BURÁNY SÁNDOR (MSZP).: Elnök Asszony! Köszönöm a szót.
Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! Marx Károly egyszer azt mondta, hogy az emberiség története az osztályharcok története. Ha lesz történész, filozófus, aki egyszer elemezni fogja a költségvetések történetét, akkor minden bizonnyal azt fogja megállapítani, hogy a költségvetések története bizony fõosztályharcok története. (Derültség és taps az MSZP padsoraiban.)
Én az államháztartás alrendszerei közül most a társadalombiztosítási alrendszeren szeretném végigvezetni, hogyan is néznek ki ezek a fõosztályharcok.
Kornai János írta le elõször, hogy Magyarországon egy koraszülött jóléti államot hoztunk létre. Az a gyanúm, kedves képviselõtársaim, a rendszerváltás óta is hozunk létre koraszülött rendszereket, és én sok tekintetben koraszülött rendszernek tartom a társadalombiztosítási önkormányzatok rendszerét. Mi lenne ugyanis egy tiszta és életképes, nem koraszülött rendszer? Ennek a rendszernek milyen kritériumai lennének? Nos, én ezeket a kritériumokat abban látom, hogy a döntéshozók rendelkezzenek a forrással, és a döntések után viseljék az ezekbõl következõ felelõsséget.
Ha megvizsgáljuk, hogy ez az államháztartáson belül hogy is néz ki, akkor azt tapasztaljuk, hogy a döntések jelentõs részét a társadalombiztosítási önkormányzatokban hozzák meg, a politikai felelõsséget a közvélemény elõtt elsõsorban a kormány és az Országgyûlés viseli, a forrásokért pedig egy hosszú alkufolyamat zajlik a kormány, a társadalombiztosítási önkormányzatok s az Országgyûlés háromszögében.
(11.10)
Ezt a háromszöget nyugodtan nevezhetjük egy Bermuda-háromszögnek is; nyilván ismerik ezt a helyet a világban, ahol állítólag nyom nélkül, rejtélyes körülmények között hajók, repülõgépek tûnnek el. Nos, ebben az államháztartási Bermuda-háromszögben, e szociálisan roppant érzékeny és kényes területen szívódik fel az államháztartás pénzeinek közel negyede, a jövõ évi költségvetés számai alapján 926 milliárd forint. Ennek a 926 milliárdnak a szociálpolitikai vetületével most nem foglalkoznék - itt a parlamentben kiváló szociálpolitikusok is ülnek, ezt meghagyom az õ vadászterületüknek -, csak néhány közgazdasági aspektust szeretnék ezzel a 926 milliárd forinttal kapcsolatban felvetni.
Ha megnézzük közelebbrõl, hogy hogyan zajlik a tárgyalás itt, az Országgyûlés nyilvánossága elõtt is, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a törvényhozást és a kormányt az államháztartási törvény és a Házszabály szigorú határok közé szorítja, és az ellenzék sokszor - ezt az idei költségvetés tárgyalásánál is megfigyelhetjük - joggal teszi kritika tárgyává, ha ezeket a határidõket a kormány, az elõterjesztõ vagy az Országgyûlés nem tudja tartani. Ugyanakkor a társadalombiztosítási önkormányzatokat ilyen szigorú határidõk nem kötik; jelenleg is dolgoznak a költségvetésükön, azon a költségvetésen, amely egyetlenegy számban - egy mínusz 17 milliárd forintos számban - jelenik meg a '96. évi költségvetésben, miközben az Országgyûlés az általános vitát lassan készül lezárni. Természetesen ennek a várakozásnak a társadalombiztosítás részérõl oka van. Ez az ok nevezetesen az, hogy azokat a forrásokat, amelyekbõl õ a költségvetését el tudja dönteni, nem utolsósorban éppen az Országgyûlés határozza meg a különbözõ járulékok mértékének vagy a betegszabadság ügyének eldöntésével.
Ezért egy teljesen összekuszált rendszer jön létre, amely hasonlít ahhoz, amikor az óriáskígyó vadászni készül, de tévedésbõl saját farkát harapja meg, és szép lassan elkezdi elnyelni önmagát, egyre vastagabb lesz és egyre kisebb átmérõjû gyûrût hozva létre, teljesen megvalósítva a szó szoros értelmében az anyag körforgását, és a biológusok számára komoly munkát adva, hogy az összekuszált táplálékláncot egy kicsit kibogozzák. Ilyen körülmények között próbáljuk ennek a 926 milliárd forintnak a sorsát - ami egy irdatlanul nagy összeg, tisztelt hölgyeim és uraim - eldönteni.
Ismét hadd hivatkozzam Kornai Jánosra. A minap voltam egy elõadásán, ahol azt fejtegette, hogy rengeteg társadalmi felmérést, közvélemény-kutatást olvas, és a jóléti rendszerekkel kapcsolatos felmérések egytõl egyig azt tanúsítják, hogy a társadalomnak igénye van biztonságra, igénye van ingyenes egészségügyi ellátásra, ingyenes oktatásra és persze még lehetne folytatni a sort. Kornai professzor úgy véli, hogy ezek a közvélemény-kutatások egy tekintetben nem pontosak: egyetlen esetben sem tették fel a kérdést, hogy ön, tisztelt állampolgár, mennyi adót hajlandó fizetni azért, hogy az egészségügy, az oktatás ingyenes legyen és a közbiztonság, mondjuk, javuljon azzal, hogy a rendõrségnek több forrást biztosítunk. Ha így tennénk fel a kérdést, elképzelhetõ, hogy más következtetésekre jutnánk.
Nézzük meg közelebbrõl ezeket az adókat! Mennyit fizetünk?
A vállalkozói szféra a költségvetési számokban az alábbi fõbb számokat produkálja: összesen 335 milliárd forintot fizetnek be a tervek szerint a gazdálkodó szervezetek 1996-ban a költségvetésnek. Ezen belül a két messze legnagyobb tétel a 224 milliárdos vám- és importbefizetések tétele, valamint a körülbelül 72 milliárdosra becsülhetõ társasági adó tétele. Ezen a 335 milliárdon kívül a munkáltatók, a munkaadók 480 milliárd forintot fizetnek be társadalombiztosítási járulék címén a társadalombiztosítási alapokba a tervek szerint jövõre. Ez szinte fillérre megegyezik a személyi jövedelemadó tervezett bevételével. Teljesen világos, hogy a vállalkozók számára a legnagyobb terhet, a legnagyobb kiadást ez a 480 milliárdnyi társadalombiztosítási járulék képezi, ami nevében járulék ugyan, de itt egymás között megállapíthatjuk, hogy ez tulajdonképpen egyfajta adó, hiszen semmiképpen nem egy járulékelven mûködõ rendszer mûködését képezi le. Most ehhez a 480 milliárd forinthoz azért még mások is hozzátesznek egy s mást, nem utolsósorban a költségvetési szervek, amelyek az alkalmazottaik után közel 200 milliárd forint társadalombiztosítási járulékkal járulnak hozzá a vállalkozók terheihez, és természetesen nem mehetünk el szó nélkül a lakosság ilyen irányú terhei mellett sem, amelyek a tervek szerint mintegy 170 milliárdosak a jövõ évben.
Ez irdatlanul nagy összeg, kedves képviselõtársaim, és ráadásul egy fontos gazdaságpolitikai dilemmára is rámutat. Nem lehet ugyanis egyszerre követelni a járulékok csökkentését és az ingyenes ellátórendszerek ilyen mértékû fenntartását! Ez egy évek óta folyó alku és vita. Az elemzõk ugyanis egyetértenek abban, hogy irreális, hogy a vállalkozókat a társadalombiztosítási járulékok tekintetében ilyen nagy összeggel megterheljük. Más elemzõk arra mutatnak rá, hogy a feketegazdaságnak éppen ez az egyik oka, nevezetesen, hogy ha a munkáltatók a munkavállalók után kevesebb társadalombiztosítási járulékot fizetnének, akkor eggyel kevesebb okuk lenne ezeket a munkavállalókat feketén alkalmazni, és tisztességgel befizetnék a rájuk esõ járulékot. Igen ám, de mi van a másik oldalon?
A másik oldalon az van, hogy ezek a járulékok még mindig nem elegendõek ezeknek a jóléti rendszereknek a teljes finanszírozásához, így a társadalombiztosítási alapok évrõl évre hiánnyal zárulnak. Tavaly ez a hiány közel 40 milliárd forintra rúgott, úgy, hogy közben a kormány átvállalta a MÁV 15 milliárd forintos tb-hátralékának rendezését. Idén a kiinduló feltételek úgy néztek ki, hogy a társadalombiztosítási alapok nullszaldóval, tehát hiány nélkül zárhatják az 1995. évet. A stabilizációs csomag, pontosabban egyes rendelkezéseinek Alkotmánybíróság általi megszüntetését, megsemmisítését követõen az körvonalazódott, hogy a két-két alap külön-külön 5-5 milliárd, tehát összesen 10 milliárd forintos hiányt produkálhat az 1995. év végére. Ezzel szemben a napi folyamatok azt sejtetik, hogy 1995-ben szintén elérjük a tavalyi hiány mértékét és mintegy 40 milliárdos hiánnyal zárnak a társadalombiztosítási alapok.
Csak utalni szeretnék az összeg nagyságával kapcsolatban arra, hogy a közalkalmazottak béremelésénél - és most nem is veszem hozzá a többi bérkövetelést - persze vita van, hogy milyen összeggel oldható meg, de ha a teljes bérkövetelést nézem, akkor is valószínûleg megoldható ennyi pénzbõl, egy kompromisszum esetében akár 15-16 milliárdból is megúszható lenne. Ehhez képest, miközben tüntetéseken, országgyûlési vitákon keresztül próbálunk a kompromisszumhoz ezen a téren közeledni, az államháztartás egy másik rendszerében - ugyanúgy az adófizetõ állampolgárok pénzébõl - 40 milliárdos hiány keletkezik. A 40 milliárdos hiányt természetesen közpénzekbõl fedezzük, hiszen a társadalombiztosítási alapok "bejárnak", úgymond, a költségvetés forgóalapjába, az onnan hiányzó pénzt a költségvetés forgóalapjából szívják el, így tulajdonképpen a költségvetés forgóalapja az az inkubátor, ami az általam kissé koraszülött rendszernek minõsített társadalombiztosítási alapokat életben tartja.
Tisztelt Képviselõtársaim! Alapjaiban meg kell gondolnunk, hogy ez jól van- e így az államháztartáson belül. De mielõtt erre kitérnék - így a költségvetési általános vita vége felé közeledve -, nem állom meg, hogy ne hivatkozzam Parkinsonra, aki több kiváló elemzést készített könyveiben a bürokratikus és politikai rendszerek mûködésérõl, így szeretném felolvasni önöknek, hogyan vélekedett Parkinson Angliában az egyszeri és átlagos képviselõrõl. Valahogy így:
(11.20)
"A szónoklat vége felé becsúszik egy ülõhelyre, de azért pontosan tudja a kialakult helyzetbõl, hová kell állnia. Ha a szónok az õ térfelén áll, azt kiáltja: halljuk, halljuk. Ha az ellenfél oldalán áll, azt kiáltja: ülj le. Nagyobb szabású vitánál még esetleg arra is jut ideje, hogy megkérdezze a szomszédját, mirõl is van szó tulajdonképpen. De valójában erre nincs szüksége. Annyit bármirõl tud, hogy ne rúgja a labdát saját kapujába. A túlsó oldalon ülõ képviselõknek nincs igazuk, érvelésük színtiszta badarság. Saját csapatának emberei viszont igazi államférfiak, beszédük ritka találkozása a bölcsességnek, ékesszólásnak és mérsékletnek."
Úgy gondolom, hogy Angliával ellentétben ez a dolog nálunk másként van. Itt ugyanis ellenzéki képviselõtársaimnak is vannak jó ötleteik. (Dr. Trombitás Zoltán: Ne!) De! (Hegyi Gyula: Nem sok! - Derültség.) Legalább egyet tudok mondani, s ez az egy itt van ma az Országgyûlés asztalán. Arról szól, hogy az egészségbiztosítási önkormányzat pénzeinek kezelése tárgyában az Országgyûlés hozzon létre egy bizottságot, hiszen az Állami Számvevõszék vizsgálatai alapján egyes esetekben nem beszélhetünk másról, mint a közpénzek elherdálásáról. Nos, tisztelt képviselõtársaim, én ezt az indítványt a magam részérõl kiválónak találom és támogatni fogom. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)