DR. PÁLFI DÉNES (KDNP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Képviselõtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen nem reméltem, hogy Bokros miniszter úr jelen lesz a felszólalásomnál, ezért tisztelettel kérem, hogy távolléte miatt a következõt szíveskedjen átadni neki.
Én kétszeresen tisztelem õt: egyrészt mint a Magyar Köztársaság miniszterét, pénzügyminiszterét, kincstárnokát, másrészt mint a választókörzetemben, 501-néhány évvel ezelõtt élõ Egerváry László fõkincstárnok utódját. Tudom, hogy egy költségvetésben milyen munka rejlik, ezért munkatársaival együtt minden tiszteletet és köszönetet megérdemel.
Azonban mindezek elõrebocsátása ellenére sem tudom azt mondani erre a költségvetésre, hogy jó, ellenkezõleg: ez a költségvetés nem jó. Nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel, bal oldalról sem, jobb oldalról sem, legfeljebb az arányok vagy a mértékek mások, hogy ki, mit kifogásol ebben a költségvetésben. Nem fogok itt újat mondani, legfeljebb ismételni, amit már az elõttem felszólaló képviselõtársaim mondtak: ez a költségvetés megalapozatlan, egyrészt pénzügyi oldalról, másrészt társadalmi oldalról. Pénzügyi oldalról a megalapozatlanság egyrészt a bizonytalan bevételtervezés, amint az Állami Számvevõszék jelentésébõl és az Állami Számvevõszék elnökének szóbeli kiegészítésében is elhangzott és hangsúlyozott; bizonytalan a 107 milliárd forintos privatizációs bevétel.
(15.00)
Tudjuk, hogy ebben az évben sem teljesül az a 150 milliárd, amit annyira kifogásoltunk az elõzõ évben az ez évi költségvetés tervezésekor. Hibás bevételként megjeleníteni, szerepeltetni a 33 milliárd forintos vámbiztosítékot, de sajnálatos, hogy a bevételi oldalt alapvetõen érintõ, ha úgy tetszik, azt megalapozó és elosztó négy törvény, illetve törvény módosítása is párhuzamosan történik tárgyalásban a költségvetés tárgyalásával: a társasági adóról, a személyi jövedelemadóról és az adózás rendjérõl, valamint az államháztartásról szóló törvényekrõl, illetve módosításokról van szó.
Ami a társadalmi realitást illeti, nincs realitása és nincs elfogadása, nem lehet elfogadása, hiszen az ország, de közel egymillió lakosa ennek az országnak részben demonstrál, figyelmeztet vagy sztrájkra készül, vagy sztrájkol, 15-30 százalékos béremelést követelve. Ezek számomra azok a bizonytalansági tényezõk, amik megalapozatlanná teszik ezt a költségvetést, mert a társadalmi elfogadottság vagy nem elfogadottság a társadalom egyik legfõbb értékét, a társadalom békéjét veszélyezteti.
Tisztelt Államtitkár Úr! Személy szerint én, akinek volt része - ugyan egy állami költségvetéshez viszonyítva mini - költségvetéseket megélni, túlélni, még hiányolok valamit. Elismerem, hogy nem könnyû a helyzet, elismerem, hogy elosztani csak annyit lehet, amennyi bevétel van, és nagyon sok prioritásnak kellene lenni - és ezek közül melyik legyen az igazi prioritás? Ezért úgy gondolom, hogy alternatívát kellett volna a Ház elé terjeszteni, hogy legalább abban lett volna érdemi mérlegelési lehetõségünk, különösen az ellenzéknek, amelynek annyi információ sem áll rendelkezésére, mint a kormányzati oldalnak, hogy legalább ebben lett volna némi lehetõségünk, mert ha kell, szükségköltségvetést kell elfogadni. Tudom, egy költségvetés bármikor módosítható, vagy pótköltségvetés nyújtható be, de mégis én az alternatívát hiányolom.
Amiért szólni kívánok ezek elõrebocsátásával, ez az önkormányzatok ügye. A helyi önkormányzatok a költségvetés szempontjából alapvetõen az úgynevezett nemtermelõ szektornak a megtestesítõi, ezért a restrikció egyik bázisterepének, mint szenvedõ félnek tekinthetõk és így szerepelnek. A helyi önkormányzatok GDP-bõl való részaránya a korábbi évekhez képest csökkenõ tendenciát mutat, pedig az ellátandó feladat nem csökkent, ellenkezõleg, növekedett: szociálpolitika, tûzoltóság, polgári védelem, hogy csak a legfontosabbakat soroljam, de a munkaadói járulékot is ide sorolhatom. A divatos decentralizáció tovább folytatódik, ami itt a Nyugattal ellentétben a terhek egyenes leosztásában jelentkezik. Itt is elmondható, hogy az államháztartási reform az állam és önkormányzat közötti feladat elhatárolása, újragondolása - lényegében véve a helyi önkormányzatok gazdálkodásának átalakítását tekintve is - elmaradt. A monetáris restrikció kiszolgálásától eltekintve nincs is ilyen kísérlet, átfogó és minden szempontra, a helyi önkormányzatiság eszméinek továbbgondolására is építõ modell a kormányzat birtokában. Csupán szétesõ gondolatcsírák vannak, és ezekre érdemben alapozni nem lehet.
A helyi önkormányzatok gazdálkodásának reformját elsõsorban és alapvetõen az önkormányzati törvényben és csak másodsorban az államháztartási törvény keretében kellene megoldani. E reform irányába mutató átfogó és érdemi - és nem technikai - törvénymódosítások azonban az ígéretek ellenére elmaradtak. Elmaradt az önkormányzati csõdtörvény megalkotása is; ennek hiányában zavarokat fog okozni a különbözõ önkormányzatoknál jelentkezõ hátrányos pénzügyi helyzetbõl keletkezett kezelhetetlen gazdálkodás. Elmaradtak a nagy elosztórendszerek reformjai is. Így hiányoznak azok a törvények, ágazati szaktörvények, mint a közoktatási, szociális törvény vagy ezek módosításai. Félõ, hogy 1996-ban e törvények módosításai - miután nem igazodtak elsõbbségi módon a költségvetési törvényhez - a jövõ évi gazdálkodást zavarhatják meg, okozva ezzel nem kis bizonytalanságot az önkormányzatok gazdálkodásában. Hacsak nem vesszük ide a beígért, de még koalíciós viták kereszttüzében égõ, mind ez ideig be nem nyújtott 3/A mellékletet, nem képezi ezt a részt, amely a közoktatási törvényre, illetve a közoktatás reformjára irányul.
Az indoklási szövegrész azzal indít, hogy indokolt az önkormányzati szintek közti feladatelhatárolás újragondolása. Erre viszont nem kerül sor, ennek nyomát sem látni. Ellenben létezik egy spontán és meglehetõsen ellenõrizhetetlen államháztartási reform, már ami a szintek közötti feladatok telepítését illeti. A települési önkormányzatok tucatjával, immár több száz körzeti középfokú intézményt adtak át. Lehet, hogy így jobb, mert önkéntes, nem irányított, ezáltal életszagúbb ez a reform. De az a probléma vele, hogy a megyei önkormányzatokat ez a spontán, összehangolatlanul leadott intézménydömping pénzügyi zavarba hozza, hiszen a feladatellátással együtt ugyan a normatív támogatást megkapja, de képviselõtársaim tudják azt, hogy a normatív támogatás és a tényleges bekerülési költség között jelentõs differencia van, és ezt a megyei önkormányzat sem tudja elõteremteni, hiszen neki még helyiadó-kivetési lehetõsége sincs, tehát ezért ott tornyosulnak továbbra azok a feladatok, megfelelõ pénzügyi háttér nélkül, amelyek ezeknek az intézményeknek az átadásából adódnak.
Alapvetõen téves mára már a kulcskérdésként szereplõ két pont: egyfelõl a mozgósító hatékonyság, másfelõl a nivellálás. Ez akkor lenne jogos, ha egy átfogó reform lenne a tét, itt és most azonban az önkormányzatok agóniája, a mûködõképesség biztosítása a tét, az alapvetõ kulcskérdés. Akkor, amikor a nemzetgazdaságban növekedés van, a szigorú egyensúlyi követelmények másként determinálják a forrásokat, mint néhány évvel ezelõtt, amikor 5 százalékos csökkenés is volt a GDP-ben, a determináció egyértelmû alárendeltséget jelent.
Az új magyar helyi önkormányzatiság védelme itt nem szempont, ellenkezõleg, a helyi önkormányzatokat, illetve a helyi önkormányzatok szabad mozgásterét egyre szûkítjük, egyre több feladatot kapnak, és ezek alól a kötelezõ feladatok alól szinte már ki sem látszanak, ami egyértelmûen adósságcsapdát rejt magában.
Nem világos, mit ért az elõterjesztõ a sajátos szolidaritási szemlélet prioritásán. Valóban, itt a helyi önkormányzatiság válságáról van szó, nem egyébrõl. A szabályozás legfontosabb elvei alatt szereplõ öt pontra ugyan találunk törekvést az elõterjesztésben, de egyfelõl azt látjuk, hogy egymással ellentétes elveket, feladatokat akar megbékíteni, ami nem megy; másfelõl ennyi célt belehelyezni a legfontosabbak fókuszába, akkor lényegében véve egy célinfláció lép fel, semmi sem sikerül, csak próbálkozunk vele.
A szabályozás egyfelõl megpróbálja a szûkös lehetõségeken belül optimalizálni az elosztás elveit technikai szinten és tökéletesíteni, másfelõl a makroelosztási szabályozási modelljét kívánja úgy továbbfejleszteni, hogy egy korszerûbb, európaibb rendszer legyen forrásösszetételében.
(15.10)
Az európai minták untázása azonban félrevezetõ, mert az európai modell rendkívül heterogén, rendkívül eltérõ feladattartalommal. Úgy látszik, az európai adaptáció nálunk abban merül ki, hogy az állami támogatást egyoldalúan csökkentjük, és ezáltal - úgymond - korszerû lesz a rendszer. Ugyanakkor a szabályozás elszakad a realitás talajától, az alapvetõ feladat, a mûködõképesség megõrzése, fenntartása lenne a cél. Ehelyett a finanszírozás restriktív, és óriási lyukakkal az ellehetetlenítés irányába viszi a helyi önkormányzatokat, elveszítve mindazt a pozitív szerepet, amit az 1990-94-es idõszakban az önkormányzatok élveztek és betöltöttek, a stabilizációt és a növekedést serkentõ szerepüket.
Valóban teljesül-e az öt fõ cél?
A kötelezõ feladatfinanszírozás célja - már az ÁSZ-jelentés alapján is látszik - nem teljesülhet maradéktalanul.
A területi kiegyenlítés nem teljesülhet, ha ugyanis megnézzük az indoklás 223. oldalán lévõ táblát, láthatjuk, hogy a kiegyenlítést egyetlen bevételi fõcsoport, az állami támogatás jelenti, ugyanakkor ennek részaránya csökken, az összes többi bevételi fõcsoport aránya nõ, miközben a helyi adók, tárgyi eszközök értékesítése, privatizáció, átvett bevételek, gépjármû, kamatbevételek, mûködési bevételek stb. erõteljesen differenciálódnak. Ezek alapján azonban már nem állítható megalapozottan, hogy a területi kiegyenlítés prioritása érvényesülhet.
A fejlesztés prioritása nem érvényesülhet. Ez teljesen érthetetlen, mivel az erre elõirányzott támogatás szerény mértékû növekedése, valamint a támogatható célok szûkítése nem jelentheti a fejlesztések prioritását. A tervezet szerint, melynek indoklása ugyancsak a 223. oldalon lévõ táblában található, a felhalmozás, bevételek részaránya rendre csökken is 2,4 százalékponttal.
A normativitás, illetve a kevesebb számú normatív hozzájárulás sem teljesülhet, hiszen - amint ezt az ÁSZ-jelentésben is látni - az alnormatívákkal, alszorzókkal bõvítve a normatívák száma nem csökken és nem is lesz átlátható. Ugyanakkor számos normatíva megszûnik, beleolvad egy gyûjtõnormatívába, ezt azonban egyes szakmák, intézmények - a sport, kultúra - sérelmezik, mivel a minimális garancia védõernyõit is elveszítették.
Az államháztartás újraelosztása mérséklésének szempontja természetesen teljesül. A GDP százalékos arányait tekintve csökken az itt elkölthetõ összes pénzeszköz. Ugyanakkor nehezen védhetõ az a szándék, hogy a központi szabályozásba bevont pénzeszközök növekedése 2,2 százalék ezen belül, az szja- é mindössze 7 milliárd, 7,5 százalékkal növekszik, a gépjármûadóé 3,6 milliárd, 136,7 százalékkal növekszik, az állami támogatás 3,6 százalékkal csökken, vagyis 11,5 milliárddal. Még a munkaerõpiaci-alap átcsoportását is figyelembe véve marad a csökkenés 1 milliárd forint, 0,3 százalék.
Nem világos, hogy a munkaadói járulék 4,2 százalékos összege, a 8 milliárd forint hogyan jön ki, amikor a mérlegadatokban szereplõ adatokat alapul véve 1-2 milliárd forint kiesés, finanszírozási lyuk mutatkozik. Ezáltal megdõl a kormány azon kijelentése, hogy a forrásbõvülés a feladatváltozásokból adódik.
Tisztelt Államtitkár Úr! A helyi önkormányzatok összes bevétele 911 milliárd forint körül prognosztizálható, mely 8,3 százalékkal haladja meg az 1995. évi várhatót, ebbõl azonban az következik, hogy a feladatok növekedése, az inflációtól 12 százalékponttal elmaradó forrásbõvülés igen feszültté teszi a jövõ évi gazdálkodást. A 8,3 százalék ugyan meghaladja a 2,2 százalék szabályozott források növekedési ütemét, azonban jelzi, hogy a 8,3 százalék átlag akkor jön ki, ha más bevételek - például saját bevételek - gyorsabban növekednek. Ez pedig olyan feltétel, ami mögött nincs garancia. Mi a biztosíték arra, hogy a helyi adók, mûködési bevételek, tárgyi eszközök értékesítése vagy a privatizáció teljesül? Ennélfogva nagy lyukak tátonganak az önkormányzatok költségvetésében. Más oldalról a feszítés mögött tovább folytatódik a vagyonfelélés, mely az önkormányzatok jövõbeni helyzetét nehezíti meg.
Tisztelt Államtitkár Úr! Idõm lejárt. Végezetül arra szeretném felhívni a pénzügyi kormányzat figyelmét és képviselõtársaim figyelmét is, hogy a helyi önkormányzatok léte, mûködõképessége ma Magyarországon létkérdés. Mert amíg a parlament elé vonulnak demonstrálók, tüntetõk, azt lehet úgy tekinteni, hogy a kormány vagy a parlament ellen történik. De ami helyben történik, márpedig nagyon sok minden helyben történik - hála isten és szerencsére -, azért mind az önkormányzatok vállalják a felelõsséget, illetve kell hogy vállalják a felelõsséget. Ezeket a problémákat mind nekik kell valahogyan kezelhetõen megoldani. Ezért lenne nagyon fontos, hogy ezt a jelen költségvetési tervezetben szereplõ nagyon feszített önkormányzati részt valahogy javítani, bõvíteni lehessen.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)