DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselõtársaim! Örülök annak, hogy ilyen szûk körben szólhatok a '96-os költségvetésrõl, és megköszönöm azt, hogy részt vesznek ezen gondolatok tolmácsolásán.
Az állami költségvetési törvényjavaslat elkészítése mindig nehéz feladat, hiszen ekkor eleget kell tenni a stabilizációs, elosztási és allokációs feladatoknak.
Hazánk deficites költségvetése miatt az állam tartozik a gazdaság többi szereplõjének, és ezt figyelembe véve is szükséges növekedési pályára állítani a nemzetgazdaságot. A költségvetési politika legfõbb célja a hosszú távú egyensúlyra épülõ, megalapozott gazdasági növekedés elõsegítése. Ez többek között az infrastrukturális beruházások fejlesztését, az oktatás színvonalának fokozását, az adópolitika kialakítását, a közkiadások meghatározását igényli.
Az 1996. évi költségvetési törvényjavaslat kapcsán elsõsorban az adópolitikára koncentrálok. Az közismert, hogy az adóemelés a fogyasztói keresletet csökkenti, ha ezért csökken a háztartások jövedelme, akkor a jövedelem visszaesése nagyobb, mint a fogyasztási kereslet csökkenése. Ekkor ugyanis a háztartások az addigi megtakarításaik egy részét fogyasztási cikkek vásárlására használják fel, így a tõkepiac jövedelme szûkül, ami csökkenti a beruházási hitelek forrását.
Hazánkban a KSH adatai szerint a lakosság bruttó megtakarítása 1995 januárjától júliusig 215 milliárd forinttal növekedett, és ez több mint az elmúlt évi hasonló idõszakának emelkedése. Ha azonban a forintleértékelésbõl adódó árfolyamkülönböztetet kiszûrjük, akkor az idei folyó megtakarítás 13 milliárd forinttal kevesebb, mint az 1994 elsõ félévi megtakarítás volt.
Sokan hangsúlyozzák, hogy a megtakarítások növekedése érdekében növelni kell a háztartások jövedelmét.
(19.10)
Ezzel egyet lehet érteni, ha azonban a munkavállalók névleges bére jobban nõ, mint a termelékenység, akkor az a keresetalapú infláció fokozását eredményezi. Hazánkban ez év elsõ felében a bruttó bérek körülbelül 20 százalékkal emelkedtek, ugyanakkor a tíz fõnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásoknál a termelékenység csak 13 százalékkal nõtt.
A névleges bérek növekedése következtében akkor nem jön létre általános árszínvonal-emelkedés, ha a névleges bér növekedésekor könnyen mobilizálható kapacitástöbblettel rendelkeznek a gazdálkodók, és ezt a többletet a piaci igények szerint rövid idõ alatt mûködésbe lehet hozni. Ekkor ugyanis a termelés mennyisége a szükségleteket követve gyorsabban nõ, mint az árszínvonal.
Tehát a nagy kérdés az, hogy most rendelkezik-e a magyar nemzetgazdaság könnyen mobilizálható kapacitástöbblettel? Nagy a valószínûsége annak, hogy nem. Ez viszont azt jelenti, hogy egy indokolatlan béremelkedés megindítja a bér-ár-spirált. A több esetben indokolt bérharcban a legfontosabb kérdés tehát az, hogy a magyar nemzetgazdaság ezzel a már említett kapacitástöbblettel rendelkezik-e.
Az 1996. évi költségvetési törvényjavaslat adópolitikai célkitûzései elõsegítik a kapacitástöbblet kialakítását, ezáltal a várva várt, megalapozottabb, egyensúlyt nem rontó gazdasági növekedést is. Az 1996. évi adópolitika a gazdaság élénkítését segítõ, forrásokat növelõ befektetési, megtakarítási döntéseket támogatja. A személyi jövedelem adózásában ugyanis preferálják az öngondoskodást elõsegítõ önkéntes, kölcsönös, valamint nyugdíj- és életbiztosítást. Kedvezményt élvez a befektetési adóhitel és az egyéni vállalkozók számára a beruházási célú tartalékolás lehetõsége is.
A társasági adóval is a beruházások ösztönzését, a kapacitástöbblet megteremtését segíti a költségvetési törvényjavaslat, mert lehetõvé teszi a válságtérségekben a gyorsított amortizáció megvalósítását. Az is hozzájárul az elmaradott térségek fejlõdéséhez, hogy ezen településeken a kereskedelmi szálláshelybõvítést adókedvezménnyel serkentik. Ezzel együtt azonban igen nagy szükség van az idegenforgalom komplex fejlesztésére is. Végsõ soron valamennyi tárcának hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a költségvetési törvényjavaslatban fellelhetõ pozitív jelenségek realizálódjanak.
A tervezett adórendszer megalapozza a hosszú távú növekedést azzal is, hogy ezután is támogatja azokat az alapítványi hozzájárulásokat, amelyek az oktatás és a kultúra fejlesztését segítik elõ.
Igen kedvezõ a törvényjavaslat azon törekvése, amely szerint olcsóbb legyen az 1996. évi adózás. Ezért törekszik a törvényjavaslat azon szabályok kiiktatására, amelyek végrehajtása aránytalanul sokba kerül az elérhetõ adóbevétel nagyságrendjéhez képest. Ezzel a tervezet eleget tesz Adam Smith négy adózási alapelve közül a következõnek: "Az adókivetés és -beszedés ne legyen olyan költséges, hogy a polgárok által befizetett összegnek nagy része a kincstártól elvonassék."
Az 1996. évi költségvetési törvényjavaslatban is megjelennek az adóterhek csökkentésének elemei, véleményem szerint azonban - és örülök annak, hogy a pénzügyi kormányzat véleménye szerint is - a következõ években további adókulcscsökkentést célszerû megvalósítani a gazdasági növekedés és egyensúly érdekében.
Ennek kapcsán érdemes figyelembe venni a fejlett országok tapasztalatait is. Ma is és a korábbi napokban is - különösen tegnap - sok szó esett a hatásvizsgálatokról. Megmondom õszintén, ennek a kérdésnek a tisztázása igen nehéz, hiszen a Pénzügyminisztérium a társadalomkutatók munkájára támaszkodik. Azt pedig a jelenlevõk tudják, hogy a társadalomtudományok objektíven fejletlenebbek, mint a természettudományok, hiszen a társadalomtudományokban nincs lehetõség olyan kísérletezésekre, mint a természettudományokban, a társadalomkutatók kevésbé szilárd és állandó értékekkel dolgoznak, mint a természetkutatók, ugyanakkor a természettudomány-ágak sokkal jobban integrálódtak, mint a társadalomtudomány-ágak. Tehát ha a társadalomtudomány- ágak fejletlensége megmutatkozik a természettudomány-ágakkal szemben, akkor nehéz a társadalom kutatóinak olyan egzakt válaszokat adni különbözõ társadalmi, gazdasági jelenségekre, amelyeket az ellenzék részérõl sokan elvárnak.
Nem vitatom a hatásvizsgálatok fontosságát. De amíg a társadalomtudományok fejlõdése nem lesz nagyobb mértékû, addig errõl beszélni szerintem felesleges.
A Világbank a közelmúltban megvizsgálta a magyar adórendszert is. A szakértõk megállapították, hogy a magas adókulcsok miatt egyre többen titkolják el jövedelmüket és a rendszeresen adózók számára nehéz a megtakarítás. Rámutattak, hogy az adóreform alapja az adókulcsok csökkentése és az adóalap szélesítése.
Véleményem szerint az adókulcsok mérséklését az is indokolja, hogy hazánkban költségalapú infláció is van, nem nõ eléggé a termelés, ezért nõ az egy termékre jutó költség, ez pedig árszínvonal-emelkedést eredményez. Emiatt, ha a központi terheket - az adókat, a tb-járulékokat - a következõ években jobban csökkentik, az mérsékli a vállalkozók önköltségét, így az inflációt is. Mindez nem növeli a költségvetési hiányt - amit több neves közgazdász tanulmánya alapján igyekszem nagyon röviden bizonyítani.
Mitschke német közgazda Az adó- és újraelosztási politika következetlenségei címû írásában megállapítja, hogy a volt NSZK-ban az elmúlt évtizedekben nõtt az összes adótarifa nyíltan vagy burkoltan, és a társadalmi terméken belül ennek ellenére nem emelkedett az adóbevételek aránya. A szerzõ bizonyítja, hogy ez a tény az adózás miatt bekövetkezõ nemzetgazdasági vesztességet eredményez, mert az adótarifa növekedése a munka és tõke korlátozott kihasználásához vezetett, elszaporodott a föld alatti gazdaság és a nagy adóterhek miatt megkezdõdött a tõke menekülése más országokba.
Figyelemre méltó és hazánkban is megszívlelendõ a neves közgazda véleménye az adóalapról, amely szerint a volt NSZK-ban egy idõben a teljes jövedelemre vetették ki az adót, így az egyformán terhelt minden adóalaprészt, függetlenül attól, hogy azt fogyasztásra vagy megtakarításra használták fel. Mindez visszafogta a teljesítményt és csökkentette a munkahelyteremtõ beruházásokat.
A magyar 1996. évi költségvetési törvényjavaslat ezen a téren kedvezõ folyamatokat indít meg, hiszen nem minden adóalaprészt egyformán terhel.
Mirlees közgazda bebizonyította, hogy az optimális jövedelemadó csaknem lineáris, vagyis az adókulcs nem nõ sokkal jobban, mint a jövedelem. Ennek ugyanis nincs teljesítmény-visszafogó hatása és a nagyobb teljesítmény alacsonyabb adókulcs mellett is nagyobb bevételhez juttatja az állami költségvetést, mint az elégtelen teljesítményt kiváltó magas adókulcs.
Az USA-ban a hetvenes években kialakult kínálati gazdaságtan az adókulcsok csökkentését és ennek szükségszerû következményeként a költségvetési kiadások mérséklését, valamint az antiinflációs programot hirdette meg. Ezt a gazdaságpolitikát valósította meg Reagen kormánya. Az adókulcsok csökkentése miatt több profit és munkabér marad a tõkéseknél, illetve a munkásoknál. Ha jól és zavartalanul mûködik a piac, akkor ezt a többletet a termelés bõvítésére lehet használni. Ezáltal nõ az adóalap, így kevesebb adókulcs mellett is nõ a befizetett adók összege.
(19.20)
Az antiinflációs politika pedig a megtakarításokra ösztönöz, ami végsõ soron szintén hozzájárul a gazdaság gyarapodásához.
Feldstein, a kínálati gazdaságtan amerikai szakértõje megállapítja, hogy ha az adókulcsok csökkentése nem az adó összegének növelését, hanem annak mérséklõdését és ezáltal a költségvetési hiány emelkedését eredményezi, akkor sincs gond, mert a növekvõ megtakarítások miatt finanszírozható a költségvetési hiány. Õ is hangsúlyozza, hogy csak antiinflációs folyamatok eredményezik a megtakarítások fokozását.
Peterson német közgazda Adó- és szociális reform, de hogyan? címû írásában kifejti, hogy a volt NSZK-ban csak lépésenként valósították meg a reformot, amelynek során olyan adózási technikát alkalmaztak, ami megakadályozta egyes jövedelmek hátrányos megkülönböztetését. Hazánkban is csak fokozatosan lehet - hangsúlyozom még egyszer: csak fokozatosan lehet - rátérni az átfogó adóreformra. A pénzügyi kormányzat már többször kifejtette - ismétlem -, hogy az adókulcsok további csökkentésére az elkövetkezendõ években lesz lehetõség, most azonban véleményem szerint 1996-ban további csökkentést nem lehetett megvalósítani.
Peterson hangsúlyozza, hogy az adózásnál meg kell szüntetni a speciális kedvezményeket, és helyettük egységes adómentes összeget kell meghatározni, aminek a kialakításánál figyelemmel kell lenni a szociális és kulturális létminimumra. Magyarországon az 1996. évi költségvetési törvényjavaslat a személyi jövedelem adózásánál a szociális létminimum alatti jövedelmet preferálja. Ez támogatandó, hiszen így a rászorultság - a szociáldemokrácia - elve jobban érvényesül.
A neves közgazdászok hangsúlyozzák, hogy az adóreform miatt szükségszerûen bekövetkezõ adókönnyítéseknek növelni kell a teljesítményeket, a megtakarításokat, a beruházási hajlamot. A következõ gondolat igen fontos! Ha az adókulcsok mérséklése után a teljesítmények mennyiségi és minõségi javulása nem következik be, akkor a társadalom és a gazdaság egyensúlyi zavarai krónikussá válnak.
Befejezésképpen megjegyzem, hogy bármilyen korszerû adórendszert dolgoznak ki a következõ években vagy a következõ évre, akkor sem lesz népszerû az adóbefizetés. Nem volt ez népszerû kétezer évvel ezelõtt sem. Gondoljunk csak Lévi, illetve Máté történetére. Mégis szüksége van az államnak az adóbevételekre, hiszen csak így képes a közösségi célok megvalósítására, a jogbiztonság garantálására, a piac negatív folyamatainak mérséklésére. Bízom abban, hogy az 1996. évi költségvetési törvényjavaslat is hozzájárul ezen célkitûzések megvalósításához.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)