TULOK ANDRÁS (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Utánanéztem az Országgyûlési Tudósítások 1989 elsõ féléves kiadványában és szomorúan állapítottam meg, hogy 1989. május 30-án, a délutáni plenáris ülés alatt 346-an voltak az ülésteremben. Nos, nem azért vagyok szomorú, hogy akkor 346-an voltak, hanem azért, mert most vagyunk kevesen. Arról nincs adat, hogy hányan voltak a következõ napon 14 óra 59 perckor, amikor szót kértem és Szûrös Mátyás szólított hozzászólásra. Hasonló témában beszéltem, mint most fogok.
Akkor még nem tudtam, hogy én leszek az a képviselõ, aki hiányolja a magyar zászlót az ülésterembõl; és lett zászló, mert várpalotai képviselõtársammal karácsonyra kitûzettük. Azt azonban tudtam, hogy változás elõtt áll az ország és azt is tudtam, hogy tragikus, ha az akkori párt- és állami vezetés mellett a nép is a Lajtán túlról várja a segítséget, hitetlen önmaga erejében. Kevés idézetet keretezett be az Országgyûlési Tudósítás, de ezt bekeretezte.
Ma, amikor az 1996-os költségvetést tárgyaljuk, mindenféle minõsítés, jelzõ elhangzott, de az kevésbé, hogy olyan költségvetést tárgyalunk, ahol gazdasági bajainkra saját erõnk az orvosság, nem a Lajtán túli segítség. Más eszköz - demagógia, az érzelmek, a szenvedélyek felelõtlen felszítása, népámítás, ami el akarja hitetni, hogy a mai iszonyúan nehéz gazdasági helyzetbõl nem a saját erõnk, önbecsülésünk a kivezetõ eszköz. Demagóg, aki csak féligazságról beszél, aki csak azt mondja, amit a nép hallani akar.
Szívesen hallana a csökkenõ adóterhekrõl, a növekvõ szociális biztonságról, a felszáradó özvegy- és árvakönnyekrõl. Felelõsen gondolkodók tudják, hogy a dolog nem így mûködik. Aki felemeli szavát a népnyúzó elvonások ellen, az tegye hozzá, hogy kevesebb adóbevételbõl kevesebb jut a tûzoltóknak, a rendõröknek, az ózdiaknak, az özvegyeknek és az árváknak. Aki nem tartja kielégítõnek a szociális ellátás színvonalát, az tegye hozzá, hogy magasabb szintû ellátást növekvõ költségvetési bevételbõl lehet teljesíteni, a kettõ csak együtt igaz.
Egy Széchenyi-idézet jut az eszembe, amely elhangzott a tisztelt Házban '89-ben: "Minden, ami megtámadtatik, rúg, harap, csíp, bármilyen gyenge is az." - ezt Széchenyi mondta. El kell mondani újra és újra, meg kell támadni az intézményrendszert, a nem anyagi ágakat, az elosztórendszert, hogy az anyagi ágak javára további forrást lehessen biztosítani.
(18.00)
Azzal számolni kell, hogy rúg, harap, csíp, akit megtámadtak.
1989-ben is az intézményrendszer volt a bajom, és most is az. Hadd terheljem önöket néhány számmal, amely tendenciákat jelez. Az elmúlt 8 év alatt mi volt fontosabb? A gazdaság rendbetétele vagy az intézményrendszer további bõvítése? 1987-ben a központi költségvetési szervek, a kormány, a minisztériumok és az elkülönített pénzalapok támogatására együttesen 541 milliárd forint volt. Ugyanez 1994-ben már 1717 milliárd, miközben a gazdálkodó szervek támogatása 131 milliárd forintról 44 és fél milliárd forintra, a fogyasztói árkiegészítés pedig 94 milliárdról 27 milliárd forintra csökkent. A számokból az állapítható meg, hogy a költségvetés forrásait felemésztette az egyre terebélyesedõ intézményrendszer, felélve a gazdaság, az anyagi ágak lehetõségeit, miközben 20 százalékkal csökkent a nemzeti össztermék.
Az 1996-os költségvetés sok tekintetben a korábbiakhoz képest irányváltást jelez. Az infláció ellenére megállt az intézményrendszer költségvetési támogatásának növekedése és közel áll az 1994-es színvonalhoz. Megállt a gazdálkodó szervek támogatásának csökkenése, sõt valamelyest meghaladja az 1994. évi színvonalat. Bátorítom a kormány az irányú szándékát, hogy figyelmen kívül hagyja Parkinson neves angol történész törvényét: az íróasztal íróasztalt szül elméletet. A kormány racionális, gazdasági törvényeken nyugvó költségvetést próbált benyújtani. Csak üdvözölni tudom a közigazgatás és közfogyasztás jelentõs mértékû megfaragását.
Górcsõ alá vettem a költségvetés befizetéseit 1987-ig visszamenõen. A vállalati befizetések 365 milliárd forintról 335 milliárd forintra csökkennek 1996-ban, ugyanakkor a lakossági befizetések 76 milliárd forintról 409 milliárd forintra, a forgalmi adó és fogyasztási adók 182 milliárd forintról 734 milliárd forintra nõnek. A számokból megállapítható, hogy a rendszerváltozás és gazdasági átalakulás terheit a lakosság viselte el és viseli ma is.
Nem jogos a vállalkozó szféra azon aggodalma, hogy az adó- és pénzügypolitika a gazdálkodókat hozza lehetetlen helyzetbe. A számok és tények mást mutatnak, a tények pedig makacs dolgok. Az 1996-os költségvetés tágabb mozgásteret biztosít a vállalkozóknak, tovább növeli a lakossági befizetéseket, tovább csökkenti a közfogyasztást. Azon lehet vitatkozni, hogy tehet-e más, még súlyosabb, az ország jövõjére nagyobb veszéllyel járó intézkedést. Megítélésünk szerint nem, és az idõ azoknak dolgozik, akik a feladatok sorrendiségében a gazdaság rendbetételét tartják elsõdlegesnek és csak utána a fogyasztás növelését, a szociális ellátás színvonalának emelését.
Tisztelt Országgyûlés! Nem lennék õszinte, ha nem vallanám be, hogy én tulajdonképpen mezõgazdász vagyok és 18 évi tisztességes állami mezõgazdasági szolgálat után pályát kényszerültem változtatni. De büszke vagyok arra, hogy a Szegedi Natur Keksz termékeit menedzselhetem. Ezt most azért mondtam el, hogy tudják, ha mezõgazdaságról beszélek, nem vagyok laikus. Ezért engedjék meg hogy néhány általános megjegyzést tegyek.
Az 1996-os költségvetési terv a mezõgazdaság támogatására 70 milliárdot tervez, egy olyan ágazat számára, mely éveken keresztül a költségvetésnek nettó befizetõje volt. Ismereteim szerint rajtunk kívül egyedül Új-Zéland mezõgazdasága képes adottságait ilyen mértékben kihasználni. De a tendenciák ijesztõek. Az agrárfoglalkoztatás jelentõs csökkenése, az új szövetkezetek megváltozott foglalkoztatási magatartása, a munkanélküli-ellátásból kikerülõk növekvõ száma, a mezõgazdasági nagyüzemek megszûnõ szociális, kommunális teherviselése, a bizonytalanság - mindez együttesen hordozza egy agrárszociális lecsúszás veszélyét.
A mezõgazdasági termelés gazdasági súlyán túl politikai kérdés is. Nemcsak gazdasági kategóriaként kell kezelni, ez világjelenség. Gazdaságilag nehezen védhetõ a szubvenciók versenye. Az ok természetesen politikai, a politikusok rá vannak utalva a parasztság voksaira. Így van ez Amerikában is, ahol az agrárállam Iowa 2,8 millió lakosával ugyanannyi szenátort küld a felsõházba, mint a 7,7 millió lakosú, de iparosodott New Jersey. Ha egy kormány nem támogatja tisztességesen a mezõgazdaságot, és a parasztság csalódik, az a kormány és parlament a következõ demokratikus választásokon érzi ennek súlyát a szavazatok arányában. A kor dilemmája, hogy racionálisan gondolkodjon-e a kormány és tartsa-e a jelenlegi alacsony támogatási színvonalat, amellyel így is versenyképes a világpiacon, ahol néhány termék ma is komparatív elõnnyel bír, vagy növeljük a támogatást a leendõ paraszti voksok reményében. Az alacsony támogatás jelzõje az üres istálló, elhagyott porta, szántatlan terület. Van belõle bõven, s ez legyen jelzés a kormányzatnak.
A magyar mezõgazdaság támogatás szempontjából alultáplált. Amíg alultáplált, addig lesznek gyomos parlagok, kaszálatlan, gazos táblaszélek, tengelyig érõ sár a dûlõutakon, kedveszegett és kilátástalan paraszt. Az országkép olyan, mint a mezõgazdaság színvonala, a színvonal pedig most alacsony. Repülõvel közlekedik az, aki nem veszi észre, hogy ebben az ágazatban tõkehiány van, a növekvõ árak sem változtattak jelentõsen a technikai fejlesztést biztosító jövedelemtermelésen. Egyes szakértõk szerint 300 milliárd forintos tõkeinjekció jelentene valamit az ágazat fejlõdésének, s tudom, hogy ez nem megoldható. Marad tehát a növekvõ támogatás lehetõsége. Az 1996-ra tervezett mezõgazdasági támogatás nem ezt vetíti elõre, és találkozunk a világpiacon 30 százalékban támogatott amerikai, 49 százalékban támogatott Európa Közösség-beli termékekkel. Szíves figyelmébe ajánlom a tisztelt kormányzatnak, hogy ezt a társadalmi réteget a következõ választásokon mások is megcélozták.
Nem tervezem módosítani a támogatás sarokszámait, de bejelentem, ha minden politikai erõ legalább annyi energiát fordít a feketegazdaság, a korrupció elleni küzdelemre, mint egymás lejáratására, a lehetséges bevételbõl támogatva az agrárágazatot fel lehet virágoztatni. Köszönöm türelmüket, és a költségvetési törvényt a magam nevében is elfogadásra ajánlom. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)