HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Jómagam a költségvetés közoktatásról szóló részéhez szeretnék néhány gondolatot hozzátenni.
Hadd kezdjem azzal, hogy a '94-ben lefolytatott költségvetési vitával ellentétben számomra ennek a költségvetési törvénytervezetnek a közoktatásról szóló része megnyugtató elmozdulást jelent. Azt gondolom, olyan irányok kerültek elõtérbe ebben a törvénytervezetben a kormány múlt vasárnapi döntésének megfelelõen, amelyek azok az irányok, amit mi hosszú évek óta mondunk, hogy meg kell lépni, amelyek olyan lehetõségeket teremtenek az önkormányzati környezetben, amelyek lehetõvé teszik egy kicsit modernebb, korszerûbb iskolarendszer létrejöttét az elkövetkezõ néhány évben.
Ezt a vitát hallgatva itt, akár Deutsch Tamás, akár Dobos Krisztina hozzászólását is végiggondolva azt gondolom, részben ellenzéki képviselõtársaimnak persze igaza van abban, hogy amikor a kormányzat a költségvetésben nem emeli meg az önkormányzatokhoz jutó pénzeket, és tudomásom szerint egyébként ezzel sem az SZDSZ-frakció nem ért teljes mértékben egyet, sem az MSZP frakciója, ebben talán bizonyos elmozdulásokra még lehetõség lesz a költségvetési vitában, akkor egyrészt kétségtelen tény az, hogy nem hozza túl jó helyzetbe az önkormányzatokat. Sõt talán el is lehetetleníti.
(12.10)
Másrészt azonban azt is látni kell, hogy ez a költségvetés-tervezet nagyvonalúan bánik a közoktatással. Választ ad néhány olyan feszítõ problémára a közoktatás rendszerén belül, amelyekre már hosszú évek óta meg kellett volna adni a válaszokat. Hadd soroljam fel ezeket a problémákat:
Évek óta lehetetlen helyzetben van az óvoda ügye Magyarországon. Miközben három éve változatlanul 27 500 forint az egy gyerekre jutó állami támogatás az óvodák felé az önkormányzatokon keresztül, addig a tényleges költségek 100 ezer forint felett vannak átlagosan ma Magyarországon. Ez elviselhetetlen teher az önkormányzatok számára. Joggal merült fel a kérdés, ha ez így marad, mi lesz az óvodákkal egy olyan idõszakban, amikor - ha valamikor, akkor most biztos - szükség van egy olyan óvodai hálózatra, ami az egyébként nagyon rossz pozícióban lévõ társadalom jó része számára lehetõséget teremt akár arra, hogy gyerekek naponta háromszor egyenek, melegben legyenek, és normális körülmények között, szakértõ óvónõk, óvóbácsik - mert néhol ilyenek is vannak - nevelési körülményei között élhessenek. A magam részérõl döntõ jelentõségûnek és alapvetõen jó irányúnak tartom azt, hogy ez a költségvetés számol ezzel az alapvetõ problémával, és több mint 100 százalékkal megemeli az állami támogatás mértékét az óvodai részre.
Ugyanígy alapvetõ probléma, hosszú évek óta vitatkozunk róla, hogy mi lesz a kistelepülések kis iskoláival. Az SZDSZ-t gyakran vádolták azzal, hogy meg akarjuk szüntetni ezeket a kis iskolákat. Én már sokszor elmondtam - itt is elmondtam már -, hogy szó sincs errõl. Ez a költségvetési tervezet erre a problémára elõször választ ad akkor, amikor azt mondja, hogy a kistelepülésen egy gyerek tényleges iskoláztatása önmagában drágább, azért, mert a kis iskola egy drágább üzem, hiszen 40-50 diák számára fenntartani egy intézményt az szükségképpen, a legjobb gazdálkodást feltételezve is többe kerül, mint 2-300 vagy 5-600 fõs iskolákat feltételezve. Tehát amikor azt mondja ez a költségvetés, hogy a 3000 fõnél kisebb településeken jelentõs mértékben magasabb normatívákat kell megállapítani, akkor, ha nem is oldja meg ezt a problémát, de mégiscsak abba az irányba mozdul el, hogy a költségvetés számára igenis megoldandó feladat az, hogy ezek a kis iskolák ne szûnjenek meg, ne számolódjanak fel. Tehát a költségvetési tervezet ezzel a problémával is szembenéz. Még egyszer mondom, ez persze nem azt jelenti, hogy tejjel-mézzel folyó Kánaán lenne az elkövetkezendõ idõszakban egy kis falu iskolájában. Csak arról van szó, hogy ha a parlament elfogadja ezt a költségvetést, akkor tudomásul vesz egy létezõ helyzetet, amirõl az elõbb beszéltem, és kicsit jobb pozícióba hozza azokat az iskolafenntartó önkormányzatokat, amelyek joggal ragaszkodnak - sok esetben csak négy- vagy hatéves idõszakra tartó - iskolájukhoz mint a közösség egyik megtartó erejéhez.
A harmadik kérdés, amire választ ad ez a költségvetési tervezet, az a bejárók problémája. Ez látszólag egy szûk körû szakmai probléma, amely azonban sok százezer diákot, szülõt, iskolafenntartó önkormányzatot, önkormányzati képviselõt érint. Ma egy kisebb város gimnáziumába járó gyerekeknek több mint 50-60 százaléka nem a város lakója. Budapesten is iszonyatosan nagy a vonzáskörzet, de így van ez minden város környékén; átlagosan körülbelül 40 százalék azoknak a diákoknak az aránya, akik a középiskolákat egy településen kívülrõl használják.
Ezzel a problémával évek óta ugyanúgy szembetalálkozunk, mint a kistelepülések kis iskoláinak a problémájával, ugyanakkor nincs válasz a problémára. Ez a költségvetés-tervezet a múlt vasárnapi kormánydöntés után szembenéz ezzel a problémával akkor, amikor egy úgynevezett bejárónormatívát épít a rendszerbe, amikor azt mondja, hogy azok a települések, amelyek elszenvedik azt a tényt, hogy a magyar iskolaszerkezet olyan, amilyen - tehát a város és vonzáskörzete létezõ fogalom -, ezt a költségvetésben megjeleníti a kormányzat akkor, amikor ezt a bizonyos, körülbelül 15-20 százalékos bejárónormatívát megjeleníti plusztámogatásként az önkormányzatoknál.
Harmadrészt azt is nagyon jelentõsnek tartom, hogy ez a költségvetés- tervezet szembenéz azzal a problémával, hogy bizony az általános iskola nyolc osztálya nem egységes a költségeket tekintve. Mindannyian tudjuk, akiknek valamilyen közünk van az iskolához - akár szülõként is -, hogy az az elsõ idõszak, amikor a tanító néni bemegy egy 20-25 fõs csoportba, és van még egy napközis tanító is délután, az jóval olcsóbb üzem - ha megint szabad ezt a csúnya szót használnom -, mint a felsõ tagozatnak már szaktanárokat, számítástechnika-szaktantermet, kiscsoportos nyelvi képzést igénylõ folyamatai. A költségvetés akkor, amikor ezzel szembenéz és azt mondja, hogy differenciálni kell az általános iskolai normatívák között, akkor választ ad erre az alapvetõ problémára is.
Egyetlenegy problémára még hadd próbáljak meg a költségvetés számai között kalandozva választ keresni. Már csak azért is, mert november 15-én nagyszabású pedagógustüntetésre készülnek, ha nem is az ország, de a szakma képviselõi - nem a parlamentben lévõ képviselõi, hanem pedagógus munkatársak, kollégák. Jómagam azt gondolom, hogy ez a költségvetés-tervezet lehetõséget biztosít azzal a körülbelül 10 milliárd forintos tartalékkal, amirõl a vita valószínûleg a jövõ évben is folytatódni fog, hogy hogyan jusson el a pedagógusokig. A törvénytervezetben benne van az a lehetõség, hogy egy differenciált pedagógusbér-rendezésre, jövedelemrendezésre sor kerüljön '96- ban.
Tehát akkor, amikor egy egységes, szakszervezeti szempontból érthetõ és elfogadható, mindenki számára egyformán megjelenõ követelés jelentkezik, mondjuk, 25 vagy 18 százalékos béremelés mellett, akkor én azt gondolom, hogy itt a parlamentben - látva a költségvetés mozgásterét - nagyon nehéz emellett kiállni. Ugyanakkor azt gondolom, igenis tudomásul kell vennie a kormánynak és mindannyiunknak a parlamentben, hogy a pedagógusok jelenlegi jövedelmi helyzete nem alkalmas arra, hogy egy közoktatási modernizációs folyamat értelmiségi bázisát szolgálják, tehát lépni kell. De nem biztos, hogy az az egyetlen útja a lépésnek, hogy mindenki számára egyformán, mondjuk, akár 25 százalékos bérfejlesztést hajtsunk végre. Lehet, hogy ennél sokkal jobb út az - és errõl én meg is vagyok gyõzõdve -, hogy egy differenciált, a tényleges teljesítményeket, az iskola feladatvállalásának mértékét, a lehetõségeket figyelembe vevõ, helyi béralkura, az önkormányzat részvételére építõ bérfejlesztés-politikát hozzunk létre, és nem indulunk el abba az irányba - amely egyébként akár csábító is lehet sokak számára, s ami végeredményben akár a közoktatás újbóli államosítását is jelentheti -, hogy kivesszük a pedagógust mint legfontosabb szereplõt a helyi társadalom közegébõl.
Végezetül összességében úgy gondolom, hogy ez a költségvetés a maga szûk keretei között eleget tesz annak az alapvetõ elvárásnak, amely a kormány és a kormánypárti frakciók részérõl is megfogalmazódott, hogy kiemelten kell kezelni a közoktatás területét; hogy fejlesztendõ, és nem erõforrásokat kivonó területnek kell lennie a közoktatásnak. Ilyen értelemben a költségvetés - meggyõzõdésem szerint - nemcsak alkalmas az általános vitára, nemcsak alkalmas arra, hogy módosításokkal ugyan, de '96-ban biztonságos feltételeket jelentsen a közoktatás számára, hanem jelentõs elõrelépés is 1995-höz vagy akár 1994-hez képest is.
Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)