IVANICS ISTVÁN, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársak! A társasági adó a jelenlegi bevételi struktúrában nem a legfajsúlyosabb adó, de alapkövetelmény ezzel szemben is, hogy illeszkedjék az adószerkezethez. A személyi jövedelemadó jövõ évi tervezetének késedelme nehezítette a tisztánlátást ezen szerkezetben, és nem készült komplex hatáselemzés az együttes adóterhelésrõl, így a társadalom egyes - kis létszámú, de az ellátás szempontjából nagyon fontos - rétegei méltatlanul hátrányos helyzetbe kerülhetnek, például a kisiparosok.
Itt kell megemlítenem a Magyar Munkaadói Szövetség állásfoglalását, amelyben sérelmezik, hogy a gazdaság 1996. évi mûködését alapvetõen meghatározó törvényjavaslatok, köztük az adótörvények, azt követõen kerülnek az ÉT ülésére, miután azt a kormány már benyújtotta a parlamentnek, és ott az érdemi vita megkezdõdött. (Dr. Bokros Lajos: Ez nem igaz!)
Az MMSZ felelõsnek tartja a kormányt azért, hogy ezzel a magatartásával esélyt sem ad arra, hogy a szociális partnerek az elfogadott és kialakult érdekegyeztetési keretek között a tárgyalóteremben törekedjenek a minden fél által elfogadható megoldás elérésére, és ezzel alkalmat adnak a szakszervezeteknek arra, hogy az érdekérvényesítés végsõ fegyveréhez, a sztrájkhoz nyúljanak.
A társasági adó is fontos eleme az alkotmány 70/A § (3) bekezdésében megalapozott újraelosztási tételnek, amely rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság a jogegyenlõség megvalósulását az esélyegyenlõtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.
(10.20)
Mindenfajta újraelosztásnak természetesen az adó költségvetésbe való befizetése az elõfeltétele. És itt mindjárt egy sajátos hibaforrás rontja az alkalmazhatóságot ezen adónemnél. Egyrészt az adójogszabályok módosításának átfogó logikai rendszere hiányzik, és ebbõl eredõen a világos, szankcionáló rendszer, másrészt az adózás tovább-bonyolítása egymást erõsíti az adóelkerülés szándékában a vállalkozói kört. Tehát sajátos kettõsségû törvénymódosítás ez.
Egyrészrõl valójában alig van érdemi változás; ez egyébként elõnye, különösen hogy nem változtatja meg az adómértékeket. A kisebb jelentõségû, sokszor technikai módosítás viszont hosszadalmassá teszi. Gondolok itt például a 3. §-ra, a 4. §-ra, az 1. számú melléklet 12. pontjára, ahol az egy- egyszavas pontosítás, módosítás a teljes paragrafus idézésével fogalmazódik meg. Ez a technika a bõséges módosítás látszatát adja, holott rövidebben, praktikusabban is megoldható lenne.
Másrészrõl az érdemi változtatások is kettéoszthatók; az alapvetõen a nemzetközi harmonizációt, az adóelkerülés kizárását szolgáló szabályok - például a 6. § vagy a 14. § - elfogadhatóak. Az érdemi változtatásnak gondolt, illetve javasolt módosítások, így az adóbeszedés hatékonyságát fokozni kívánó, például az adó alapját, a költségelszámolást pontosító szabályok, illetve a beruházások ösztönzését fokozó szabályok felvetnek néhány aggályt.
A tervezet 4. § (3) bekezdése az e) pont szerint növeli az adó alapja számításánál az adózás elõtti eredményt az olyan szerzõdés alapján elszámolt költség, amelynek a piaci értékviszonyok alapján - az adóelõnytõl eltekintve - nincs valós gazdasági alapja. A gondolat jó, a kivitelezés lehetetlennek tûnik. Hasonló rendelkezés ma van az adózás rendjérõl szóló törvényben, de ott ez az alapelvek között megfogalmazott tétel. Helyénvaló is, és alkalmazása az adóhivatal dolga. A társasági adó esetében is az alapelvek között kellett volna megfogalmazni, s nem itt, ahol tételes rendelkezések vannak, amelyekrõl az adóalanyagok pontosan tudhatják, hogy alkalmazniuk kell-e vagy sem. Ez nem idevaló rendelkezés, különösen nem az önadózás rendszerében.
A tervezet 8. §-a érdemi kérdést vet fel: az adójogszabályok megalkotásuk óta inkább a pontos, tételes meghatározásokra törekedtek, kevésbé engedtek teret a mérlegelést biztosító szabályoknak. Ez következik az adók, az adójogszabályok sajátosságából, az államháztartási törvény elõírásából, ahol adót, adómértéket, -mentességet, -kedvezményt, adóalanyt stb. megállapítani csak törvényben lehet. A jelenlegi módosításokban keveredik a tételes szabály és a mérlegelést megengedõ szabályok. Megjelennek tehát olyan szabályok is, amelyek egy kiérlelõdött, régóta mûködõ piacgazdaságban elfogadhatóak, a szokásos piaci ár meghatározásának módszerei. De kérdés, hogy itt ma ez megtehetõ-e. Ez a szabály is inkább az alapelvek közé lenne illeszthetõ, utalva arra, hogy ha ettõl az adóalany eltér, akkor az adóhivatal az adó utólagos megállapításánál ennek megfelelõen jár el.
A beruházásösztönzés: alapvetõen megállapítható, hogy elég csekély mértékû. Egy helyen 12 százalékról 18 százalékra nõ a költségként elszámolt kamat százalékában az adókedvezmény, a gazdaságfejlesztõ pályázati rendszerben jóváhagyott fejlesztéseket finanszírozó hitel esetén. A "gazdaságfejlesztõ" szó a korábbi "exportfejlesztõ" szó helyébe lépett - így vélhetõen most is ezt a célt szolgálja. Ha ez igaz, akkor itt felvethetõ, hogy indokolt-e Magyarországon ma a nyitott, szabadpiac mellett az export értékesítéséhez adott hitelt adókedvezménnyel preferálni, és nem tenni ezt a belföldi értékesítés esetén is.
A kiemelt térség mellett a jövõben a vállalkozási övezetben mûködõ adóalany is igénybe veheti az ott üzembe helyezett és ott üzemeltetett gép és épület értéke 6 százalékának megfelelõ adókedvezményt.
Új az 50 százalékos adókedvezmény a legalább 1 milliárd forint értékû beruházás és az exportárbevétel-növelés esetén, továbbá új a kiemelt térségben és a vállalkozási övezetben járó adókedvezmény az exportárbevétel növelése, illetve a kereskedelmi szálláshely-létesítést szolgáló beruházás esetén. Megjegyezhetõ, hogy az 50 százalékos adókedvezmény peremfeltételei igen-igen magas követelményt támasztanak. És ennek vélhetõen csak az igen nagy cégek tudnak majd eleget tenni - itt követelmény, ugye, az 1 milliárd forintos beruházás -, és az exportárbevételt is évenként 600 millió forinttal szintén csak õk tudják majd növelni. Kérdés persze, hogy a 600 millió forint exportnövekedés követelményébe beszámít-e a forint mindenkori leértékelése?
Felvethetõ továbbá az is, hogy indokolt-e a tervezet 12. §-ának (3) bekezdése, hiszen ez igen-igen kicsivé teszi az adókedvezményt az elõbbieken túlmenõen is. Ez így aránytalan, hiszen ha a kedvezmény feltétele például a (2) bekezdés a) pontjában az exportárbevétel megelõzõ évhez viszonyított 1 százalékos növelése - és ez a vállalkozás teljes árbevétele -, akkor nem tûnik helyesnek, hogy az adókedvezmény csak a vállalkozás kiemelt térségbõl, illetve a vállalkozói övezetbõl származó árbevétele és az összes árbevétele arányában számított összeg. Helyesebb lenne az a) alpontban, illetve az a)-b) pontban is csak az ott említett térségekbõl származó exportárbevétel-növelés követelményérõl szólni.
Nem tartalmazza a törvény, de felvethetõ a kiegészítõ adó alóli mentesség, ha az osztalék nem kerül felhasználásra, hanem továbbra is vállalkozásban marad. Ez kétségkívül nem könnyen megoldható kérdés, de összhangban állna a kiegészítõ adó céljával, amely szerint azt csak akkor kell megfizetni, ha az osztalék végleges fogyasztásra kikerül a vállalkozási körbõl.
Összességben megállapítható: a törvény rövidíthetõ és így emészthetõbb lehet; a mentességek, kedvezmények véleményünk szerint bõvíthetõk. És ezt különösen az indokolja, hogy gyakorlatilag a makrogazdasági környezetünk, a nemzetközi környezet egy erõsen húzó helyzetben van, a magyar gazdaság is ezt érzi, és ezt - úgy gondolom - megfelelõen kellene a társasági adó mértékeinél leképezni.
Több ponton kodifikációs pontosításra szorul a módosítás, és ezt mindenképpen ki kell küszöbölni. A részletes vitában módosító javaslatainkkal megkíséreljük a társasági adó méltányosabbá tételét, hogy erõsítsük az elvárható jogkövetést a gazdálkodó szervezetek részérõl. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)