DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Nem véletlenül fordultam kérdésemmel a népjóléti miniszterhez, és nem a belügyminiszterhez. A beteg élete nem adható vissza. Tehát nem ennek a szörnyûségnek a körülményeivel akarok most foglalkozni, hanem a tanulságával.
Ez a tragédia arra figyelmeztet, hogy a törvényt nem lehet betartani. A módosított törvény 35. a) és b) §-a kimondja, hogy a kötelezõ pszichiátriai gyógykezelésbe-vételt az illetékes helyi bíróság rendeli el, nem peres eljárásban, soron kívül. De hogy fest ez a gyakorlatban? Kezemben van egy bírói végzés, idézek belõle: "A bíró a tárgyalást megnyitja, és megállapítja, hogy a megidézettek közül a beteg és törvényes képviselõje szabályszerû idézés ellenére nem jelent meg. Ezután a bíró meghozta az alábbi végzést: A bíróság az eljárást megszünteti. A végzés ellen fellebbezésnek helye nincs."
Csak ismételhetem, amit szeptember 26-án mondtam: a mostani szabályozással kapcsolatosan ez azt jelenti, hogy megvárjuk a beutalást indokló súlyos állapotnál is rosszabb, az ilyen helyzet kialakulását.
Tisztelt Ház! A törvénymódosítás indokául akkor a beterjesztõ az Európa Tanács ajánlásait hozta föl. De ez csak annyit tartalmaz, hogy a betegek intézeti gyógykezelésének szükségességét a bíróság megfelelõ gyakorisággal ellenõrizze. Ezt kellett volna szabályozni, de jól. Európa nem azt kívánja tõlünk, hogy védjük meg a beutalandó beteg szabadságát akár annak élete árán is.
Mivel úgy érzem, hogy a megfelelõ parlamenti bizottságnak foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel, kérem a tisztelt Házat, hogy ne fogadja el ezúttal az államtitkári választ. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)