DR. TROMBITÁS ZOLTÁN, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt kitartó Államtitkár Úr! A mai költségvetési vitában, ha jól emlékszem, Soós Gyõzõ részérõl merült fel az az állítás, amely a konstruktivitás hiányát és az ellenzék állítólagos nem szakmai hozzáállását próbálta meg bemutatni az itt elhangzott különbözõ vitákban.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az általános vita az én nézetem szerint elsõsorban politikai és másodsorban szolgál csak szakmai szempontokat. Tudom, hogy nehéz megszokni a parlamentarizmust, de idõvel - higgyék el, ha van rá akarat - menni fog. Nem is szólva arról, hogy másfél év ilyen színvonalú kormányzás után önök mit értenek szakmaiságon. Talán tisztázni kellene ezt a kifejezést, mert a mi szótárunkban a szakmai tudás nem azt a katasztrófapolitikát jelenti, amit önök folytatnak.
Torgyán József képviselõtársunk tegnap a beterjesztett költségvetésrõl azt mondta, hogy álkommunista, álliberális és nemzetvesztõ. Hogy az a javaslat, amit tárgyalunk, álliberális, az rendben van, hogy álkommunista lenne-e, azt nem tudom. Mindenesetre sok régi reflexet idéz fel.
További vádként hangzott el, hogy az ellenzék élére áll a kormány politikájával szemben álló lakossági elégedetlenségnek. Ilyen a Fidesz-Magyar Polgári Párt részérõl eddig még nem történt. Nem mi voltunk azok, akik a törvényes kormány ellen volt munkásõröket küldtek a barikádokra és a pártközpontokból próbáltak szervezni az alkotmányos rend és a kormány megdöntésére irányuló kísérletet. Nem mi szerveztünk alkotmányellenes aláírásgyûjtõ akciókat a parlament visszahívására.
A törvényjavaslat konkrét tényeirõl: legfontosabb célja, hogy a nyilvánosság elõtt már többször vitatott nyomozati jogkört megadja az adóhivatalnak. Az adóhivatal nyomozati jogkörrel történõ felruházása nem kizárólag a kincstár bevétele növeléséhez kapcsolódó szakmai kérdés, hanem a jogszolgáltatást, az igazságszolgáltatást, valamint alapvetõ alkotmányjogi kérdéseket érintõ politikai kérdés is. Az adóhivatal nem ruházható fel a törvényjavaslatban javasolt nyomozati jogkörrel, mivel teljes mértékben hiányoznak ennek garanciális biztosítékai, szakmai háttere, továbbá a piacgazdaság folyamataiba történõ durva beavatkozást, illetve egyfajta államosítást jelentene.
A jelenleg hatályos adójogszabályok megfelelõ hatáskörrel és az ezekhez kapcsolódó eszközökkel ruházzák fel az adóhivatalt az adóellenõrzés lefolytatására. A változásra javasolt rendelkezések egy része technikainak minõsíthetõ, míg egy másik része a technikai szabályokon keresztül igyekszik az adószigort, a teljes ellenõrzést kiterjeszteni, míg a harmadik, legsúlyosabb rész a nyomozati jogkörrel foglalkozik.
A törvényjavaslat 11. §-a pontosítja az adózót megilletõ költségvetési támogatás visszatartásának lehetõségét és az adóhatóság általi felülvizsgálatra vonatkoztatja, azonban továbbra is a korábbi áfacsalások miatt a törvényes adózókkal, például exportáló társaságokkal szembeni, minden alapot nélkülözõ támogatás-visszatartás önkényhez vezethet, amellyel a társaságok sorát teszi tönkre.
A gyakorlatban sokszor az is önkényes, lehetetlen helyzetet teremthet, hogy az adóhatóság az általa nyilvántartott adótartozás összegéig tarthat vissza az adózót megilletõ költségvetési támogatást, és ezzel az adótartozás megfizetettnek minõsül. Számtalan eset hozható fel példaként, hogy az adóhivatal a legegyszerûbb adminisztrációs mulasztások miatt - például a befizetések hiányos könyvelése - tart nyilván adótartozást az adózó terhére, amely minden alapot nélkülöz, és ezzel az adózót a jogszerû költségvetési támogatástól fosztja meg. Nyilván csak az ellenõrzéssel megállapított adótartozás összege lenne visszatartható.
Nézzük a nyomozati jogkört. A törvényjavaslat szélesíti az adóellenõrzés során kihallgatható személyek körét anélkül, hogy az adózó, illetve annak képviselõje azon jelen lenne. Az ilyen szabály csak a büntetõeljárás nyomozati szakaszának rendelkezéseivel hasonlítható össze, és ez mélyen ellentétes azon alapvetõ általános alkotmányos elvvel, hogy a nyomozati jogkör lényegében kizárólag az igazságszolgáltatás keretében valósítható meg. Amennyiben az adózás büntetõjog által szabályozott jogintézmény lenne, abban az esetben elképzelhetõ lenne egy ilyen szabályozás. Az adózás funkciója azonban merõben más: állami költségvetési bevételek biztosítása, melynek semmi köze az igazságszolgáltatási funkciókhoz.
Az elméleti polémián túl az ilyen kihallgatási és nyomozati jogkör téves információkra épülve, a valósághoz képest teljesen más eredményt produkálhat, amely óriási és igazából soha meg nem térülõ kárt okozhat sok esetben. Megdöbbentõ a törvényjavaslat azon rendelkezése, amely szerint az adóhivatal az adózás rendjérõl szóló törvény 48. § (1) bekezdése szerint minõsített nyilatkozat esetén - a pénzügyminiszter engedélyével - cáfolatot tehet közzé anélkül, hogy az érintettel errõl elõzetesen konzultálna. A jelenleg hatályos jogszabály szerint a konzultálási kötelezettséget a mostani javaslat csupán tájékoztatásra változtatja, amely lényegében egy utólagos újságpéldány megküldését is jelentheti.
Az elmúlt hónapok eseményei mélyen bizonyítják, hogy ezen szabály önkényes, és amíg törvényben meghatározott jogorvoslati utakon véglegesen le nem zárt jogerõs adóeljárás nem fogalmaz meg bármilyen megállapítást, az adóhatóság nem nyilatkozhat nyilvánosan ilyen ügyben. Az ártatlanság vélelme alkotmányos alapelv szerint az adóigazgatási eljárás alá vont személy belátása szerint, törvényes keretek között szót emelhet saját maga érdekében.
A törvényjavaslat további elfogadhatatlan rendelkezése a 18. §, amely szerint az adóhatóság a negyedévet követõ 30 napon belül közzéteszi magánszemélyek esetében a 10 millió, más adózók esetében a 100 millió forintot meghaladó összegû adóhátralékosok listáját. Ezen szabállyal tökéletesen tönkre lehet tenni az elmúlt négy-öt évben alakulgató magángazdaság azon jelentõs részét, amelyek a vállalati körbetartozás, a 40 százalék körüli bankkamatok és egyéb gazdasági okok miatt forráshiánnyal küszködnek gazdálkodásukban és az adó befizetésének elmulasztása nem feltétlenül szándékos penalizáló cselekmény.
Továbbá: amennyiben az elmúlt évekre visszamenõ adóellenõrzés egy bizonyos összegû adóhiányt állapít meg, a különféle pótlékokkal és bírságokkal együtt nagyon könnyen elérheti a törvényjavaslatban meghatározott 10, illetve 100 millió forintos összeget, amely ilyen esetben gyakorlatilag a vállalkozások jelentõs részét azonnali hatállyal tönkre is tudja tenni.
Különösen elfogadhatatlan a törvényjavaslat 18. §-ának (4) bekezdése, mely szerint az adóhatóság folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a rendelkezésre álló adatait is, akik bejelentési kötelezettségüknek nem tettek eleget. Ilyen jellegû rendelkezés még a büntetõjogban sincs, egy demokratikus jogrendben elképzelhetetlen és így teljes mértékig elfogadhatatlan.
A törvényjavaslat egy másik elképesztõ módosítása, hogy az eddigi korlátozott utóellenõrzési lehetõségen kívül, a Számvevõszék indítványára újból lehet már ellenõrzött idõszakokat ellenõrizni.
A 21. §, amely teljes mértékû átvizsgálási, helyiség-, házkutatási, ellenõrzési jogkört ad - a lakás átvizsgálása kivételével -, a jogbiztonság és az igazságszolgáltatás alkotmányos alapelveinek minden elemét nélkülözi. A büntetõeljárásban ilyen jellegû nyomozati cselekményre például csak az ügyész jóváhagyásával kerülhet sor, most a törvényjavaslat szerint azonban az adóhatóság akármilyen beosztású alkalmazottja kutathat mindenféle vagyontárgy körében, helyszín-, helyiség-, gépjármû-átvizsgálást, fuvarellenõrzést tarthat. A demokrácia alapelveinek ilyen mértékû megsértésére irányuló javaslatot régen láttam.
A tulajdonhoz való jogot és az egyszerû vagyon- és létbiztonsághoz való jogot veszélyezteti ezen rendelkezés, amely ellen küzdeni kell. Nem is beszélve arról, hogy ilyen kontroll nélkül folytatott, magántulajdonba való durva beavatkozás az adóhatóság lefoglalási és elszállítási joga. Ezzel megintcsak egzisztenciákat és megindult gazdasági eredményeket lehet egy tollvonással tönkretenni.
A 24. § (3) bekezdésében például azt mondja a törvényjavaslat, hogy az adózó jelenlétét ilyenkor biztosítani kell. Hogyan kell biztosítani a jelenlétét, milyen módon kell õt értesíteni: telefonon, tértivevényes levélben vagy rendõrrel kell odakísérni? Errõl mind nem szól a törvényjavaslat. Ha nem kíván jelen lenni vagy akadályozott, akkor ez honnan fog kiderülni? Nem derül ki a törvényjavaslatból. Mit jelent az, hogy akadályozott? Ha ilyenkor biztosítani kell a képviseletét, akkor megfelelõ képviseletrõl beszél a törvény, de mit jelent a megfelelõ képviselet? Az adóhatóságnak megfelelõ képviselet vagy az adózó számára megfelelõ képviselet? Ez nem mindegy.
Vagy itt van a 8. § (8) bekezdésében lévõ kifejezés: "ha a lefoglalás szükségessége megszûnt". Mikor szûnik meg a lefoglalás szükségessége; ki dönti ezt el? Természetesen az APEH dönti el. Ha valaki fellebbezéssel kíván élni az APEH eljárása ellen, ki dönt ebben a kérdésben? Megintcsak az APEH fog dönteni. Tehát ha egy adózó és az APEH vitatkozik egymással, akkor majd az APEH eldönti, hogy igaza van-e az adózónak vagy pedig nincs. Egy meglehetõsen furcsa és a jogállamiságba nehezen illeszkedõ megállapításról van szó.
A törvényjavaslat 22. §-a még elõvezetési jogkört is ad az adóhatóság vezetõjének, de itt legalább - szerencsére - ügyészi jóváhagyást ír elõ. Ezen szabály még így is teljes mértékig elfogadhatatlan.
A törvényjavaslat 23. §-a a becslési jogkört terjeszti ki, melynek legkülönösebb rendelkezése szerint becslés alkalmazását teszi lehetõvé. Mindez azt jelenti, hogy a pénzügyminiszter jövedelmi garanciát ad az állampolgároknak, vagy az elmúlt negyven év tervgazdálkodása szerint meghatároz bevételi elõirányzatokat?
Az egész koncepció megdöbbentõ, és egy ilyen rendszer mûködtetése, illetve végrehajtása jogtalanságoknak, önkényeskedéseknek és politikai színezetû döntéseknek adhat teret. Ez a rész teljes mértékig elfogadhatatlan.
(13.40)
A törvényjavaslat 23. § (7) bekezdése szerint az adóhatóság a magánszemélyt bevallást követõen arra kötelezi, hogy személyi, családi felhasználásáról, kiadásáról, ráfordításáról, befektetésérõl, továbbá annak forrásairól tegyen nyilatkozatot. Ezen szabály alapján minden magánszemélynek mérlegképes könyvelõnek kell lennie, számlákat begyûjtenie, idõt találni a személyi, családi felhasználás könyvelésére. A koncepció abszurd, a jogállamiság és a személyi szabadság minden alapvetõ elvével ellenkezik, és gyakorlatilag végrehajthatatlan. Ez a polgár totális kiszolgáltatottságát jelenti.
A mulasztási bírság összegének 200 ezer forintra történõ felemelése anélkül, hogy elsõ alkalommal az adóhivatalnak fel kellene szólítania a jóhiszemûség elve alapján az adózót egyszerû dokumentumok pótlására, megint csak a demokrácia alapelveinek mély és durva megsértése.
A törvényjavaslat egyik legérdekesebb, praktikus szempontból az ilyen adózási környezetben mindenképpen hasznos, egyébként viszont mélyen középkorias intézménye: az adózó feltételes megállapításának intézménye. Eszerint a Pénzügyminisztérium az adózó kérelmére a bejelentett tényállás alapján megállapíthat adóalapot, illetve adót, ezért minimum 250 ezer, legfeljebb 5 millió forint összegû díjat fizet, és ezzel gyakorlatilag megveszi a jogbiztonságot. Ilyen rendelkezés... (Az elnök csengetéssel figyelmezteti a képviselõt az idõ leteltére.)... teljes mértékig felháborító, habár ha az adóhatóságnak ilyen nyomozati jogköre van, akkor mindenképpen célszerû jogintézmény.
Elnézést, összefoglalva egy mondatot: a fentiek alapján a törvényjavaslat a demokrácia és az alkotmányos alapjogok elleni durva támadásként értelmezhetõ, és mint ilyen ellen, az állampolgárok és a gazdálkodók jogbiztonsága érdekében fel kell lépni. A magántulajdon ügyészi ellenõrzés nélküli átvizsgálásának lehetõsége, valamint a megvásárolható jogbiztonság teljes mértékben középkori elvek, és az Európai Közösség integrációja felé haladó Magyarországot a diktatórikus államhatalom mintaállamává fogja változtatni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)