DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy én is az agráriumról és annak költségvetési összefüggéseirõl mondjak el néhány gondolatot, arról az agráriumról, melyrõl az elõbb egy kétperces hozzászólásban Latorcai képviselõtársam csupán úgy nyilatkozott, hogy rosszat produkált az idén a mezõgazdaság.
Azt hiszem, bõvebben meg kellene vizsgálni ezt a kijelentést, mert ez egy nagyon súlyos kijelentés, és aspektusaiból kellene megnézni azt, hogy miért és milyen szempontból produkált rosszat. Mert ha például azt vizsgáljuk, hogy milyen exportteljesítményre volt képes ez az ágazat, annak ellenére, hogy rendkívül súlyos aszály sújtotta a mezõgazdaságot júliusban és augusztusban, sõt még szeptemberben is, akkor azt látjuk, hogy 2,6-2,7 milliárd dollár bruttó árbevételt tudott produkálni a magyar gazdaságnak. Ez valóban kevesebb annál, mint amire szükség volna ahhoz, hogy az ország jól tudjon mûködni, mert ahhoz legalább 3 milliárd dollár bruttó árbevételre volna szüksége a gazdaságnak, de mindenképpen több, mint 1993-ban, amikor 2,2-2,3, vagy mint 1994-ben, amikor 2,3-2,4 milliárd dollár volt.
Ez egy picit választ ad arra a kérdésre is, amit Bogárdi képviselõtársam feszegetett, nevezetesen, hogy az intézményrendszerek arra kényszerülnek, hogy növeljék saját bevételeiket. Ez nem abból adódik, hogy az intézményrendszerek emelik a különbözõ vizsgálati díjakat, hanem abból, hogy növekedett az export, és az export során eljáró intézmények - tekintettel arra, hogy többszöri eljárásra van lehetõségük és szükségük - ebben az esetben ugyanazokon az árakon számolva is képesek emelni a különbözõ saját bevételeiket. Tehát ez nem emeli arányosan a gazdáknak - ahogy õ mondta -, az ágazat szereplõinek a terheit, hanem exportarányosan emelkedik a bevétel.
A továbbiakban néhány más témát szeretnék fölvetni, amelyek elsõsorban az aszállyal, másodsorban a támogatási rendszerrel vannak összefüggésben.
Azt hiszem, nem mondok újat azzal, ha megemlítem, hogy az elmúlt tíz- tizenöt évben az országot rendkívül súlyos aszálykárok érték. Ezek az aszálykárok különbözõ kiterjedésûek voltak, különbözõ mértékûek voltak, de szinte minden évben megjelentek. Különbözõ tanulmányok is bizonyítják azt, hogy nekünk ezzel a problémával, ezzel a gonddal együtt kell élni, meg kell tanulnunk hozzá alkalmazkodni olyan formán, hogy olyan kultúrákat próbálunk termelni azokon a helyeken, amelyek elsõsorban aszály sújtotta területek, amelyek ott termeszthetõk; illetve azokon a területeken, ahol van öntözési lehetõség - mert olyanok az adottságok, mert olyan a mûvek kiépítettségi színvonala -, ott bizony öntözni kell.
Az országban az elmúlt évek, évtizedek során mintegy 340-360 ezer hektár területen épült ki öntözõmû, és ezeken a területeken öntözni lehetne. Sajnos, ebbõl a 360 ezer hektárból egyes becslések szerint csupán 110-120 ezer hektárt öntöznek. Ennek sok oka van. Okai között felsorolhatók a különbözõ tulajdonváltással kapcsolatos anomáliák, gondok és problémák, a tulajdonviszonyok rendezetlensége, de felsorolható az is, hogy bizony nagyon drága az öntözõvíz. Drága az öntözõvíz azért, mert egyrészt a vízszolgáltatási díj is magas, másrészt pedig ezeknek az öntözõmûveknek a fenntartása, de az újaknak az építése és a meglevõknek a karbantartása is rengeteg pénzt emészt föl.
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyûlés elnöke foglalja el.)
Ezek hosszú távon, hosszú idõ alatt megtérülõ beruházások, és a jelenlegi haszontermelõ-képesség, haszonráta mellett az agrárium szereplõi általában önmagukra hagyatkozva nagyon nehezen tudják fölvállalni azt, hogy ezeket az öntözõmûveket karbantartsák, ezeket az öntözõmûveket bõvítsék, újakkal szaporítsák. Ezért úgy gondolom, hogy az ország alapvetõ érdeke az, hogy ezeket az öntözõmûveket próbáljuk fenntartani és újakkal bõvíteni.
Ha megvizsgáljuk a költségvetést, azt tapasztaljuk, hogy 1994-ben 1,8, 1995-ben 1,6, 1996-ban 1,5 milliárd forint meliorációs és öntözési támogatás van, illetve volt elfogadva, most pedig javasolva. Úgy gondolom, ez az 1,5 milliárdos támogatás elfogadhatatlan. Különbözõ fölméréseket kértem és végeztem; csak Csongrád megyét vizsgáltam meg, ahol a meglévõ beruházások feljavítására, illetve a megkezdett beruházások folytatására 1996-ban mintegy 250-300 millió forint támogatásra volna szükség akkor, ha az elmúlt években gyakorlattá vált 40 százalékos támogatást szeretnénk prezentálni ezeknek a vállalkozó szellemû embereknek.
(10.00)
Úgy gondolom, erre rendkívül nagy szükség van, ezért módosító indítványt nyújtok be és nyújtottam be a tisztelt Ház elé fejezeten belüli átcsoportosítással. Abban ugyanis egyetértünk Bogárdi képviselõtársammal - és más képviselõtársaimmal -, hogy valóban nagyon kevés az a 90 milliárd forint, és nagyon jó lenne, ha ez másfélszerese volna ennek; mint ahogy itt Gráf képviselõtársam mondta, mintegy 135-140 milliárdra volna szükség, valóban nagyon jó lenne - de hát ennyi van.
Úgy gondolom, hogy a realitásokon belül próbáljunk mozogni akkor, amikor különbözõ igényeket próbálunk megfogalmazni. Azt hiszem, a realitásokhoz tartozik az is, hogy a meglévõ, a rendelkezésre álló anyagi eszközökkel próbáljunk olyan szinten és olyan módon gazdálkodni, hogy azok lehetõleg hatékonyan és jól felhasználhatók legyenek azokon a helyeken, amely helyeken ezeket az eszközöket értelmesen, hasznosan, profitorientáltan fel tudják használni. Ezért úgy gondolom, hogy fejezeten belüli átcsoportosítással - tehát nem pluszforrás bevonásával - mód nyílik arra, hogy az 1,5 milliárd forintos összeg helyett 2,5 milliárd forintot - tehát 1 milliárd forinttal megemelve - tudjunk a költségvetésbe beállítani.
Egy másik, szintén az aszállyal és az öntözéssel kapcsolatos téma - és ezzel a témával most másodjára hozakodom elõ a parlamentben - az úgymond, vízhasználati és vízkészenléti díj 13 százaléka. A költségvetési törvény 16. §-a rendelkezik arról, hogy az állami intézmények a szolgáltatási tevékenységük során beszedett díjak 13 százalékát kötelesek befizetni az állami költségvetésbe. Ez azt jelenti, hogy a vízügyi igazgatóságok annak a vízszolgáltatásnak a díját, melyet a vízgazdálkodási társulatoknak, illetve egyéb gazdálkodóknak átadnak és tõlük a díjat beszedik, ennek a díjnak a 13 százalékát be kell hogy fizessék; automatikusan és természetes módon ezt a 13 százalékot beépítik a vízdíjba, ez pedig emeli a díjat.
Igaz, elismerem, hogy ez országos szinten úgy az öntözési területeken vizet használó gazdálkodók számára, mind a halászattal foglalkozó gazdák számára összességében néhány tízmillió forintot jelent, de úgy gondolom, ennek gesztus értéke lenne, emelné az öntözési kultúrát, és serkentené az embereket arra, hogy igenis, az öntözést érdemes és célszerû használni, mert ennek hangulatkeltõ és pozitív értelemben vett hangulatkeltõ hatása is lehetne.
Most ismét benyújtottam ezt a módosító indítványomat, és kérem képviselõtársaimat, hogy gondolják végig, és próbálják meg támogatni indítványomat. Ugyanis ennek a néhány tízmillió forintnak a bevételi oldalról való kiesése bõségesen megtérül azoknak a terményeknek, termékeknek az árában, amelyek az öntözés hatására megteremnek az országban, és az ebbõl származó különbözõ adók bõségesen fedezik ennek a néhány tízmilliónak a kiesését.
A harmadik kérdés, amivel szeretnék foglalkozni, az exporttámogatások kérdése. Úgy gondolom, ebben nagyon nagy az egyetértés a Házban, hogy az exporttámogatások egy részét lehetõség szerint az alapanyag-termelõkhöz kell eljuttatni azért, hogy érezzék: érdemes minõségi árut termelni, minõségi exportárualapot elõállítani, mert ezt anyagilag is elismerik. Valóban, az árakban néhol megjelennek ezek az exporttámogatások, amelyek eljutnak az agrárium szereplõihez, az egész vertikumhoz, de úgy gondolom, hogy a termelõk nagyon kevésbé tudják érzékelni vagy nem is érzékelik. Itt fel lehetne hozni egy nagyon negatív példát: például 1991-ben, amikor a sertéshús-túltermelési válság volt, akkor nagyon komoly exporttámogatásokat kapott az ágazat, a feldolgozók - nevezzük nevén a gyereket - annak érdekében, hogy próbálják megmenteni azokat az értékeket, amelyeket elõállítottak, sõt plusz 2500 forintot kaptak minden felvásárolt sertés után. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a 38 és 42 forintos felvásárlási árban ez egyáltalán nem igazolódott vissza, tehát negatív példákat is fel lehet sorolni ezzel a dologgal kapcsolatban..
Ennek a gondolatvilágnak a mentén születtek meg azok a módosító indítványok, amelyek azt szolgálnák, hogy lehetõleg az alapanyag-termelõkhöz juttassuk el ezt a támogatást; elismerem, hogy nem normatív módon javaslom, hanem célspecifikusan próbálom ezt a dolgot kezelni.
Az egyik ilyen lehetõség volna az exportárualap-fejlesztési támogatás. Ez is fejezeten belüli átcsoportosítást jelentene, ami tulajdonképpen azt a folyamatot szolgálná és próbálná továbbvinni, ami 1995-ben elindult a 86/1995- ös kormányrendelettel. Ez annak az ominózus 4 milliárd forintnak a pluszként való megjelenítése az agrárágazat finanszírozásában, amelynek egy része az alapanyag-termelõket szolgálta olyan módon, hogy fõleg azoknak az állattartó telepeknek a reorganizációját, infrastruktúrával való betelepítésének és újraindításának a támogatását szolgálná, amelyek az elmúlt idõszakban elnéptelenedtek, az enyészet határán vannak és nincsenek kihasználva, de mégis az ország értékét képviselik, és szükség volna arra, hogy ezeken az állattartó telepeken igenis jó minõségû exportárualapot állítsanak elõ. Ez a folyamat - mely folyamat nyilvánvalóan ebben az évben nem zárható le - hosszú éveken keresztül vezetendõ folyamat kell hogy legyen, ezt szolgálná ez az exportárualap-fejlesztési támogatás, mely - hangsúlyozom - szintén fejezeten belüli átcsoportosítás, és mintegy 5 milliárd forintos keretet jelentene.
Szintén az exportárualap támogatását szolgálná egy másik indítványom, amely az "exportárualap-bõvítés, jövedelemkiegészítés" címet viseli, és ez szintén azokat a termelõket próbálná közvetlenül elõnyhöz juttatni, akik jó minõségû, valóban piacképes, eladható termékeket képesek elõállítani. Ez is egy - ilyen címet adtam neki - exportárualapot bõvítõ, jövedelemkiegészítõ, kiemelt elõirányzatként jelenne meg a költségvetésben, és mintegy 8 milliárd forint átcsoportosítását jelentené.
Végezetül, úgy gondolom, egy nem kevésbé fontos témáról is érdemes szót váltani. Ahhoz, hogy hosszú távon meg tudjunk kapaszkodni agrártermékeinkkel a fizetõképes, nagyon igényes, nemcsak a nyugat-európai, hanem az egész világpiacon, ahhoz az szükséges, hogy megfelelõ marketingmunkát is próbáljunk kifejteni annak érdekében, hogy hitessük el a világgal, hogy termékeink valóban jó minõségûek és valóban érdemes ezeket megvásárolni; ehhez viszont nagyon fontos, hogy nagyon profi, nagyon jól szervezett és hatékony exportmarketing-munkát folytassanak a szereplõk.
Sajnos az exportáló cégeink - legyenek azok gazdasági társaságok vagy ennél kisebbek - általában nagyon kevés anyagi forrással rendelkeznek a marketingtevékenység finanszírozására, és sajnos ez meglátszik az eredményeinken. Ezek ugyan nagyon költséges befektetések, nagyon drága dolgok, de úgy gondolom, busásan megtérülnek akkor, ha ezt jól és idõben és jó helyen csináljuk.
Ezért módosító indítványom arra irányul, hogy egy exportmarketing- támogatási rendszert szeretnék beiktatni a költségvetésbe, mely szintén fejezeten belüli átcsoportosítással, tehát nem pluszforrás bevonásával, hitem szerint az ésszerûsítés jegyében zajlana, történne ez az egész dolog. Ez egy 1 milliárd forintos keret volna, és ennek a marketingtevékenységnek a támogatását szolgálná.
Úgy gondolom, hogy ezek a technikák - és ez meggyõzõdésem is - jól szolgálnák az exportáru-alapanyagok termelését, és megvalósulhatna az az elv, hogy igenis, az exporttámogatás egy részét próbáljuk közvetlen módon eljuttatni az alapanyag-termelõkhöz.
(10.10)
Még akkor is ez a hitem, hogyha néhány, jelentõs befolyással bíró hölgy és úr úgy aposztrofálta két-három héttel ezelõtt egy összejövetelen ezt a gondolatvilágot: bizony, ez egy olcsó politikai demagógia, ha mi azt mondjuk, hogy az exporttámogatás egy részét adjuk oda az alapanyag-termelõknek. És a szomorú az egészben az, hogy ezeknek a hölgyeknek és uraknak, úgymond, a termelõket, az alapanyag-termelõket is legalább 30 százalékban kellett volna képviselniük. Hát így képviselték; én ezért szomorú vagyok. De ettõl függetlenül errõl a meggyõzõdésemrõl nem tudok lemondani. Köszönöm a türelmet, és kérem képviselõtársaimat, ha egyetértenek módosító indítványaimmal, támogassák azokat. Köszönöm. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)