DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! Igen tisztelt Választópolgárok! Azért szólítom meg külön a választópolgárokat is, mert úgy gondolom, az energiaipar privatizációja nemcsak a Ház nyugalmát fogja feldúlni, hanem legalább annyira a választópolgárok érzékenységét is érinti. Hiszen a Független Kisgazdapárt ezt az egész eljárást nem tudja, nem akarja, de nem is minõsítheti másként, mint tudatos nemzetrablásként, érdekeink tudatos feladásaként.
Mivel kívánom alátámasztani ezeket a súlyos állításokat? Aki végighallgatta a privatizációs miniszter úr beszámolóját és két kormánypárti és egy ellenzéki párt vezérszónokát, úgy gondolom, sok értékes adatot kijegyezhetett magának ezekbõl a beszédekbõl, de nem tudná megmondani, hogy miért van szükség az energiaipar privatizációjára, hiszen mindenki másra hivatkozott. A miniszter úr bizonytalanul hivatkozott valamiféle modernizációszükségletre, hivatkozott valamiféle versenyhelyzetre, ami nem alakult ki. Raskó képviselõtársam hivatkozott az angliai privatizáció tapasztalataira. Szalay képviselõtársam bevallotta a Ház és az ország nyilvánossága elõtt, hogy bizony, a Szabad Demokraták Szövetségének is nagyon komoly lelki válságot okozott ez az energiaipari privatizáció, amit a Kisgazdapárt elõbbi minõsítésére tekintettel - tehát, hogy ez nemzetellenes bûntett - a legkevésbé sem tudok csodálni. És végül Schalkhammer elnök úr pedig egyenesen arra hivatkozott, hogy a korábbi kormány felelõssége még nagyobb, mint a jelenlegi. Ezt egyébként tulajdonképpen Suchman miniszter úr is említette és hivatkozott a nemzetközi kötelezettségeinkre.
Egyikük sem mondta ki, hogy erre a privatizációra nemcsak, hogy nincs szükség, hanem az alapvetõen sérti a magyar nemzet érdekeit. Miért állítom ezt? Aki a villamosenergia-ipar jelenlegi helyzetébõl indul ki, annak tudnia kell, hogy most a villamosenergia-ipar az 1994. december 9-i csúcshoz viszonyítva, amikor is 5550 megawatt volt a csúcsteljesítmény, legalább ezer wattal marad alatta ez a csúcsteljesítmény is az 1990. évinek.... És ha abból a ténybõl indulunk ki, hogy hozzávetõlegesen kétezer megawattal kevesebb ez, mint amit teljesíteni tudna a villamosenergia-iparunk, akkor mindenki láthatja, hogy ez okból itt gyors privatizációra nincs szükség, mert hiszen hosszú idõnek kell eltelnie még egy nagyon energikus fejlõdés esetében is, hogy ezt a csúcsot elérjük, illetõleg a tartalékainkat kimerítsük. Közben elnézést, annyit helyesbítek az elõadásomon, hogy a hivatkozott csúcs '90-ben volt, és a '94 decemberi ezer megawattal maradt el a '90. évi csúcsteljesítmény mögött.
Ha megnézzük, hogy ez milyen teljesítménynek felel meg, akkor meg fog döbbenni a tisztelt Ház: ez az 1982-es szintnek megfelelõ villamosenergia- ipari leterheltséget jelenti. Tehát úgy gondolom, önmagában az 1982. évre való utalás is bizonyítja, hogy semmilyen sürgetõ feladat nincs itt a villamosenergia-ipar privatizációjánál. De ha megnézzük, hogy mit költöttünk az elmúlt öt évben a villamosenergia-ipar fejlesztésére, akkor még inkább nyilvánvaló lesz elõttünk, hogy most semmi értelme ennek a privatizációnak. Hacsak nem arról van szó, hogy a zsebünket akarjuk megtömni, mert errõl még senki nem szólt. Nem arról van itt szó, kérem, hogy modernizálni kell, hogy itt az európai integrációhoz idomulni kell, meg nem tudom én, mi minden kell: nincs a kormánynak pénze és így akarja megtömni a zsebeit. Errõl van itt szó, csak ezt nem ismeri be. De mindjárt majd törvényekkel alátámasztottan is ki fogom mutatni, hogy a Kisgazdapártnak ez a megállapítása mennyire megalapozott.
De kérem, 1994-ben egymagában 41,3 milliárd forintot fordított a magyar állam a villamosenergia-iparra. Az utóbbi öt évben hozzávetõlegesen 160 milliárd forintot fordított egy olyan vagyonra, ahol a hat villamosenergia- ipari áramszolgáltató vállalat jegyzett tõkéje 240 milliárd forint. 160 milliárdot költöttünk öt éven át arra a vagyonra, ami most 240 milliárd forintos értékkel szerepel a privatizálandó vagyonban.
De rögtön megkérdezném: kettõs mércét alkalmaz ön, miniszter úr? Mert amikor ön miniszter lett, akkor a HungarHotels vonatkozásában többek között azért tartották törvénytelennek a korábbi privatizációs eljárást, mert a korábbi értékelést nem követte egy újabb értékelés. Ez a 240 milliárd forintos értékelés 1992-ben történt. Most, '95-ben önök mégis ennek az értékelésnek az alapján akarják értékesíteni azt a magyar vagyont, aminek az értékesítésével tulajdonképpen föladjuk a nemzeti függetlenségünket, föladjuk a stratégiai biztonságunkat.
De legyen szabad itt rögtön hivatkoznom arra, hogy amikor meghirdették, nyilvánvaló volt, hogy törvénytelenséget akarnak elkövetni, ki akarják játszani a magyar nép éberségét. (Puch Lászó: A kisgazdákét nem lehet!) Hogy mivel bizonyítom ezt? Tessék az ÁV Rt. közlönyét elõvenni, az ÁV Rt. igazgatóságának '95. május 8-i ülése a következõket tartalmazza: "Az igazgatóság megtárgyalta a villamosenergia-rendszer privatizációjával kapcsolatos elõterjesztést, és úgy határozott, hogy az ÁV Rt. ügyvezetése tegyen ajánlatot a Schroeders cégnek az MVM Rt. pénzügyi tanácsadói tevékenységének elvégzésére."
(10.30)
Kérem, semmiféle pályáztatás nem volt: önök kiadták a Schroeders cégnek tanácsadásra. Hozzáteszem, hogy a Schroeders céget a magyar szakértõk egyértelmûen egy hozzá nem értõ, olyan cégnek tekintik, amelynek lehetnek nemzetközi kapcsolatai, de szakismeretei nincsenek. És hogy ez mennyire így van: berendelték a villamosenergia-ipar dolgozóit, velük készíttették el a különbözõ szakvéleményeket - nemegyszer hét végi munkával is. És mit fog csinálni a Schroeders cég? Uszkve 5-10 milliárd forintot zsebre fog vágni!
Igen tisztelt Miniszter Úr! Önök kidobják a magyar nemzet pénzét, elveszik a magyar állampolgárok pénzét, odaadják idegeneknek - és akkor szidják a korábbi kormányt! Kérem, én nem vitatom: a korábbi kormány is nagyon súlyos bûnt követett el, amikor '93-ban azt mondta, a villamosenergia-ipart privatizálni kell. Nem véletlenül lépett fel vele szemben a Független Kisgazdapárt. Nagyon súlyos bûnt követett el - úgy, ahogy ön mondta -, amikor elõírta, hogy 70 százalékkal emeljék az elkövetkezõ idõszakban az energiaipar árait. Azért követett el súlyos bûnt, mert a magyar áramfogyasztókkal fizetteti meg a külföldi privatizatõr hatalmas, óriási extraprofitját. Ez, bizony, nemzetellenes bûntett akkor is, ha a korábbi kormány követte el, de akkor is, amikor önök folytatják ezt a gyakorlatot. Sõt, az önök bûne nagyobb ennél.
Ez viszonyításában olyan, mint ha egy orvos egy influenzát szívpanaszként kezel és a rossz kezelési mód következtében el tudná tenni a beteget láb alól, ha nem jönne az újabb orvos, aki felismeri, hogy a korábbi orvos rossz diagnózist alkalmazott, ennek ellenére folytatja tovább ugyanezt a kezelést. A második nyilvánvalóan egy tudatos cselekvésért felel, mint ahogy önöknek is ezért a tudatos cselekvésükért kell felelniük, mert önök tovább folytatták ezt az eljárást. De micsoda módon!?
Elég, hogyha elõvesszük az 1074/1995. (VIII. 4.) számú kormányhatározatot, amely elõírja, hogy 1995. szeptember 1-jei hatállyal 8 százalékkal kell emelni az energiaárat, '96. március 1-jei hatállyal 18 százalékkal, és '96. október 1-jén továbbiakkal - de azt még nem tudták megmondani, hogy mennyivel. Ennek azért van jelentõsége, mert ez a törvény azt mondja, hogy az 1997. január 1- jei viszonteladói és végfelhasználói áraknak az indokolt mûködési költségeken felül 8 százalékos tõkearányos nyereséget kell tartalmazniuk. Tehát tegyük fel, hogy önök el fogják adni külföldi állampolgároknak a magyar energiaipart. Kérem, önök garantálták törvényben, hogy '97. január 1-jén az õ hasznának legalább 8 százaléknak kell lennie. Tudja-e ön, miniszter úr, hogy mennyi Nyugat-Európában azoknak a vállalatoknak a haszna, amelyek hasonló tevékenységet folytatnak? 5 százalék! Elviekben fölmehet 7 százalékig. A jelenlegi magyar számítások szerint 3 és 5 százalék között számoljuk ezt a hasznot. Önök most 8 százalékot törvényben biztosítanak. Mi lesz, ha áron alul megveszi valaki, fillérekért ezt az egészet - a Schroeders cég közremûködésével, mert õ már megkapja az 5 vagy 10 milliárd forintját -, és '97-ben követelni fogja önöktõl, hogy tessék, biztosítsák számukra a 8 százalékos törvényes nyereséget?! Kérem, akkor zokogni fognak, hogy nem értették, rossz volt a szakértõi vélemény - mert csak a plakátokon maradtak a szakértõk...
Kérem, mi úgy gondoljuk, hogy elfogadhatatlan mindaz, ami itt történik, ebben az országban.
Vegyük elõ a privatizációs törvényt, amely az ön miniszterségéhez kapcsolódóan jött létre! A privatizációs törvény 8. §-ának (2) bekezdése két nagyon lényeges elõírást tartalmaz. Az egyik kimondja, hogy a nemzetgazdaság mûködõképessége szempontjából jelentõs társaságok privatizációs koncepciójáról a kormánynak kell döntenie, és ezt az Országgyûlés elé terjesztheti. Itt nekünk, képviselõknek van ügydöntõ felelõsségünk, hogy ez ekként került a törvénybe, hogy csak "terjesztheti" és nem "köteles elõterjeszteni". Úgy gondolom, ezért valamennyien - országgyûlési képviselõk - felelõsek vagyunk, hogy ez így történt.
De a 2. § élõ szakasz, ami kötötte volna önöket. Nevezetesen ez kimondja: a nemzetgazdaság mûködõképessége szempontjából jelentõs társaságok körét a privatizációért felelõs tárca nélküli miniszter és a pénzügyminiszter által a törvény hatálybalépését követõ hatvan napon belül benyújtott elõterjesztés alapján az Országgyûlés határozza meg. Ha jól emlékszem, május 17-én hirdették ki a törvényt; a kihirdetés harmincadik napján lépett hatályba - ettõl kellett volna számítani a hatvan napot. Letelt, de ez a törvényes rendelkezés betartva a mai napig nem lett. Ellenben önök kijátszották az Országgyûlés éberségét, kijátszották az ország éberségét, és az 1995. július 13-án megjelent Magyar Közlönyben, az 1995. évi LXIX. törvényben megváltoztatták a privatizációs törvény mellékletét. Ennek miért van jelentõsége?
A privatizációs törvény megalkotása kapcsán nem egy alkalommal megnyugtatták önök, miniszter úr, a Ház lelkiismeretét is, az önök képviselõtársainak lelkiismeretét és mindenki lelkiismeretét, mondván, hogy nézzük már meg a privatizációs törvényt, mi van benne: több mint 50 százalék marad állami tulajdonban. Akkor nekünk az okozott gondot, vajon nem fognak-e minket úgy kijátszani, hogy az 50 százalék plusz 1-ben benne van az önkormányzati tulajdon is, és majd az önkormányzati tulajdonnal lehet azt csinálni, hogy a nehéz helyzetben lévõ önkormányzatoktól, mondjuk, külföldi állampolgár, aki monopóliumra törekszik, fillérekért felvásárolja az önkormányzati részeket. Akkor önök e tekintetben is megnyugtattak minket.
Utána, anélkül, hogy az Országgyûlés megvitatta volna, melyik a stratégiai fontosságú vállalat, melyik nem, ezt a törvényes kötelezettségüket megkerülték, és mit csináltak: módosították a mellékletet! És itt már egy aranykorona-részvényre szûkítették le... (Derültség. - Közbeszólások a bal oldalról: Nem aranykorona!)... húsz stratégiailag fontos vállalat esetében a magyar tulajdont. Kérem, ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a teljes privatizációs koncepciójukat feladták, ellehetetlenítették a nemzetet.
Most, persze, lehet itt hozni olyan példákat, mint amit Schalkhammer úr hozott. Schalkhammer úr arra hivatkozott, hogy az európai integráció miatt van erre szükség. Hát tessék már nekem megmondani, kedves Schalkhammer úr: azon túlmenõen, hogy ön nyilván tudja, melyek a módozatai annak, amikor Lengyelországból behoznak import szenet és akkor Magyarországon értékesítik, és teszem azt, a magyar bányászokat megnyugtatják, hogy majd õk termelhetnek a bányákból szenet, ezen túlmenõen mi köze van az integrációnkhoz az ön egész hivatkozásának?
(10.40)
Hiszen, ne vegye rossz néven, de vajon Franciaország nem tagja az Európai Uniónak, vagy Németország nem tagja az Európai Uniónak, vagy a Benelux államok nem tagjai az Európai Uniónak? Õk ugyanis száz százalékig megtartották a saját villamosenergia-iparukat, nem adták át másnak! Az egyetlen európai ország Anglia, ahol ez részben másként történt, de ott is a hivatkozás azért rossz, mert Angliában hihetetlenül precíz és mindenre kiterjedõ, rendkívül részletes jogszabályi elõkészítéssel szabályos csapdák tömkelegét állították fel a privatizatõrnek. Ennek következtében a privatizatõrök most veszteséggel kénytelenek számolni, mert különbözõ szerzõdéses megkötéssel ilyen helyzetbe hozták õket.
De nálunk a Schroeders cég nekünk fog kedvezni? Ha átveszi egy az egyben a villamosenergia-ipar dolgozóinak társadalmi munkában végzett szakértõi munkáját és ennek fejében veszi fel a 10 milliárd forintot, akkor - azt kell hogy mondjam - még szerencsések vagyunk, mert 10 milliárdot ugyan kidobtunk az ablakon, de legalább a villamosenergia-ipar dolgozói készítették el a saját villamosenergia-iparunkra vonatkozó szakvéleményeket.
Úgy gondolom, az egész villamosenergia-ipar privatizációját illetõen látni kell, hogy egy olyan villamosenergia-ipart adunk el, amely Európa élén áll. A a mi villamosenergia-iparunk, szolgáltatásunk és menedzsmentünk olyannyira Európa élén áll, hogy azok a nyugatiak, akik most fillérekért meg akarják kaparintani nemzeti ajándékként a mi stratégiai iparágunkat, a legutóbbi évekig ide küldték tanulni a saját szakemberekeiket. Ezek most úgy kapják meg ezt a vagyont, hogy ráadásul semmi értelme nincs annak, hogy kiadjuk. Nincs értelme, mert pillanatnyilag a mi ilyen iparágunk A/A minõsítésû, kétszeres A- minõsítésû, tehát ha akarna fejleszteni, akkor vehetne fel hitelt. Ráadásul neki meg is érné, mivel önök már jogszabályilag biztosítottak neki 8 százalékos nyereséget. Igazán nem lenne rossz, ha végre egyszer egy magyar vállalat kaphatná meg az önök által törvényben biztosított 8 százalékos nyereséget. De kérdezem öntõl miniszter úr - mert ön vidéki ember és tudom, hogy tiszteli a vidéki embereket -, mit fog ön mondani a kaposvári választópolgárainak, vagy a marcali választópolgárainak, vagy a somogyi választópolgároknak egyáltalán arról, hogy vajon miért adta oda mindazt, amiért õk dolgoztak egy életen keresztül, vagy gerenációkon keresztül. Mert a vidéki ember nem is úgy jutott villanyáramhoz, mint a budapesti, akinek ez természetes volt, hanem nekik társadalmi munkában kellett megdolgozni azért, hogy legyen villamos áramuk.
Lehet, hogy ön nem tudja miniszter úr, ezért rendkívül röviden felolvasom önnek, hogy van összesen 3 158 településen villanyáram. 3 158! Annak nagyon jelentõs hányadában társadalmi munkával hozták létre azt, amit most önök odaadnak. És tudják, hogy mit adnak oda? Nemcsak a villanyáramot adják önök oda, hanem odaadják a telefont is. Ugyanis mind a 3158 teleülésen a villamosipari tröszt - éppen azért, hogy üzemzavar vagy bármilyen gond esetében rögtön kommunikálni tudjanak egymással - egyidejûleg teljes egészében kiépítette ezt a teljes hálózatot. Érdemes figyelembe venni, hogy 4 934 404 fogyasztói csatlakozás, 1 064 043 közvilágítási lámpahely és sorolhatnám tovább mi minden kerül annak a tulajdonába, akinek odaadják önök fillérekért az energiaipart. Azt az energiaipart, aminek eladását semmi más nem indokolja, csak az önök tehetségtelen kormányzása!
Én ezért azt mondom miniszter úr, vonja vissza ezt a törvényt és tegyen úgy, mint tette azt több becsületes képviselõ minisztertársa, aki ilyen helyzetben lemondott a pozíciójáról. (Taps az FKGP padsoraiból.)