TÓTH PÁL (MSZP): Tisztelt Ház! Elnézést kérek, hogy ebben a vitában ilyen késõi órában ilyen szûk körben még szót kértem, bár nem akartam. Be kell valljam, kedves képviselõtársaim, hogy a miniszter úr expozéján kívül a leginkább Dávid Ibolya képviselõ asszonynak, igen tisztelt képviselõtársamnak, az MDF képviselõcsoportja vezérszónokának a felszólalása kapott meg. A koherenciája kapott meg, a következetessége. Az a mód, ahogyan össztüzet tetszett zúdítani erre a törvényjavaslatra. Imponáló volt.
Ha és amennyiben ennek az össztûznek a mozzanatait sorba veszem, akkor körülbelül az alábbiakban sorjáznak ezek a patronok. Az elsõ észrevétele az volt a képviselõ asszonynak, hogy ez a javaslat nem hatpárti. Nem kívánok foglalkozni ezzel a dologgal. Nem voltam ott, nem tudom, hogy hány párti. Az én szememben ez a törvényjavaslat egy kormány-elõterjesztés. Amivel foglalkozni kívánok, az a képviselõ asszony igen komoly alkotmányos aggálya. Több alkotmányos kifogása is van az elõterjesztéssel kapcsolatban.
A legfontosabb eleme ezeknek az alkotmányos kifogásoknak az alkotmány 8. §- ának (2) bekezdésével kapcsolatos. Úgy szól ez a törvény, hogy alapvetõ jog tartalma törvény által nem korlátozható. Itt van Füzessy képviselõ úr; a képviselõ asszony utalt arra is, hogy mennyire örül annak, hogy erre a problémára már Füzessy Tibor is kitért és utalt vezérszónoki felszólalásában.
További alkotmányos kifogás az alkotmány egy másik passzusához kapcsolódik, amelyik úgy rendelkezik, hogy ezt a törvényt - a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységével kapcsolatos törvényt - kétharmados szavazással kell a parlamentnek elfogadni. Itt a képviselõ asszony kitért arra a szóra, hogy tevékenység, és azt mondta, hogy tehát nem minden, ami a nemzetbiztonsággal kapcsolatos, hanem csak a tevékenység. Ugyanazt másként Füzessy képviselõ úr is megfogalmazta.
A harmadik alkotmányos kifogás a Házszabálynak való megfelelõség - ezt így használta képviselõ asszony - körébe tartozó kifogás volt. Volt ezen kívül még egyéb komoly kifogása is a törvényjavaslattal kapcsolatban, például a szolgálatok számát sokallta, én is sokallom és sokan mások. A sajtóban megjelent fejcímként, hogy kodifikációs torzszülöttnek nevezte a képviselõ asszony a jogszabály-tervezetet. Hiányosnak tartotta az értelmezési rendelkezéseket, például szóvá tette, mit jelent az, hogy csapda és mit jelent az, hogy védelem és így tovább és így tovább.
Ha szabad - miután általános vita, tehát vita - ellenérveket felsorakoztatni; nem minden észrevétellel kapcsolatban, mert az nagyon sok idõbe tellene, de néhány alapvetõen alkotmányossági aggállyal szemben.
Szégyellem - meg kell mondjam - és röstellem, hogy olyan alkotmánybírósági határozatokat kell citálnom, amelynek indokolásai szerintem közismertek. Már- már evidenciaszerûek azok az indokolásban megfogalmazottak, amelyeket itt most fel fogok szó szerint olvasni. Nem mindent, csak azt a rövid bekezdést.
Mi volt ennek a 30/1992. (V. 26.) alkotmánybírósági határozatnak az elõzménye? Az indítványozók a Btk. 269. §-a alkotmányellenességének megállapítása és a bûncselekményi tényállás megsemmisítése iránt nyújtottak be indítványt. Mégpedig azért, mert büntetni rendel olyan magatartásokat - mármint ez a bizonyos paragrafus, mindenki tudja, mirõl van szó -, amelyek az alkotmány 61. §-ában biztosított véleménynyilvánítási és sajtószabadság, továbbá egyik indítványozó szerint a 60. §-ban biztosított gondolatszabadság és a 65. §-ban biztosított, menedékhez való jog gyakorlásának körébe esnek. Ezután a Pesti Központi Kerületi Bíróság az elõtte folyamatban levõ ügyben egy hosszú számú végzésével az eljárást felfüggesztette. A végzés szerint a Btk. ellentmondani látszik - így volt az eredetiben - az alkotmány 8. §-a (1)- (2) és (4) bekezdésének, figyelemmel az alkotmány 61. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakra.
Ezt követõen az Alkotmánybíróság ülésezni kezdett, és ezen az ülésen a Legfelsõbb Bíróság elnöke és a legfõbb ügyész is részt vett vagy felszólalt. Álláspontjuk pedig nagyon röviden és summásan az, hogy a Btk. 269. §-a nem alkotmányellenes. Éspedig a következõk miatt nem alkotmányellenes. Itt szó szerint idézek, mert azt gondolom, itt a szavaknak súlyuk van.
Így szól az idézet: az alkotmány 8. §-a rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvetõ jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsõrendû kötelessége, az alapvetõ jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvetõ jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. Itt jön a folytatás. Azt mondja ez az indokolás, hogy az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvetõ jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhetõ el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendõ, hogy a másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményének. Az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott jogsérelem súlya megfelelõ arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni.
Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítõ ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan. Ez volt az elsõ ellenérvem az ön alkotmányos kifogása ellen, kedves képviselõ asszony.
A következõ: 1991 decemberében az akkori igazságügy-miniszter egy törvényjavaslatot terjesztett elõ T/3811. számon. A törvényjavaslat - amennyire vissza tudtam nézni - messzire nem jutott, nem tudom miért, két bizottságról volt szó, az egyik talán tárgyalta, a másik nem is tárgyalta. Ez a törvényjavaslat a különleges titkosszolgálati eszközök és módszerek engedélyezésének átmeneti szabályozásáról szóló törvény módosításáról szól. Az indokolásban az elõterjesztõ leírja, hogy a büntetõjogszabályok módosítása során új bûncselekmények kerültek be a Btk.-ba. Ilyenek az emberrablás, a kábítószerrel való visszaélés, és nem tudom még, micsoda. Ezért mondja az elõterjesztõ Balsai István, hogy ezek a bûncselekmények hatásosan csak úgy üldözhetõk, ha felderítésükhöz titkosszolgálati eszközöket veszünk igénybe. Ezek pedig praktikusan az elmúlt négy évben is, az elmúlt másfél évben is meg mindig és mindenütt a következõk: lakásba történõ titkos behatolás, jelzések elhelyezése adatokba, telefonlehallgatás, levélfelbontás, egyebek. Tehát az alkotmányos alapvetõ jogokat sértõ intézkedések és korlátozó intézkedések.
Nem vettem észre, nem találtam, nem tapasztaltam, hogy ebben az indokolásban, ebben az elõterjesztésben - vagy nem is tudom, minek nevezzem, nem túl terjedelmes - benne lett volna bármi, ami alkotmányos aggályokkal kapcsolatos, benne lett volna célzás arra - ahogy Dávid Ibolya képviselõ asszony, igen tisztelt képviselõtársam felvetette -, hogy ezek miatt a dolgok miatt módosítani kellene az alkotmánynak ezt a bizonyos 8. §-át.
(17.00)
A következõ dolog az 1994. évi XXXIV. törvény, a rendõrségi törvény. A rendõrségi törvényt, ha jól emlékszem, áprilisban fogadta el a tisztelt ház. Ennek vannak olyan passzusai - a VII. fejezet például, a 69. § -, amelyik kifejezetten azokkal a dolgokkal foglalkozik, amelyekkel a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényjavaslat is, például bírói engedélyhez kötött titkos információk gyûjtésével. Szó nincs arról, nem emlékszem rá, hogy ezt a törvényjavaslatot az Alkotmánybíróság felfüggesztette volna azok miatt az okok miatt, amelyek itt, ebben a vezérszónoki felszólalásban elhangzottak. És ha szorosan azt a logikát követem, amit Dávid Ibolya képviselõtársam itt felvázolt ebben az összefüggésben, akkor ad abszurdum arra a következtetésre juthatok, hogy addig, amíg ez a bizonyos 8. § ilyen módon van az alkotmányban, addig a Btk. alkotmányellenes, addig az a bíró, aki sittre vág valakit, alkotmányellenesen cselekszik, az egyént a személyes szabadságában korlátozza. Ez abszurd. Éppen azért abszurd, mert nem veszi tekintetbe azt az alkotmánybírósági verdiktet, amelyet az elõbb szó szerint citáltam, éppen azért, hogy ezekkel az érvekkel szembehelyezzek valamit.
Az viszont tény - és ebben egyetértek a képviselõ asszonnyal -, hogy az alkotmány módosításra szorul, de nem a nemzetbiztonsági törvény okán és nem e miatt a dolog miatt, hanem egész más miatt. Úgy tudom, a parlamentben egy hatpárti bizottság egy új alkotmány megalkotásával, illetve annak elõkészítésével foglalkozik. Megkérdeztem nem akármilyen jogászokat, hanem az alkotmánnyal igen intenzíven foglalkozó jogászokat:, õk is egyetértettek azzal, hogy igen, ez a 8. § olyan, amibe, ha valaki nagyon akar, belekapaszkodhat. Legalábbis belekapaszkodhatott mindaddig, amíg ez a bizonyos 30/1992-es alkotmánybírósági határozat meg nem született. De van a dolognak egy további dimenziója is, mert úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat megítélése szempontjából - miután az emberi jogi bizottság tagja vagyok, ezért merek elõhozakodni ezzel - alapvetõ kérdés annak a vizsgálata az alkotmányossági kritériumokon túlmenõen, hogy ez a beterjesztett törvényjavaslat - és teljesen mindegy, hogy melyik kormány terjeszti be - megfelel-e az európai emberi jogok egyezménye 8. cikkében foglalt rendelkezéseknek.
E cikk 1. pontja szerint - ez hasonlít a mi alkotmányunkhoz - mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák. De jön a második pont, a második pontja pedig a következõket állapítja meg - szó szerint idézem: "e jog gyakorlásában hatóság csak a törvényben meghatározott esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bûncselekmény megelõzése, a közegészség vagy eszközök védelme, mások jogainak és szabadságjogainak védelme érdekében szükséges." Ebbõl az idézett rendelkezésbõl az következik, hogy a nemzetbiztonság megóvása érdekében a nemzetbiztonsági szolgálatok a magán- és családi élet, a lakás és levelezés tiszteletben tartásához való jogok korlátozását kizárólag a demokratikus társadalom keretei között valósíthatják meg. Demokratikus társadalmon minimálisan a parlamentáris demokráciát, a politikai pluralizmust, a másság tiszteletben tartását és az emberi jogok érvényesülését és védelmét értjük. Mindez azzal jár - és úgy gondolom, ez felel meg az európai normáknak -, hogy a titkosszolgálatok szervezetérõl és tevékenységérõl - így, együtt, kérem: szervezetérõl és tevékenységérõl - nyilvános és közérthetõ jogszabályok rendelkezzenek, a szervezet tevékenységét a parlament ellenõrizze, a titkos eszközök és módszerek alkalmazásának engedélyezése ezektõl a szervezetektõl független szerv vagy szervek engedélyéhez legyen kötve. És végül: gondoskodni kell a fontos és bizalmas munkaköröket betöltõ személy biztonságos ellenõrzésérõl is.
Szeretném megkérdezni, mi az ezek közül, amely kritériumoknak ez a törvényjavaslat nem igazán felel meg. Valóban jogos egy ilyen típusú törvénnyel szemben minden alkotmányos aggály. Bennem is felmerültek definíciós problémák. Tudniillik, ha a nemzetbiztonsági érdekre hivatkozunk, akkor igenis joggal elvárható, hogy a nemzetbiztonsági érdek fogalmát - nem a csapdát és a védelmet - abszolút precízen fogalmazza meg a törvényjavaslat és ne példálózva. Itt beadtam egy módosító indítványt, mert úgy éreztem, hogy szükséges. Egy korábbi alkotmánybírósági határozat késztetett erre. Annak idején egy törvényt úgy semmisített meg az Alkotmánybíróság és azért, mert az "így különösen" kitétel szerepelt benne. Ebben is szerepel, ezt ki kell venni belõle.
A nemzetbiztonsági érdek fogalmát tehát a törvény vagy kimerítõ felsorolásban határozza meg vagy meghatározásban. Én a kimerítõ felsorolást tartanám helyénvalónak. Itt van egy felsorolás, ez kimerítõ felsorolás lehet, ha az "így különösen" kijön.
Végül, ha megengedik, még egy-két szót szólok arról az örökösen, újból és újból visszatérõ kérdésrõl, hogy túl sok-e az öt - mármint tikosszolgálatból túl sok-e. Ezzel kapcsolatban õszintén szólva elég nehezen tudnék állást foglalni. Egyet azonban tudok, hogy a demokratikus országokban a titkosszolgálatoknak legalább három alapkövetelményt kell kielégíteniük, függetlenül attól, hogy öt van belõlük vagy három vagy kettõ. S ez a három alapkövetelmény nagyjából a következõ:
Az elsõ, hogy pontos információkkal és elemzésekkel segítsék a döntéshozókat. Ez a legelemibb követelmény. A másik, hogy kerüljék el a párhuzamosságokat. A harmadik követelmény pedig, hogy nyerjék meg a közvélemény bizalmát. Ez az utóbbi nem könnyû, de körülbelül ezek azok, amelyeket intelligens, civilizált és demokratikus társadalmakban ezekkel a szolgálatokkal kapcsolatban feltételül állítani szoktak.
Van azonban egy ennél sokkal lényegesebb dolog. Egy nagyon okos ember mondta, hogy titkosszolgálatot és felsõoktatást átszervezni nehezebb, mint egy temetõt egyik helyrõl egy másikra áttelepíteni. Nem tudok olyan esetet, hogy konszolidált viszonyok között, békében, amikor nincs turbulencia, nincs változás, semmi nincs, hanem viszonylag stabilitás van, a titkosszolgálatok - mindegy hogy milyen országról van szó - struktúráját alapvetõen, gyökeresen sikerült volna vagy megváltoztatták volna. A titkosszolgálatokat nem kell bebetonozni, normális viszonyok között bebetonozzák azok magukat is. Ahogy elnéztem, ezeket a titkosszolgálatokat sem az elõzõ kormány nem tudta, nem akarta - nem tudom miért -, megbolygatni. Úgy tûnik, a mostani kormányzatnak is van gondja vele. Nem hiszem, hogy ez a bebetonozás attól függ, hogy mi itt milyen törvényjavaslatot fogadunk el. Lehet gondolkodni rajta. A kormányhatározat pedig csupán a kormány számára tennivaló, és meg tudom érteni az elõterjesztõt, amikor ezt felvetette mint lehetõséget, hiszen tényleg mindenki, aki ebben a kérdésben szólt, megkérdezte, hogy túl sok-e az öt, nem sok-e az öt. Ezt pozitívnak vélem, azt viszont innen a "szószékrõl" kijelentem - függetlenül attól, hogy milyen párt tagja vagyok -, hogy nemzet ellen való véteknek tartanám azt, ha konszolidált viszonyok között hübelebalázs módjára nekiesne bármilyen hatalom és bármilyen kormány ezeknek a szolgálatoknak. Abban sem vagyok biztos, hogy nekik kell esni.
Végül még valamit: a katonai titkosszolgálatok ügyét. Úgy gondolom, demokratikus viszonyok között egy kormány akkor jár el helyesen, ha meghallgatja a honvédség, a fegyveres erõk véleményét ebben a kérdésben, és meghányva-vetve a dolgot, megpróbálja akceptálni azt, amit a fegyveres erõk ebben a kérdésben álláspontul kialakítottak.
(17.10)
Mindent egybevetve úgy gondolom, hogy azok az aggályok, amelyek megfogalmazódtak, és igen színvonalasan fogalmazódtak meg - ez a személyes véleményem egyébként -, azok sok tekintetben az én szememben megalapozatlannak tûnnek, és nem hiszem, hogy akadálya lehet annak, hogy a parlament ennyi év után végre elfogadja ezt a törvényjavaslatot, hogy megszülessen a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényjavaslat. Nem a tevékenységrõl, a struktúráról és a tevékenységrõl. Kezembe vettem a paktum szövegét, azt a paktumszöveget, amelyet az MDF és az SZDSZ kötött annak idején. Ha jól emlékszem, a kétharmadosok között a 8. pontban szerepel az, hogy a rendõrségi és a nemzetbiztonsági tevékenységrõl szóló törvényeket kétharmados többséggel kell elfogadnia a parlamentnek. Egyszerûen kétségbevonom, nem hiszem el: aki most azt állítja, hogy azok, akik ezt ott leírták, azok úgy írták le, hogy elõre tudták, hogy ne minden, csak a tevékenység kerüljön kétharmados elfogadásra.
A tevékenység - szociológus vagyok, szervezésszociológiával is foglalkoztam - egy nagyon sok mindent magába foglaló dolog, de immanens lényegéhez tartoznak azok a keretek, amelyek között a tevékenység folyik. Különösképpen így van ez, ha - az európai egyezménnyel kapcsolatosan felolvasott szövegbõl világosan kiderül, az is a szervezetet és a tevékenységet együtt kezeli - titkosszolgálatokról van szó, nem pedig gazdasági társulásokról vagy egyéb intézményekrõl.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)