CSÉPE BÉLA (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! A személyi jövedelemadó törvény módosításának egy igen fontos részével szeretnék foglalkozni, amely már délelõtt a költségvetési törvény vitája kapcsán kétpercesekben és egyéb hozzászólásokban is részben fölmerült. Azonban ami a kétpercesekben elhangzott, úgy érzem mindenképpen ide is való, magának ennek a törvénynek a vitájához.
Mint ismeretes, a személyi jövedelemadó hatálya alá tartoznak az egyéni vállalkozók. Ennek a körnek egy igen fontos, a gazdaság szempontjából is igen fontos és társadalmi szempontból is igen fontos részét képezik az iparosok és a kereskedõk. 1994. évi adatok szerint 257 ezer iparos és 255 ezer kereskedõ mûködik az országban. Tehát ez mintegy félmillió egyéni vállalkozót jelent, azonban lényegében sokkal több embert érint, hiszen az alkalmazottaik és egyáltalán a családtagjaik is számításba veendõk, amikor ennek a rétegnek a társadalmi és gazdasági megítélésérõl beszélünk.
Azért mondtam el ezeket a számokat, hogy érzékeltessem, nem egy jelentéktelen marginális ügyrõl van szó a személyi adó keretében. Azok a kis mûhelyek, azok a kis boltok, amelyekben az iparosok a tevékenységüket folytatják, véleményünk szerint a mikrogazdaságnak olyen élõsejtjei, amelyeknek az elhalása esetén a makrogazdaság is igen súlyos károkat szenvedne el. Mi a költségvetési törvényjavaslat általános vitájában nagyon hangsúlyoztuk, hogy bármilyen, helyesnek ítélt makrogazdasági lépés kudarcra van ítélve, ha a mikrogazdaság élõsejtjei közben lerombolásra kerülnek. Nos, hát itt éppen errõl van szó. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy egy idõ óta az egyéni vállalkozókkal szemben egy igen rossz emlékû hangulatkeltés folyik ebben az országban. Azért nevezem rossz emlékûnek, mert az elmúlt negyven évre nyúlik vissza. Ismeretes, hogy az elmúlt negyven év ideológiai rendszerébe nem fértek bele az egyéni vállalkozók. Ezért a Rákosi-korszakban adminisztratív eszközökkel akarták õket megszüntetni - szerencsére nem sikerült teljesen. Késõbb a Kádár-korszakban egyre inkább felismerték a jelentõségüket, olyannyira, hogy még ezen a korszakon belül született például annak idején egy komoly döntés az õ beruházásaikat illetõen, ez TASZ- számlarendszer néven ismeretes a kisiparosság történetében. Ez egy nagyon komoly vívmány volt.
Tehát ahogy fejlõdött a társadalmi-politikai helyzet elõre, a kisiparosok megbecsülése is egyre inkább elõtérbe került. Ugyanakkor természetesen a negyven év elején leginkább, de késõbb is nagyon sokszor volt ebben az országban olyan hangulatkeltõ kampány ellenük, aminek részben alapját szolgáltatta egyes kisiparosok, egyes kisvállalkozók személye. Ezzel soha nem vitatkoztunk. Azonban mindig vitatkoztunk és szót emeltünk az általánosítás ellen, mert az általánosítás mindenképpen helytelen egy ilyen rétegnél, amely társadalmi-gazdasági szempontból igen jelentõs szerepet tölt be, elsõsorban a szolgáltatások területén. Nélkülük megbénulna az élet, különösen a kisközségekben. De nemcsak a szolgáltatások területén: ez a réteg igenis hozzá tud járulni az annyira fontos exporttevékenységhez is, és általában háttériparszerûen mûködik, nagyon fontos kiegészítõ tevékenységeket folytat az ipari termelésben is.
Nos, ehhez a hangulatkeltéshez adalék - és ez a mostani helyzet már -, hogy míg vannak a társadalomban ilyen reminiszcenciák, hogy végeredményben ezek az adócsaló és kizsákmányoló kisiparosok milyen tevékenységet folytatnak, nem elismerve a konstruktív tevékenységüket, sajnos hivatalos részrõl is bedobták a köztudatba ezt, ami lehet, hogy számszerûségen és tényeken alapszik, de nem megfelelõ tálalásban. Bedobták a köztudatba azt, hogy õk nem vesznek megfelelõen részt a tehervállalásban, a személyi jövedelemadónak jóval kisebb részét fizetik, mint a bérbõl és fizetésbõl élõk, és egyáltalán a bevallási adataik alapján messzemenõen elítélendõk, hiszen csalnak, nem vallják be a megfelelõ jövedelmet s a többi, s a többi. No, ez az általánosítás.
Mit mutatnak a számok? Délelõtt is elhangzott az, hogy körülbelül havi 9 ezer forintos jövedelmet jeleznek a bevallásban. Ezt felszorozva tizenkettõvel, 90-100-110 ezer körül van az a bevallott jövedelem - eme számok alapján -, amelyet ostoroznak. E kérdés reális megítéléséhez véleményünk szerint mindeképpen külön kell bontani ezt a réteget. Egy nagyon jelentõs - sajnos jelentõs - része tartozik a veszteséges vállalkozások közé, amely teljesen érthetõ ebben az átmeneti gazdaságban, hogy sokan próbálkoznak és elbuknak, nem sikerül. Valóban van közöttük, aki nem megfelelõ módon próbálkozik, és ilyen értelemben kiválthatja a lakosság haragját. Ezt mindig el is ismertük. Azonban egy ilyen átlagszám kimunkálása csak akkor értelmezhetõ és akkor nem vezet ilyen jellegû helyzethez, ha különválasztjuk a veszteséges és külön a nyereséges iparosokat; A nyereséges iparosokon belül külön a fõfoglalkozásúakat, a munkaviszony mellettieket és a nyugdíj mellettieket. A kiegészítõ tevékenységet folytatók és a nyugdíj mellettiek is igen fontos szerepet töltenek be, de a lényeg mégis ebben az egyéni vállalkozói rétegben a megítélés szempontjából nyilván a fõfoglalkozásúak helyzete. Nos, a köztudatba bedobott számokkal szemben a rendelkezésemre álló adatok szerint a fõfoglalkozású nyereséges iparosoknál 202 ezer forint volt a vállalkozói jövedelem. Azonban itt még nem állok meg, tovább kell mennem. Ez a vállalkozói jövedelem tulajdonképpen úgy jön létre, hogy elõtte a ténylegesen elért bevételekbõl levonhatók a kiadások is. A kiadások között igen sok olyan tétel van, amely a bérbõl és fizetésbõl élõknél nem merülhet fel.
(14.10)
Ilyen elsõsorban a munkaadói társadalombiztosítási járulék, melynek 44 százalékos mértéke igen régi téma ebben a parlamentben is. Mi örömmel üdvözöljük azt - erre késõbb még kitérek -, hogy ennek most a csökkentésére készül a kormányzat. Ilyen az iparûzési adó és egyéb ilyen jellegû helyi adók, amelyeket esetleg fizetniük kell, és amelyek levonhatók a vállalkozás nyereségébõl.
Ilyen - és talán ez az egyik legfontosabb dolog - a foglalkoztatás utáni közterhek viselése. A munkanélküliség növekedésével ugyanis nyilván egy elsõrendû szempont az, hogy ezek az egyéni vállalkozók lehetõleg nyereségesek legyenek - ez természetes -, és hogy alkalmazottakat foglalkoztassanak, munkahelyeket teremtve. Ilyen munkahelyteremtõ adókedvezmények is voltak - és reméljük, hogy lesznek is.
Nos, mindezek után térnék rá arra a még mindig fennálló helyzetre, amelyet nem tartunk megfelelõnek: ez az adózásban, az adójogrendszerben elfoglalt helyük. Véleményünk szerint nincs megfelelõ helyük a személyi jövedelemadó rendszerében, egyszerûen azért, mert õk vállalkozók. Itt egy kettõsség van: õk egyének is, tehát mint magánszemélyek is adóznak, hiszen a megtermelt jövedelmük egy részét nyilván õk is a saját megélhetésükre fordítják - ezért is kerültek ide -, viszont mint vállalkozókat, igazán nem tudja kezelni õket az szja-törvény, nyilván külön helyen külön szabályok vannak - átalányrendszer stb. -, de ez nem megfelelõ. A társasági adó körébe pedig azért nem tudnak teljes létszámban bevonulni, hiszen nem társaságok, hanem egyéni vállalkozók. De ezek azok az egyéni vállalkozók, akik tulajdonképpen a vállalkozói szellemet - és most megint egy kicsit visszanyúlok a negyven évre - Magyarországon valamiképpen fenntartották, megõrizték. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy más szektorokban nem volt vállalkozói szellem, csak vergõdött, de mégis õk voltak azok, akik megjelentek a társadalomban ez alatt a negyven év alatt is, mint akik egyéni vállalkozók, vállalkozói szellembõl kifolyólag dolgoznak, végig a negyven évben, igen nehéz körülmények között.
Ez a sajátos réteg tehát nem kerülhet bele a társasági adó körébe. Mint ismeretes, most teljes mértékben ki kívánta szorítani õket a benyújtott törvényjavaslat - tehát nincs helyük. Ezért itt a parlamentben én magam már többször fölvetettem - az elmúlt ciklusban is -, hogy e réteg számára tulajdonképpen egy külön adózási törvényt kellene megvalósítani, mert õk sem az szja-ba, sem a társasági adóba nem valók. Ez a külön adótörvény most már nyilván nem születhet meg.
Most viszont mindenképpen szóvá kell tennünk azt, hogy ez a törvényjavaslat meg akarja szüntetni az átjárhatóságot. Éppen eme különleges helyzet miatt évek óta az a helyzet, hogy az szja-ban adóznak, de átjárhatnak a társasági adóba, amennyiben vállalják az ottani szorosabb elõírásokat; ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy mint vállalkozóknak, ott nyilván jobbak a körülményeik és kedvezõbb a helyzetük. Ezt az átjárhatóságot rengetegszer tárgyaltuk itt a parlamentben az elmúlt négy évben is. Ha valaki átnézi az erre vonatkozó jogtörténetet, akkor egy nagyon különleges cikcakkot talál, mert egyszer lehetett menni, aztán nem lehetett bemenni; akkor már ki volt tûzve ennek a határideje, hogy majd ekkor lezárul a sorompó és nem lehet menni. A múlt ciklusban ugyanezt a vitát lefolytattuk, és végül is a sorompót nem engedték le, mert akkor is olyan érvek hangzottak el - társadalmi szervezetek, nyilván az õ érdekképviseleti szervezeteik részérõl is, a mi részünkrõl is -, hogy nem következett be ennek a sorompónak a végleges leengedése. Ebben a törvényjavaslatban benne van - ami még itt van és tárgyalandó -, hogy ez most igenis le lesz engedve, mert meg kell szüntetni ezt a pénzügyminiszter úr által is ostorozott helyzetet, hiszen ilyen általában nincs a gazdasági szervezeteket szabályozó jogrendekben, hogy bármely réteg két adótörvény szerint adózhasson szabad választása szerint. Ezt mint anomáliát említette itt meg a pénzügyminiszter úr.
Ugyanakkor a legújabb hírek szerint - de ezt mindenképpen örömmel tudjuk üdvözölni - az ÉT-nek a parlamenti vitával párhuzamosan folyó tárgyalásán ebben az egy kérdésben már megállapodás született, hogy igenis továbbra is választhatják a társaságiadó-formát. Ezt mi örömmel üdvözöljük, de mindenképpen rá kell mutatnunk arra, hogy ismét rossz volt a megközelítés, mert fölösleges vitát váltott ki, fölösleges feszültséget okozott e réteg körében, de általában mindenkinél, aki komolyan figyeli ennek a rétegnek a létezését és teljesítményét. Tehát ezt örömmel üdvözöljük, hogyha ez valóban megoldódik. Errõl annyi hivatalos megerõsítéssel rendelkezünk, hogy ma délelõtt a Munkaügyi Minisztérium államtitkára megerõsítette ezt az információt, amit én közöltem a Házzal.
A másik nagy probléma - mert az elsõ, úgy néz ki, megoldódik - az a diszkrimináció, amely az új szja-táblázattal kapcsolatos és az egyéni vállalkozókat érinti. Ismeretes, hogy a nullszázalék megszûnik, viszont adójóváírás lesz - amibõl az egyéni vállalkozók ki vannak rekesztve a törvényjavaslat szerint. Itt az az alkotmányossági probléma lép föl, hogy õk, ugye, kettõs jogalanyok, mert egyrészt magánszemélyek, és ha magánszemélyek, akkor nem lehet õket semmiképpen sem ebbõl az adójóváírásból kirekeszteni. Azt el tudom fogadni, hogy mint vállalkozókat ki lehet rekeszteni, de hát õk mint magánszemélyek is szerepelnek! Tehát ilyen módon alkotmányossági aggály is létezik ezzel a tétellel kapcsolatban.
De hát egyáltalán, amint hallottuk, az szja-táblázat még képlékeny, és nem tudjuk, végül is hová fog vezetni az ÉT-megállapodás. Tehát ezt az egész helyzetet csak akkor lehet igazán megtárgyalni, ha megismerjük az új adótáblát, és annak nyilván lesznek ilyen összefüggései is, hogy kik vehetnek részt majd ebben a jóváírásban. Tehát ezt pillanatnyilag át kell ugranom, de jeleznem kell, hogy ez egy olyan diszkrimináció, amely ellen mindenképpen tiltakozunk, és amely lehet, hogy tényleg az Alkotmánybíróságnál fog kikötni.
A beruházásaik elszámolása:
Említettem azt az elmúlt rendszerbeli nagy vívmányt, hogy akkor sikerült az egyéni vállalkozók részére biztosítani azt a TASZ-számlát, amit máig is visszasírnak. Nos, ezt is üdvözöljük, hogy tulajdonképpen a pénzügyi kormányzat is eljutott arra a felismerésre, hogy itt valamit lépni kell; benne is van a törvényjavaslatban - ha nem is olyan formában, de valamiképpen benne van. Ugyanakkor - és ez megint a személyi jövedelemadó és a társasági adó közti differencia - ez a megoldás nem tudja helyettesíteni azt, hogy õk, amennyiben a társasági adó körébe továbbra is bejelentkezhetnek - mert tegyük fel, hogy ez így lesz -, ott a 18 százalékos társasági adó megfizetése után beruházhatnak. Ez nem tudja azt helyettesíteni azon terhek miatt, amelyek ezt a réteget - éppen a személyi jövedelemadó körébe való kerülésük miatt - terhelik. Ez a kettõ tehát nem azonos.
(14.20)
Amint már említettem, a társadalombiztosítási járulék adójellegûen funkcionáló teher az egyéni vállalkozóknál, aminek nincs meg a megfelelõ pandanja a társadalombiztosítási szolgáltatások terén. Ezt mindenki tudja évek óta, és gondolom, ez a felismerés vezette a pénzügyi kormányzatot arra, hogy most már tényleg elinduljon ennek a csökkentésére valamilyen módon. Igen ám, de az a javaslat, amely szerint a munkaadóknál csökkentés lenne, a munkavállalóknál pedig növelés, ennél a sajátos rétegnél tulajdonképpen nem jelent változást, mert mind a kettõ õket terheli. Általában sajátos béralku van az alkalmazottakkal kapcsolatban, és ezeket a béreket nekik bizony majd úgy kell kialakítaniuk - ezt diktálják a piaci körülmények is -, hogy végül is õket fogja ez terhelni; a munkavállalóik után az emelt járulék természetesen be lesz fizetve, de lényegében ez is az õ terhük. Nem jogilag és formailag, de lényegében.
Régi gond a szakmunkástanuló-képzés kellõ ösztönzése. A szakmunkástanuló- képzés itt a jövõt jelenti. Nem szabad elveszítenünk ezeket az igen fontos szolgáltató szakmákat, de a termék-elõállítókat sem. A szakmunkástanuló-képzés a fejlett piacgazdaságokban is rendkívül fontos terület, és az egyéni vállalkozók tulajdonképpen az államtól állami feladatot is átvállalva képeznek nagyon jó szakmunkásokat - ismeretes ez a helyzet -, de egyre inkább csökkenõ mértékben. Itt is fel kell említenünk, hogy az adóalap-csökkentés, amely a tervezetben van, a 2000 forint/hó, valószínûleg kevésnek fog bizonyulni.
A következõ dolog a kamarai tagdíj problémája. Ismeretes, hogy az 1994. évi LXXXII. törvény 26. §-a - ez már egy elfogadott rendelkezés - megváltoztatta azt a korábbi helyzetet, hogy a kamarai tagdíj az adóból leírható, tehát lényegében megtérülne, és csak költségként ismeri el. Mi ismét fölvetjük azt, hogy a kamarai tagság kötelezõ léte mellett - ismeretes, hogy kötelezõ; ilyen kamarai törvényt fogadott el a parlament, amivel egyébként mi is egyetértettünk - szükséges az, hogy ha már egyszer kötelezõ, akkor a tagdíj tulajdonképpen ne jelentsen pluszterhet. Márpedig ha csak költségként lehet elszámolni, akkor ez pluszterhet jelent. Ezért tájékozódásunk szerint minden területen, ahol kamarák vannak kötelezõ tagdíjjal, nagyon sokan mondják azt, hogy hiába kötelezõ, nem lépnek be, mert ezt a pluszterhet nem vállalják ilyen nehéz körülmények között. Ezért úgy véljük, hogy ildomos lenne ennek a hatályon kívül helyezése is.
Én most felvázoltam egy körképet a kisiparosságról, a kereskedõkrõl, az egyéni vállalkozókról. Ma délelõtt elég komoly formában megjelent itt, a parlamentben egy olyanfajta bírálat, amivel a mostani hozzászólásomat kezdtem, még az a kifejezés is elhangzott, hogy nem lehet támogatnunk az adócsalók demokráciáját. Ezzel kapcsolatban nem akarom ismételni magamat, hogy tiltakozunk az általánosítás ellen, mert úgy véljük, aki adócsaló, azt mindenképpen el kell ítélnünk, és minden eszközzel arra kell törekedni, hogy ne lehessen adócsalás ebben az országban. De globálisan ezt a réteget nem engedjük adócsalónak minõsíteni.
Felmerül az a súlyos kérdés, mikor áll helyre az az egyensúly, hogy ez a réteg ne legyen taszítva a feketegazdaság felé. Most elég súlyos dolgot mondtam, de ez a mindenkori szabályozástól függ. Közismert tény, hogy e réteg teljesítményének egy része még ott van a feketegazdaságban. Közös célunk, hogy onnan kiemeljük, de ehhez megfelelõ és tisztességes szabályozás is kell. Ha mindazok a rendelkezések - s ezt az átjárással kapcsolatban is mondanám - megvalósulnak, amik ebben a tervezetben is megvannak, akkor aggódunk, hogy nem történik-e ismét egy taszítás a feketegazdaság felé. Ez nem felmentést jelent!
Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban megemlítsem - jellemzésként, hogy milyen módon nyúl hozzá a kormány ehhez a réteghez -, hogy a kiegészítõ tevékenységet folytatók társadalombiztosítási járulékát még a Bokros-csomagnál fel kívánták emelni 44 százalékra. Mi akkor is azt mondtuk, hogy ez abszurdum. Akkor még nem tudtuk, hogy az Alkotmánybíróság ezt el fogja utasítani. Tehát ez a réteg - az Alkotmánybíróságnak köszönhetõen - ezt az igen helytelen rendelkezést tulajdonképpen megúszta.
Azért merem ezt kiemelni, mert tényleg képtelenség az, hogy bár a kiegészítõ tevékenységet folytatóknak a társadalombiztosítása a munkahelyükön megvan, õk amellett még kiegészítõ tevékenységgel járulnak hozzá a lakosság ellátásához. Tehát e mögött a 44 százalék mögött - ha valóban funkcionálásra került volna - semmiképpen nincs olyan társadalombiztosítási szolgáltatás, amirõl azt mondjuk, hogy ezt meg kell fizetni. Ez tehát egy tipikus adójellegû kivetés volt, ami szerencsére jogi korlátokba ütközött.
Mi sohasem támogattuk az adócsalást, ezért mindazok a becslési javaslatok, amelyek - bár egy csomagba tartozik ez az egész - egy másik törvényjavaslatban szerepelnek, a mi véleményünk szerint mint célok mindenképpen üdvözlendõk. A mi aggályunk kizárólag csak az, hogy ezek sem ütközhetnek a jogállamiságba és az alkotmányosságba. Az alkotmánnyal összhangban lehet csak ehhez a kérdéshez is hozzányúlni, akármennyire is fontos lenne egyes rétegeknek a megfogása. De ismét hangsúlyozom: nem arról van szó, hogy az egész egyéni vállalkozói réteget, egy kalap alá véve, jogos lenne bármilyen ilyen módszerrel sújtani. Ez ellen mindenképpen tiltakozunk! De ha egyesekkel szemben még felmerül ennek a gondolata is, akkor is meg kell felelni egy ilyen kontrollnak. Tehát anélkül semmiképpen nem lehet így nekimenni. Ezt azért merem hangsúlyozni, mert egyes hozzászólásokban felvetõdött, hogy miért szólunk mi ez ellen annyira, hiszen van egy ilyen negatív jelenség. Mi a negatív jelenségek felszámolását akarjuk, de csak jogállami korlátokkal.
Végül még egyszer ki szeretnék térni a személyi jövedelemadó tárgyalásának a helyzetére, nemcsak az egyéni vállalkozókat érintõen. Ismeretes, hogy az szja-tábla lényegében még nincs meg, mert amit most tárgyalunk, ez csak az egyik tábla, ami most már valószínûleg nem lesz azonos a véglegessel. Az államtitkár úr által megerõsített információk szerint errõl e hét végén tárgyal az ÉT, és talán a hétfõi ülésen lesz valamilyen döntés, errõl is, és még sok minden másról, amit délelõtt a kétperces hozzászólásomban felsoroltam.
Ilyen körülmények között ha hétfõn születik döntés, akkor nyilván az kedden válik ismertté és egyáltalán tárgyalhatóvá. Nem tudom biztosan - nyilván a házbizottság fog dönteni arról -, hogy mikor lehet az általános vitát lezárni, de véleményünk szerint amikor ilyen, a személyi jövedelemadót jelentõsen befolyásoló döntések vannak még hátra, akkor ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, tehát nem dughatjuk a fejünket struccként a homokba, hogy folynak az ÉT-tárgyalások, de a parlament megy a maga útján, és elérkezik az idõ. Azért is vannak ezek a plusz tárgyalási napok, hogy ki legyen elégítve az az igény, hogy ez megfelelõen meg legyen vitatva. De ha pont az utolsó napon robban be egy ilyen jelentõs különbség, akkor az ellenzék mindenképpen kérni fogja, hogy ez a tárgyalás folytatódhasson, ha másért nem, azért, hogy a megfelelõ módosító javaslatokat be tudjuk nyújtani. Ezzel csak jelezni akartam, hogy az egész szja-tárgyalásnak milyen anomáliái vannak.
Még egyszer visszatérve az egyéni vállalkozókra, megemlítem még, hogy ezen az ÉT-tárgyaláson van egy olyan téma is, ami nem biztos, hogy ki lesz tárgyalva, de lehetséges, ez pedig a munkaadói oldalnak egy komplex jövedelemadó-tervezete. Sajnáljuk, hogy az ÉT-tárgyalások nem kezdõdtek el hamarabb hatékonyan és intenzíven. Mert bizonyára a munkaadói oldalnak ebben a jövedelemadó-tervezetében lennének, lettek volna olyan megszívlelendõ javaslatok, amelyek ezt az szja-tervezetet mindenképpen jobbá tették volna, nem öncélúan, hanem a társadalom és az ország érdekében.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)