DR. LUSZTIG PÉTER (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hosszasan gondolkodtam az elõzõ, pulpitusról elhangzott hozzászólás és a kétperces pengeváltások során, hogy nem kellene-e esetleg egy olyan javaslatot benyújtani, hogy titkosszolgálatokra márpedig nincs szükség. Aztán gondolkodtam azon is, hogy esetleg felvételi követelményként a törvényben meghatározottak mentén oda kellene írni, hogy titkosszolgálat hivatásos munkatársa az lehet, aki gúzsba kötve keringõzni tud. Jutott eszembe olyan gondolat is, hogy ha arra a megtisztelõ feladatra kérnének föl, hogy a Magyar Köztársaság titkosszolgálatai részére végezzek bizalmas természetû munkát, elvállalnám-e. Úgy döntöttem, hogy nem, és a nemzetbiztonság szerveket felügyelõ tárca nélküli miniszter urat a felõl is meg tudom nyugtatni, hogy - néhány módosító javaslatot hallgatva - az õ tárcáját sem szívesen venném át, függetlenül annak tartalmától.
Képviselõtársaim, nem titok, a választási kampányban, azt követõen jó néhány helyen elhangzott személyemmel kapcsolatban, hogy korábban a titkosszolgálatoknál dolgoztam.
(11.20)
Rendkívüli módon tisztelem azokat az embereket, akik ezt a munkát végzik, akár irányítóként is. És minden él nélkül mondom, hogy egyszer borzasztó kíváncsi lennék az általam egyébként is igen tisztelt Boross Péter véleményére, akinek, ha nem is tudathasadásos, de meglehetõsen érdekes lehet a lelkiállapota - nem politikusként, hanem magánemberként -, hiszen tárca nélküli miniszterként felügyelte ezeket a szolgálatokat, miniszterelnökként viselte a politikai felelõsséget a teljes kormányzati munkáért, most pedig a nemzetbiztonsági bizottság elnökeként igencsak fontos feladatokat kell ellátnia.
Hölgyeim és Uraim! Talán nem követek el vele titoksértést, hogy '91-ben, amikor saját kérésemre elhagytam a szolgálatot, egy eléggé éles nemzetközi szituációban engem megkerestek a volt kollégáim. Ha hiszi, ha nem, kedves Trombitás Zoltán, kedves Wachsler Tamás, föl sem merült bennem, hogy nem az "én" kormányom van hatalmon. Föl sem merült bennem, és én úgy gondoltam, hogy a Magyar Köztársaság kormánya irányítja ezt az országot, és nekem kötelességem magyar állampolgárként segíteni, ha tudok. És én úgy gondolom - talán nem erre a pulpitusra való és talán indulat is van abban, amit mondok -, hogy - talán valamelyest személyes bátorságot is feltételezve - jó érzéssel vettem tudomásul, hogy tudtam segíteni az akkori kormánynak, a saját hazámnak.
Én az itt elhangzott módosító javaslatok alapján nem szívesen vállalnék sem hivatásos állományban, sem, ha úgy tetszik, ügynöki állományban munkát egy olyan nemzetbiztonsági szolgálatnál, amelyet alapvetõ kérdésekben akarnak megkötni. Én semmiféle rosszindulatot nem tételezek fel az elhangzott hozzászólásoktól. Ismerethiányra bátorkodom gondolni. Arra bátorkodom gondolni, hogy természetesen lehet a nemzetbiztonsági bizottság hatáskörét növelni. Jogtechnikai kérdésnek tartom. Egyetlenegy dolgot nem lehet csinálni: a politikai felelõsséget a kormány oldaláról átpakolni a nemzetbiztonsági bizottságra. Nem lehet egy ellenõrzõ jogosítványokkal felruházott szervet úgy tekinteni, minha a végrehajtó hatalomért is õ felelne. Ezt a felelõsséget meg kell hagyni a miniszternek és a kormánynak. És ha ennek a felelõsségnek nem tesznek eleget, legkésõbb a következõ választáson megvan a lehetõsége annak, hogy ezért felelõsségre legyenek vonva.
Természetesen az összes ilyen egyedi esetrõl, amelyekrõl képviselõtársaim szóltak - akár az MSZP soraiból Sebõk képviselõtársam is, aki katonai parancsnokként az átlagosnál szélesebb rálátással rendelkezett, legalábbis a katonai titkosszolgálatok tevékenységére -, egyedi esetek szintjén lehet hosszasan vitatkozni, hogy és akkor mit lehet csinálni. És lehet elméleti játékot rendezni.
Azt mondom önöknek, hogy a legnehezebb nem ennek a törvénynek az elfogadása, hanem mondjuk a nemzetbiztonsági szolgálatok speciális iskoláján - az iskolán, nem a valóságban - megoldani a Waschler képviselõtársam által említett házõrzõ kutya kivonását, hogy be tudjunk menni és be tudjunk titkos eszközökkel épülni. Az is nagyon nehéz, néha több idõt vesz igénybe, mint itt az általános vitára biztosított idõ.
Lehet technikai kérdésen vitatkozni, és föl lehet tenni a kérdést, hogy képviselõtársaim rendszeresen össze akarják mosni a konkrét, Btk.-ba ütköztethetõ, ha úgy tetszik, elhárító tevékenységet a kormány politikai mozgásterét bõvítõ, megkönnyítõ, információszerzõ tevékenységgel.
Miért akarjuk bírói szintre vinni a politikai felelõsséget? Abban a kérdésben, hogy valaki terrorellenes cselekményre készül, tud a bíró dönteni, el tudja bírálni, és tud dönteni arról, hogy kérem, ez megér egy technikai felderítést. De azt a kérdést, hogy X vagy Y külföldi szervezet Magyarországgal szembeni politikája hogyan alakul, már nehogy bíróval akarjuk eldönteni! Mért kéne az igazságszolgáltatás szintjére levinni a politikai döntéshez szükséges kérdéseket? Két teljesen különbözõ dologról van szó. Véleményem szerint nagyon helyesen foglalkozik vele a törvény-elõkészítõ, hogy ezt igenis, valahol az igazságügy-miniszter szintjén kellene megoldani. Nem lehet akármelyik miniszternek odatenni az engedélyezés kérdését sem. Odategyük a külügyminiszternek, ha mondjuk hiányzik az igazságügy-miniszter? Kompromittáljuk a külügyminisztert, hiszen a titkosszolgálati akciók nem mindig sikerülnek, kedves képviselõtársaim. Van, amikor balul ütnek ki. Ilyenkor valaki elviszi a balhét. Az viszi el a balhét, aki engedélyezett. Vitessük el a külügyminiszterrel? A földmûvelésügyi miniszterrel? A népjólétivel? Akárkinek nem lehet odaadni. De a politikai felelõsség mindenképpen a kormányé, és ezt tudomásul kell venni. A parlamenti játékszabályok szerint négy évig, két évig, egy évig valaki kormányoz, és hagyni kell, hogy ezzel a kormányzati felelõsséggel éljen, miközben a parlament ellenõrzõ szerepe a világ legtermészetesebb módján érvényesül.
Mért vitatkozunk akkor, amikor a törvény - egyébként nem túl jól, nyelvtanilag szerintem kifogásolhatóan, a szerkesztésén is lehet módosítani, de - taxatíve felsorolja, hogy az egyes titkosszolgálatok milyen kérdésekben járhatnak el. Márpedig, ha az adott kérdésben járhat el, akkor tessék annyi mérlegelési lehetõséget engedélyezni a titkosszolgálatnak - még egyszer mondom: a politikai felelõsség megléte mellett -, hogy a nemzetbiztonság érdekeit különösen veszélyeztetõ tevékenységet megítélje.
A 24 óra, 90 nap, 48 óra kérdésérõl megint nem érdemes, képviselõtársaim, belemenni egy részletes vitába, ugyanis nem eldönthetõ. A valóság sokszínûsége alapján nem eldönthetõ, hogy mennyi idõre van hozzá szükség. Tessék, csináljunk egy gondolatkísérletet! Menjünk ki Magyarország területérõl! Az izraeli miniszterelnököt meggyilkolták. Magyar viszonylatban a nemzetbiztonsági szakszolgálatnak nincs intézkedési joga. Ha a nemzetbiztonsági szakszolgálat egy adott telefon lehallgatása során információt kap arról, hogy X vagy Y helységben terrorcselekményre készülnek és erre néhány óra áll rendelkezésre, mit csinálnak, ha önök a nemzetbiztonsági fõigazgató? Igazságügy-minisztert keresnek? Úgy döntenek, hogy ez nem az önök kompetenciája, és szépen futár útján átküldik a mondjuk tíz kilométerre lévõ másik objektumba? Megvárják, míg a miniszter visszaérkezik a kormányülésrõl? Vagy azonnali hatállyal intézkednek? Mondjuk fölemelik a telefont, és átszólnak a rendõrségnek, megkockáztatják ezt a hihetetlen impertimenciát, fölhívják a rendõr-fõkapitányt, és felhívják a figyelmét arra, hogy valami történik? Sokféle dolgot el lehet képzelni, egyetlenegy dolgot nem, hogy a bírót éjszaka fölébresszük. Egyrészt, mert a bírók, mint lelkiismeretes emberek, igen mélyen alszanak, másrészt igen nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen kérdésben a bíró, mondjuk az éjszaka kellõs közepén, egyszál információ, mondjuk egy kétmondatos telefonüzenet alapján dönteni tudjon.
Játékteret kell hagyni a szolgálatoknak a nemzetbiztonsági bizottság ellenõrzõ szerepének érvényesülése mellett, a kormány politikai felelõsségének érvényesülése mellett, vagy különben teljesen fölösleges odaírni a törvény preambulumába, hogy a titkosszolgálatok feladata, hogy a törvényben meghatározott feladatok elvégzésével titkos információgyûjtés eszközrendszerével elõsegítsék a Magyar Köztársaság nemzetbiztonsági érdekeinek érvényesítését. Akkor azt kell mondani, hogy nincsenek ilyen érdekeink, vagy ezeknek az érvényesítéséhez nem kívánunk titkosszolgálati eszközöket és módszereket igénybe venni.
Természetesen az apparátusok túlhatalma, képviselõtársaim, minden esetben fennáll. Nem ismerek - és higyjék el, hogy objektív okoknál fogva meglehetõsen sok titkosszolgálat történetét ismerem - a világon egyetlenegy olyan titkosszolgálatot, amelyik mûködése során valamilyen formában, vagy szándékosan, vagy gondatlanul, mert ilyen is van, alapvetõen nem megrögzött bûnözõk dolgoznak ezeknél a szervezeteknél, ne követett volna el hibát. Ezek néha igen nagy visszhangot keltenek.
A kémkedés és a hírszerzés történetébõl, kedves képviselõtársaim, azért ismerünk annyit, amennyit, mert ezek az ügyek megbuktak. Az igazán jól sikerült ügyeket nem ismerjük. Ezért aztán lehet azon vitatkozni, hogy 50 vagy 70 évig legyenek információk titkosak, de tessenek végiggondolni: ki az, aki olyan körülmények között segít egy titkosszolgálati munkát, hogy lehet már mûködõ titkosszolgálati embereinket megvédeni, ha ezeket a védelmi idõket szubjektív alapon lerövidítjük, és valamiféle mumussal hadakozva úgy döntünk, hogy a törvényesség mindenekelõtt való érvényesítése a nemzetbiztonsági érdeket oly módon ronthatja le, hogy tulajdonképpen nemzetbiztonsági szolgálat mûködésére nincs is szükség?
Én magam is adtam be módosító javaslatokat. Én magam is úgy látom, hogy a törvény jó néhány rendelkezése finomításra szorul. De abban politikai konszenzusnak kellene lenni, hogy mûködõképes titkosszolgálatokat akarunk. S ha ez a politikai konszenzus megvan, akkor nekem mély meggyõzõdésem - a kormány nevében ugyan nem nyilatkozhatom, de kormánypárti képviselõként felelõsséggel állíthatom -, hogy mi olyan titkosszolgálati mûködést szeretnénk látni, ahol igenis, az ellenzéknek, beleértve a nemzetbiztonsági szolgálatokat is, úgy érvényesül az ellenõrzõ szerepe, hogy az nem rontja le a kormány politikai felelõsségét a kormányzásért, az ország dolgainak a viteléért. Ebben a reményben nyújtottam be a módosító javaslataimat.
Még egyszer mondom, mert itt Trombitás Zoltán képviselõtársam - ne haragudjon, nem tudom megállni, képviselõtársam, hogy ne reagáljak rá - azt mondta, hogy minden titkosszolgálat hajlamos szert tenni túlhatalomra. Nekem ab ovo eszembe nem jutott, hogy akár Boross Péter, akár Füzessy Tibor minisztersége alatt a titkosszolgálatokat eleve elrendeltetetten rossz célra használták föl. Én mind a két miniszterrõl feltételeztem, és a következõ kormányokról is feltételezem, hogy az ország javára kívánják azt felhasználni. És ebben én partner vagyok mindegyik kormánynál. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
(11.30)