BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány perc, két perc után visszatértünk az eredeti kerékvágásba. Megmondom õszintén, izgalommal hallgattam a hozzászólókat, mert irigyeltem fõleg a kormánypárti hozzászóló képviselõket. Ugyanis úgy beszéltek a költségvetésrõl, mintha ez a költségvetés kész lenne. Én viszont sajnos ezt nem tapasztalom ezen a költségvetésen. Úgy látszik, a kormánynak a pótköltségvetés-csinálás, illetve az évközi intézkedés sokkal jobban megy, mint a költségvetésgyártás. Remélem, ez nem jelenti azt, hogy majd a pótköltségvetésben kerülnek elõ a valódi számok.
Akkor, amikor a költségvetésnek a bevételi oldala nem kész, akkor, amikor a kiadási oldal sem teljesen kész - ha figyeli az ember az egyeztetõ tárgyalásokat és az ottani akadályokat -, akkor nagyon nehéz vitatkozni errõl a költségvetésrõl. Elkészült ugyan valami ebbõl a költségvetésbõl, de ez a valami minden nap változik. Tegnap este már azt gondoltam, hogy az adótábla legalább kész - tehát a bevételi oldal -, most már tudjuk, hogy mit kell elosztanunk; sajnos ma reggel aztán kiderült, hogy mégsem kész, illetve ami kész, az nem igaz. Ebbõl adódóan osztogatunk - csak nem tudjuk, hogy mennyit és miért.
A '94-es pótköltségvetés óta tulajdonképpen ez így van. Gondoljunk csak az évközi intézkedéseknél akár a Bokros-csomagra, akár a fûtõolaj-támogatásra vagy a családi pótlék átalakítására - mindig sikeresebbek voltak az évközi intézkedések.
Felteheti a kérdést bárki, hogyha nem tudjuk ezeket az adatokat, akkor mire föl ez a heves vita itt, a parlamentben. Erre csak egyetlenegy választ találtam, azt, hogy amíg mi itt elmondjuk érveinket a feltételezett költségvetésrõl, addig ott, kormánypárti oldalon elkészül valami, de közben - azt hiszem, akár világrekord tempóban is - lezárjuk a költségvetés általános vitáját - arra még nem volt példa, hogy ez két hét alatt sikerült volna -; utána már a valódi, a tényleges költségvetésrõl nem tudjuk elmondani a véleményünket, nem tudjuk azt kielemezni.
Örülök, hogy Békesi képviselõtársam fölvetette a megalapozott ígéretek kérdését. Szívesen láttam volna ezeket a megalapozott ígéreteket, akár a választási kampányban, akár az elõzõ ciklusban. Gondoljunk csak azokra a "szociálisan érzéketlen"-vádakra vagy az érzékenységet ígérõ ígéretekre - a biztos megélhetést, munkahelyet ígérõ, illetve szakértelmet, szakértõ kormányt ígérõ ígéretekre -, amik elhangzottak kormánypárti oldalról.
Én tulajdonképpen a mezõgazdaságról fogok beszélni - ez a bevezetõ rész volt. Azt hiszem, hogy ez az utóbbi, ez a szakértelem, erõsen hiányzik a mezõgazdasági vezetésbõl jelenleg. Meg kell mondanom õszintén, az elõzõ ciklusban sem volt túlzottan erõs a mezõgazdasági vezetés, de az, ami 1994 óta, a '94-es pótköltségvetés óta a mezõgazdaság intézményrendszerének lepusztulásában, a különbözõ érdekcsoportok érdekeinek érvényesítésében történik, az túltesz mindenen. Az a burgonya-, kukorica-, szõlõ-, alma- és így tovább érdekcsoport, ami itt rángatta a kormányzatot, nem jelez jót - tehát az álmoskönyv szerint nem jó a jövõt illetõen.
Így jutottunk el a jelenlegi költségvetéshez, ami szintén ígéretekkel teli. Még Békesi képviselõtársam is úgy említette, hogy: a mezõgazdaság, az igen, az a nyerõ oldalon van. Sajnos azt kell mondanom megint, '94-95 után, hogy itt téves értelmezésrõl van szó. A mezõgazdaság ezen a költségvetésen jelentõsen veszít! Mindenki úgy beszél arról a 90 milliárdos támogatásról, ami a költségvetésben van, hogy ez egy siker a mezõgazdaságnak. Hát nem siker, ez egy vereség a mezõgazdaságnak! Gondoljunk csak arra, hogy az 1994. évi költségvetésben 89 milliárd a megvalósult támogatás a mezõgazdaságnak, és ha azt átszámítjuk mai árra, akkor az - az 50 százalékos inflációt figyelembe véve - 137 milliárd forintos támogatásnak felelne meg. Itt viszont 90 milliárdról van szó, és ebbõl a 90 milliárdból ígérget Horn Gyula integrációs támogatást - éppen tegnapelõtt Gödöllõn, azon a jól sikerült programhirdetésen -; ígérget a kormány ültetvénytelepítést, állattenyésztési telepítést és így tovább. Jelzem: ezek nem valósulhatnak meg, de nagyon veszélyesek is, mert az emberek ezeket komolyan veszik. Mindegy, hogy becsapták õket már számtalanszor, akkor is komolyan veszik, és félõ, hogy ennek a gazdaságpolitikának a kudarca az emberek - vagy legalábbis az emberek egy részének - tudatában a demokrácia kudarcát jelenti, annak pedig beláthatatlan következményei lesznek nemcsak a mezõgazdaságra, hanem az egész országra nézve.
A legaggasztóbbnak mégis a mezõgazdasági intézményrendszer lepusztulását tartom - ezt elmondtam már több alkalommal is. A létszámcsökkenés, a reálbércsökkenés véres koronája ennek a gazdaságpolitikának, mert ennek olyan hosszú távú kihatásai lesznek, amit talán dupla vagy tripla pénzbõl sem tudunk újra felépíteni. Tessék csak belegondolni abba, hogy az ezek nyomán megjelenõ negatív szelekció vagy a szakértelem elvándorlása milyen hatású lesz a mezõgazdaságra akkor, amikor ezekre égetõ szükség lenne, pontosan az Európához - most szándékosan nem mondom az Európai Uniót -, a nemzetközi piachoz való csatlakozásunk folytán. A negatív szelekció hamar érezteti hatását, mert gondoljanak csak bele: hogyha nem készülünk föl, nem készítjük föl a mezõgazdasági intézményrendszert erre a munkára, akkor annak milyen hatása lesz. Mindenki emlékszik rá, mit lehet csinálni akkor, ha esetleg az állategészségügy meginog, a növényegészségügy nem úgy mûködik, ahogy kell - a húsvéti bárány és egyebek nagyon jó hatású példák...
Egy másik dolog: abban az esetben, ha az intézményrendszer nem mûködik, az FM-nek nem lesz információja; és gondoljanak csak bele, az a pénz, amit most itt megtakarítunk az intézményeken, az egyetlenegy búza-, kukorica- vagy almaakción tízszeres összegben megy el - erre konkrét példák vannak, tessenek utánaszámolni!
(9.40)
A másik veszélyes dolog az a tény, hogy az állategészségügy, a növényegészségügy, a Mezõgazdasági Minõsítõ Intézet, a borminõsítõk, az Agrokémiai Intézet és így tovább, a bevételeit kell hogy növelje ahhoz, hogy fenn tudja tartani magát. Ezek a bevételnövekedések pedig kizárólag a gazdáktól származhatnak, ahol viszont, tudjuk, kevés a pénz. És szintén elmondtam, nem elõször mondom, hogy sajnos, ennek az árát is duplán, triplán fogjuk megfizetni, mert megint visszatérnek a zugapaállatok használatához, a fémzárolt magvak csökkenéséhez, a saját vetõmag elvetéséhez és így tovább, mert a szemledíjakat, azokat a költségeket, amik ezzel járnak, nem fogják tudni kifizetni.
Az FM költségvetésébõl teljesen kiveszett a felhalmozási kiadások sor. Alig található. Talán hivatkozhatom az ÁSZ jelentésére, ahol mintegy 75 százalékkal kevesebb, mint amit az intézmények erre kértek. Ez egyébként a fenntartáshoz szükséges, nem valami csodáról van szó. Itt a beruházások, felújítások témájáról van szó, ami szintén megnehezíti a mûködést.
Akkor, amikor a sztrájkhullámról hallok, rendkívüli módon elszomorodom, mert arra gondolok, hogy megint a mezõgazdaság húzza a rövidebbet. Azok az erõs, jól szervezett csoportok, amelyek most országos sztrájkokat hirdetnek, érvényesíteni fogják az érdekeiket. Tudom, látom elõre: a kormány meg fog egyezni, viszont sajnos a mezõgazdaság, a parasztság nem fogja tudni érvényesíteni az érdekeit. És tartok tõle, hogy ezek a számok, amik itt le vannak írva, még kevesebbek lesznek. Lehet, hogy abszolút összegben nem, de elinflálódással, valamilyen értékcsökkenéssel kevesebbek lesznek, és a mezõgazdaság húzza itt is a rövidebbet.
Mi mindig nemcsak mezõgazdaságról, hanem vidékrõl, vidékpolitikáról beszéltünk. Nem fogja tudni a vidék érvényesíteni az érdekeit.
Nem értem - kormánypárti oldalról legalább 60 olyan képviselõt tudok, aki az agráriumban érdekelt -, ehhez a költségvetéshez hogyan tudja adni a nevét? Mindenesetre úgy látszik, adja.
Zárógondolatként azt tudom javasolni mindenkinek, minden képviselõtársamnak, fõleg kormánypártiaknak: sokat járjanak a választókörzetükben, mozogjanak az emberek között, beszéljenek velük! Rá fognak jönni, hogy azok a szavak, amiket én használtam, erõsen diplomatikusak voltak ahhoz képest, amiket hallani fognak vidéken. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselõk padsoraiban.)