MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A költségvetési vitában a kormánypártok vezetõ gazdaságpolitikusai hozzászólásukban megerõsítették a kormányzati törekvéseket, részletesen szóltak a makrogazdasági összefüggésekrõl, támogatásukról biztosították a fõbb eszközök alkalmazását, a csúszóárfolyam-politikát, a vámpótlékot, a költségvetési hiány csökkentését.
Világosan rámutattak arra, hogy ezek eredményt hoztak, mert megtört a fizetési mérleg hiányának növekedése, a tavalyi, közel négymilliárd helyett az idén lényegesen hárommilliárd alatt fog maradni a fizetésimérleg-hiány. Kisebb az államháztartás hiánya a GDP-hez viszonyítva, mint korábban volt. Így az kedvezõ exportdinamikával és mérséklõdõ ütemû importtal jár együtt.
Az is világossá vált a vitát figyelemmel kísérõknek, hogy a kormánypártok is növekedést akartak és akarnak, szemben az ezzel kapcsolatos ellenzéki kijelentésekkel és állításokkal. Mert nyilvánvaló, hogy csak bõvülõ termeléssel, szolgáltatással és nagyobb jövedelem mellett van esély arra, hogy oldani lehessen azt a hatalmas feszültséget, amely a magyar gazdaságban és társadalomban felhalmozódott.
Annál is inkább, mert mint erre Tardos Márton képviselõtársunk rámutatott, a jelenlegi válság nemcsak hosszabb, hanem mélyebb is, mint az 1929-'33 közötti nagy gazdasági világválság. S egyedi abban az értelemben is, hogy a központi tervutasításos rendszerrõl a piacgazdaságba való átmenetre nincs példa.
Nincs tehát recept, követhetõ minta. Egyedi megoldásokat kell találni arra, hogy mielõbb a fenntartható növekedési pályára álljon a magyar gazdaság, és az ne kizárólag külsõ forrásokból finanszírozott legyen, növelve ezzel az amúgyis magas államadósságot, külföldi eladósodottságunkat, hanem belsõ forrásokat is mozgósítani kell hozzá.
Sürgõs ez azért is, mert az Európai Unióhoz való csatlakozás lehetõségét nem szabad lenne elszalasztani, mert csak ez biztosíthatja a világgazdaság fõ áramához való csatlakozásunkat és a jóléti állam megteremtését. De sürgõs azért is, mert a társadalom egyre nehezebben viseli a megpróbáltatásokat és félõ, hogy kölcsönös meg nem értés jön létre.
Nehezen érti meg a társadalom azt, hogy a végsõ felhasználáson belül a felhalmozásra, a beruházásra fordított források arányát növelni kell, mert enélkül nincs növekedés. Mi több, még az egyébként rendelkezésre álló külföldi forrásokat sem tudjuk felhasználni.
Amikor tehát a kormány a nehézségekrõl szólt és az elõzõ kormány által vitt gazdaságpolitika tarthatatlanságáról beszélt, akkor szembesíteni akarta az állampolgárokat a helyzettel, és nem katasztrófapolitikát folytatott. Az lett volna katasztrófapolitika, ha nem változtat azon a gazdaságpolitikai vonalvezetésen, amely az elõzõ két évben kialakult. E politika következményei ismertek, akár a külföldi eladósodás növekedése tekintetében, akár az államadósság tekintetében, amelynek kamatterhei most oly nyomasztóan ülnek a költségvetésen. De hát megörökölte mindazt, amit itt most Takács képviselõtársunk is szóba hozott, az alacsony energiaárakat és sok minden mást, amely folyamatában sokkal könnyebben kezelhetõ lett volna.
Amikor az idén várható növekedésrõl beszélünk, ez nem a kormány szándéka ellenére, hanem éppen annak következményeként jött létre, mert a gazdaságstabilizációs csomaggal esélyt teremtett arra, hogy a szerencsére meglehetõs autonómiával rendelkezõ vállalkozások hozzájussanak a hitelekhez és ne szívjon el minden belsõ megtakarítást az államháztartás, vagy ami még ennél is rosszabb, az államháztartás növekvõ hiánya ne vezessen a külföldi eladósodás növekedéséhez. Errõl Békesi László kitûnõen szólt több alkalommal, és világosan megmutatta azt, hogy milyen szoros a korreláció az államháztartás hiányának növekedése és a külföldi eladósodás között.
A költségvetés és a kapcsolódó adótörvények fõ irányát tehát a vezérszónokok és a vezetõ gazdaságpolitikusok megerõsítették, szóltak a makrogazdasági összefüggésekrõl, én ezért néhány részletkérdésrõl fogok a továbbiakban szólni.
Az elkülönített állami alapok mûködésével kapcsolatos anomáliákat, ha máshonnan nem, hát az ÁSZ-jelentésekbõl mindannyian ismerjük. Mûködésükben számtalan párhuzamosság, átfedés jelentkezett, ami lehetõséget teremtett a pénzeszközök szétforgácsolására, pazarlására. A finanszírozott feladatok pénzügyileg összemosódtak és lehetõség volt a szoros elszámolás megkerülésére.
Az 1996-os költségvetés technikai értelemben jól kezeli ezt a kérdést, amikor a megfelelõ fejezetekbe beépíti az alapok többségét, és öt alap elkülönített mûködését teszi lehetõvé. Van ennek azért olyan elõnye, hogy aki figyelmesen tanulmányozta a megmaradó öt alap költségvetését, annak számára az is nyilvánvalóvá vált, hogy azért a dolgok még itt sem mennek teljesen rendben. Így például a Központi Környezetvédelmi Alap és az Útalap bevételi elõirányzata, legalábbis annak legjelentõsebb bevételi tételei, alultervezettek. Utána lehet számolni. Kiadási elõirányzatai pedig részben hiányosak vagy némelyik sora kritika alá vehetõ. De szembesíti ez a dolog a tisztelt Házat azzal is, hogy milyen sokba kerül az állampolgároknak az a döntés, amikor a környezetvédelmi termékdíj beszedésére úgynevezett alapkezelõt hoztunk létre és nem az adóhatóság szedi be a környezetvédelmi termékdíjat.
(15.50)
Nemcsak abban az értelemben kerül sokba, hogy sokkal nehezebben tudja beszedni, hanem abban az értelemben is, ha megnézzük, hogy ez 626 vagy 646 millió forintos elõirányzatot jelent, még akkor is, ha ebben természetesen egy jelentõs rész nyilván a pályázatokkal összefüggõ költségeket takarja. Ezt az alultervezhetõséget a módosító indítványokban korrigálni fogjuk és korrigálni lehet.
Azonban itt szeretném megemlíteni azt is, hogy arra is indítványt fogunk tenni, hogy az útalapot építsük be a fogyasztási adóba. Itt nem arról van szó, mint ami, mondjuk, az egészségügyi vitanapon elhangzott, hogy a fogyasztási adó bizonyos százalékát fordítsuk az egészségügyre, hanem arról, hogy egy külön megállapított díjat, kvázi adót a beszedhetõség érdekében célszerû egy fázisban beszedni, mert ezzel nemcsak ahhoz az eredményhez jutunk el, hogy milliárdokkal növekszik az Útalap bevétele, hanem ahhoz is, hogy ez lényegesen egyszerûbb adóigazgatási és adminisztrációs szempontból.
Legalább ilyen fontos azonban az alapok mûködési mechanizmusa is, amit nem biztos, hogy a költségvetési törvényben kell kezelni, de akkor, amikor a '96- os költségvetésrõl szólunk, meg kell említeni.
Az állam eszközei a piacgazdaságban nyilvánvalóan korlátozottak, és ha lehet, akkor ezt az infrastruktúra fejlesztésére kell korlátozni, azonban azt hiszem, hogy nem lehet mindent a piac mechanizmusaira bízni. Az átmeneti gazdaságok súlyos tapasztalata éppen az, hogy a mindenfajta kormányzati elgondolást nélkülözõ és meglehetõsen szûkös erõforrások koordinálatlan felhasználását jelentõ gazdaságpolitika legalábbis azzal a veszteséggel jár, hogy nem érvényesülhetnek azok a szinergikus hatások, amelyek egy összehangolt gazdaságpolitika, kormányzati politika esetén létrejöhetnének. Ez igaz az alapok mûködésével kapcsolatban is, és úgy gondolom, hogy attól, hogy ezeket elkülönített állami alapoknak nevezzük, mûködhet egy világos, áttekinthetõ és összehangolt kormányzati politika mentén.
Ha már a hiányokról szóltam - mert a kormánypárti képviselõk is észreveszik ezt, nemcsak az ellenzékiek -, akkor hiányzik például a költségvetésbõl az, hogy milyen mûködési mechanizmussal fogja a kormány kezelni, mondjuk, a német hitelbõl energiaracionalizálásra felvett hitelcsomagot, hogyan és milyen ösztönzõ mechanizmusokkal fogja azt biztosítani, hogy az állampolgárok ebbõl, mondjuk, kedvezményes kamat mellett juthassanak hitelhez.
De ugyanígy hiányzik - ha már szóba hozta Takács képviselõtársam - a háztartási tüzelõolaj kezelése, amire szintén be fogjuk nyújtani a módosító indítványt, mert ez a dolog kezelhetõ és nem olyan bonyolult. Szeretném újra elmondani azt, hogy a háztartási tüzelõolaj adókötelessé tétele nem a megszorító intézkedések része. Aki ezt így érti, az vagy a tényt és a tárgyat nem ismeri eléggé, vagy szándékosan félreértelmezi ezt a dolgot. Erre azért kerül sor, mert mindannyian tudjuk, az elmúlt néhány évben szinte kezelhetetlen problémává vált a hto-szõkítés, és addig, amíg nálunk szerencsésebb országok ezt tudják más módon kezelni, úgy tûnik, hogy Magyarországon csak a készpénzes mechanizmusok mûködnek. Ezért tehát ez a konstrukció úgy fog mûködni, hogy az állampolgárok az önkormányzatokon keresztül lényegében a teljes adótartalmat kompenzációként megkapják és megkaphatják azzal a kikötéssel, hogy a korábbi pénzügyminisztériumi, ipari minisztériumi rendeletben foglalt 12 liter/légköbméter normából kell kiindulni. Erre a források megteremthetõk, ez számításokkal világosan alátámasztható, és a költségvetés többlete a hto adókötelessé tételébõl abból származik, hogy az a néhány százmillió szõkített hto, ami eddig oly sok problémát okozott, az most egyértelmû költségvetési többletbevételt jelent, miután adókötelesen lehet csak forgalmazni.
Ha már az imént azt említettem, hogy szerencsésebb országokban sok minden másképp mûködik, akkor hadd említsem meg a vámbiztosítékok kérdését. Annál is inkább, miután az Állami Számvevõszék elnöke, legalábbis a hírek szerint, ma már arról szólt, hogy az Alkotmánybírósághoz fog fordulni ebben a kérdésben. Anélkül, hogy jogi vitába bonyolódnék, akkor hadd ismételjem meg röviden azt, amit a költségvetési bizottságban lefolytatott vita eredményeként Keller képviselõtársunk a múltkor már elmondott a Ház elõtt.
A vámbiztosíték ilyen fajta számbavétele a költségvetésben nem jelent semmifajta problémát. Egy elõrefizetésrõl van szó, éppen ezért, mert 1992-ben nyilvánvalóvá vált, hogy 200 milliárd fölött van a meg nem fizetett vámteher, ezért tehát Magyarországon megint csak egyedi módszerhez kellett folyamodni, mégpedig ahhoz, hogy a vámáru után járó köztartozások együttes összegét elõre le kell tenni. Ezért tehát pusztán arról van szó, hogy szemben egy normális mûködéssel, amikor az áru vámkezelése után valamennyi idõvel kell megfizetni a vámterhet és akkor azt a megfelelõ költségvetési sorra lehet könyvelni, ezt nálunk egy soron elõre számba lehet venni. Ilyen értelemben tehát semmi szín alatt nem jelent halmozódó költségvetési hiányt, semmi szín alatt nem jelent problémát abban az értelemben, hogy ha úgymond a vámok csökkennek és ez kiesik, akkor jelentõs költségvetési hiány fog keletkezni. Nem jelent egyrészt azért, mert a vámok csökkenése ezt részben érinti, másrészt nem, mert ennek egyre nagyobb hányada a fogyasztási adótartalom, és nem jelent problémát azért sem, mert akkor, amikor egy más típusú rendszerre térünk át, akkor kell ezt a kérdést kezelni. Abban az évben nem 33 vagy 44 milliárdot kell betervezni, hanem figyelembe véve a fizetések átfutását, a megfelelõ soron jelentkezõ tizen- vagy huszonmilliárdot. De nem jelent azért sem problémát, mert a költségvetés pénzforgalmi szemléletben készül és azonosan könyveli a vele szemben pénzforgalmi szemléletben könyvelõ vállalkozó is, sõt a kettõs könyvelést vezetõ vállalkozó a pénzforgalmi vagy cash-flow kimutatásában ugyanígy kell hogy könyvelje.
Végezetül még három mondatot a feketegazdaságról. Az egykori kormánypártok ma oly nagy hévvel vetik a mai kormánypártok szemére a feketegazdasággal kapcsolatos problémákat. Szeretném õket emlékeztetni arra, hogy ennek kialakulása, elterjedése és elburjánzása az õ kormányzati idõszakukra esik, s ha egyszer egy feketegazdaság kialakul és létezik, annak megfékezése még rendkívüli erõfeszítések árán is csak hosszú idõ múlva hozza meg az elsõ eredményeit. Ez a kérdés - mint ahogy sokszor szóltunk már ebben a Házban róla - nem elsõsorban rendõri ügy, mert természetesen ennek meg kell hogy legyen a megfelelõ jogi konzekvenciája is, ha valakit ilyenen tetten érnek, hanem a törvényeket és a jogi szabályokat kell úgy megalkotni, hogy ne legyen lehetõség ezeket igazából megkerülni.
Csak emlékeztetni szeretném itt néhány képviselõtársamat arra, hogy a jövedéki törvény módosítása, a vámtörvény elfogadása, a fogyasztási adótörvény és az adózás rendjére vonatkozó törvény most tárgyalt módosítása e tekintetben igen jelentõs és lényeges eredményeket fog hozni, mi több, bizonyos forrásokat teremt arra, hogy a költségvetésben a legsürgetõbb és legfájóbb pontokra némi orvoslást nyújthasson.
Én tehát jó szívvel ajánlom ezt a költségvetést a Háznak elfogadásra. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)