NAHIMI PÉTER, a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Országgyûlés! Különbözõ súlyú, fontosságú és minõségû törvényjavaslatok szerepelnek az elõttünk fekvõ törvénycsomagban. A Magyar Demokrata Fórum országgyûlési képviselõcsoportjának állásfoglalása szerint azonban ezek közül a személyi jövedelemadóról szóló törvény tervezete a leginkább elfogadhatatlan, mert durva diszkriminációkat tartalmaz a magyar társadalom, a magyar gazdaság, illetve annak egyes csoportjai ellen.
Mindenekelõtt engedjenek meg néhány szót a körülményekrõl. Aki forgatta azokat a bizottsági ajánlásokat, amelyek ezt a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találták, talán elcsodálkozhatott azon, hogy a szociális bizottság nem nyilvánított véleményt errõl a szociális szempontból nagyon fontos törvényjavaslatról. Méghozzá azért, mert nem kívánt véleményt nyilvánítani, hiszen a kijelölt bizottságok közé nyilván azért nem került be, mert a bizottsági elnöki értekezleten erre vonatkozó szándékát nem jelezte.
(11.20)
Másodszor: bár a törvényjavaslat nemrégiben került a tisztelt Országgyûlés elé, tehát a miniszterelnök úr csak nemrég küldte át a házelnök úrnak ezt a törvényjavaslatot, október 6-án a Magyar Hírlapban, nem sokkal késõbb pedig az Adókódexben már napvilágot látott ennek a törvényjavaslatnak egy szövegváltozata, ami azért különlegesen érdekes, mert ilyen szempontból a kormány nyilvánvalóan elõnyben részesített egyes sajtóorgánumokat. Arról a nonszenszrõl most nem beszélve, hogy a személyi jövedelemadó törvény jelenlegi parlamenti vitájára érdemben felkészülni szándékozó képviselõnek ezeket a bizonyos sajtóorgánumokat kellett ahhoz forgatnia, hogy õ erre a mostani tárgyalásra vagy a következõ tárgyalási napokra kellõképpen felkészülve érkezzen.
A legfõbb észrevételünk azonban e törvény körülményeit tekintve a következõ:
A törvény szövege - különös tekintettel az adótáblára - a mai napig bizonytalan. A közelmúltban számos felelõs politikus szájából elhangzott vélemény látott napvilágot arra vonatkozóan, hogy mennyire tekinthetõ fixnek és biztosnak ez az adótábla. Sõt magában a törvényjavaslatban is szerepel az adótábla alatt, csillaggal ellátva egy rövid fél mondat: az Érdekegyeztetõ Tanács ülésén kialakuló eredménytõl függõen változhat.
Tisztelt Országgyûlés! Ez a felvetés maga és ez az egész tárgyalási rend, úgy gondolom, nagyon súlyos elvi problémákat is felvet. A kérdés az, hogy mi a szerepe a törvényalkotás folyamatában a kormánynak, mi a szerepe az Országgyûlésnek és mi a szerepe az Érdekegyeztetõ Tanácsnak. Sõt a kérdés tulajdonképpen az, hogy kik vagyunk mi itt, ebben a teremben. Ahogy az alkotmány fogalmaz, a Magyar Köztársaság legfelsõbb államhatalmi és népképviseleti szerve-e, vagy pedig egy 386 mitugrászból álló sóhivatal, amelynek ugyan formális joga van arra, hogy elfogadja a törvényeket, viszont tulajdonképpen a valódi döntések nem itt születnek, hiszen - biztos kormánytöbbség birtokában - mondjuk az Érdekegyeztetõ Tanácsban megszületett megállapodás néhány kormánypárti képviselõ spontán módon benyújtott módosító indítványa formájában minden további nélkül majd át fog suhanni ezen a tisztelt Házon.
A valódi helyzet tulajdonképpen a következõ: a kormány egyszerre tárgyal két színtéren, az Érdekegyeztetõ Tanácsban és a Parlamentben. A valódi döntés meghozatala szempontjából a parlamentnek csupán annyi a szerepe, hogy folyik az általános vita, egyre közelebb kerül az általános vita lezárásának, tehát a módosító indítványok benyújtásának a végsõ határideje. Ezzel párhuzamosan a kormány egyre erõsebb pozícióba kerül az Érdekegyeztetõ Tanácsban, hiszen a kormány anélkül is elfogadtathatja a parlamenttel a törvényjavaslatot, hogy arra az Érdekegyeztetõ Tanács a végsõ igent megadta volna.
Az általános vita lezárása elõtt nem sokkal a kormány már meglehetõsen erõs helyzetben van az Érdekegyeztetõ Tanácsban. Az Érdekegyeztetõ Tanács tehát bele fog menni valamilyen kompromisszumba, hiszen a leggyengébb kompromisszum is jobb a semminél. Aztán jönnek ezek a bizonyos spontán kormánypárti képviselõi módosítói indítványok, és a parlament megadja a végsõ igent a törvényjavaslat szövegére. A kérdés azért nagyon fontos, mert bár a kormányt az Érdekegyeztetõ Tanáccsal való megállapodásra nyilvánvalóan valamiféle jól felfogott és sok szempontból támogatható politikai érdek indítja, de a kormánynak a parlamenttel való viszonyát viszont az alkotmány szabályozza, és azt hiszem, az mindennél erõsebb.
Engedjenek meg elmondani néhány dolgot magáról a törvényrõl. Egy állatorvosi ló esetén szeretném szemléltetni a törvény hibáit és hiányosságait. Ez az állatorvosi ló pedig egyértelmûen szemlélteti, hogy a kormány a törvényjavaslat elõterjesztésekor úgy vélte, végre megtalálta a magyar gazdaság mostani sanyarú állapotának minden okozóját. Megtalálta azt a nyerészkedõt, azt a csak a maga hasznát keresõt, aki gondtalanul lubickol a feketegazdaság sötét hullámain, s ezt az embert, ezt a gazdasági szereplõt úgy hívják - szinte kimondani is restelli az ember a nevét -, hogy õ az egyéni vállalkozó.
A forgalmi adótörvények vitájában volt alkalmam tájékoztatni önöket a Magyar Demokrata Fórum azon álláspontjáról, hogy bár meglehetõsen magasnak tartjuk a forgalom adóterheit, ezzel együtt azonban ebben a nehéz helyzetben átmenetileg el tudjuk fogadni az ilyen forgalmi adókat. Abban az esetben, és csak abban az esetben, ha viszont ezzel párhuzamosan meglehetõsen alacsonyak, ennél mindenképpen alacsonyabbak a jövedelmek adóterhei. Hiszen, ha elfogadjuk azt, hogy a jövedelmek két dologra fordítódhatnak - egyrészt nettó megtakarítássá, másrészt fogyasztássá válhatnak -, akkor teljesen egyértelmû az, hogy a jövedelmeket terhelõ adók nemcsak a fogyasztást, hanem a megtakarításokat, tehát ilyen szempontból a jövõt is adóztatják.
Azzal a mondattal tehát, amelyik ennek a törvényjavaslatnak az általános indokolásában szerepel - "A fogyasztás ésszerû korlátozása segítse elõ a belsõ felhasználás arányainak eltolódását a növekedést megalapozó felhalmozás javára." - természetesen mi magunk is egyetértünk. Csak ez a mondat nem a megfelelõ helyen szerepel, mert ez a mondat jó helyen lett volna az áfatörvény vagy a fogyasztási adótörvény indoklásában, vagy jó helyen lett volna egy olyan személyi jövedelemadó törvény indoklásában, amelyik a jövedelmeket terhelõ adóknak nem a növelését, hanem a csökkentését irányozta volna elõ. A jövedelemadó azonban köztudott módon eltorzítja a jelenlegi és a jövõbeli fogyasztás közötti választást a jövõbeli fogyasztás rovására és ilyen szempontból valóban a jövõ feléléséhez vezet.
Mit jelent ez például az egyéni vállalkozó esetében? Tegyük fel, hogy az egyéni vállalkozó egy olyan beruházásra szánta el magát, amely beruházás megvalósításához neki mintegy tíz évi megtakarításra lenne szüksége. Ennek a beruházásnak az eszközigényét két oldalról tudja megteremteni. Egyrészt egyfajta elõzetes tartalékolással, aztán, ha a beruházás megvalósításához minimálisan szükséges forrása összejött, akkor megvalósíthatja a beruházást és elhatárolhat egy veszteséget, aztán ezt a hiátust idõvel fokozatosan feltöltheti.
A jelenlegi szabályozás, az itt fekvõ szabályozás azonban nem teszi lehetõvé, hogy az egyéni vállalkozó a társasági adótörvény hatálya alá bejelentkezzen, ilyen szempontból tehát 18 százalékkal leadózottan tartalékoljon. Ugyan beépít a javaslat egyfajta elvi tartalékolási lehetõséget a személyi jövedelemadó szerint adózó egyéni vállalkozó számára, de remélem, ezt az elõterjesztõ sem gondolta egészen komolyan. Alig hiszem, hogy bármely egyéni vállalkozó, aki eddig a társasági adó szerint adózott, ezek után bejelentkezne a személyi jövedelemadó hatálya alá. Bár a hatástanulmányt, mint már sokan hiányolták, e törvény és korábbi törvények kapcsán valóban nem olvashatjuk. Annyi jóslatot engedjenek meg nekem, hogy az az egyéni vállalkozó, aki eddig a társasági adó szerint adózott, nem a személyi jövedelemadó hatálya alá fog bezúdulni, hanem egy fiktív kétszemélyes betéti társaságot vagy valami hasonlót fog magának csinálni és folytatja tevékenységét az elõbbiek szerint.
Hogy valójában mi a törvény szándéka, azt a másik oldalról még jobban lehet érzékelni. Hiszen amellett, hogy a társasági adó szerint való tartalékolás lehetõségét kizárja, a személyi jövedelemadó szerint való veszteségelhatárolást is meglehetõsen korlátozza ez a törvényjavaslat.
A következõ lényeges pont, amely mindenképpen megemlítésre érdemes, a kétféle adótábla kérdése. Egyértelmûen méltányolandó és elismerendõ a tisztelt elõterjesztõnek az a szándéka, hogy a 960 ezer forint alatt keresõ, csupán bérbõl és fizetésbõl élõ emberek terhein könnyíteni igyekszik. Aki ma Magyarországon él, az nagyon jól tudja, hogy 960 ezer forintból lényegében nem lehet megélni, ezek az emberek tehát igazán megérdemelnek mindenfajta méltányosságot.
De az a jogász, aki a törvényjavaslat szövegét elõkészítette és például az 1. §-ban hivatkozik a közterhekhez való hozzájárulás alkotmányos kötelezettségére, igazán lapozhatott volna még ide meg oda az alkotmányban, s akkor rátalálhatott volna egyrészt a jogegyenlõséget kimondó 70/A §-ra, másrészt pedig a tulajdonformák egyenlõségérõl szóló 9. §-ra. Nincs idõ és mód arra, hogy itt most ismertessem az Alkotmánybíróság idevágó határozatait, de néhány példát mégiscsak engedjenek meg.
Teljesen egyértelmû, ahogy a kamatadóról, a kárpótlásról, az önkormányzati lakások elidegenítésének probémáiról vagy a stabilizációs csomagról hozott alkotmánybírósági döntések egyértelmûsítik, hogy az Alkotmánybíróság a magyar jogállamiság és az alkotmány egyik legfõbb pillérének tekinti a jogegyenlõség fogalmát, szemben ezzel a törvénnyel. Egyébként pénzügyi szempontból is erõsen kifogásolható ez a kérdés, hiszen mindenfajta adótani szakkönyv valahol az elsõ tíz oldala egyikén tárgyalja a horizontális méltányosság fogalmát, ami nem egyebet jelent, minthogy akiknek azonos a jövedelmük, azok azonos adóterhet fizessenek.
Tisztelt Országgyûlés! Itt újra engedjenek meg egy gondolatot a parlament szerepérõl. Meggyõzõdésem, hogy a parlamentnek és az országgyûlési képviselõknek egyfajta olyan szerepet kell betölteniük, mint amilyen a bibliai pénzváltó küldetése volt. Tehát hogy a mindennapi életben felvetõdõ problémákat tudnunk kell a jog nyelvére lefordítani, megkísérelni orvosolni a jog nyelvén. Majd, ha sikerült, akkor visszafordítani a mindennapi élet nyelvére és szétvinni az emberek közé, hogy tudjanak élni azokkal a lehetõségekkel, amelyeket mi itt az õ számukra biztosítani szeretnénk. Azt hiszem, ez az élet egyik legszebb feladata, legszebb küldetése lehet.
(11.30)
Ugyanakkor - éppen azért, mert a jog nyelve a döntõ pont ebben - a legnagyobb jó szándéknak is jogilag teljesen helyes formában kell érvényesülnie. Mert hogyha teljesen természetes, hogy ezt az egész kettéválasztását - mondjuk - az egyéni vállalkozónak, illetve a tõkejövedelmeket élvezõnek a csak bérbõl és fizetésbõl élõktõl valahol az motiválta, ami ennek a törvénynek a sajtóbeli vitái során nem nagyon, de korábban többször fölvetõdött: az egyéni vállalkozó majd úgyis megtalálja azokat a módokat, hogy például a személyes fogyasztását költségként elszámolja és így tovább. Csak hogyha mi ezt egy törvénybe beépítjük, azért az ártatlanság vélelmének - megint csak alapvetõ - elvét sértjük meg.
A következõ alapvetõ pont, amellyel szemben a Magyar Demokrata Fórumnak súlyos kifogásai vannak, az a valorizáció kérdésköre. Azt hiszem, korrekt volt az ellenzék álláspontja, amikor a fogyasztási adótörvény módosítása kapcsán a tételes adók tekintetében egyértelmûen elismerte, hogy a kormánynak igaza van: ilyen infláció mellett a tételes adók módosításával valóban minden évben ide kell jönni az Országgyûlés elé. De a tételes adókon kívül van egy másfajta adózás is, amelyet az infláció ugyancsak erõsen befolyásol: ez pedig a progresszív jövedelemadó-tábla. Hiszen az infláció növeli ugyanannak a jövedelemnek a nominális nagyságát, ennek révén magasabb adósávba sorolja be, tehát fokozza az adóprogressziót.
Ilyen szempontból fontosnak tartom megemlíteni, hogy a Magyar Szocialista Párt programja ki is mondta, ki is tért erre, nevezetesen: "A személyi jövedelemadó rendszerében elkerülhetetlen az inflációt követõ valorizálás az adósávoknál, valamint az adósávok és adókulcsok számának fokozatos csökkentése." Ez a program egy korrekt program volt. Szeretném jelezni: teljesen egyetértünk ezzel a programmal, hiányoljuk azonban ennek az elvnek a megjelenését a törvényjavaslatban vagy akár csak a kijelentett szándékok szempontjából is. Lehet, hogy ilyen szempontból ebben a helyzetben mégiscsak igaza lesz John Stuart Millnek, aki a progresszív adózással szemben egyszer azt mondta: "a progresszió nem más, mint a rablás egy enyhe formája". Ebben a helyzetben ugyanis, amikor a közepes jövedelmûek jövedelmét az adóteher- növekmény, a kisjövedelmûek jövedelmét az infláció fogja elnyírni.
Még két gondolatot engedjenek meg, pusztán felvetni.
Az egyik: teljesen természetes, hogy az elõterjesztõnek igaza van, hogyha ezen körülmények között próbálja az állam, a költségvetés bevételeit növelni. De kérem, ügyeljenek a kormány - a mindenkori kormány - méltóságára is! Bevételszerzõ tevékenysége közben a kormány nem folyamodhat kisstílû eszközökhöz, nem tûnhet fel valamiféle piti gazdasági szereplõ formájában! A kormánynak ügyelnie kell a méltóságára. Nem várhatja el, hogy tiszteljék az emberek, hogyha egy mohó kisgömböc alakját ölti magára, aki például a jövedelemadó elõlegét is beszedni szándékozik.
Végül a kodifikáció problémáiról engedjenek meg egy-két gondolatot. Nem szeretnék bõvebben belemenni ebbe a kérdésbe. Teljesen egyértelmûen igaza volt az elõterjesztõ miniszter úrnak abban, hogy a korábbi törvény szerkezete, logikája az állandó módosítások következtében elavult, ideje volt az új szabályozásnak. Igaza van abban is - el kell ismerni -, hogy ennek a törvénynek a logikája tisztább. És igaza van abban is, hogy a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvénynek olyannak kell lenni, hogy azt a magánszemélyek - tízmillió magyar ember - haszonnal tudják forgatni. Azonban a kiszámítási algoritmusokban bizony már vannak bonyolult elemek, és különösen vannak bonyolult és kusza pontok a fogalmak használata, definiálása során. Ilyen például a jóváírás fogalma - de ezt a sort lehetne még folytatni.
Hogy ezt az egészet egy kicsit oldjam valamivel, engedjék meg, hogy felolvassak egy részt - ami, azt hiszem, igazán méltó arra, hogy itt elhangozzék - egy inkább pamflet jellegû szakértõi anyagból, amely ugyancsak a fogalomhasználat kérdéskörében portyázik. A 4. § (2) bekezdésérõl van szó, ami minõsíti, hogy mi a bevétel - azonnal be fogom fejezni.
"A törvény szerint bevétel a tevékenység ellenértékeként vagy más jogcímen kapott vagyoni érték. Mivel vagyoni értéket megszerezni, szolgáltatást igénybe venni csak valamilyen jogcímen lehet, mert tulajdonjog átszállása jogcím nélkül nem lehetséges, ezért minden dolognak a megszerzése vagy szolgáltatásnak az igénybevétele, ha az nem adózott jövedelembõl történik, jövedelmet eredményez az igénybevevõ oldalán. Vegyük például azt az esetet, amikor a feleség kimossa és kivasalja a férje ingét! Ebben az esetben a férj jövedelemhez jut, mert felesége az õ részére, ajándékozási szándékkal, vagyoni értékkel bíró szolgáltatást teljesített, amiért adózott jövedelmébõl férje nem fizetett neki ellenszolgáltatást. Mivel a törvény az ingmosást és -vasalást nem említi adómentességi jogcímként, így az év végén az férjnek adóbevallásában mint természetben kapott szolgáltatást, be kell vallania ingei mosásának ellenértékét."
Az eset komikus, ám a törvény szövegének precíz alkalmazásával más eredményre nem juthatunk. Azt már csak zárójelben jegyzem meg: még szerencse, hogy a szerzõ éppen az ingmosás és -vasalás házastársak között szokásos szolgáltatását választotta példaként és nem valamiféle, ennél sokkal pikánsabb, ám kereskedelmi forgalomban ugyancsak hozzáférhetõ szolgáltatást...
Tisztelt Országgyûlés! Az idõ lejárt. A javaslat hibáit, hiányosságait lehetne még részletezni. Úgy gondolom, az idézett példák mindegyike önmagában bizonyította a javaslat eleve halva született voltát. Szeretnék azonban hangot adni reményünknek, hogy a kormány a jövõben nem terheli ilyen minõségû, szándékú és elõkészítettségû javaslatokkal a tisztelt Országgyûlést, mert ezzel nemcsak saját tekintélyét, belsõ és külsõ megítélését ássa alá, hanem árt a Magyar Országgyûlés tekintélyének is.
Köszönöm szépen. (Taps.)