DR. NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselõtársaim! Mindennapos tapasztalat az, hogy a költségvetés szempontjából a sport rendkívül konjunktúraérzékeny. Gazdasági visszaesés idején a cégek reklám- és szponzorálási kereslete csökken, az egyének pedig - jövedelmeik csökkenése esetén - alapszükségleteik kielégítése után fogyasztják el, elégítik ki a sport iránti szükségleteiket.
(13.10)
Ebben az idõszakban, a sporttörvényt megalkotó évben - remélhetõen -, a sportszféra átalakítása kapcsán kulcskérdés az, hogy mikor sikerül a gazdaságban beindítani a növekedést. Ha a közeljövõben várható a növekedés beindulása, akkor a sport rövid távra tervezett piaci átállása is kedvezõ társadalmi környezetben történik; tehát kisebb konfliktusokkal és gyorsabban megy végbe az átalakulás, az átállás. Ha azonban a gazdasági fellendülés nem várható a közeljövõben, akkor az átalakítás ütemét úgy kell megválasztani, hogy a gazdaságilag érzékeny döntések egybeessenek a növekedés megindulásával. Ellenkezõ esetben a versenysport súlyos, katasztrofális károkat szenved majd.
A költségvetés és az adótörvények szabályozó rendszerének kialakításakor érdemes figyelembe venni, hogy a professzionális élsport és a rekreációs szabadidõsport között még nagy a távolság. A sportpiac tehát közgazdaságilag körülírható módon két részpiacra különül el. Ezt a tényt tükröznie kell a sportköltségvetésnek is. A professzionális élsport ugyanis a világ fejlett régióiban - mind szervezetét, mind mûködését illetõen - egyértelmûen üzlet. A szabadidõs részpiacon ezzel szemben még akkor sem beszélhetünk üzletrõl, ha azt alapvetõen a piac koordinálja, mivel ezen a területen sok önkéntes munkával és nonprofit szervezettel találkozhatunk.
A magyar sport szervezetét és irányítási mechanizmusait, finanszírozását a tervgazdaságból örökölte. A sportszervezetek mind a mai napig az elmúlt társadalmi modellben kialakult reflexekkel igyekszenek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ebben a helyzetben a piac meghirdetése, a piacra igyekvés, annak kikényszerítése a megfelelõ átmenet nélkül: a magyar sport összeomlását jelentené. Ebbõl következõen átmeneti idõszakra van szükség, hogy mind a sportvezetõk, mind pedig a sportban érdekelt vállalkozók fel tudjanak készülni a változásokra.
A sportban bekövetkezõ változások, valamint a változásokat segítõ pénzügyi támogatás-szabályozás megtervezésekor érdemes figyelemmel lenni arra, hogy versenysportunk egyes mûhelyei, sportágai világszínvonalú, exportképes termékek elõállítására is képesek. Ezeket tehát nem szabad magukra hagyni, mert az évtizedes gyakorlat, a tudományosan felépített programok tönkremennének. A kormányzati célrendszerbe mindenképpen beilleszthetõ és kivitelezhetõ az, hogy ezeket az olimpiai szintû mûhelyeket, olykor a piac logikájával ellentétesen, a kormányzat finanszírozza, támogassa, nem ritkán egyedi módon. Fontos ugyanakkor az is, hogy nyíltan megfogalmazott elveken alapuljanak a döntések, és az egyedi kivételezést, gondos mérlegelés után, lehetõleg hosszú távban állapítsuk meg, mert ez a racionális megoldás.
Tisztelt Országgyûlés! Kiemelt területként javasoljuk kezelni a költségvetés számára a sportnak azt a szerepét, amit az egészségi állapot megõrzésében és az életminõség javításában játszik. Az egészség és az életminõség ugyanis neuralgikus pontja a magyar társadalomnak. Az ezen a területen kitûzendõ és végrehajtandó feladatok elsõrendûek. Vitatható tehát az a döntés, ami a tanórán kívüli diák, illetve felnõtt szabadidõsport kormányzati támogatását gyakorlatilag megszüntette. Míg az elmúlt években erre a célra 300 millió forintot szavazott meg a parlament, addig jelenleg 6 millió forint szerepel a Népjóléti Minisztérium költségvetésében az említett célra.
Az elmúlt heti vitában Páva Zoltán képviselõtársam pontos számításokkal támasztotta alá azt a meglepõ állítást, hogy a sport jelenleg a költségvetés nettó befizetõje. Az egyesületek köztartozásai ellenére is mintegy kétszeresét fizeti be adó, járulék és egyéb elvonások címén, mint amennyi támogatásban részesül. Ha ez az állítás igaz, akkor - legjobb tudomásom szerint - ez a helyzet az európai országokhoz viszonyítva példátlan. Ennek a példa nélküli állapotnak fõ oka az lehet, hogy a pénzügyi kormányzat a sportot vállalkozásként kezeli, és nem a nonprofit humánszféra részeként, tehát a civil társadalom egyik meghatározó és társadalmilag nélkülözhetetlen elemeként.
Félõ, hogy ez a gondolkodási irány a sportot ellehetetleníti, aminek következtében évtizedes felhalmozódott értékek mehetnek veszendõbe. A sport kétségtelenül üzlet lehet; kérdés azonban, hogy kinek az üzlete. Tény, hogy a gazdagabb országokban sem a sportszervezet, a klub az üzleti haszonélvezõ. Akik profitálnak a sportból, azok a sport környezetét, hátterét jelentõ igazi vállalkozások: a televízió, a sajtó, a sportszergyártók, a -forgalmazók, a testkultúrával összefüggõ gazdasági társaságok. A sportból szerzett haszon és nyeresége itt csapódik le. A nyereségbõl kevés jut el a sportszervezetekhez - több jut el a költségvetésbe. Nem véletlen, hogy még a leggazdagabb európai profi klubok - az olaszok, a spanyolok, a hollandok, a németek is - jelentõs támogatást kapnak, fõként a szerencsejátékok bevételeibõl. Támogatás nélkül a legnagyobb klubok többsége is veszteséges lenne.
Tisztelt Országgyûlés! Az elmúlt öt-hat évben a sport lényegében elvesztette állami támogatásának kétharmadát, a mûködését segítõ adó- és járulékkedvezményének többségét. A költségvetési törvényjavaslat meg kívánja szüntetni - egyelõre csak így értelmezhetõ a költségvetés - még azt a szerény részesedést is a szerencsejátékból, amit eddig a Nemzeti Sportalap útján kapott. Azt hiszem, ez Európában egyedülálló helyzet lenne, és teljesen ellentétes mind a már hivatkozott országgyûlési határozattal, mind a kormányprogrammal. Jómagam egy olyan sportközalapítványt tartok elképzelhetõnek a totórészesedés növelése révén, amelyik egy tisztességes volumenû forrásra tud támaszkodni.
A költségvetési törvényjavaslat, valamint a költségvetési törvényben szereplõ adótörvény-módosítási javaslatok azt sugallják, hogy az olimpiai részvétel támogatását kivéve - meg kell jegyezni, nagyvonalúan támogatta a költségvetés az olimpiai felkészülést - a kormányzat nem kíván lényegesen változtatni a sport finanszírozásán. Az adótörvények vitájában hangsúlyoztam, hogy a sport finanszírozásának korszerûsítése nem halasztható tovább. Ezt a követelményt támasztja alá a sport pénzügyeinek átfogó vizsgálatáról szóló állami számvevõszéki jelentés és az 1993. évi országgyûlési határozat is.
Az ország gazdasági stabilizációjának szükségességét nem vitatva, számomra ez a költségvetési törvényjavaslat csak akkor válik elfogadhatóvá, ha megszületnek azok a módosítások, amelyek szükségesek a sport életben maradásához, a sportszervezetek mûködõképességének biztosításához. Ezek sorában elengedhetetlennek tartom:
1. a megszüntetésre kerülõ Nemzeti Sportalap jogutódjaként egy olyan közalapítvány azonnali létrehozását, amelynek forrásait döntõ mértékben a szerencsejátékokból származó bevételek biztosítják és amelynek elosztásában a sport társadalmi szervezetei meghatározó szerepet játszanak;
2. a személyi jövedelemadóról szóló törvénytervezet megfelelõ módosítását tartom elengedhetetlennek, amely a sportszervezetek adótartozásainak átütemezését teszi lehetõvé;
3. a sportintézmények saját bevételeit terhelõ 13 százalékos költségvetési befizetési kötelezettség megszüntetését; valamint
4. néhány olyan adótörvénybeli módosítást, amelyek nonprofit elvnek megfelelõ gazdálkodási lehetõséget biztosítanak a sportszervezetnek.
(13.20)
Úgy gondolom, tisztelt Országgyûlés, hogy ezek a lépések csak kezdetei a sportfinanszírozás kívánatos átalakításának. De ezek nélkül a közeljövõben szembe kell néznünk a sport fokozatos gyengülésével, a sportszervezetek jelentõs hányadának megszûnésével.
A felsorolt javaslatok elfogadásához kérem a kormány és képviselõtársaim megértõ támogatását. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)