DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársak! Hozzászólásomat elõször néhány gazdaságpolitikai részlettel kezdem. Nem saját szavaimat fogom használni, hanem idézeteket hozok, hiszen a közgazdászok nyilván azt gondolják, hogy az ember nem ért megfelelõen ehhez a témához.
Egy nagy tekintélyû közgazdásztól, Kornai Jánostól idézek, aki tavaly õsszel írt egy cikksorozatot a Népszabadságban. Tanácsolom mindenkinek, különösen kormánypárti képviselõtársaimnak, hogy olvassák el, mert rendkívül tanulságos.
Ez a költségvetés arra koncentrál, hogy csökkentse a költségvetési hiányt és csökkentse a fizetésimérleg-hiányt. Kornai János szavaival: "Elmondható, hogy rövid távon a költségvetési egyenleg elsõsorban a GDP növekedésének vagy csökkenésének függvénye, és csak másodsorban függ egyéb tényezõktõl. Általánosságban is elmondható: amíg a GDP zsugorodik, a költségvetési hiány elkerülhetetlenül újratermelõdik. Nem szoktak róla beszélni, de érdemes rámutatni: az állami kiadások reálértékben 1989 óta minden évben csökkentek, és 1993-ban körülbelül 20 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint 1989-ben, ám ennek ellenére a hiány nõttön nõtt. Itt újra hangsúlyozom gondolatmenetem vezérmotívumát: csak növekvõ gazdaságban érhetõ el a költségvetési hiány tartós kiküszöbölése."
Ismét egy idézet: "Az ellen emelném fel a szavamat, hogy a csomagterv összességében tovább mélyítheti a recesszitót, és emiatt még távolabbá és bizonytalanabbá válik a felemelkedés perspektívája."
És egy harmadik, Roosevelt-idézet: "Az egyedüli dolog, amitõl félnünk kell, az maga a félelem."
Kornai azzal folytatja: "A katasztrófahangulat szítása nemcsak indokolatlan, hanem ártalmas is, mert önmegvalósító. Minél többet mondja a kormány, annál inkább elhiszi a vállalkozó, a befektetõ, a magyarországi, valamint külföldi tõke és üzleti élet, s akkor valóban be is következik."
Kedves Képviselõtársaim! Mi történt az elmúlt másfél évben? Én korábbra is vissza tudok menni. Most Békesi Lászlótól idézek, a '93-as költségvetési vitából: "Azt a rendkívül szomorú következtetést kell levonni, tisztelt Ház, hogy '94-ben a gazdaságpolitikának nem a növekedésre kellene kacsingatnia, melynek semmilyen feltételei nincsenek meg, hanem valójában egy válságmenedzselésre, a csõd elkerülésére kellene az országnak berendezkednie."
Nos tehát, elég régóta elkezdõdött ez a katasztrófapolitika, aztán folytatódott fél éven keresztül a kormány megalakulása után mindaddig, amíg valóban elindult az önbeteljesítés, és márciusban jött a csomag. Most pedig hallgathatjuk azt az érdekes érvrendszert, amire tegnap is kénytelen voltam válaszolni, hogy most az ország azért van ilyen nagyon nehéz helyzetben, mert mi az elmúlt négy év során nem tettünk sokkal keményebb lépéseket a szociális megszorítások terén.
Az idézetek másik csokorját hozom, amibõl szívesen szoktam hozni, mert szeretem emlékeztetni kormánypárti képviselõtársaimat saját pártjuk négy éven keresztül folytatott politikájára és a választási ígéreteire, a kampányidõszakra. Hiszen nagyon súlyos feszültséget kelt az országban önmagában az, ha egy párt éveken keresztül felszítja az igényeket, illúziókat kelt a társadalomban, majd hatalomra kerülve mindennek az ellenkezõjét teszi.
Néhány egészen konkrét dolog. Ezek nem kitalált idézetek, hanem szó szerint elhangzottak a tömegtájékoztatásban, a sajtóban és itt a parlamentben.
A tömegtájékoztatásban a választási kampány idején: "Törvényben szabályoznánk a rokkantak jogait és ellátásait, folytatnánk az egészségügyi dolgozók bérrendezését, négyéves programot készítettünk a bérlemaradás megszüntetésére." Másfél év alatt még nem hallottunk róla, hol ez a program, és az ellenkezõjét halljuk.
"Az idõsek és rokkantak új gyógyszertámogatási rendjét dolgoznánk ki, ápolási otthonok létesítésével párhuzamosan biztosítanánk az anyagi eszközöket a szükséges kórházi rekonstrukciókhoz és szakmai programokhoz." "Módosítanánk a szociális törvényt, hogy a munkanélküliek a jövedelempótló támogatás mellett legálisan is vállalhassanak munkát a minimálbér összegéig, hogy a legidõsebbek segély helyett jövedelempótló támogatást kaphassanak, hogy bõvüljön az ápolási díjban és gyermeknevelési támogatásban részesülõk köre, adómentes, értéktartó családi pótlékot támogatunk."
Aztán a szociális törvény parlamenti vitája, Kósáné Kovács Magda: "A törvény általános szemléletével kapcsolatban a szocialista frakció legfõbb fenntartása az, hogy a törvénytervezet kizárólag a rászorultság elve alapján mérlegel és nem veszi figyelembe a társadalmi igazságosság és a társadalmi szolidaritás értékeit és szempontjait. Mivel a törvény maga írja elõ a feltételeket, ezért a rászorultságot csak adatok, papírok, kartotékok alapján lehet meghatározni, és ebbõl következik, hogy a törvény azoknak is ad, akik a kartotékok formális adatai szerint megfelelnek a feltételeknek, de azoknak keveset ad, akik valódi élethelyzetük alapján leginkább rászorulnának."
Képviselõtársaim! Mirõl szól a családipótlék-törvény módosítása?
Miniszterelnök úr már a választások után: "Az MSZP számára elfogadhatatlan, ami a gyógyszerárakkal történt és az is, hogy bárki kimaradjon az alapvetõ ellátásból."
Mi történt az elmúlt másfél évben az egészségügyben az alapvetõ ellátásokkal?
De késõbb, szeptember 27-én itt a parlamentben elhangzott miniszterelnöki beszédben is még hallhattunk nagyon szép dolgokat: "Eleget teszünk a törvénynek, s '94-ben az inflációt meghaladó mértékben emeljük a nyugdíjakat, a '94-'95-ös évek átlagában pedig a nyugdíjak lépést fognak tartani az árak emelkedésével."
Kiszámolták, képviselõtársaim, hogy ez mennyit jelentene?
"Javítani fogjuk a családi ellátásokat az alacsony jövedelmû háztartásokban. A kormánynak is feladata, hogy minden iskolában legyen orvosi ellátás és biztosítsuk a diákétkeztetés javítását, a gyermeküdültetés, életmódtáborok újraszervezését, hogy állami támogatást elsõsorban a munkanélküliek gyermekei élvezhessenek."
"Szándékaink szerint még a tél beállta elõtt szállásra találnak a hajléktalanok." Elolvasták a költségvetést, hogy a hajléktalanság megszüntetésére mennyit csökkent az elõirányzat erre az évre?
"Átfogó egészségügyi program részeként '95-ben részletes és korszerû törvényjavaslatot terjesztünk elõ az egészségbiztosításról." '95-ben, képviselõtársaim! "Ez a tb keretében minidenki számára garantálja az alapvetõ egészségügyi szolgáltatásokat." Kivéve a fogászatot, és sorolhatnám.
Most itt tartunk. S akkor nézzünk meg még egy kérdést. Egy alapvetõ kérdést, amiben Kornai Jánossal nem értek egyet, illetve másként gondolkozom a dologról. Nagyon szívesen hangoztatják most kormánypárti képviselõtársaim Kornai Jánosnak azt a mondatát, hogy azért kell itt ilyen kemény lépéseket tenni, mert a szocializmus egy koraszülött jóléti állam volt. Én azonban végiggondoltam az összefüggésrendszert, lehet, hogy egy kicsit másként kéne megközelíteni a kérdést. Az a szocializmus nem koraszülött jóléti állam volt, hanem torzszülött, kedves képviselõtársaim. Mert nem úgy mûködött, mint a nyugati piacgazdaságok, hogy a fizetések mellett, helyett adtak szociális juttatásokat, nem a fizetések mellett vagy fölött. Hanem itt a szocializmus úgy mûködött, hogy a fizetések helyett adták a szociális juttatások kiterjedt rendszerét.
És ha így közelítjük meg a kérdést, akkor felvetõdik egy egészen alapvetõ dilemma. Persze tökéletesen igaz, hogy fokozatosan le kell építeni azt a szociális terhet, amit a gazdaság visz. De egy olyan helyzetbõl kiindulva, amikor az emberek nem bérben, hanem szociális juttatásokban kapták meg jövedelmük jelentõs részét - ezért volt torzszülött a szocializmus - meg lehet-e ezt tenni egy-két éven belül anélkül, hogy nagyon súlyos társadalmi robbanás ne következzen be?
Kedves Képviselõtársaim! Ezeken a kérdéseken az elmúlt négy évben is gondolkodnunk kellett, és gondolkodtunk is. Csak akkor még a mi lépéseinkre nem az volt a válasz, hogy hurrá, nagyon szép ez a lépés, még többet el kell venni, hanem az volt a válasz, hogy antiszociálisak vagyunk és szociálisan érzéketlenek.
(8.30)
Nem tettük meg valóban, nem is tehettük meg, hogy egyik évrõl a másikra azt a torz szerkezetet, ami bér helyett szociális támogatásokat adott, megváltoztassuk, mert azt nem tehettük meg - ezt is minden közgazdász tudja -, hogy a béreket emeljük meg, pedig ez lett volna a reális. Az sajnos, idõbe telik, és ha a bérek fokozatos emelkedése nélkül építjük le durván és drasztikusan a szociális ellátórendszereket, akkor a társadalmi stabilitást súlyosan veszélyeztetjük. Úgy tudom, hogy azért az egyensúlyi mutatók mellett a társadalmi stabilitás is egyenrangú fontosságú, mert semmiféle egyensúlyt nem lehet megõrizni és semmiféle növekedés nem tud elindulni akkor, ha a társadalmi stabilitás megrendül, ha különféle társadalmi rétegek sztrájkmozgalmai vagy adott esetben még intenzívebb megmozdulásai megbénítják az országot.
Kedves Képviselõtársaim! Az elsõ lépések után taxisblokád volt Magyarországon. Ezt soha ne felejtsék el! Pedig nem arról volt szó, hogy megfelezzük a családi pótlékot, nem arról volt szó, hogy nem emelünk nyugdíjat, nem arról volt szó, hogy leépítjük az egészségügyi ellátás tb- támogatását, csak arról, hogy megemelik a benzinárat. Gondolkozzanak ezen a kérdésen, mert a kormány most egyszerre három lépést akar megtenni. Egyfelõl elég farizeus módon leírja a különféle anyagokban, hogy egy piacgazdaságban elvárható, hogy az emberek a saját maguk jövedelmébõl tartsák fenn magukat, utána leírja, hogy reálbércsökkentésre van szükség - ami sikerült is, idén 10 százalék, de jövõre még 4 százalék reálbércsökkentésre van szükség -, ezzel egyidõben elmondja, hogy a szociális támogatásokat csökkenteni kell és utána még melléteszi azt is, hogy növelni kell a lakossági hozzájárulásokat az egészségügyhöz, oktatáshoz és még sorolhatom.
Ez egyszerre három. Vajon gondolkodtak-e már azon, hogy megõrizhetõ-e a társadalmi stabilitás akkor, hogyha ezeket a lépéseket így teszik meg? Mert ez egy alapvetõ kérdés. Biztos vagyok abban, hogy semmiféle nemzetközi tárgyalás nem vezet akkor eredményre, ha a kormány háta mögött felgyullad az ország. Nem tudom, hogy akkor milyen tõkebefektetõk lesznek hajlandók idehozni a pénzüket, mint ahogy elég volt az a nyolc hónapon vagy egy éven keresztül hangoztatott csõdpropaganda ahhoz, hogy a nyugati befektetõk megálljanak, mert a helyzet a korábbi évtizedekhez képest erõsen megváltozott. Valamikor, amikor a Szovjetunióval kellett egyezkedni bizonyos lépésekben, akkor használhatott a sírás, hogy kérem, ez az ország olyan helyzetben van, hogy itt kell - és akkor hadd legyen - bizonyos gazdasági lépésekben nagyobb szabadságunk, de a nyugati tõkebefektetõk szemében a sírás elriasztó, kedves képviselõtársaim. Ha telekiabálták a világot azzal, hogy ez az ország államcsõd szélén áll, akkor ki fogja idehozni a pénzét? Melyik az a tõkebefektetõ, aki úgy gondolja, hogy "egy államcsõd elõtt álló országba viszem a pénzemet?" Ennek nagyon súlyos ára van a társadalom számára.
Nagyon sokat emlegetik itt a nagy ellátórendszerek reformját. Az az érzésem idõnként, hogy képviselõtársaim nem tudják, de megjegyzem, pénzügyminiszter úr sem mindig tudja, hogy mit akar ezzel mondani. Megint Kornai Jánost idézem: "Csak összezavarja a fiskális problémák felelõsségteljes átgondolását az, aki a deficitet megszüntetõ csodaszerként emlegeti a nagy ellátási rendszerek reformját." És ez valóban így van.
Nekem az a legnagyobb gondom, hogyha különféle nemzetközi pénzügyi tárgyalásokon, az IMF-fel folytatott egyezkedéseken olyan emberek folytatják a tárgyalást, akik a magyar szociális ellátórendszer és az egészségügyi ellátórendszer alapkérdéseivel nincsenek tisztában, illetve rendkívül súlyos félreértéseket hordoznak saját magukban, akkor õk nem tudják megfelelõen képviselni azt a speciális helyzetet, amit nemcsak Magyarországnak, hanem az összes volt szocialista országnak kezelnie kell. Azt, amirõl beszéltem, hogy torzszülött volt az ország, hogy a gazdaságba építették be a szociálpolitikát és ezt nem lehet egy lépésben, kettõben, a hagyományos nyugati gazdaságpolitikai módszerekkel kezelni annak veszélye nélkül, hogy az ország társadalmi stabilitása meg ne bomoljon.
Még egy gond van. Most válságkezelés címén, a csõdhelyzet rémét elõrevetítve arról beszélnek, hogy borzasztó fontos megtenni bizonyos kemény lépéseket annak érdekében, hogy az ország jövõje kinyíljon elõttünk. Csak az a baj, hogy a most rövid távra szánt lépéseknek sorozatosan nem vizsgálják meg a hosszú távú hatásait. Mert nem válságkezelés, nem kitörés az ország gazdasági helyzetébõl egy olyan politika, amely most szükséghelyzetre hivatkozva sorozatosan olyan lépéseket tesz, amik egy vagy két év múlva sokkal többe fognak kerülni az országnak. Erre egy konkrét példát mondok, majd részben a társadalombiztosítás költségvetésénél, részben pedig a tárca költségvetésénél többet is fogok mondani.
Ott van az egészségügyi ellátórendszer "reformja", amirõl nem átallja leírni a Pénzügyminisztérium a költségvetési törvényben, hogy sikerül elfogadni a lakossági hozzájárulást az egészségügyi ellátásokhoz. Egyfelõl nem tudom, hogy kinek sikerül elfogadni, hogy õk saját maguk már elfogadták, az valószínû, nyilván azért, mert nem tudják, hogy mit jelent. Másoktól még nem hallottam, hogy elfogadták volna, sem a szocialista frakciótól, sem a szabaddemokrata frakciótól, hogy növeljük a lakossági hozzájárulásokat a konkrét és eseti egészségügyi ellátáshoz. Ez azért vetõdik fel így, mert úgy gondolja a Pénzügyminisztérium, hogy az egészségügyi ellátórendszer olyan, mint a hagyományos piac, hogy az ember vagy bemegy és vásárol vagy nem megy be, ha van kedve, ha nincs. Az egészségügy nem ilyen, oda az ember akkor megy be, ha muszáj neki, és éppen ezért nem lehet a hagyományos piaci eszközökkel kezelni.
Az egészségügy piacosítása - ha értene hozzá a Pénzügyminisztérium és utánaszámolna, rájönne, hogy - rövid idõn belül sokkal többe fog kerülni, mintha megõrzi az ellátórendszert. Hiszen ha piacosodik az egészségügy - javaslom egy kicsit megvizsgálni az Egyesült Államok példáját -, rohamosan növekedni kezd az árszínvonal, ám az önmagukról gondoskodni nem tudókról mégiscsak gondoskodni kell valamilyen központi pénzbõl, és akkor lényegesen nagyobb áron fogja megvásárolni a költségvetés vagy az állam ezeket a szolgáltatásokat, ergo, tehát sokkal nagyobb lesz a kiadása.
De megvizsgálhatjuk, hogy mit jelent a családokra nézve ez a politika, ami kifejezõdik a költségvetésben és az adótörvényekben. A tavalyi évben már elég sok ellentmondást hallhattunk ez ügyben. Elõször hallottuk - még novemberben a kormányhatározatban -, hogy a személyi jövedelemadó-kedvezmény megszüntetésébõl a családi pótlékot kell differenciáltan emelni, aztán a költségvetési törvényben azt mondták, hogy nem a családi pótlékot emeljük, hanem az anyasági ellátásokat kiterjesztjük, aztán megegyeztek a kormánypárti frakciókkal, hogy lesz egy egyszeri családipótlék-kiegészítés, aztán semmi nem lett az egészbõl és az egyszeri családipótlék-kiegészítést is elvetették. Aztán alkotmányellenes lett a családi pótlékról szóló törvényjavaslatuk, aztán újra beterjesztették ugyanazt, majd kiderült, hogy még egy részlete alkotmányellenes és most már ott tartunk, hogy ez a törvényjavaslat gyakorlatilag nem jelent megtakarítást, az adminisztratív terheket viszont igen jelentõsen meg fogja növelni mindenki számára.
(8.40)
De képviselõtársaim, 30 százalékos infláció mellett a legszegényebb, legrászorultabb rétegek számára sem emelkedett egyetlen fillért sem a családi pótlék! És most itt van elõttünk egy új adótörvény, itt van elõttünk a költségvetés, ahol a családi pótlék összegének jelentõs csökkenését tervezték - de azt még nem tudja a kormány, hogy milyen alapon, mert törvény nincs róla -, ugyanakkor a személyi jövedelemadó törvényben már megint egyetlen szó sincs arról, hogy abból az adott jövedelembõl hány embert tart el, aki megkeresi ezt a jövedelmet. Megszûnt az adókedvezmény, csökken a családi pótlék értéke igen jelentõsen még azok számára is, akik jogosultak rá, akik igénybe tudják venni, mert éppen a legszegényebb rétegek közül fognak igen sokan kihullani az adminisztratív kötelezettségek miatt, és ugyanakkor a személyi jövedelemadó-teher jelentõsen nõ.
Ez is egy rendkívül szûk látókörû és rövid távú politika, képviselõtársaim. Ennek a kormánynak nemcsak ezért az évért, és nemcsak a következõért, és nemcsak ezért a ciklusért van felelõssége, hanem az ország jövõjéért is. Mindenki tudja, hogy a demográfiai helyzet hogyan alakul az országban. Ez alatt az egy év alatt már sikerült elérni, hogy még rosszabb legyen, mint volt. Szeretném, ha egyszer a Pénzügyminisztérium szikrázó elméjû szakértõi azt is megmondanák, hogy hogyan tervezik az ezredforduló utánra a nagy ellátórendszereket, ha a születések száma tovább csökken a mostani lépések következtében. Mert igenis tényszerûen kimutatható, hogy a tavaszi bejelentések után csökkent a terhességek száma, nõtt az abortuszok száma; ebbõl egyetlen következmény adódhat csak, hogy a születések száma is csökkenni fog. Kérdezzék meg, kedves kormánypárti képviselõtársaim - mert nekünk ritkábban szoktak válaszolni -, hogy hogyan tervezik mondjuk a nyugdíjrendszert 2010-ben, ha ez így folytatódik. Milyen megoldásaik vannak rá? Mert ezen is gondolkodni kell! És az az ország, amelyik a lakosság egészségi állapotában és a lakosság családi állapotában csak a rövid távú szempontokat, fiskális szempontokat tartja szem elõtt, és ezeken akarja megvenni a pénzügyi egyensúlyt, az a jövõjét teszi tönkre. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)