DR. SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt jelen lévõ négy ügyeletes Államtitkár Úr! Sajnálom, hogy a kormány egyetlen miniszter tagja sincs jelen. Képviselõtársaim! (Dr. Szili Katalin államtitkár érkezik az ülésterembe.) Elnézést, öt politikai államtitkárt kellett volna mondanom... (Dr. Fodor István államtitkár: Kormányülés van! - Közbeszólások a bal oldalról: Csütörtök van!) Nagyon korlátozott idõkeretben kell szólnom, nagy témáról kívántam szólni, de az elõttem szóló Tardos Mártonhoz hasonlóan - és éppen az õ megszólalása miatt - egy kis kitérõvel kezdem az elképzeltnél így kiterjedtebb felszólalásomat.
Úgy gondolom, amit Tardos Márton mondott, nagyon megszívlelendõ. Megszívlelendõ az, hogy kormánynak és ellenzéknek az ország helyzetébõl, és nem egyszerûen saját pozíciójából kell kiindulnia. De - és itt legyen szabad mindjárt az eredeti témámhoz kanyarodni - én úgy gondolom, hogy ilyen körülmények között a kormánynak és támogatóinak mindent el kell követni ahhoz, hogy a száz sebbõl vérzõ országnak ne egy száz kérdõjellel terhes költségvetéssel kelljen szembenéznie.
(11.40)
Amirõl beszélni akarok, tudniillik azok a költségvetés kérdõjelei, nem kevéssé azok a kérdõjelek, amelyeket alkotmányosságunk, remélem, nemcsak az ellenzék alkotmányos pozíciója, hanem a kormánypárti oldal alkotmányos pozíciója is súlyosbít.
Mirõl van szó? Arról, hogy a költségvetést sok vonatkozásban nem látjuk megfelelõnek ahhoz az igényszinthez mérten, amely - és most történész voltom folytán ismét a múltra utalok - a magyar történelem s az ország jelenlegi helyzete miatt bennünk igényként megfogalmazódik.
Engedjék meg, hogy nem térve ki most fölös részletekre, de utaljak arra, egy seregszemlére készültem, de nincs idõm rá, hogy 200 évnél több, hogy megfogalmazódott, kevéssé ismert nevét hadd idézzem, általam legkorábban ismert megfogalmazója, Koppi Károly, a pesti egyetem történelem-professzora volt, aki 1790 februárjában úgy fogalmazott, hogy pénzügyekben a rendelkezés és a gondoskodás - idézem latinból fordítva - a nemzetet illeti. A jobban ismert Hajnóczy József 1790-91-ben ezt már egész részletesen kifejtve és tételbe foglalva mondta ki, azt is, hogy a törvényhozók joga, hogy a közjövedelmekkel úgy rendelkezik, ahogy õk, a szöveg más pontjain, és nem más, jónak látják. És talán romantikus megfogalmazása ellenére kiérzõdik belõle, az alkotmányos követelés mellett, a "Bentham"-en képzett magyar gondolkodók egyik legkiválóbbikának, Wesselényinek a mondata az 1730-as évek elejérõl: A hon oltárán áldozni édes kötelesség, de ismeretlen célra, más önkényétõl kényszerítve csak egy fillért is fizetni keserves, borzasztó, lealázó.
Ilyen elõzmények után - nincs módom fölsorolni a kor és a következõ korszakok nagyjait - formálódott ki a költségvetés igénye, amelyrõl jó, ha tudjuk, hogy realizálódni csak 1848-ban, s egy '48-ig terjedõ küzdelem árán és révén tudott. Kossuth nyújtotta be az elsõ költségvetést mint a Batthyány- kormány pénzügyminisztere 1848 nyarán. Akkor az alkotmányos állami élet kritériumává emelkedett a költségvetési jog gyakorlása a törvényhozás által.
És akkor egy nagy ugrás máig, felejtve pillanatnyilag mindazt, ami ennek ellenében történt oly sokszor és oly nehéz, diktatúrás körülmények között, joghatályos alkotmányunk ezt a követelményt így rögzíti: Az Országgyûlés megállapítja az államháztartás mérlegét, jóváhagyja az állami költségvetést és annak végrehajtását. Gondolom, ezt valamennyien valljuk és érvényesíteni akarjuk, akár kormány-, akár ellenzéki oldalon ülünk is.
De vajon érvényesül-e költségvetésünkben mindez a követelmény egyértelmûen, kérdõjelek nélkül? Nem mondhatjuk el. Nem kívánom megint idõhiány miatt felidézni tételesen mindazt, amit az Állami Számvevõszék e vonatkozásban udvariasan, de félreérthetetlenül megfogalmaz. Utalok azok számára is, akik most éppen keresik ennek a helyét, hogy a számvevõszéki elõterjesztés II. fejezete nagyon konkrétan utal azokra a pontokra, nem ismétlem meg õket, ahol homály, ellentmondás, e téren hézag, hiány, tisztázandó feszül és megragadható.
Itt sokan szóltak sok mindenrõl, tehát módom van néhány esetben csak utalással hidalni át a témát, csak utalni arra, hogy bizony hiányzik a tb- önkormányzatoknak a költségvetése, s milyen nehéz, akár az elõbb Tardos Márton által bölcsen mondott mérlegelés a teherviselési képesség tekintetében, ha nem ismerjük azt, hogy arról mi következik, joggal mondhatják föl, hogy nem elsõ eset, hogy ez hiányzik vagy késõbb kerül benyújtásra. De szeretném az óriási különbséget felmutatni azzal, hogy most van az az alkalom, amikor a kormányzat gyökeres átalakítását kezdte meg és szorgalmazza ennek az egész területnek. Ha ilyen körülmények között késik ez az elõterjesztés, az többszörös gond, többszörösen nehéz következményekkel jár.
Hadd szóljak arról, sok mindent mellõzve, hogy a legkedveltebbként, vagy legkegyeltebbként említett napilap mai száma Bokros Lajos adótréfája: van másik! címen szól arról, hogy amikor a költségvetést s természetesen az adótörvényeket tárgyaljuk, bizonytalanság van mind a bevételek, mind a teherviselés gondjai tekintetében. A távol lévõ pénzügyminiszter úr nyilván most is dolgozik a másikon, vagy a másikokon. (Zaj, közbeszólások a bal oldalon: Kormányülés van.)
Kérem szépen, a kormány ülését is lehet és történelmileg szokásos volt a parlament üléseihez alakítani. Ha mi jelen lehetünk a törvényhozás munkájának végzése folytán a parlament ülésén, hogy a kormány erõltetett ütemének megfelelõen ne szenvedjenek kárt az elõterjesztett törvényjavaslatok a vita során, kérem, én el tudom képzelni, hogy a másik oldalon is történik. Nem a parlament tartozik felelõsséggel a kormánynak, hanem a kormány tartozik felelõsséggel a parlamentnek. (Taps a jobb oldalon. Ugyanonnan közbeszólás: Úgy van!)
Megemlítem továbbá, mások már szóltak róla, az érdekegyeztetõ tárgyalások késedelmét az ár-bérviszonyok stabilizálásának kérdésében, ami megint beláthatatlan következményû bizonytalanságot gyûrûztet a költségvetés periódusának idejére. Ellenzéki és kormánypárti képviselõk egyaránt szétmutatnak, hogy mennyi képviselõ is hiányzik. Megint azt mondom, nem volt módom beleszólni, de nem tartom szerencsésnek, hogy a költségvetés kérdéseiben döntõ jelentõségû tanácskozások a bizottságokban - tudom, az új Házszabály erre módot nyújt - párhuzamosan folynak a mostani ülésekkel. De talán nem érdektelen az ország közvéleményét felvilágosítani, hogy nagyon sok üres hely gazdája most egy bizottsági ülésen mûködik és azért nincs jelen. (Taps.) Én pedig nemcsak idõhiány miatt hadarok, hanem amiatt is, mert engem is vár egy bizottsági ülés. (Derültség, szórványos taps.)
Rokon fejlemény, hogy a költségvetés gyakorlatilag nem, vagy nem kellõképpen számol az inflációs hatásokkal. Még a bejelentett energiaárak tekintetében sem. Kérem ezt is figyelembe venni.
De rátérek egy olyan gondolatkörre, ami a számomra központi jelentõségû problémához vezet át.
(11.50)
Már a Számvevõszék is felhívja a figyelmet arra, hogy gondok vannak a fejezetek közötti átcsoportosítás jogának átruházásával, illetve a pénzügyminiszter átcsoportosítási jogának gyakorlatával kapcsolatos törekvéseket illetõen a költségvetésben, ahol én úgy gondolom - megint rövidítve szólok -, hogy elkerülhetetlen lesz a költségvetési törvényjavaslat 44., 45. és 46. §-ának a gondos újramérlegelése a szükséges módosítások tekintetében, mert itt már közeledünk az alkotmányos költségvetés-alkotás problémájához, ahhoz tehát, hogy meddig és milyen módon van jog, indok az átcsoportosításra, és mennyiben van összhangban mindez - többen már érintették ezt a kérdést a különbözõ vitákban - az alkotmányos kölségvetés és általában a pénzügyek alkotmányos kezelése tekintetében.
Ne vegyék zokon, de az államháztartási törvényjavaslatba beiktatásra került egy új paragrafus és én nem ott, hanem itt beszélek róla, mert itt van az, ahol az ostor csattan: ez a bizonyos 38/A §, amelyik így szól: "A kormány a költségvetési egyenlegtervezettõl tartósan és jelentõs mértékben eltérõ, kedvezõtlen évközi alakulása esetén - a nyelvi megfogalmazás sem tõlem van - elõirányzatokat zárolhat, csökkenthet, illetve törölhet, azon elõirõányzatok kivételével, amelyeknek évközi megváltoztatási jogát az Országgyûlés magának tartotta fenn." Nem kívánok most a kivétellel kapcsolatban mást mondani, mint hogy lehetetlennek tartom, hogy az Országgyûlés kivételessé tegye egy törvénymódosítás révén az Országgyûlést megilletõ legfontosabb alkotmányos jogosultságok egész sorát.
Tisztelt Országgyûlés! Én elfogadom - mert önökön múlik: most az Országgyûlésnek egy olyan pénzügyminisztere van, akik önök teljes bizalmukkal ajándékoztak meg, vannak olyanok is, akik vakon bíznak benne. Ez egy adottság, egy helyzet, amit a többségnek módja van kialakítani, vallani, védeni. Nem állítom, hogy mindenki vakon, van, aki bírálóan, van, aki fenntartásokkal, de a többség bízik benne. De mi lesz, ha ezt az elõbb említett és általam már módosítással megváltoztatni kívánt paragrafust az Országgyûlés törvénybe iktatja? Mi lesz akkor, ha ez a rendkívüli jogosultság a továbbiak során egy olyan pénzügyminiszternek a kezébe jut, aki esetleg felkészültsége folytán vissza fog élni hatalmával, és úgy bánik majd a többséggel, mint Marióval a varázsló. Mi lesz akkor?
Megtörténhet, hogy nem egyszerûen formális alkotmánysérelem esetével kerülünk szembe, hanem egy meghozott törvényre támaszkodva a kezébe kapott eszközökkel, az az esetleg kormányra kerülõ pénzügyminiszter káoszt teremtõ módon fog bánni. Mi lesz akkor? Goethe varázsinasa jut eszembe. Ellesi a varázsigét, páratlan energiákat szabadít fel, láthatólag óriási könnyebbség támad a mûhelyben - nem kell vizet hordani, nem kell tüzet gyújtani, minden magától mûködik varázsszavak mentén -, de mégis káosz támad, mert a dolgok összehangolatlanok, és kiderül, hogy a varázsinas azt nem leste el, hogy hogy lehet mértéket tartani, hogy lehet leállítani a fölös, elszabadult energiákat és így tovább.
Goethe intelme az alkotmányosság intelme a felszabadított, de kantározni nem tudott, energiákat irányító politikusok számára is.
Nem folytathatom, lejárt az idõm, kollegámtól venném el a számunkra oly szûkre szabott lehetõséget, tehát itt befejezem. Csak azt szeretném mondani - és ismét fel fogom hívni szíves figyelmüket -, hogy óriási a felelõsség. Óriási a felelõsség, hogy elmulasztunk hasznos lépéseket. Óriási a felelõsség, hogy be nem látható következményû lépéseket teszünk meg. Óriási valamennyiünk felelõssége, de a legnagyobb felelõsség a többségé. Köszönöm. (Taps.)