DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársaim! A költségvetés állítólag mindig az elõterjesztõ kormány gazdaságpolitikájának a tükre. Ha ez igaz, akkor jó lett volna elõre figyelmeztetni az állampolgárokat, hogy ne nagyon nézegessenek bele ebbe a tükörbe, mert ez nem az a tükör. Ez inkább a Vidámpark elvarázsolt kastélyának a görbe, torzító tükrére hasonlít, ahol, ha sokáig nézegeti magát, akkor egy kissé a zsírjából kiolvasztott töpörtyût láthat viszont.
Én nem szeretnék a hasonlatok hínárjába belekeveredni, és e durva mondat után készséggel elismerem, csatlakozva Békesi képviselõtársunk idézetéhez - én ezt még megtoldom azzal, hogy nemcsak jó költségvetés nincs, hanem még nem találták fel azt a kormányt, amelyik az ellenzék tetszésével találkozó költségvetést tudna elõterjeszteni -, a kormány azonban most megtette azt a szívességet, hogy az ellenzék nemcsak a kötelezõ ellenzéki "nem"-et mondja rá a költségvetésre, hanem a költségvetés számtalan hibájára megalapozott érvrendszert tud szembeállítani.
Én azt is készséggel elismerem, hogy nem vagyok se pénzügyi, se költségvetési szakember, és én ezért megelégszem azzal, hogy némi szakmai ártalom jegyében az Igazságügyi Minisztériumra és a bíróságokra vonatkozó fejezetekkel foglalkoznék, és itt fogalmaznék meg nem is néhány gondolatot, inkább néhány aggályt. Mert olyan szépen meg lehet fogalmazni retorikai szinten a jogállamiságot; mekkora nagy jogállam vagyunk. Kétségtelen, hogy a jogállam intézményei mûködnek. Persze a tárgyi feltételek hiánya miatt idõnként egy kis homok beszorul a fogaskerékbe, és akkor ez az intézményrendszer elkezd csikorogni.
Az is merész dolog lenne, a jogállam intézményrendszerei között rangsorolni. De én valahogy úgy érzem, hogy a feladat- és hatáskörre tekintettel azért az Igazságügyi Minisztérium a jogállamban és a jogállami intézményrendszerben kicsit kiemelkedõ szerepet tölt be, illetve kellene betöltenie. A költségvetésbõl azért az megállapítható - és ezért használtam a feltételes módot, hogy "kellene betöltenie", mert nem részesül ebben, a szerepnek kijáró méltánylásban.
Ez régi probléma; az elmúlt ciklusban ugyanez volt. A költségvetés elõterjesztésekor állandóan folyt az ádáz küzdelem. Én nem tudom, hogy miért, de a Pénzügyminisztérium számára általában az Igazságügyi Minisztérium volt azért az, amelyet lehetõleg el kellett tiporni. Minden évben lejátszódott a spanyol arénák bika-torreádor meccse, ahol az erõviszonyok ismeretében mindig a torreádor maradt gyõztes, és csak az a fenyegetés maradt nekünk vigaszul, hogy azért már az arénában is elõfordult, hogy egyszer a bika teperte le a torreádort. És én azt hiszem, a jogállamiságra akkor fogjuk a koronát feltenni, amikor ez majd a költségvetési vitában is be fog következni.
Ahogy a költségvetés részleteit átnéztem: minden egyes minisztérium költségvetési fejezete után szépen oda van téve a végére az illetõ minisztériumra érvényes illetmény- és bértábla. Most nem tudom, hogy ez sajtóhiba eredménye-e, vagy pedig egy kötelezõ szemérem, hogy ez a Pénzügyminisztériumnál hiányzik. Én nem merem feltételezni, hogy esetleg valami pozitív vagy negatív diszkrimináció érvényesül, valamelyik minisztériumban köztisztviselõbbek a köztisztviselõk, mint a másikban; de meg kell állapítani, hogy ez a táblázat hiányzik.
Szóval, a költségvetés azt eredményezi, hogy azért végeredményben a Szalay utca 16-ot nem kell bezárni. Ezt el kell ismerni! Pedig sokan örülnének neki, mert hiszen betolakodó intézmény, a bírósági épületben van; egyedül ez az a minisztérium, amelynek nincs semmi önálló palotája, önálló helye. Tehát nem fog ellehetetlenülni, habár állandóan, folyamatosan figyelnie kell a takaró hosszúságát; nehogy azon egy váratlan pillanatban túlterjeszkedjen, mert akkor valóban fennáll majd nála az ellehetetlenülés veszélye.
Olyan szép mondat az is az indokolásban, hogy "a jogalkotási program az Igazságügyi Minisztérium központi igazgatási szervéhez kapcsolódik". A baj az, hogy csak kapcsolódik, és nincs ott. Tehát ez is egy megvalósíthatatlan, állandóan financiális okokkal igazoltan elmaradó álom, hogy nem tud az Igazságügyi Minisztérium a jogalkotás központi szakmai mûhelyévé válni. Itt lehet egymásután szólamokkal szidni a jogalkotás színvonalát, és ugyanakkor ölbe tett kézzel vesszük tudomásul és nézzük azt, hogy a jogalkotás személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása folyamatosan elmarad.
Higgyék el, személyes tapasztalat alapján merem állítani, hogy már szerzetesi elkötelezettségû jogalkotók dolgoznak az Igazságügyi Minisztériumban, akik háromszoros fizetéssel elmehetnének, de egy szakmai perverzitásból törvényt szeretnek alkotni. Egy jó szabó soha nem vállal fordítást, vagy egy más által elszabott öltöny igazítását. Õk emiatt, a jogalkotási folyamat központosításának az elmaradása miatt erre kénytelenek; mert minden tárca megszállott, jogalkotási megszállott. Ennek mi az eredménye: hogy minden egyes törvénytervezetet, minden egyes rendelettervezetet át kell engedni az Igazságügyi Minisztérium szûrõjén is. És ezekre a jogalkotókra még megterhelésként vár az a feladat is, hogy az elszabott ruhát kiigazítsák vagy kifordítsák a ruhát. Tehát így néz ki a sokak által sokszor megalapozottan szidott törvényalkotási folyamat hiányossága. És végeredményben emögött - ha nagyon lemeztelenítem a témát - egy financiális ok áll; nem lehet megteremteni egy központi jogalkotási mûhelyt.
Az igazságügyi tárca költségvetésébe tartozóan, a szakértõi intézetek: köztudomású, hogy egyre bonyolultabbakká válnak a peres eljárások, peren kívüli eljárások. Valaki egyszer úgy jellemezte, ha megírná az igazságszolgáltatás történetét, akkor ennek a korszaknak azt a címet adná, hogy a szakértõk rémuralma. Ez nem rémuralom; kétségtelen, annyira szüksége van egy bírósági eljárásban a bírónak a szakértõkre. Hogy tudja ezt a feladatot teljesíteni a szakértõi intézet? Úgy tudja teljesíteni, hogy túlmunkában magánmegrendeléseket kénytelen vállalni, mert a költségvetési fedezet az ellehetetlenülésig vezetõen majdnem lehetetlenné teszi a munkáját.
Ami még az igazságügyi tárca költségvetéséhez tartozik: a büntetés- végrehajtás. A közrend õrei munkájuk során azért idõnként találkoznak békés járókelõkkel is. A Büntetés-végrehajtási Intézet õreinek ez az öröm nem adatik meg; õk állandóan, naponta, kemény legényekkel keményen kell hogy ütközzenek.
(10.20)
Most vajon egy 15 százalékos béremeléssel meddig fogják ezt a feladatot vállalni, s mikor fogunk rájönni arra, hogy a fogva tartottak szélnek eresztése sokkal nagyobb költségvetési kiadást jelent majd, mint a fogva tartottak õrzése? Ha meg tetszenének nézni a büntetés-végrehajtási intézeteket, ott például a konyhákat: sajnos, ezeket a fogva tartottakat etetni is kell. Ha a konyhákat egyszer szigorúan ellenõriznék, akkor éhen maradhatnának a fogva tartottak, mert lassan a rendelkezésre álló keret nem teszi lehetõvé azt, hogy ott megfelelõ higiéniai feltételek legyenek, annak ellenére, hogy mindent elkövetnek a biztosítás érdekében. Valahogy ez így nem fog menni.
A bíróságokról.
A bíróságokról is nagyon szép elmondani, hiszen ma olyan jogállam vagyunk, hogyha egy állampolgár rosszat álmodik, akkor is a bírósághoz fordulhat, és kérheti, hogy az álom helyzetét a kormány vagy az állam állítsa vissza. (Az elnök poharának megkocogtatásával figyelmeztet a felszólalási idõ leteltére.) Köszönöm.
Most hogy is állunk ezzel? Az állampolgár abban a nyugodt tudatban megy el a bíróságra, hogy majd ott a sérelmeit orvosolják, ott majd szépen megsimogatják az õ buksi fejét és igazat adnak neki. A baj akkor kezdõdik, ha a buksi fejre nem simogatás jut, hanem ráesik egy jó adag vakolat, mert az levált már a mennyezetrõl, mert úgy néznek ki a bírósági épületek. Én nem akarok most a bankszakma ellen demagóg propagandát folytatni, de ahol egymás után nõnek ki a szebbnél szebb banképületek, legalább a bírósági épületeknek a minimális karbantartására azért kellene hogy jusson valami.
Befejezésül én egy joghézagra is felhívnám a figyelmet, mert a bírói függetlenség jegyében az Alkotmánybíróság költségvetését most már nem az Igazságügyi Minisztérium, hanem külön fejezetben tartalmazza a bíróságoknak a költségvetését, és az Országos Bírói Tanácsnak egyetértési jogot biztosít. Hát most ki sért alkotmányt? Az Országos Bírói Tanács elõterjesztette az õ költségvetési tervezetét. Ez valahogy nem stimmelt a pénzügyi tárca elképzelésével. Most az igazságügy-miniszter terjeszti elõ a költségvetési tervezetet. Most ki sérti meg: az igazságügy-miniszter, megsérti a kormány, amelyik az Országos Bírói Tanácsnak a vétójogát semmibe veszi, vagy pedig ez a vétójog ott szépen az alkotmányos szférában valahogy szankció nélkül lebeg?
Nem szeretném képviselõtársamtól elvenni az idõt. Befejezésül csak annyit: már az Akadémiával nem is kívánok foglalkozni, megfújtam a nyitányt, azóta lerágott csonttá vált már az OTKA és az Akadémia költségvetése. Csak befejezésül annyit szeretnék mondani: én tudom, hogy a költségvetési vita valójában nem egy panaszláda, ahogy most bedobjuk a kívánságlistát, ettõl a pénzügyminiszter úrnak vagy az államtitkár úrnak álmatlan éjszakái lesznek, hazamegy, és másnap jön a kész megoldással. Én ezt tudom.
Én szeretném, hogyha a klubbá csökkent parlamenti vita valóban a szakmai érveket tükrözné, és a szakmai érvek között nem lenne különbségtétel, hogy ez a kormánypárti képviselõi érv, ezt, majd hazamegyünk, majd megfontoljuk, ez az ellenzék érve, ezt minden megfontolás nélkül lesöpörjük, mert azért tudomásul kellene venni, hogy itt a parlamentben minden pártnak nemcsak érdeke, hanem felelõssége is, hogy ez az ország ebbõl a gazdasági gödörbõl kilábaljon. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)