DR. DARÓCZY ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Való igaz, hogy az írásban jelentkezõk között nem szerepelt kormánypárti képviselõ, de ez nem jelenti azt, hogy a kormánypárti képviselõk ki akarják húzni magukat a vitából. Ebben az értelemben példaként szeretnék - az adminisztrációs hiba kijavítását is jelezve - szót kérni.
A miniszter úr expozéja az elmúlt évek gyakorlatához képest egyfajta elmozdulást jelent számomra, nevezetesen egy változtatási szándékot. Hogy ez a változtatási szándék jó irányba megy-e, azt én nehezen tudom megítélni, de az elmondottak alapján mégis azt kell kimondanom, hogy történelmi változások kezdetén vagyunk. Ezt jelzi az, hogy a miniszter úr azt mondta beszámolójában, illetve elõterjesztésében, hogy az egész költségvetés lényegi szemléletét az államháztartásról szóló reformjavaslat, az adótörvényekrõl szóló kiegészítõ, illetve reformjavaslatok, a hiányzó tb-költségvetés és maga a költségvetés jelenti.
Meggyõzõdésem, hogy túl sok feladatot vállaltunk fel mi, képviselõk, hogy ezt a három fontos dolgot minden évben vagy ebben az évben komplexen áttekintsük. Az államháztartásról szóló törvény módosítására véleményem szerint sokkal korábban sort kellett volna keríteni, hiszen ez adja meg a savát-borsát azoknak a változásoknak, irányzatoknak, amiket megcélzunk.
Most, a költségvetési vitához tapadva, mindannyiunkat elbizonytalanít az, hogy ezekben a kérdésekben lényegében nincs közmegegyezés, ennek következtében valós, jogos felvetések hangozhatnak el a tervszerû törvényhozást illetõen. Ugyanígy meggyõzõdésem, hogy minden évben az adótörvények generális javítására való hajlam nem feltétlenül szerencsés, hiszen ez mindenkit elbizonytalanít, fõleg a gazdasági résztvevõket. De nemcsak a gazdaság résztvevõit, hanem az ország majdnem minden lakosát.
A tb-költségvetés hiányát semmivel sem tudom menteni.
A másik figyelemre méltó felsorolása a pénzügyminiszter úrnak az volt, milyen prioritásai vannak a kormánynak az elkövetkezõ idõszakra vonatkozóan. Engedjék meg, hogy megismételjem, mert nagyon tanulságos volt számomra:
1. A külsõ adósság kezelése.
2. A belsõ adósság kezelése.
3. A befektetések, megtakarítások növelése.
4. Az infláció fékezése.
Ha ebbõl valaki arra következtetne, hogy a kormánynak van elképzelése a reálszféráról vagy a nagy alrendszerek fejlesztésérõl, esetleg visszafejlesztésérõl, modernizációjáról, akkor azt kell mondanom, hogy ebbõl nem következik semmi. Ez egy tipikus fõkönyvelõi szemlélet, amely felsorolja azokat a területeket, ahol a pénz mozog, ahol pénzhiány van, ahova dugdosni kell a pénzt, ahova be kell szedni az adókat, hogy egyáltalán kezelhetõ legyen az egész. De hogy milyen irányba akarjuk mi a magyar jövõt egy kicsit fel is rajzolni - amennyire ez egy költségvetés kapcsán lehetséges - a gazdaságban, az oktatásban, innovációban és így tovább, ezekbõl a prioritásokból nem következik.
Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy szóbeli bejelentések szintjén a pénzügyminiszter úr nagyon szép dolgokat mondott, többek között például - számomra rendkívül figyelemreméltóan - megemlítette volt, hogy több jut a felsõoktatási fejlesztésekre, az infrastrukturális beruházásokra; a mûszaki fejlesztést is preferálja ez a költségvetés. Természetesen ha utánanéz az ember, hogy a költségvetésben hogyan tükrözõdnek, akkor - kicsit keserû szájízzel - azt kell mondanom, hogy ezek nem köszönnek így vissza.
(17.20)
Mert mi a beterjesztett valóság? A beterjesztett valóság az, hogy egy, még nem létezõ, tehát még meg nem szavazott államháztartási törvénymódosításra hivatkozva egy sorral megszünteti az Országos Tudományos Kutatási Alapról szóló 1993. évi törvényt, amit az elõzõ parlament majdnem egyhangúlag szavazott meg - egyetlenegy "nem" volt, az is véletlen, Balsai István igazságügy-miniszter nyomta meg a "nem" gombot -; ugyanígy egyetlenegy mondattal megszünteti a Felzárkózás az Európai Felsõoktatásért Alapot, amelyet ugyancsak '93-ban teljes konszenzussal hozott ez a parlament; és kétségtelen, hogy hatálytalanítja az 1988-ban hozott Központi Mûszaki Fejlesztési Alapról szóló törvényt.
Tegyük fel, hogy ez rendben van - de mit ad helyette? Elõször is ad egy látszólagos kontinuitást úgy, hogy az "OTKA" szó ne nagyon változzon, ezért Országos Tudományos Kutatási Alapprogramoknak nevezi, és a mûvelõdési tárcánál fejezeti címként szerepelteti - 300 millió forint mínusszal az idei pótköltségvetéshez viszonyítva. Ez egy szemlélet, ugye... Vagy a FEFA-nál lecsökkenti a tavalyi 1,4 milliárdot 900 millióra. A KÖMÜFA-nál nem tudok pontos számot mondani, mert az egy nagyobb területen belül van, és majd az ipari és kereskedelmi miniszter hatásköre lesz megállapítani, hogy mennyi legyen ebbõl a Központi Mûszaki Fejlesztési Alap. Ez az egyik.
A másik: igaz és üdvözlendõ a részemrõl, hogy 35 ezres hallgatói létszámnövekedést jelöl meg a magyar felsõoktatásban a tervezet. Ennek a plusz költségét 2,3 milliárd forintban jelöli meg - amit természetesen pluszként meg kell adni, hiszen ezek nagyobb része a hallgatói juttatások rendszere -, illetve bizonyos kiegészítõ összeget is megjelöl képzési többletre, 718 millió forintot. Ezzel szemben a jövõ évben 2,3 milliárd forintot vár tandíjbevételbõl - amely tandíjbevétel remélve, mert ez még kérdéses egyesek elõtt, hogy ez a felsõoktatási szférában marad -, és ez mindenképpen fedezni tudja ezt a többletet. És tulajdonképpen még egy összeg van, ami a felsõoktatás dolgain esetleg segítene, ez a bizonyos felsõoktatási integrációnak szóló 1,3 milliárd forint, amelynek viszont a célja, az értelme a költségvetésbõl nem derül ki.
Most látszólag egy mellékútra tévedve el szeretném mondani azt, hogy az utóbbi napokban vagy hetekben a magyar közvéleményben zajló vita az Országos Tudományos Kutatási Alap függetlenségét illetõen mit is jelent. A magyar nép történelmében számos példa van arra, hogy függetlenségi mozgalmak indultak, le is verték õket becsületesen, ha volt erejük, de azért minden magyar iskolás gyerek azokra a pillanatokra büszke a történelmünkbõl, amikor volt valami kis sikerünk, mondjuk, néhány kuruc csatában gyõztünk, vagy a tavaszi hadjáratnál elvertük az osztrák hadsereget. A függetlenség az én számomra azt jelenti, hogy nem vitatott az elosztásnak a módja; tehát nem vitatott azok részérõl, akik pályáznak valamire, az a kérdés, hogy most milyen formában osztogat a pénzzel rendelkezõ hatalom.
Nos, mikor nem vitatott ez a kérdés? Akkor, ha ez törvényesen szabályozva van. Ha a Magyar Országgyûlés arra adja a pénzt, hogy egy törvény szerint legyen az pályázati rendszer formájában elosztva, ezt minden magyar állampolgár független elosztásnak nevezi. Ahol pontosan le van írva, hogy kikbõl áll a kuratórium, milyen szervezetek delegálnak, milyen gyakran cserélõdik a bírálóbizottság, törvényes elõírások szabályozzák - hogy úgy mondjam - a társadalmasított pénzfelosztást. Annak idején, amikor én bekerültem ebbe a parlamentbe, óriási viták voltak az állam szerepérõl, és nekem mindig tetszett az a hang, amely azt mondta, hogy az állam központosított szerepét csökkenteni kell, bizonyos feladatokat társadalmasítani kell, s oda kell adni a pénzt, ahol értenek hozzá. Mert az állam nem ért a pénzhez! Õszintén megmondom, ezért én nagyon örültem akkor, amikor 1986-ban - még a rendszerváltozás elõtt - a Magyar Tudományos Akadémiában voltak olyan bátor emberek, akik azt mondták, hogy a magyar tudományos élet finanszírozását olyanná kell tenni, mint tõlünk nyugatra: nemzeti kutatási alapot vagy alapokat kell létrehozni, amelyet bárki megpályázhat az országban, és megfelelõ teljesítmény esetén bárki megkaphatja a kért támogatást. Nos, ez volt az OTKA-törvény, ezt értük el az 1986-tól 1993-ig terjedõ idõszakban. Most egy tollvonással meg kívánjuk szüntetni - én ezzel messzemenõen nem értek egyet.
Miért nem értek egyet? Azért, mert mit ad helyette? A törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy "az Országgyûlés felhatalmazza a fejezetekért felelõs minisztereket, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértésben rendeletben szabályozzák a fejezeti kezelési elõirányzatokban a megszûnt alapoktól átvett feladatokkal kapcsolatos pályázati rendszer mûködtetését, a kiadások feletti döntési hatáskört, a teljesíthetõ kiadások körét, a kiadásokkal, nyilvántartásokkal, ellenõrzéssel kapcsolatos egyéb szabályokat". Vagyis, tisztelt Országgyûlés, miniszter fog rendeletet alkotni a pénzügyminiszter egyetértésével, hogy kik, hogy, milyen módon osztogassák a pénzt. Ez egy államosított dolog most! A társadalom kezébõl kivesszük és újra átadjuk az államnak. Én nem hiszem, hogy jó úton járunk és jót teszünk - még egyszer hangsúlyozom, csak a magyar tudománnyal kapcsolatban mondom ezt a fenntartásomat -, amikor erre az útra lépünk.
Tisztelt Országgyûlés! A felsõoktatás fejlesztésére vonatkozó elképzeléseknél azért mindenképpen üdvözlendõ elképzelések is vannak a költségvetésben, nevezetesen a normatív finanszírozásra való áttérés. Ez korábbi megkövesedett viszonyokat fog fellazítani, nagy vitákat fog eredményezni az intézményrendszerben. Nagyon örülök a hallgatói létszámemelésnek; és kívánatosnak tartanám, ha nem a Pénzügyminisztérium, hanem a Mûvelõdési Minisztérium keretében belül markánsabban lenne megfogalmazva a doktori, tehát a PhD-képzésben részt vevõ hallgatóknak a támogatása.
Ugyanakkor úgy látom, hogy nem lesz béke a hallgatók juttatási rendszerét, illetve a hallgatók kötelezettségeit illetõen Magyarországon, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a megállapodásnak megfelelõen gyorsítsa fel a mûvelõdési tárca az új kormányrendelet-tervezetet, amelyben az egymásnak feszülõ indulatokat lehetõleg le kellene csillapítani.
(17.30)
De azért hadd mondjak konkrétumként, befejezésként egy olyan jelzést, amelyen el kellene gondolkozni a mûvelõdési tárcának is és a pénzügyi tárcának is, sõt a kormánynak. Bizonyára emlékeznek sokan, hogy egyes egyetemeinknél csõdhelyzet alakult ki az elmúlt idõszakban. Most mondhatjuk azt, hogy felelõtlen gazdálkodásból ered ez a dolog, vagy fõiskoláknál, vagy mondhatunk bármit, de egy dolgot azért jó lenne tudni is.
Nevezetesen el szeretném mondani egy konkrét vidéki egyetem, a Kossuth Lajos Tudományegyetem 1995-ös fõ adatait. Eredetileg 2 milliárd 65 millió forint költségvetési támogatása volt az egyetemnek. Ez a pótköltségvetés következtében, illetve a kormányhatározat értelmében lecsökkent 1,827 milliárd forintra, vagyis 238 millió forint elvonás következett be az elbocsátások következtében.
Kérem szépen, ebbõl az összegbõl, tehát az 1,8 milliárdos összegbõl bér- és hallgatói támogatásra 1,68 milliárd forintot kellett kifizetni a Kossuth egyetemnek. Tessék elképzelni, ez mennyi, plusz 55 millió kötött keret volt felújítási pénze. Vagyis dologira, az egyetem mûködtetésére, világítására, energia-ellátására, vegyszerekre, kutatásra, ne adj'isten, takarításra, takarítószerekre, és így tovább, marad 92 millió forintja ennek az egyetemnek. Nem is értem, miért tart egy ilyen egyetem gazdasági fõigazgatóságot. Ezt elkölteni, 92 milliót egy év alatt egy ilyen nagy egyetemnek, nem kerülhet sok, mondjuk, agymunkába. Ez 4,5 százaléka a dologi kiadásoknak. Tehát az összes támogatásnak a 4,5 százaléka.
Akkor mibõl élnek ezek az egyetemek, fõiskolák? Ezek arra vannak kárhoztatva, bár nem biztos, hogy kárhoztatva, hogy külsõ forrásokra próbáljanak szert tenni, és természetesen az eddigi, korábbi gazdasági rendszerben ilyen külsõ források voltak is, hiszen ilyenek voltak a kk-munkák bizonyos területeken, de ez nem mindenütt sikerült, illetve különbözõ szolgáltatások. Manapság azt kell hogy mondjam, hogy a visszaesõ ipar, mezõgazdaság megrendelései ellenére is az egyetemek, a fõiskolák tulajdonképpen nem a költségvetésbõl próbálják ezt a dolgot megoldani, hanem nem tudom milyen jellegû szolgáltatásokból. Ebben a dologban természetesen benne van a piacosított felsõoktatásra való törekvés is, ami nagyon helyes, tehát nincsen ezzel gond. A nagy gond csak az, hogy itt rezsiköltségeket kellene valamilyen módon biztosítani, amit nagyon nehéz.
Szeretném elkerülni azt a vádat, hogy nem szóltunk kellõ idõben, hogy várhatók további csõdbe jutott felsõoktatási intézmények, hacsak valamilyen módon az államháztartási törvényben nem gondolunk egy generálisabb megoldásra. Nevezetesen, például engem borzasztóan izgatna az, hogy ilyen rossz arányok, hogy bér- és dologi, tehát dologi arányokat mutató intézményeket nem szabadna, majdnem azt mondhatnám, megengedni az országban. Ez egy borzasztó helyzet és nagyon veszélyes.
Most itt jönnek azok a bizonyos alapok, mert a FEFA-, OTKA-, KÖMÜFA- pályázatokon nyert pénzeknek egy részébõl az egyetemek rezsit tudtak kifizetni. Tehát bizonyos értelemben a tudományos kutatás, bocsánatot kérek, de nagyon súlyos szó, betársult az oktatás fennmaradására. Tehát az pótolta azokat a hiányzó összegeket, amiket nem tudtunk megadni a költségvetésben.
Befejezésül: valamikor én foglalkoztam azzal a tudományos kérdéssel, ami elsõsorban nem matematikai jellegû, de pszichológia és matematika, hogy hogy oszt el egy testület pénzt. Az volt a tapasztalat, pszichológusok mondták, hogyha egymástól függetlenül kell elosztani egy adott pénzt embereknek, meghatározott célokra, akkor érdekes módon ezt elõre nagyjából meg lehet jósolni, amennyiben bizonyos bázisszámokat már megkapnak pszichikai alapon az emberek.
Tehát ha most úgy csináltunk volna költségvetést, hogy nincs pénzügyminiszterünk, ez mondjuk, sokak számára nagy öröm lenne, ezt elmondtam már õneki is egyszer, hanem mindenki, mondjuk, kapna egy listát, mondjuk, hogy közoktatás, felsõoktatás, tudomány, innováció, mezõgazdaság támogatása, ipartámogatás, szóval mindent, amit csak lehetséges, jó, amit, s mindenki kitöltené, hogy az összpénznek hány százalékát adná erre a célra, kérem szépen, ez a 400 fõbõl álló képviselõház valamilyen módon, amennyiben tudná azt, hogy mik a korábbi számok, tehát ha megmondanák nekik, valamilyen módon úgy döntene pszichikailag, hogy ugyanazt mondaná, tehát az átlagok, hát a szélsõségeket, mint a mûkorcsolya-versenyen, hogy a legalsó, meg a legfelsõ pontozót elküldik, az nem érdekes, ami marad, az körülbelül ugyanaz lenne.
Most ennek következtében nekem az a nagy gondom minden képviselõtársam felszólalásával, hogyha mind a 400-an belepancsolhattunk volna Bokros Lajos munkájába, valószínüleg akkor se csináltunk volna sokkal jobb költségvetést, mert arra predesztinál bennünket az élet, hogy az elõzõ állapothoz hasonlítsunk. Ez pszichikai dolog.
Most ebben a vonatkozásban kétségtelen tény, hogy valami elmozdult, vannak észrevehetõ változások, és ezeket én örömmel üdvözlöm. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)