NIKOLITS ISTVÁN tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Az általános vita lezárását megelõzõen szeretnék néhány gondolatban reflektálni azokra a felvetésekre, észrevételekre, amelyek itt elhangzottak az elmúlt vitanapokon. Elöljáróban annyit szeretnék elmondani, hogy eddig ezt a tevékenységet - amit titkosszolgálati tevékenységnek tekintünk - szinte semmi nem szabályozta ebben az országban. Aki érdeklõdött, utánanézett, az láthatta, hogy az a bizonyos átmenetinek titulált 1990. évi X. törvény másfél lapból áll. Ez a másfél lap éppen arra volt elegendõ, hogy a különleges titkosszolgálati eszközök használatát úgy-ahogy körülírja és megpróbálja szabályozni. Tehát azóta egy igen komoly elvárás az, hogy szülessen egy valamelyest is részletesnek tekinthetõ törvény, amelyik megnyugtatóan próbálja a titkosszolgálati tevékenységet keretek közé foglalni.
Ugyanakkor talán túlzónak ítélhetõ az az elvárás, amely olyan feltételeket támaszt ezzel a törvénnyel szemben, hogy ez minden kívánalomnak, minden igénynek, minden illesztési követelménynek megfeleljen, ami ebben az országban és a nagyon gyorsan változó jogrendben ma tapasztalható. Ezt azért szeretném elõrebocsátani, mert valószínûleg a legjobb szándékaink ellenére sem fogunk tudni megfelelni mindazon felvetéseknek, amelyek általunk is elismerten jogosan vagy esetleg egy kissé túlzó módon hangzottak el az általános vita idõszakában.
Az eddigi tárgyalás során nagyon sok megszívlelendõ észrevétel és javaslat fogalmazódott meg, amelyeket a kormány - mint a javaslat elõkészítése során eddig is - igyekszik kompromisszumként fogadni. Felmerült azonban néhány olyan kérdéskör, ahol az ellenzék és a kormány eltérõ módon közelített a problémához, így maradtak véleménykülönbségek. Az általános vita lezárásaként ezekrõl szeretnék szólni.
Szeretnék mindenekelõtt reflektálni Dávid Ibolya képviselõtársam azon vezérszónoki állítására, mely szerint beszélgettünk ugyan a törvényrõl, de a kormány csak szemezgetett az ellenzék észrevételeibõl.
(12.20)
A többfordulós, szakértõkkel kigészített nemzetbiztonsági bizottsági üléseken megtárgyaltuk a legfontosabb kérdéseket, de végigmentünk a tételes normaszövegen is. Százalékos kimutatást ugyan nem készítettem, de a felvetett kérdések túlnyomó többségében kompromisszumkészséget mutattunk.
A hatpárti tárgyalások értékeléséül szeretném idézni Boross elnök úr által közvetített bizottsági állásfoglalást. "Valóban - szól az idézet - az elmúlt több hónap, de különösen a szeptember hónap, miniszter úr aktív és közvetlen részvételével egy olyan egyeztetési sorozatot jelentett, amelyben sok félreértés, félremagyarázhatóság és sok minden tisztázódott, így a törvényt jó szívvel lehet általános vitára alkalmasnak ajánlani és minõsíteni".
Ezt azért tartottam szükségesnek elmondani, mert valóban ezek alatt a hónapok alatt az volt a törekvésünk, hogy tisztességgel felkészüljünk erre az általános vitára. Noha nem tartottunk úgymond formailag is hatpárti egyeztetést, de tekintsük ezt egy kvázi hatpárti egyeztetésnek, ahol szakértõk jelen voltak, és így az MDF részérõl Dávid Ibolya képviselõtársam is. Ott elhangzott egy olyan metodikai javaslat, hogy minden párt írja le azon észrevételeit, amelyeket nagyon fontosnak tart a törvénnyel kapcsolatban megvitatni, változtatni, egyáltalán erre a beszélgetéssorozatra témaként javasolni. Ezek megszülettek. Nos, el kell mondanom, tisztelt képviselõtársam, hogy sajnos az MDF részérõl született vélemények töredékét tartalmazták mindazon felvetésnek, ami itt az általános vitában elhangzott. Ha szerencséltetett volna bennünket, akkor talán mi is jobban fel tudtunk volna készülni, és már azt tudtuk volna mondani, hogy ezeket az észrevételeket érdemben áttekintve, minõsítve, megpróbáljuk beépíteni a törvénybe. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az észrevételek jelentõs részét én nem tudom elfogadni, vagy nem tudok vele érdemben vitatkozni. Egyet azonban nem tudok elfogadni, Ibolya: nevezetesen azt, hogy ez az elmúlt nem kilenc, hanem hét hónap eredménytelenül múlt el, idõhúzás, halogatás volt. Ezt nem tudom elfogadni. Ha ezt elfogadnám, akkor megdõlne az a háromhetes egyeztetés, és akkor azt kellene mondanom, hogy az volt eredménytelen.
Azt hiszem, hogy lehetõségeinkhez, tehetségünkhöz képest mindannyian megpróbáltuk tisztességesen jobbítani, teljesebbé tenni ezt a törvényt. De erre még mindig meglesz a lehetõségünk, hiszen a benyújtott módosító indítványok tárgyalása és beépítése elõtt vagyunk.
A véleménykülönbségekkel kapcsolatban, amit az elõbb említettem, szeretnék néhányat kiemelni. Az ellenzéki frakció képviseletében felszólaló vezérszónokok néhány tekintetben alkotmányellenesnek ítélték a törvényjavaslatot. Ezek nagyon súlyos vádak, így a témakörrel részletesebben szeretnék foglalkozni.
Az alkotmány 8. §-ának (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban az alapvetõ jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvetõ jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. E megfogalmazásból egyértelmûen az következik, hogy az alapvetõ jogok meghatározott alkotmányos követelmények mellett korlátozhatók. A hazánkban is érvényes több, hasonló kitételt tartalmazó nemzetközi kötelezettségvállalás közül a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányából idézek, miszerint "az alapvetõ jogokat csak a törvényben megállapított olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban a nemzet biztonsága, a közbiztonság és a közrend megóvása érdekében szükségesek." A nemzetbiztonsági érdekbõl elismert alapjog-korlátozást már az Alkotmánybíróság is több döntésében deklarálta, ilyen volt például a személyi számmal kapcsolatos alaphatározat. Természetesen a jogalkalmazásra csak az adott cél eléréséhez feltétlenül szükséges mértékben kerülhet sor, de erre vonatkozó garanciát a törvényjavaslat több helyen is tartalmaz.
Az alkotmány idézett szakaszában a tilalom az alapvetõ jog lényeges tartalmának korlátozására, az alapjog teljes kiürítésére vonatkozik. Megnéztünk néhány alkotmánybírósági döntést, amikor az Alkotmánybíróság ezen rendelkezésre alapozva semmisített meg jogszabályokat. Az egyik ilyen döntés volt a halálbüntetés alkotmányellenességének kimondása, hisz a büntetés az életet és az emberi méltóságot biztosító jogok teljes kiürítését jelentené. A másik határozat a katonák szolgálati szabályzatának azon tilalmát semmisítette meg, mely szerint a katona szolgálati helyén társadalmi szervezetet nem alapíthat, illetõleg a már mûködõ ilyen szervezet alapszervezetéhez nem csatlakozhat. Mint látható, itt is totális volt a tiltás. Az alapjog lényeges tartalmát tehát az olyan állami behatolás korlátozza, amelynek folytán az alapjog védelmi funkcióját már nem tudja kifejteni. A lényeges tartalom ott kezdõdik, ahol a még megengedhetõ korlátozás végzõdik - állapítja meg az egyik alkotmánybírósági határozathoz fûzött párhuzamos indoklás. Mindez a törvényre vonatkoztatva azt jelenti, hogy az lenne az alapjog lényeges tartalmának korlátozása, ha például a nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársai bármely okból, bármely ideig - akár saját elhatározásukból - lehallgathatnák az érintett személy lakását. Természetesen errõl szó sincs, a törvényjavaslat pontosan meghatározza a 90 napos határidõt, a konkrét feladatokat, a külsõ engedélyt és az arányossági klauzulát.
Õszintén szólva kissé értetlenül állok az ellenzék ezzel kapcsolatos reagálását illetõen, hiszen az általam felvázolt logika kellett hogy vezérelje a korábbi kormányt és pártjait, amikor benyújtották és elfogadtatták a rendõrségi törvényt. A rendõrségi törvény szinte betûre azonos módon meghatározott alapjogok korlátozását fogalmazza meg, és köti külsõ, bírói engedélyhez. Ezt Boross elnök úr is meg tudja erõsíteni, hiszen pontosan az õ kérésére igazítottuk a normaszöveget a rendõrségi törvény megoldásához. A különbség tehát csak annyi, hogy az ugyanúgy megfogalmazott jogkorlátozást a törvény egyik esetben a közbiztonság, a másik esetben a nemzetbiztonsági érdekek védelmében tenné lehetõvé. Úgy gondolom, nem helyes, ha az alkotmány értelmezését attól tesszük függõvé, hogy a kormány vagy az ellenzék oldalán ülünk-e a parlamentben.
A másik alkotmányellenes vád arra vonatkozott, hogy lehet-e ebben a törvényben szabályozni a nemzetbiztonsági bizottság parlamenti ellenõrzési jogkörét. Ezzel kapcsolatosan Füzessy Tibor képviselõ úr a következõket mondta: "Az alkotmány 24. § (4) bekezdése szerint az Országgyûlés Házszabályban állapítja meg mûködésének szabályait. Helyes, nem helyes, jó, vagy nem jó ez az intézkedés, de nem vitás, hogy az alkotmány a Házszabályra bízza az Országgyûlés és benne természetesen az Országgyûlés bizottságai mûködésének szabályait is. Semmilyen más törvény, így a nemzetbiztonsági törvény sem vállalkozhat az országgyûlési bizottságok mûködésének szabályozására" - eddig az idézet.
Úgy gondolom, képviselõ úr itt újra szigorúbb mércét alkalmaz, mint annak idején saját kormányában. Az elmúlt ciklusban került elfogadásra - csak példálózó jelleggel - a honvédelmi törvény, az állampolgári jogok országgyûlési biztosáról szóló törvény, és ezek hosszabb-rövidebb szabályt tartalmaznak országgyûlési bizottságok mûködésével kapcsolatban. Például az utóbbi törvény az ombudsman mentelmi jogával kapcsolatos eljárás rögzítése során azt is megmondja, hogy az Országgyûlés elnöke milyen határidõvel mit köteles tenni és mit köteles bejelenteni a parlament plénuma elõtt.
Vagy nézzük az egyes fontos tisztségeket betöltõ személyek ellenõrzésérõl szóló törvényt! Dávid Ibolya képviselõtársunk nehezményezte, hogy a nemzetbiztonsági törvényjavaslat egyharmada a nemzetbiztonsági bizottságra vonatkozó rendelkezést tartalmaz. Az ügynöktörvény mást sem rendez, mint az átvilágítás eljárási és anyagi jogi szabályait, a nemzetbiztonsági bizottság pedig az itt leírtak szerint vizsgálja az átvilágító bírónak jelölt személyeket. Tehát ebben az értelemben az egész törvény a nemzetbiztonsági bizottság eljárását szabályozza.
(12.30)
Természetesen nem azt mondom, hogy a bizottságra vonatkozó szabályok attól alkotmányosak, mert a korábbi kormány is alkotott ilyeneket. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatosan a Házszabályból idézzek két szakaszt.
13. § (2) bekezdés: "amennyiben törvény kivételt nem tesz, az Országgyûlés tisztségeire, illetve bizottságaiba bármelyik képviselõ megválasztható."
A 29. § (1) bekezdése szerint: "az állandó bizottság, az Országgyûlés kezdeményezõ, véleményezõ, törvényben és Házszabályban meghatározott esetben ügydöntõ és a kormányzati munka ellenõrzésében közremûködõ szerve, amely az alkotmányban és más törvényekben, a Házszabályban, továbbá az Országgyûlés egyéb határozataiban meghatározott hatáskörét gyakorolja."
Ezek a rendelkezések, amelyek az Országgyûlés, illetve annak bizottságai mûködését alkotmányban, Házszabályban és törvényekben rendelik szabályozni, többpárti - nevezetesen ötpárti - egyetértés alapján születtek meg. Összességében tehát úgy ítélem meg, hogy az alapvetõ alkotmányossági aggályok nem jogosak.
A harmadik alkotmányos vád azzal kapcsolatosan merült fel, hogy mennyiben lehet ez a törvény kétharmados. A pontosság kedvéért szintén az alkotmány vonatkozó szakaszát idézem. A 40/A § (2) bekezdése szerint "a rendõrségrõl és a nemzetbiztonsági tevékenységgel összefüggõ részletes szabályokról szóló törvény elfogadásához a jelen lévõ országgyûlési képviselõk kétharmadának szavazata szükséges." Meggyõzõdésem, hogy tévúton járunk, ha az alkotmány normaszövegébõl leszûkítõ értelmezéssel csak a "tevékenység" szót emeljük ki. Az alkotmányozó itt garanciális szempontból - bizonyára a jogállam elõtti mûködés negatív tapasztalataira is tekintettel - a lehetõ legszélesebben kívánta megjelölni a minõsített többséget igénylõ szabályokat. Erre utal, hogy a tevékenységgel összefüggõ részletes szabályokat jelöli meg az alkotmány. Szerintem ide sorolandó a szolgálatok parlamenti ellenõrzése is, mint az egyik legfontosabb garanciális eleme a törvénynek, holott a bizottság nem nemzetbiztonsági tevékenységet folytat, hanem ezt hivatott ellenõrizni. Ennek ellenére mégsem kérdõjelezi meg senki a rá vonatkozó szabályok kétharmadosságát.
Ugyanilyen logikai alapon függ össze a tevékenységgel az azt megvalósító szervezetek rendszere. A teljes értékû, minél szélesebb minõsített többségû garanciák kiépítése mellett szól az is, hogy a normaszöveg a "részletes szabályok" kifejezést használja. Az alkotmány e szakaszon kívül csak a rendkívüli állapottal és szükségállapottal kapcsolatosan, valamint a fegyveres erõk feladataival kapcsolatban említi ezt a kifejezést, ott, ahol az alapjog- korlátozás, az alkotmányos rend erõszakos befolyásolása a legsúlyosabb kérdések közé tartozik.
Megnéztem itt is, hogy milyen gyakorlatot folytatott a parlament az elõzõ ciklusban. Az alkotmány a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény elfogadásához ír elõ minõsített többséget, ehhez képest kétharmados arányban fogadták el az állami támogatásról szóló normaszöveget, de a kisebbségek szervezetrendszerére vonatkozó szakaszokat is. Korábbról, '90-bõl is hozhatnék példát: a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény elfogadásához kellett a minõsített többség, de ugyanilyen arányban kerültek elfogadásra törvényben az egyházak nyilvántartásba vételének szabályai is. A rám hagyományozott törvénytervezet a szervezetrendszerre vonatkozóan - a szakszolgálatot kivéve - ugyanazt a normaszöveget tartalmazza, mint a tárgyalás alatt lévõ törvényjavaslat. Arra pedig sehol sincs benne utalás, hogy ezt ki kellene venni a minõsített többség követelménye alól.
Az Alkotmánybíróság is vizsgálta már a minõsített többség igényével kapcsolatos kérdéskört. A bíróság döntésében azokat a minimumkövetelményeket határozta meg, amelyeknek feltétlenül érvényesülniük kell egy minõsített többséget igénylõ alapjog korlátozása tekintetében. A másik oldalról, hogy tudniillik meddig terjedhet a minõsített többség, az Alkotmánybíróság a következõt fejtette ki: "Megoldást jelenthet az Országgyûlés döntése az esetben, ahol már született kétharmados törvény, hisz a törvényhozó ezzel azt is eldöntötte, hogy az adott alapjogra vonatkozó rendelkezések közül melyeket kellett minõsített törvénnyel elfogadni."
Ebbõl az értelmezésbõl az vezethetõ le, hogy a törvényhozónak bizonyos döntési szabadsága, mérlegelési jogköre van a tekintetben, hogy az adott tárgykörben mit kíván minõsített többséggel szabályozni. Úgy ítélem meg tehát, hogy a tevékenységgel összefüggõ részletes szabályok közé a törvényhozó joggal illesztheti be ezeket a garanciális elõírásokat, melyek azt zárják ki, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokat egy akár 50 százalék + 1 szavazattal rendelkezõ kormány más struktúrába szervezze. Meggyõzõdésem, hogy a szolgálatokat nem lehet kormányzati periódusonként, az aktuális koalíció mentén átszervezni. Mindezzel kapcsolatosan tehát azt szeretném világossá tenni, hogy a szervezetrendszer minõsített többségû szabályozása elvi jelentõségû, nem pedig a sokak által túldarabolt struktúrát szeretnénk örök idõkre bebetonozni. Ha most a szervezetrendszert nem minõsített többséggel szabályozzuk, akkor a döntésünk azt jelenti, hogy ez a témakör többé a nagyobb garanciát jelentõ, minõsített szabályozást igénylõ körbe nem vonható be.
Az ellenzéki képviselõkkel maximálisan egyetértek abban, hogy a törvényjavaslatban szereplõ struktúra nem a legideálisabb megoldás, de lassan hat éve mûködik, ezen idõ nagyobb része az MDF-kormány idejére esik. Elvi vitánk ott van, hogy mi nem tartjuk szerencsésnek a szolgálatok kormányzati periódusonkénti átszervezését. Ezért tisztelettel és nyugodt szívvel ajánlom elfogadni azt a megoldást, hogy a törvényt most minél szélesebb, a szervezetrendszert is magába foglaló garanciával együtt fogadjuk el, és 1997- ben, alapos szakmai elõkészítést követõen - mint ahogy errõl a bizottságban már többször szót váltottunk, megegyeztünk, sõt országgyûlési határozati szövegtervezetet is készítettünk - egy többpárti konszenzus alapján egyszerûsítsük a szervezetrendszert.
A törvényjavaslat leginkább közérdeklõdésre számot tartó része a biztonsági ellenõrzéssel és a biztonsági védelemmel kapcsolatos fejezet. Itt is fogalmazódtak meg eltérõ vélemények, így szeretném még egyszer röviden felvázolni az általunk választott szabályozási modell logikáját. Alapvetõ biztonsági érdek, hogy garantálni tudjuk az állami szervezetrendszer külsõ, jogellenes befolyástól mentes mûködését, illetve az illetéktelen személyek elõl megvédjük a minõsített védett információkat. Ehhez kötõdõen a szolgálatok három területen kaptak feladatot. Az egyik feladatkör az ellenséges titkosszolgálati szervezetek tevékenységének feltárása, a terrorszervezetek felderítése és az alkotmányos mûködést jogellenesen befolyásolni igyekvõ, leplezett törekvések elhárítása. Tehát egyik oldalon a szolgálatok tevékenységének tárgya maga a jogellenes befolyásolást célzó szervezet.
A másik feladatkör a biztonsági ellenõrzés. Ennek keretében a szolgálatok az állami mûködés szempontjából legfontosabb titokhordozó, illetve a legfontosabb döntéshozó vagy döntéselõkészítõ személyek tekintetében vizsgálják azokat a kockázati tényezõket, amelyek kihasználásával mûködésük befolyásolhatóvá válhat. E második körben tehát a szolgálatok azokat a potenciális veszélyforrásokat térképezik fel, ahol az állami mûködés - az egyes személyeknél lévõ kockázati tényezõk kihasználása által - sérülhet.
A harmadik terület pedig a védelem. A szolgálatok nem végezhetnek az egész társadalomra kiterjedõ totális elhárítást, az állami mûködés megzavarására irányuló jogellenes tevékenységre utaló jeleket folyamatosan ebben az értelemben csak az államhatalmi szervek csúcsán lévõ személyek környezetében kutatják. Tekintettel arra, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok a végrehajtó hatalom részei, szûrõ-kutató jellegû átvilágítást nem végezhetnek a többi hatalmi ág élén álló személyek vonatkozásában.
(12.40)
Ez indokolja azt, hogy a védelem és az ellenõrzés személyi köre egymástól eltér.
Az értelmezésbeli problémákat általában a 67. § (4) bekezdése okozza, ugyanis ez arról rendelkezik, hogy a védelem alá esõ tisztségeket betöltõ személyek közül hármat kinevezésük elõtt egyszeri biztonsági ellenõrzésnek kell alávetni. Ezek: a nemzetbiztonsági bizottság tagjai, a titkos információgyûjtést engedélyezõ bírók és a miniszterek. E kör elsõsorban a nemzetbiztonsági szolgálatok konkrét ügyei kapcsán a legvédettebb államtitkok birtokába kerülhet. Az igaz, hogy a többi, védelem alá esõ személyek is ismerhetnek fontos államtitkot, de az õ ellenõrzésükre alkotmányos indokok miatt nem kerülhet sor.
A nemzetbiztonsági törvénynek nem lehet tárgya az államhatalmi ágak élén állók egymáshoz való viszonya, ezen személyek megválasztása. Ennek megfelelõen maga az alkotmány részletesen rendezi a köztársasági elnök, a miniszterelnök megválasztását, ebbe a folyamatba külsõ törvény nem nyúlhat bele. A legfõbb közjogi méltóságok alkotmányos pozícióját nem rendezheti ez a törvény.
Ugyanígy akár az alkotmányban vagy külön törvényben rendezett garanciális szabályok határozzák meg az Alkotmánybíróság tagjainak, az Állami Számvevõszék elnökének, a Magyar Nemzeti Bank elnökének választási szabályait. Ha megválasztásuk elõtt biztonsági ellenõrzésüket a tisztelt Ház feltétlenül indokoltnak tartja, akkor ennek szabályait az új alkotmányba beépítve kell majd kialakítani. Akkor válna tehát alkotmányellenessé a törvény, ha burkolt alkotmányozásba kezdene a legfõbb közjogi méltóságok pozíciójának egymáshoz mérésével. Ha ezeket az alapelveket nem sértve valamely módosító indítvány jobbá és következetesebbé teszi az ellenõrzésre és a védelemre vonatkozó szabályokat, azt természetesen örömmel elfogadjuk.
Nem szeretnék részleteiben foglalkozni a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokkal, így csak egy kérdéskörre térek ki. A honvédelmi bizottság szolgálatokkal szembeni feladatköre és a tagok biztonsági ellenõrzése ez a témakör. A törvényjavaslat a parlamenti ellenõrzés tekintetében jelentõsen kiszélesíti a nemzetbiztonsági bizottság jogkörét, ezért ezzel párhuzamosan megteremti a tagjelöltek biztonsági ellenõrzését. A honvédelmi bizottság hatáskörét a javaslat a kialakult gyakorlathoz képest nem bõvíti, de nem is szûkíti. Valamennyi titkosszolgálat mûködésének részletekbe menõ vizsgálatát, az állampolgári jogkorlátozás törvényességi felügyeletét a nemzetbiztonsági bizottság látja el. Hatásköre tehát - az ágazati elv alapján - kiterjed a katonai szolgálatokra is.
A honvédelmi bizottság tevékenysége során megkaphatja a katonai szolgálatok produktumait, illetve általános jelleggel vizsgálhatja az egész honvédelmi szervezet munkáját, így a katonai szolgálatokét is. Ez a munkamegosztás a két bizottság között a továbbiakban is fennmarad. Amennyiben a honvédelmi bizottság úgy ítéli meg, hogy munkájához - a nemzetbiztonsági bizottság feladatkörét nem érintve - olyan államtitkot kap meg, amelyhez elengedhetetlen az elõzetes biztonsági ellenõrzés, ez elõl nem zárkózom el. A lényeg az, hogy a titkosszolgálatok felügyelete során ne legyen a bizottságok között hatáskör- összeütközés, illetve szeretnénk minél szûkebben meghúzni a képviselõket érintõ biztonsági ellenõrzés határait. Ezért egyben a többi bizottságtól önmérsékletet szeretnék kérni: az elõzetes biztonsági ellenõrzés lehetõség szerint ne váljon presztízsszempontú rivalizálássá.
Szeretnék tanúbizonyságot adni arra, hogy minden olyan módosító indítványt elfogadunk, amely nem hátráltatja a törvény mielõbbi elfogadását, amely nem rontja le a közösen kialakított garanciarendszert, és amely nem lehetetleníti el a szolgálatok tevékenységét. Ezért is kérem, hogy ne mélyítsük tovább az érzelmi vagy más mesterséges alapon táplált véleménykülönbségeket. A törvény alapvetõ rendelkezéseiben már legalábbis konszenzusközeli állapot mutatkozott, mondvacsinált formáljogi alapon nem halogathatjuk a törvény elfogadását. Meggyõzõdésem, hogy senkinek sem lehet elég oka arra, hogy személyes indulattól vezérelve vagy rövid távú pártpolitikai érdekekre tekintettel továbbra is fenntartsuk az immár ötéves mulasztásos alkotmányellenességet.
Kérem tehát képviselõtársaimat - és így természetesen saját, illetve koalíciós frakciónk képviselõit is -, hogy az általam kifejtett elveket elfogadva zárjuk le az általános vitát, és ha kell, a részletes vita során módosító indítványokkal pontosítsák a javaslatot, hogy minél szélesebb konszenzus alapján fogadhassuk el a nemzetbiztonságot érintõ egyik legfontosabb törvényt.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)