra kell fogalmazni az elõirányzatok módosíthatóságának ügyeit. A törvényjavaslat a kiemelt elõirányzatokat differenciáltan értelmezi, az elõirányzat-módosítások fajtáit is körültekintõen definiálja. Az elõirányzat-átcsoportosítás az eddiginél rugalmasabb jogi biztosítékot kap, amely megkönnyíti a költségvetési intézményi szférában a szükséges racionalizáló, átszervezõ intézkedéseket. E tekintetben nagy jelentõségû a költségvetési szervek körében a létszámkeretek bemutatására irányuló szándék, ami a törvényjavaslatban - a költségvetési elõirányzatok személyi juttatásokból adódó meghatározottsága miatt - súlyponti problémát jelent.
A költségvetési szférában, ahol a kiadások jelentõs hányada személyi juttatás, a költségvetésrõl szóló döntéskor látni kell a személyi juttatásokhoz tartozó létszámot is. Ezt az indokolja, hogy a különbözõ bértörvények alapján igen nagy mértékben kötött a személyi juttatások összege, másrészt érdemi döntés is csak akkor hozható, ha rendelkezésre áll valamilyen információ.
Az elõirányzat-átcsoportosítás kapcsán jelentõsen erõsödik a fejezeti hatáskör és felelõsség. A mûködési kiadásokat, valamint a fejezeti kezelésû elõirányzatokat és a fejezeti tartalék felhasználását tekintve a kiemelt elõirányzatok szintjén 10 százalékos mértékig átrendezést tesz lehetõvé a fejezetnek a törvényjavaslat. A törvényjavaslat egyértelmûbb szabályokat fogalmaz meg a kormány költségvetési rendszeren belüli szerepére is, amelyek átlátható keretek közé szorítják a kormányzati kezességvállalásokat és a tartalék-felhasználást szûkítik.
A kezességvállalásra, valamint az általános tartalékra az eddiginél feszesebb szabályok vonatkoznak. Például az általános tartalék mértékét a központi költségvetés kiadási fõösszegének 0,5-2 százalékán belül javasolja a javaslat megállapítani az eddigi 1-3 százalék helyett. Ezzel a felelõsség súlypontja nagyobb nyomatékkal hárul a tervezésre.
Ugyancsak nagy horderejû változás lehet az úgynevezett gördülõ vagy több éves tervezési ciklus bevezetése. Az államháztartás alrendszereinek költségvetését 1997-tõl kezdõdõen a gördülõ tervezési rendszerben kell elkészíteni, bemutatni, jóváhagyatni és végrehajtásáról beszámolni. A gördülõ tervezés három évre elõre történik, így a prezentáció valójában több költségvetési évet fog át s ezzel biztosítja a folyamatok értékelhetõségét, tervezhetõségét, a kitekintések összegszerû megalapozását. A középtávú tervezési rendszer keretében az éves tervezési módszertan is megújításra vár.
Mindezek hátterében a fokozatosan kiépítendõ kincstári információs rendszer átfogó mûködése van. A kincstári informatika eredményeként középtávon teljes körû és megbízható, közgazdaságilag értelmezhetõ, idõsorba rendezhetõ és nemzetközileg összehasonlítható adatbázisok állíthatók elõ az államháztartás teljes rendszerében.
A pénzügyi szakemberek körében általános volt a vélekedés, hogy túlzottan sok alap mûködik s gazdálkodásukban nagyon sok probléma van. Murphy törvényei közé illene, hogy az elmúlt idõszakokban, ahányszor a kormány csökkenteni akarta az alapokat, jó esetben nem nõtt a számuk. A túl sok alap egyértelmûen csökkenti a költségvetési politika rugalmasságát, korlátozza a makroszintû követelmények érvényesülését, a parlament allokációs hatáskörét és jelentõsen nehezíti az ellenõrzést is. Tovább fokozza az alapok körüli bonyodalmakat, hogy gazdálkodásuk szabályossága számos esetben megkérdõjelezhetõ.
Itt hivatkozom az Állami Számvevõszéknek arra az összegzésére, amelyet az alapok auditálásának eredményeként készített el. Ebbõl kiderült, hogy a precíz auditorok az összes elkülönített állami alap kevesebb mint felét, szám szerint tizenkettõt találtak hitelesítésre alkalmasnak, ötöt pedig nem fogadtak el.
Tisztelt Ház! A szabályozás kialakításakor az lebegett a szemünk elõtt, hogy olyan elkülönített állami pénzalapok legyenek, amelyek az éves költségvetés keretében szervesen illeszthetõk a megnövekedett fejezeti hatáskör rendjébe, továbbá hogy szabályozásuk, finanszírozásuk megfeleljen a költségvetés általános szabályrendjének.
Az elkülönített állami pénzalapok elõirányzatainak módosítását az Áht. korábban nem szabályozta. A javaslat igazodóan az államháztartási gazdálkodás újonnan megfogalmazott alapelvéhez, nevezetesen az elõirányzat-gazdálkodáshoz, a kiadások növelését csak abban az esetben teszi lehetõvé, ha többletbevételek keletkeznek vagy maradványok felhasználásáról van szó. A bevételi elõirányzatok elmaradásának a kiadási elõirányzatok csökkentésével kell együtt járnia, hiszen nincs más automatikusan belépõ finanszírozási forrás.
A törvénymódosítás szigorítást fogalmaz meg az alapok létrehozásának feltételeiben is. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy az alapnak legalább 50 százalékban törvényben felsorolt, nem költségvetésbõl származó bevételi forrásokat kell biztosítani. A hatályos törvény eddig külön törvénybe utalta a kincstári vagyonkör szabályozását, de ez 1992 óta nem született meg. A kormány ezért régi adósságot törleszt, amikor a kincstári vagyonra vonatkozó passzusokat beilleszteni javasolja az államháztartásról szóló törvénybe.
Úgy láttuk, hogy nincs szükség külön törvényre, mert az államháztartás szabályozásának egysége jobban érvényesül, ha a kincstári vagyongazdálkodással foglalkozó szabályozás az államháztartási törvény részét képezi. Az ezzel kapcsolatos elvek és szabályozási szempontok alapján figyelembe kell venni az állami vagyon egyes elemeirõl már megjelent egyéb jogszabályokat és a törvény hatálya alá tartozó vagyontömeg tartalmát. Itt a kizárólagos állami tulajdonként megjelölt vagyontárgyakra és a kizárólagos állami tevékenységbõl eredõ vagyoni értékû jogokra kell gondolni.
A vagyonelemek egy része eredeténél, keletkezésénél fogva kerül a kincstári vagyon körébe - például természeti erõforrások, kiemelkedõ nemzeti értéknek minõsülõ vagyontárgyak -, más része azért, mert funkciója szerint különbözõ állami feladatok ellátásához biztosít tárgyi feltételeket.
(10.20)
Ennek során tehát a bekerülés fõ kiválasztási elve az adott állami vagyon közcélúsága, illetve az állami feladatok ellátása.
Az állam nevében a tulajdonosi jogok gyakorlója a pénzügyminiszter. A kincstári vagyonnal kapcsolatos központi feladatokat a pénzügyminiszter felügyelete alá tartozó, e célra létrehozott szervezet: a Kincstári Vagyonigazgatóság látja el. Ennek megalakulásával az eddigi Kincstári Vagyonkezelõ Szervezet megszûnik.
A pénzügyminiszter hatásköre nem korlátozza a kincstári vagyon racionális hasznosítását és mûködtetését, amely alapvetõen az állami közfeladatok ellátásához kötõdik. A kincstári vagyon mûködtetése olyan jogviszonyt feltételez, amelynek egyik oldalán az állam nevében a tulajdonosi jogok gyakorlója, másik oldalán a mûködtetõ jelenik meg. Ebben a jogviszonyban a Pénzügyminisztériumnak csak garanciális szerepe lehet, a tárcák állami feladatellátással kapcsolatos jogkörei érdemben nem csökkenhetnek a kincstári vagyon felhasználói oldalán.
Nagy elõrelépést jelent, hogy a kincstári vagyon törvényi szabályozásával jó esély van arra, hogy e mindeddig rendezetlen, jelentõs mértékû vagyoni körben egységes elvek szerinti gazdálkodás és részletes, illetve teljes vagyonnyilvántartás alakulhat ki.
Tisztelt Országgyûlés! Úgy vélem, ez a törvénymódosítás hozzájárul ahhoz, hogy az államháztartás gazdálkodását kifejezõ új filozófiát rögzítõ elvek érvényesüljenek a költségvetés mindennapi gazdálkodásában. Mirõl is van szó? Arról, hogy a kincstár létrejöttével a költségvetési intézmények vagy fejezetek kizárólagos kötelezettségvállalási és utalványozási jogköre nem változik, szabadon rendelkeznek a számukra jóváhagyott elõirányzatok felett. Lehetõvé válik azonban egy olyan szigorú rendszer kidolgozása, amelyik a széles értelemben vett közpénzek felhasználását szabályozza. Ennek alapvetése, hogy közpénzt csak megfelelõ törvényi felhatalmazás alapján és csak arra lehet felhasználni, amire a felhatalmazás szól.
Jelentõs eredménynek kell elkönyvelnünk, hogy létrejön a kincstár pénzforgalmát bonyolító egységes számlarend. Errõl a forgóalapról tényleges pénzforgalmi kifizetésre csak természetes személyek és a kincstári gazdálkodás hatálya alá nem tartozó szervezetek számára lesz lehetõség, mégpedig számla alapján és utólag. A kincstári körön belüli elszámolásokat az intézmények számára a külsõ pénzforgalommal azonos módon és súlyúan kell kezelni, de a kincstári számla forgalmát nem érintõ pénzforgalom nélküli átvezetéssel kell rendezni. Lehetõvé válik majd annak a vitának a lezárása is, hogy az államháztartás a GDP-nek milyen arányú részét centralizálja, osztja el, mivel a nettó elvû finanszírozás kiküszöböli a halmozódásokat.
Ugyancsak fontos hozadéka a törvénymódosításnak, hogy a kincstár, illetve az egész államháztartást átfogó kincstári információs rendszer lehetõvé teszi, hogy naprakészen és hitelesen álljon rendelkezésre minden közpénzekkel kapcsolatos pénzügyi információ.
A kincstárnak olyan formában kell adatokat és információkat szolgáltatnia, hogy a kincstári körbe tartozó szervezetek tényleges tevékenysége, bevételeik és kiadásaik megalapozottan tervezhetõk és nyomon követhetõk legyenek, azok megfeleljenek mind a magyar, mind a nemzetközi számbavételi kötelezettségeknek és szabványoknak. Szükség szerint látnunk kell az elõirányzat-felhasználás parlamenti felhatalmazásait, az elõirányzatokat, a tényleges felhasználásokat és a megvalósított állami feladatok költségeit.
Hangsúlyoznom kell azonban, hogy az államháztartási információs rendszer kiépítése egy nagy léptékû és több éves folyamat, amely túlmutat a kincstári gazdálkodási rendszer keretein. Ennek modernizációja - számottevõ fejlesztési költségkihatásaival együtt is - elkerülhetetlen az államháztartási reform sikeres végigvitele szempontjából, azaz erre a kincstári gazdálkodástól függetlenül is égetõen szükség van. A költségvetési gazdálkodás számlarendjét az Állami Számvevõszék közremûködésével megalkotásra kerülõ kormányrendelet fogja elõírni, aminek elfogadását ez év végéig tervezzük. Ami magát a kincstári gazdálkodás szervezeti és mûködési költségeit illeti, nem egy zöldmezõs bürokratikus intézmény kiépítésében gondolkodunk, hanem a meglévõ kincstári funkciók és elemek újjászervezése, hatékonyabb módon való mûködtetése a cél.
A kincstár felállítása sem rövid, sem hosszú távon nem járhat lényeges többletterhekkel, mert a szervezet alapvetõen az Állami Fejlesztési Intézet és a Magyar Nemzeti Bank egyes elemeire épül. A kincstár elõdeinek költségei eddig is az adófizetõket terhelték, csak ezeket a pénzeket nem egyetlen elõirányzatként jelenítették meg. Az államháztartás szélesebb körére kiterjedõ kincstár kiépítése egy lépcsõzetes, hosszabb folyamat, amely felfutásában sem bõvítheti a pénzügyigazgatási szférában a létszámot, sõt hatékony mûködése, jól szervezett rendszere még létszám-megtakarítást is eredményezhet. Alapállásnak tekintjük továbbá, hogy a kincstári rendszerre történõ átállás semmilyen körülmények között sem okozhat zavart az intézmények mindennapi életében.
Javaslatunk szerint a törvény hatálybalépésének idõpontja 1996. január 1- je. Az 1996-os költségvetési törvény elõkészítése, a költségvetési elõirányzatok megalapozása a kincstár január 1-jei indulását feltételezve történt.
Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy az államháztartás vitelével kapcsolatos felelõsségünket egy európai hírû példaképünk, Magyari Zoltán két világháború között megfogalmazott soraival is alátámasszam: "Az államháztartás irányítása tehát az ország egész sorsára kiható jelentõségû. E fontosságánál fogva az a kívánatos, hogy ne ötletszerû legyen, a mindenkori erõsebb vagy hangosabb érdekek kielégítésébõl álljon, hanem nagy körültekintéssel, messze kitûzött célokkal és a gazdasági élet szakadatlan folytonosságával számolva történjék."
E gondolatok jelenünkhöz szóló tanulsága, hogy az államháztartás rendbetelének nemcsak egy nemzedék mindennapi szorító kihívásaira, hanem többgenerációs szempontjaira kell tekintettel lenni.
Végezetül kérem az Országgyûlést, hogy a törvény módosítását vitassa meg és fogadja el, hogy a törvényjavaslatban szereplõ reformok, különös tekintettel a kincstári rendszer mûködésére, január elején életbe léphessenek. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)