BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! A költségvetés mindig a legizgalmasabb kérdés a parlamentben. Így van ez az idén is, annak ellenére, hogy ezen a Házon most ez az izgalom nem látszik. Biztos vagyok benne, hogy minden képviselõtársamat - legyen az ellenzéki vagy kormánypárti - mázsás súlyként nyomja a költségvetés kérdése. Engem is, és ez érzõdni fog a beszédemben is.
A pénzügyi kormányzat radikális hiánycsökkentésre szánta el magát, és ez nagyon nehéz helyzetbe hozza a tárcákat, de azt gondolom, hogy nem egyformán nehéz helyzetbe. Én a tárcák közül a népjóléti tárca területére, asztalára tartozó néhány kérdéssel szeretnék foglalkozni.
A népjóléti tárca mondhatnám, jobb helyzetben van, mert 3 és fél milliárddal megemelkedett a tavalyihoz képest a költségvetési kerete. Tehát többletforrás jelentkezik ebben a fejezetben, de ugyanakkor többletfeladatok is jelentkeznek, méghozzá szép számmal jelentkeznek ezek a többletfeladatok. Azt gondolom, általában elmondhatjuk a népjóléti tárcáról, hogy sokszorosan hátrányos helyzetû tárca. Én azt szoktam mondani, hogy kétpupú teve, két terhet cipel, egyrészt viseli az egészségügy terhét, másrészt pedig a szociális szféra terhét.
Érzékeltetni szeretném, hogy ez a többletforrás azokhoz a többletfeladatokhoz képest, amikkel a tárcának szembe kell nézni, bizony nincs arányban. Néhány olyan kérdésre szeretném felhívni a figyelmet, amirõl nem esett szó vagy azt gondolom, hogy nem kellõ hangsúllyal esett szó. Sok mindenre kell a pénz, és ilyenkor azok a csoportok, azok a rétegek, amelyek az érdekeiket kevéssé képesek érvényesíteni, mindig hátrányos helyzetben vannak.
Azt gondolom, hogy ilyen nagyon hátrányos helyzetû csoport a hajléktalanok köre. Hajléktalanellátásra a fejezetben több címen is találunk összegeket. Szerepel ágazati célelõirányzásként 110 millió, szerepel humánszolgáltatásként hajléktalanellátásra 180 millió, szerepel alapítványi támogatásként is 15 millió. Ez együtt a népjóléti tárcában több mint 300 millió.
(11.10)
Ide kell számítani természetesen azt a normatív támogatást is, ami a BM- fejezetben jelenik meg, az is több mint 300 millió. De ha a kettõt összeadom, akkor is csak olyan léptékû forráshoz jutok, amivel azt gondolom, hogy ezt a problémát nem lehet kezelni, illetve ennek a problémának csak a töredékét lehet kezelni. Hadd emlegessek fel budapesti adatokat, hiszen itt koncentráltan jelenik meg ez a probléma. Tudjuk, hogy körülbelül 2500 átmenetiszállás-férõhely van, ehhez képest Budapesten több tízezer - a pontos számot ugyan senki nem tudja, hogy mennyi, de több tízezer - hajléktalan van; a szolid becslések 20-30 ezerre, a merészebb becslések 50-60 ezerre teszik Budapesten a hajléktalanok számát.
Jön a tél, már megjelent a sajtóban, hogy hányan fagytak meg az elsõ hóesés alkalmával; azt gondolom, hogy ez egy olyan kérdés, amire fokozottabban kellene erõket csoportosítani még a nehéz helyzetben is, hiszen alapvetõ emberi értékekrõl van szó.
A másik téma, amit szóba szeretnék hozni - úgy is, mint kevéssé hangsúlyt kapott területet -, ez az egészségfejlesztés kérdése. Ebben a költségvetésben az erre szánt összeg egy picivel meg van emelve, az idei évben 900 milliót használhattunk ezen a területen, a jövõ évi tervezet 1,1 milliárdot irányoz elõ. Ez körülbelül 20 százalékos emelés, tehát azt mondhatnánk, hogy itt próbálja a tárca annak a forrásnak az értékét õrizni, amit eddig használhatott.
Szeretném emlékeztetni képviselõtársaimat arra, hogy itt másfél hónappal ezelõtt volt egy egészségügyi vitanap. Mi, képviselõk szembenéztünk a lakosság egészségi állapotával, szembenéztünk azokkal a drámai népegészségügyi mutatókkal, amelyek azt bizonyítják számunkra, hogy valami egészen hangos segélykiáltásra van szükség, hogy ezeket a folyamatokat befolyásolni lehessen vagy meg lehessen fordítani. Itt, ezen a szeptember 26-ai egészségügyi vitanapon javaslatok és kérések formájában sokan megfogalmazták, hogy a megelõzésre próbáljuk tenni a hangsúlyt, a betegségmegelõzés legyen a tárca nézõpontjából egy kiemelt fontosságú aspektus.
Azt gondolom, hogy az erre szánt pénz ilyen - gyakorlatilag inflációt követõ - növelése semmiképpen nem elég ahhoz a fordulathoz, amit elõ kellene idézni a prevenciós szemlélet támogatása, a prevenciós szemlélet, gondolkodásmód terjesztése érdekében. Azt gondolom, hogy ha ez az összeg így marad, akkor körülbelül ugyanaz folytatódik a következõ évben is, hogy remény sincs rá, hogyha megfogalmazódnak - mint ahogy tervbe van véve, hogy megfogalmazódnak - azok a prioritások, ahová hangsúlyt kellene helyezni, ahová forrásokat kellene átcsoportosítani, szóval ha ez a keret így marad, akkor remény sincs rá, hogy már a jövõ évben lehessen valamit radikálisan változtatni, valamilyen folyamatot elindítani. Igen, én tudom, hogy kevés az "összesen", ezért a kevésbõl nagyon nehéz igazságosan osztani.
Szeretnék a népjóléti tárca területére tartozó másik nagyobb egységgel, a családtámogatások kérdésével is foglalkozni. Sok ellenzéki képviselõ elmondta már elõttem, hogy az az összeg, ami itt elõ van irányozva, kevés a családi pótlékra, illetve a családi támogatások finanszírozására. 85 milliárdról van szó - ez egy fantasztikusan nagy tétel a költségvetés egészében, illetve a tárca összes pénzéhez viszonyítva is -, és további 31-32 milliárd az, amit egyéb családtámogatási címen: gyesként, gyedként, várandóssági pótlékként vagy anyasági segélyként ki lehet majd jövõre fizetni. Sokan elmondták, hogy ennyibõl nem lehet kijönni. A gond az, hogy erre a csökkentésre olyan körülmények között került sor, hogy még nincs meg az a törvény sem, amivel majd a jövõ héten kezdünk újra foglalkozni, ami a családipótlék-rendszert a jövõre nézve rögzíti.
Több vita már mögöttünk van, súlyos vitát jelentett a Házban márciusban, hogy hozzá szabad-e nyúlni a kialakított családtámogatási rendszerhez vagy nem. Amikor mi, szabaddemokraták márciusban, a stabilizációs program idején beadtuk a derekunkat és megszavaztuk, hogy legyen átalakítva a családi pótlék rendszere, tettük ezt egy olyan kényszerítõ körülmény közepette, amikor abban a tudatban éltünk, hogy világbanki igény, követelés, hogy ezeket a forrásokat próbáljuk meg mérsékelni, lefaragni. Ehhez képest mára világos, hogy tulajdonképpen ilyen kemény világbanki igény, követelés nem áll; mára azt mondhatjuk, hogy a Világbank is inkább támogatná azt, hogy nominális csökkentés helyett egy értékvesztési folyamaton keresztül legyen kezelve ez a téma.
Ha megnézzük, hogy '94-ben mennyit költöttünk családtámogatásra, ha mindent összeadunk, 135,9 milliárd jön ki. Az idei pótköltségvetésben 117,4 milliárd szerepelt, a jövõ évi tervben 116,8 milliárd szerepel, tehát az idei pótköltségvetéshez képest is kisebb az az összeg, amivel számol a pénzügyi tárca. Azt gondolom, a probléma abból fakad, az a súlyos vitakérdés itt ellenzéki és kormánypárti képviselõk között, hogy nem igaz az, hogy az a 20 milliárd, amit ezen a területen a kormányzat megspórolni szándékozik, mind a gazdagok zsebébe kerül. Nem lehet attól a szûk, vékony gazdag rétegtõl Magyarországon 20 milliárdnyi családtámogatást visszavenni, mert egészen biztos, hogy 20 milliárdnyi oda nem folyt.
Következésképpen kétféle lehetõség van. Az egyik lehetõség: úgy megfogalmazni a majdani családipótlék-rendszert, hogy abból a szigorú feltételek mellett igenis rászorulók is kiesnek. Azt gondolom, kormánypárti oldalon is egészen erõs lesz a fellépés az ellen, hogy ilyen játékszabályokat áldjunk meg majd itt, a parlamentben. A másik megoldás, a másik lehetõség, hogy nem fog kijönni a tárca ebbõl a 85 milliárdból, ami családi pótlékra fordítható, következésképpen azt gondolom, hogy pénzügyi szempontból ezzel elõre lehetne számolni, elõre lehetne kalkulálni. Én magam is azért hívom fel rá a figyelmet, hogy utólag ne lehessen azt mondani, hogy nem szóltunk.
A harmadik téma, amivel én is szeretnék még nagyon röviden foglalkozni - mint ahogy tették ezt többen elõttem, Csizmár képviselõtársam és Németh Zsolt is szólt errõl -, az az alapítványok kérdése, illetve a társadalmi szervezetek kérdése.
(11.20)
Van egy összeg a költségvetésben, az az ominózus 400 millió forint, aminek a felosztását egy külön, erre a célra létrehozott, társadalmi szervezetek költségvetési támogatásával foglalkozó bizottságra bízza a parlament. Ez a 400 millió forint van kirakatba állítva, ennek a 400 millió forintnak a felosztása vált ki olyan késhegyre menõ vitákat, harcokat, amiknek tanúi lehettünk ebben az évben is; mert ez a téma minden évben igazán komoly feszültségeket gerjeszt.
Akkor is elmondtuk, szabaddemokrata képviselõk és most, a költségvetés kapcsán e helyrõl is ismételten szeretném elmondani: ezzel a 400 millió forinttal szemben a költségvetésben, a költségvetés különbözõ fejezeteiben, különbözõ tárcáknál lényegesen nagyobb összeg kerül alapítványok esetében nevesítetten, egyébként pedig tárcákra bízva, egyösszegben, szétosztásra úgy, hogy igazán nem vagyunk tisztában a játékszabályokkal. Tulajdonképpen valamilyen adottság számunkra, hogy a költségvetésbe milyen alapítványok kerültek be korábban, milyen alapítványok kapnak támogatást. Azt gondolom, könnyû belátni azt az esélyegyenlõtlenséget, azt az esélykülönbséget, ami ugyanarra a célra szervezõdött alapítványok között abban megmutatkozik, hogy õ nevesítetten be tud kerülni a költségvetésbe és ilyen módon forráshoz jutni, vagy nem szerepel a költségvetésben.
Németh Zsolt az elõbb hosszan sorolta azoknak az alapítványoknak a körét, ahol költségmegtakarításról van szó, illetve ahol a kilátásba helyezett támogatás csökkentésérõl van szó. Én azt gondolom, rettentõ fontos lenne eljutni oda, hogy az ügy legyen a fontos akkor, amikor alapítványi pénzekrõl dönt a parlament. Az ügy legyen a fontosabb, mint pártpolitikai szempontok. Azt gondolom, hogy ezt nagyon nehéz megcsinálni.
Lehet, hogy valami egészen új technikáját kellene kialakítani az alapítványi támogatások osztogatásának. De még egyszer hangsúlyozom, az lenne fontos, hogy ezek a szervezetek, ezek a képzõdmények ne legyenek annyira kitéve az aktuális kormányzat orientációjának, mint amennyire most ki vannak téve. Hiszen itt pártsemleges témákról van szó; legalábbis az esetek többségében. Arról, hogyan lehet koraszülött gyermekeket megmenteni, illetve alapítványoknak, társadalmi szervezeteknek ebbõl az állami feladatból átadni forrásokat is a feladatok megoldásához.
Én szeretném ott befejezni a felszólalásomat - hogy visszautaljak Deutsch Tamás elõbb tett kijelentésére, amikor azt hozta szóba: milyen érdekes, hogy kormánypárti képviselõk itt kritikát fogalmaznak meg -, én nem gondolom, hogy a kormánypárti képviselõ arra lenne kárhoztatva, hogy mondjuk egy költségvetési vita idején csak dicsérheti azt a költségvetést, amit éppen elbírálunk. De hát hozzá kell tennem, magam is nagyon szeretném megérni - és kormánypártiként szeretném megérni -, hogy mondjuk egy következõ költségvetésrõl több jót mondhassak. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)