POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Többen szóltak már a közoktatás, a felsõoktatás, illetve a tudomány- finanszírozás kérdéséhez. Így én megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy részben reagálok ezekre a kérdésekre, illetve hogy nem mondom el mindazt a problémát, valamennyi szempontot, amit az elõttem szólók már felvetettek.
A vita menete lesz hozzászólásom elsõ tárgya, illetve utána néhány tartalmi kérdés. A vita menetérõl a költségvetés vitájában nemigen szoktunk beszélni, pedig sajnos ma ez szükségessé vált. Hosszú évek óta kísérjük többen figyelemmel a köztársaság költségvetéseinek alakulását, a költségvetési vitákat. A közoktatás, a felsõoktatás mindig is sok vitát kiváltó, feszültségterhes terület volt; amit jól tudtak a kormány képviselõi is. Jól tudták, hogy illõ és helyes ezeket a feszültségeket részben elõre kezelni, oly módon, hogy megosztják szempontjaikat, kételyeiket, terveiket az e területen dolgozókkal, az e területen érdekelt politikusokkal vagy szakemberekkel.
A mai kormány, a Horn-kormány e kérdésben máshogy járt el; sõt, szerintem példa nélküli az, hogy nemcsak az érdekegyeztetésben részt vevõ felekkel nem osztotta meg céljait, szempontjait, hanem sok esetben a parlamenti képviselõk sem tudják azt. Így jártam én is, nem lévén közvetlen kapcsolatom a kormánytisztviselõkhöz. Mind a mai napig nem tudom, hogy a közoktatás területén - azon a területen, amely egy igen jelentõs összeget használ fel az állampolgárok adópénzeibõl -, a közoktatás területén mit akar a kormány. Egy ellenzéki politikustól nyilván nem várják, hogy dicsérni fogja a kormány szándékait. Az a dolgunk, hogy alaposan megvizsgáljuk, helyénvalóak-e azok a technikák, elképzelések, amiket a kormány javasol. De egy ellenzéki politikusnak egy szempontja biztos hogy lehet a kormánnyal szemben: hogy legyen álláspontja. Ha nincs álláspontja a kormányzatnak, vagy ha egy adott idõben több is van, akkor ez igen megnehezíti a vita menetét. Igen megnehezíti.
Itt van ennek a sokat emlegetett 3/A mellékletnek a sorsa; hosszú hónapokat lehetne erre vesztegetni. De én azt gondolom, jobb a tömörség; botrányos. Botrányos! Ezt nem lehet csinálni! Túl nagy összegrõl van szó, túl sok embert érint, túl kiélezett a vita ahhoz, hogy ezta megoldást bárki megengedje magának. Tegnap, tegnapelõtt kapunk kézhez egy gépelt üzenetet, mely szerint az a hetekig várt 3/A melléklet - aminek változataival, egymástól eltérõ változataival szamizdatban nyilván megismerkedett már sok képviselõ -, ez a 3/A melléklet, úgymond, nem létezik, nem is lesz. Tekintse úgy minden képviselõ, hogy a költségvetésben eddig beterjesztett és eredetileg csak az év elsõ hét hónapjára számított normatívákat tekinti a kormány ennek a két soros üzenetnek az alapján az egész évre kalkulált közoktatási támogatási rendszernek. Ezzel, ugye, két baj van. Az egyik, hogy ehhez körülbelül 5 milliárd forintot mellé kellett volna tenni, hiszen az év elsõ fele és az év második fele között ennyi a különbség.
(A jegyzõi széket dr. Kiss Róbert foglalja el.)
(12.00)
Augusztus 1-jétõl közel 5 milliárd forinttal csökkenti az elénk terjesztett költségvetési tervezet a normatív támogatásokon keresztül eljuttatott összegek tömegét. Ennyivel kevesebbhez jutnak majd hozzá a normatívák rendszerén keresztül '96. augusztus 1-jétõl az óvodák, iskolák, mint amennyit kapnak januártól júliusig.
Nem lehet ezt ilyen egyszerûen elintézni, már csak számszakilag sem. De politikailag sem lehet elintézni, mert azt gondolom, hogy minden képviselõnek, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki, minden polgárnak, aki érdeklõdik az oktatás iránt, és minden ebben dolgozó szakembernek, aki adott esetben holnap idejön tüntetni a parlament elé, joga van hozzá, és helyes is, hogy tudja, mit tervez a kormány, és ne egy késõbb beadandó, a hét során valamelyik képviselõ neve alatt futó módosító javaslat legyen a kormány javaslata. Nem ez a kívánatos eljárásmód. Nem akarok erre sok szót vesztegetni, de igen megnehezíti a vita menetét a kormánynak ez az eljárása.
Nézzük, mi az, ami ezen a területen egyértelmûen dicséretes és pozitív! Dicséretes az, hogy a kormány a közoktatás normatív támogatását jelentõ fejkvótákat, normatív támogatási összegeket megemeli. A baj az, valamennyien tudjuk, hogy oly módon teszi ezt, mint a közmondásban vagy a mesében szereplõ ügyes lány: hoz is valamit, meg nem is, ad is valamit, meg nem is. Hiszen miközben valóban sok esetben igen radikálisan, néhol 140 százalékkal emeli föl, például az óvodai normatívát ez a tervezet, összességében az önkormányzatokhoz eljuttatott összegek az idei 430 milliárdról az elõttünk lévõ tervezet alapján 414,5 milliárdra csökkennek.
Tehát azt gondolom, hogy helytelenül jár el az a kormányképviselõ vagy politikus, aki ennek a mérlegnek csak az egyik oldalát, az egyik serpenyõjében lévõ tényeket hangoztatja, mely szerint mennyivel növekednek ezek a normatív támogatási összegek. Hiszen valamennyien tudjuk, hogy ez az önkormányzatok számára bevételi normatíva, kiadási kötelezettség nélkül, bevételi elõirányzat, és sajnos azt nem látjuk, milyen módon növekednének az önkormányzatok lehetõségei az intézményeik fenntartásában.
Van ennek mégis szerepe, és mégis a pozitívumok között említem ezt meg, hiszen egyfajta lelki vagy pszichés hatása van az önkormányzatok döntéshozóira, hogy ezeket a magas összegeket valóban a közoktatás területén használják föl. Nyilván van az önkormányzatok közötti pénzelosztásban is hatása, mert ily módon a több oktatási intézményt fenntartó önkormányzatok finanszírozási lehetõsége valamennyivel javul, mint azoké, amelyek ilyen intézményeket nem tartanak fönn. De ez a hatás elenyészõ ahhoz képest, amennyit az alapján sejtenénk vagy remélnénk, amit az újságokban vagy a nyilatkozatokban hallunk, hogy lám, lám, mily radikálisan, eddig sosem látott módon kívánja növelni a kormány az oktatási normatívákat. Jobb a teljes igazságot kimondani, mert azt gondolom, hogy az embereket nem lehet becsapni, a forintok, a számok egyértelmûek, és jobb, hogyha ez elõbb kiderül, mint utólag. Propagandaokok miatt nem szabad ilyesfajta illúziókba ringatni az oktatásban részt vevõ szereplõket.
Mi a gond ezzel együtt? Az, hogy nincs ma általunk ismert, a kormánypártok által elfogadott, az érdekegyeztetés menetén végigment, a szakma által is megvitatott új oktatásfinanszírozási elképzelése a kormánynak. Nincs ilyen! És nyilván azért nincs, mert az oktatás területén egy évvel ezelõtt kidolgozott hosszú távú vízió, hosszú távú program elutasíttatott a szakma jelentõs része és az érdekegyeztetésben részt vevõ szereplõk jelentõs része által. És nyilván azért nincsen, mert minden ígérgetés és fogadkozás ellenére a közoktatási törvény átfogó felülvizsgálatát tartalmazó törvénymódosítást nem terjesztette a kormány a parlament elé.
Olvastam a jegyzõkönyvben, amint SZDSZ-es képviselõtársaim azt mondják, hogy ez a javaslat elkészült, csak a kormány által diktált és a parlament feszített menete nem tette lehetõvé ennek a megvitatását. Hozzá kell tegyem: ezzel a javaslattal rajtuk kívül más nem találkozott. Lehet, hogy elkészült, de ezt a szakma, az érdekegyeztetés, vagy ha úgy tetszik, az ellenzéki pártok oktatáspolitikusai nem ismerik, és ilyen értelemben ezt akkor tekintsük egy belsõ munkaanyagnak, ne pedig egy legitim törvénytervezetnek. Nincs ilyen, és a mai gondjaink számát ez szaporítja, ez a helyzet, hogy a kormány ezen a területen bizony igencsak vészes késlekedésben leledzik.
Bretter Zoltán képviselõtársam az elõbb a felsõoktatás finanszírozásáról beszélt és 10 milliárd forintos növekedést állapított meg. Én ezt az összeget így nem találtam a költségvetésben, nem is tudtam volna összehozni; lehet, hogy ott van elrejtve a számok között, de egyet mindenképpen hangsúlyoznunk kell megint csak az egyszerû, a világos beszéd érdekében: ez a 10 milliárd forint nem az, amit hinnénk, nem pusztán növekedés, hanem a pótköltségvetés által ebben az évben 4,1 milliárddal már csökkentett összeggel nekünk is csökkentenünk kell. Ehhez a pótköltségvetés elfogadása utáni állapothoz képest jelent esetleg 10 milliárdos növekedést, de az ez évi teljes finanszírozáshoz képest bizonyosan nem.
Még egy jelentõs gonddal nem számol, noha azok a pozitívumok, amiket itt fölsorolt: az integrációs törekvés, a bajba jutott felsõoktatási intézmények gyors kisegítése, nyilván konzekvenciákkal együtt, létezõ pozitívumai ennek a szabályozásnak, de sajnos ebben az elõttünk fekvõ tervezetben nem látjuk azt a meghatározó reformlépést, amelyrõl valamennyien tudjuk, hogy elkerülhetetlen és szükséges: ez a felsõoktatás normatív jellegû finanszírozásának a bevezetése. Noha ezt vitatjuk, elvileg ennek folynia kéne, de mégsem látjuk ennek a nyomait semmilyen módon az elõttünk lévõ tervezetben - ahogyan az általa említett OTKA-ról, Országos Tudományos Kutatási Alapról folyó viták vagy állítólag megkötött megállapodások nyomát sem tapasztaljuk semmilyen módon. Hosszú viták folytak már az OTKA-ról, a Felsõoktatás-fejlesztési Alapról, a KMÜFA-ról, ezekrõl ebben a Házban, de egy biztos, hogyha született is valamilyen engedmény a tudománypolitikai kollégiumban az OTKA-ra vonatkozóan, ennek írásos következménye, nyoma mind a mai napig nincs. S azt gondolom, hogy a diákok után már a tudós urak sem elégednek meg pusztán a szóbeli kijelentésekkel ezen a területen.
Nincs mirõl vitatkozni, mert az, amit a kormány elénk terjesztett, ma nem létezõ, mert senki sem támogatja. Az ellenzék eleve támadta, és mint kiderült, a kormánypártok sem azonosítják magukat vele, sõt ma már a miniszterelnök úr is elhatárolódik attól. Viszont hogy mi a kormány tényleges akarata ezen a területen, azt még mindig nem látjuk, nincs elõttünk. Nem tudunk kivel vitatkozni. Nem tudunk egy álláspontot alaposan megvitatni, mert ez az álláspont el-elsiklik az ellenzék vitára kész tagjai elõl.
Így kénytelen vagyok, ha úgy tetszik, napilapok alapján tájékozódni, hogy mi is történik majd jövõre. Itt olvasom, hogy a pedagógusok jövõre 25 százalékos béremeléssel számolhatnak - mondja Szabó Zoltán államtitkár úr. Kiváló, kiváló, gratulálok! Hol van ennek a nyoma, a fedezete, a kalkulációja?! És miért most kell ezt megtudnunk, hogy ilyen remek tárgyalási pozícióval kezdi majd a miniszterelnök úr által fölkért Szabó Zoltán a pedagógusokkal folyó érdekegyeztetést? S aztán késõbb kiderül, hogy ennek nincs fedezete! 10 milliárd forintról beszélgetnek, vitatkoznak a kormánypárti urak, amirõl egy szót se tud a parlament hivatalosan, de jure. Nyilatkozatok vannak, hírlapi viták, hírlapi stílus ezen a területen. Ez az, ami elfogadhatatlan, de nem vesztegetek rá több szót, az elején beszéltünk róla.
Azon folyik ma a vita november közepén, a költségvetés általános vitájának lezárása elõtt egy nappal, hogy állítólag a hírlapban megjelenõ 10 milliárd forint mire való: végkielégítésekre vagy bérfejlesztésre? Ezt most kell eldöntenünk, 10 milliárd forint sorsát, ilyen módon! Tessenek komolyan venni mind a területet, mind a parlamentet, mind pedig az érintetteket!
A Szakképzési Alapról mint elkülönített alapról eddig nem volt szó. A Szakképzési Alapot akár joggal is illetheti az a kritika, ami nem érintheti az OTKA-t és az elõbb felsoroltakat, a tudomány-finanszírozásban résztvevõket, hogy a döntési mechanizmusa lassú volt.
(12.10)
Ezt kétségtelenül javítani kell, de ez nem jelentheti azt, hogy feladjuk azt az elvet, ami a Szakképzési Alap mûködésében az egyik legfontosabb elv volt, hogy a szakképzést igyekszünk közelíteni a tényleges munkaerõpiaci kereslethez, a munkaerõpiacnak valamilyen hatása legyen a szakképzés-politika alakítására. Ez pedig csak oly módon valósulhat meg, ha a gazdálkodó szervezetek egyrészt az alapba való befizetéssel, másrészt a szakképzésben részt vevõ intézmények közvetlen támogatásával közvetlenül befolyásolni tudják a magyar szakképzés napi alakulását, s ily módon reményeink szerint a hosszú távú sorsát is.
Az a tervezet, az a politika, amelyik feladja ezt a befolyást, az egy nagyon fontos alapelvet ad fel, tudniillik, hogy a szakképzésnek valamilyen módon közvetlen kapcsolatban kell lennie a munkaerõpiaccal, ismernie kell annak igényeit, elvárásait. Ezt nem lehet feladni semmilyen pénzügyminiszteri centralizáció vagy racionalizáció érdekében.
Szeretném összefoglalni a mondandómat, mert nagyon sokat vesztegettünk erre.
1. A vita menete, a kormánynak e területen mutatott eljárásmódja nem megengedhetõ a kérdés súlyához, a pénz nagyságához mérten.
2. A kormány fejtse ki egyértelmûen az álláspontját és lehetõleg tartson is ki amellett.
3. Nem szabad megtéveszteni a közvéleményt látszat számjátékokkal, a normatívák látszatemelésével és az önkormányzatok teljes finanszírozás- tömegének csökkentésével, ahogyan nem lehet ez eljárásmód a felsõoktatás területén sem.
4. Az elkülönített állami pénzalapoknak, ha úgy tetszik egy kalap alá vonása ebben az eljárásmódban tarthatatlan, külön-külön kell kezelni, megvizsgálni az eddigi gyakorlatot és az alapok célját. Ebben valamennyien egyetértünk, de ennek az eredményét is szeretnénk látni.
5. Olyan helyzetbe manõverezték magukat ma a kormánypártok és a kormány, hogy az oktatás finanszírozását, a pedagógusbérek, az oktatói bérek megoldását tekintve nics jó és elfogadható megoldás ma szerintem, mely minden igényt kielégít. Ennek a felelõsségét mindenképpen vállalni kell. Én azt gondolom, hogy ennek nem az a megoldása, hogy a szakszervezetekkel tárgyal az államtitkár úr. Ennek sokkal magasabb szinten kell folynia. Ma a helyzet egész egyszerûen tarthatatlan, hiszen az általános vita lezárásakor nem tudjuk, milyen finanszírozási módot kíván a kormány e területen végrehajtani.
Befejezem. Köszönöm a figyelmüket. Örültem volna, hogyha ennek a beszédnek az elmondására nincs szükség, és valóban az apróbb részletekrõl, a bejáró normatíváról és a kistelepülések gondjairól tudunk beszélni és nem kell megint az alapkérdéseket felvetni, ahogyan ez itt történt. Köszönöm. (Taps.)