PANCZA ISTVÁN (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosítása idõszerûvé vált. A közvélemény nagy várakozással és reménykedéssel kíséri figyelemmel a jövedelem leggyakoribb elvonásával, az adózással összefüggõ elõterjesztéseket és az országgyûlési vitákat, mert reménykedik abban, hogy a kormányzat most már nem az állampolgárok terhére kívánja megkísérelni a költségvetési problémák megoldását, illetõleg enyhítését, hanem más forrásokat keres.
A vita tárgyát képezõ törvénytervezet a fentieken túlmenõen azért is felkelti az állampolgárok figyelmét, mert közismert, hogy a jelenlegi szabályozás kiskapuit, fogyatékosságait kihasználva sok esetben visszaéltek az áfa-visszatérítés, illetõleg -visszaigénylés lehetõségeivel. A költségvetés ebben az évben is jelentõs anyagi eszközöket veszített el a jogtalan visszaigénylés következtében.
A tervezett módosítások azonban csalódást okoznak, mert lényegi, jelentõs változásokat a javaslat nem tartalmaz. Az általános forgalmi adóra vonatkozó alapvetõ rendelkezések, beleértve a joggyakorlat által is kifogásolt szabályozási hiányosságokat, továbbra is változatlanok maradnak.
Az általános forgalmi adóból származó költségvetési bevételek növelését a törvénytervezet ez esetben alapvetõen nem az egyes termékek adókulcsának változtatásával, hanem elsõsorban az adóalap kiszélesítésével kívánja növelni. Bár meg kell jegyezni, hogy az 1. és 2. számú mellékletben a természetes hatóanyagú gyógyászati készítmények, a palackozott tiszta PB-gáz, italporok, a hírügynökségi szolgáltatások, illetve a lakóingatlanok bérbeadása áfakulcsa módosul, de ezek hatása társadalmi összességében közelítõleg kiegyenlíti egymást.
A törvénytervezet az áfa hatálya alá vonja a jognak és más immateriális javaknak, így a szerzõi, feltalálói és szabadalmi jogoknak stb. gazdasági társaságba való apportálását, és ezzel az apportot teljeskörûen adóztathatóvá teszi.
A törvénytervezet ezzel ugyan lehetõvé teszi a költségvetési bevételek új jogcímen való növelését, ugyanakkor jelentõs mértékben nehezíti, sok esetben például a szellemi termékek elõállítói - írók, zeneszerzõk vagy eredetileg új ismeretanyagot alkotó feltalálók, kutatók, tehát a szellemi élet reprezentánsai - számára lehetetlenné teszi a vállalatalapítást. Az immateriális apport intézménye éppen az ország jövõje szempontjából különlegesen fontos ismeretekkel és sajnálatos módon materiális tõkével rendelkezõ emberek vállalkozási útja.
A javaslat több módosítást is tartalmaz, sajnálatos azonban, hogy ezek egy része nagyon nehezen értelmezhetõ, más része pedig végrehajthatatlannak tûnik.
Vitatható a törvénytervezet 2. §-a abból a szempontból is, hogy apportálással természetes tulajdonossá nem válik, azaz az apportáló, mint az apport tulajdonosa alapjában véve birtokon belül marad, mint egy új adóalany az apportba fogadó cég résztulajdonosa. Az apportálással nem történik adásvétel, nincs kereskedelmi forgalom, ezért a tervezett forgalmi adókötelezettség is megkérdõjelezhetõ.
A törvénytervezet 4. §-a minden olyan értékpapírt kivon az áfamentesség hatálya alól, amely önmagában a tulajdonjog átadását is megtestesíti. Példaként az árut megtesítõ közraktárjegyet említi, amely az ilyen típusú értékpapírnak evidens példája.
A törvénytervezet megfogalmazása azonban annyira pontatlan, hogy az értelmezések széles skálájára ad módot, s nyilvánvalóan az alkalmazási gyakorlat során viták és botrányok egyik forrása lesz.
(18.30)
Értékpapír minden olyan okirat, amelyet jogszabály értékpapírnak minõsít, kivéve azt a dolgot helyettesítõ okiratot, amelynek megszerzése egyúttal a benne megjelölt dolog feletti tulajdonjog megszerzését is jelenti. A részvény tipikusan értékpapír, a törvényhozó indoklásban rögzített szándéka szerint ezek adásvétele áfamentes, ugyanakkor kétségtelen, hogy a részvény tulajdonjogot is megtestesít, még akkor is, ha csak résztulajdon. A törvény szövege azonban úgy is értelmezhetõ, hogy a részvény tulajdonszerzést jelent és így áfaköteles. Tekintettel arra, hogy az értékpapírok, beleértve a példaként említett tulajdonjogot mentesítõ közraktárjegyet, a tõzsdei ügyletek gyorsforgalmi adásvételi tárgyait, ezek áfa hatálya alá vonása célszerûtlen, ilyen esetekben az áfa-kötelezettséget célszerû az áruk, tárgyak materiális elidegenítéséhez kötni.
A törvénytervezet 5. §-a - az EU-ajánlással összhangban - bevonja a forgalmi adó alapjába az árkiegészítéseket és az államháztartási támogatásokat. Bár a tervezet indoklása azt állítja, hogy a támogatások összegének a költségvetésben való bruttósított bevétele miatt ennek a rendelkezésnek árfelhajtó hatása nem lesz, a bolti kiskereskedelemre vonatkozó 5. számú melléklet alkalmazása mellett - mely az elõbb említett támogatások adóalapba vonását írja elõ - az várható, hogy a kiskereskedelem áraiban ezt a törvényi változtatást érvényesíteni fogja, azaz árat fog emelni. Ez az áremelkedés az egész lakosságot érinteni fogja, azaz az intézkedés hatása nem a költségvetésre és nem a kereskedelemre, hanem a lakosságra fog terelõdni.
A törvénytervezet 12. §-a a használtcikk-kereskedelemben szigorításokat ír elõ és érdektételekhez köti a felvásárolt termék áraiból való visszaszámított áfalevonást. Kivételt képez a termékek között a használt személygépkocsi, melyet a tervezet kivon az általános szabály alól és nem minõsíti használt terméknek. Ez a szabály jelentõsen növelni fogja a használt gépkocsik árát, és ezzel olyan káoszt fog okozni a gépkocsi-kereskedelemben, melynek gazdasági vesztesége lényegesen nagyobb lesz, mint a törvényalkotó által vélelmezett, a törvénykijátszásból származó kár.
A javaslat 22. §-ának (2) bekezdése tartalmaz rendelkezéseket a teljesítés ellenértékébõl, és kimondja, hogy: "az ellenértékbe beletartozik minden, amit a termékértékesítés és szolgáltatás teljesítésére kötelezett adóalany akár a megrendelõtõl, akár egy harmadik személytõl kap vagy kapnia kell, így különösen az árkiegészítések és más, az árat közvetlenül befolyásoló államháztartási támogatások."
A javasolt rendelkezésekhez kapcsolódó indoklás sem ad egyértelmûen eligazítást a konkrét jogalkotói szándékról. Célszerû lenne határozottan megfogalmazni, hogy mit kell érteni az alatt a kifejezés alatt, hogy "akár egy harmadik személytõl kap vagy kapnia kell."
Ugyanennek a paragrafusnak a (6) bekezdése az ellenértékkel összefüggésben rögzíti, hogy: "Az ellenérték helyett az értékesített termék, a nyújtott szolgáltatás adó nélküli, az adófizetési kötelezettség keletkezésének idõpontjában fennálló forgalmi értéke az adó alapja."
Ezzel a rendelkezéssel kapcsolatosan felmerül az a kérdés, hogy miként kerül megállapításra az árunak, illetõleg a szolgáltatásnak a forgalmi értéke; a rendelkezés célkitûzése egyértelmûen helyeselhetõ ugyan, de ez a szövegezés a gyakorlatban értelmezési problémákat fog okozni.
A javaslat 12. §-a az áfatörvény 62. §-ának (1) bekezdése helyébe új rendelkezést kíván léptetni. Ez a paragrafus rendelkezik az áruforgalommal kapcsolatos bizonylatokról. A jogalkotói cél helyes, azonban ezzel a módosítással nem érhetõ el az, hogy a számlaadási fegyelem erõsödjék. Alaposan feltételezhetõ, hogy változatlan marad a számlázás nélküli forgalom. A javaslat célja tehát a visszaélések lehetõségének csökkentése volt, azonban ezt a tervezett rendelkezésekkel megvalósítani nem lehet. E rendelkezésekkel kapcsolatosan hangsúlyozni kell, hogy a gyakorlatban és az elméletben egyaránt rendkívül jelentõs az a kérdés, hogy a számla tartalmáért, annak valódiságáért ki a felelõs. Célszerû lenne ebben a bekezdésben hangsúlyozni, hogy a kibocsátót terhel minden felelõsség és a számlát fogadó nem köteles vizsgálni a számla adószámlázásra vonatkozó jogosultságát sem. Erre vonatkozóan módosító javaslatot kívánok benyújtani.
Összegzésképpen megállapítható, hogy a javasolt változások az áfafizetés rendjét, valamint a visszaigénylési szabályokat lényegesen nem érintik. A fenti megjegyzések figyelembevételével azonban bizonyos mértékig enyhíthetõk az ezzel kapcsolatos gazdasági és jogi problémák. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps.)