DR. CSEHÁK JUDIT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Szocialista Pártban szociálpolitikával foglalkozó képviselõkkel együtt megtárgyaltuk ezt a törvénytervezetet, és ez a családias légkör és a vacsoraidõ talán megengedi, hogy egészen õszinte legyek. Legelõször is arra a rezignált megállapításra jutottunk e törvény kapcsán is, hogy nehéz ma kormánypárti képviselõnek lenni.
Kormánypárti felelõsségérzetünkbõl adódóan legelõször is arra a megállapításra jutottunk - néhány tartózkodástól eltekintve -, hogy általános vitára alkalmasnak, támogatandónak fogjuk tartani ezt a törvényjavaslatot. Mint errõl már Kiss József képviselõtársam szólt, legelõször is abból az okból, hogy szükség van ennek a törvénynek a módosítására, el kell fogadni december 31-éig, nagyon sok bizonytalanságot jelentene, ha ez elhúzódna, és mert mi magunk is arra számítunk, hogy az érdekegyeztetéssel folytatott vitákban és a tárcák egymás közti egyeztetésében még tisztázhatók azok a nyitott kérdések, amelyekre ma nem tudtunk választ kapni.
Két kérdésben azonban alapvetõ érdemi módosítás nélkül nem fogjuk tudni támogatni a törvényjavaslatot. Ezért képviselõtársaimmal magam is azt remélem, hogy ezeket a lényeges véleménykülönbségeket sikerül a következõ hetekben egymással tisztázni és elsimítani. Ezek a kifogások semmi esetre sem politikaiak. Ezek kizárólag szakmai kifogások. Éppen ezért remélem, hogy lesz esély az egyetértésre.
Miután azonban kormánypártiak vagyunk és a szakmai kifogásunk komoly, úgy gondolom, kicsit lényegesebb magyarázatra és elfogadható érvelésre van szükség ahhoz, hogy önök ezt megértsék. A társadalombiztosítási törvénynek valamennyiünk igénye szerint hosszú távra tartósnak, kiszámíthatónak kellene lennie. Ma mosolyogva olvassuk azokat a munkákat, amelyek arról számolnak be, hogy akár 1975-ben, de még 1929-ben is milyen hosszú távra tervezték, és biztosításmatematikusok, statisztikusok és demográfusok milyen komoly elõszámításokat végeztek azért, hogy kiszámítható nyugdíjrendszer, kiszámítható társadalombiztosítási jogszabályok garantálják a társadalom széles körû biztonságát.
Azért gondolunk vissza erre mosolyogva, mert a mi rendszerünk olyan, amiben a demográfiai elõszámításoknak és a kiszámíthatóságnak sajnos kevés esélye van, sokkal inkább függ a társadalom, a gazdaság teljesítõképességétõl, a munkavállalók számától, a munkavállalók járulékfizetésének mértékétõl, az ellátandók számától és azoktól a társadalmi kockázatoktól - nyugdíjtól, betegségtõl, megözvegyüléstõl -, amelyek finanszírozására, kiegyenlítésére szolgálnak a társadalombiztosítási ellátások. Tudjuk tehát, hogy itt álmodozásra semmi ok, a hazai társadalombiztosítási törvények bizony évrõl évre módosításra kell hogy kerüljenek. Azonban - éppen azért, mert tudjuk, hogy a társadalmi kényszerek milyen súlyosak - nem tekinthetünk el attól, hacsak nem akarjuk saját magunkat a foltozó varga helyébe képzelni, hogy milyen is ennek a társadalombiztosításnak a fazonja, vagy milyen kellene hogy legyen. Ezért minden év végi sürgetettségünk ellenére is kénytelenek vagyunk abból a szempontból is végigtekinteni a módosító javaslatokat, hogy ezek hova visznek el, milyen irányba fejlesztik vagy milyen irányba változtatják meg a társadalombiztosítási törvényeket.
Engedjék meg képviselõtársaim, hogy a jobb értelmezés kedvéért elmondjam, mi milyen ismérvek alapján módosítottuk vagy tekintettük át a társadalombiztosítási törvény módosítását.
Koncepcionálisnak két kérdéskörben találtuk a módosító javaslatot. Itt szólt már miniszter úr arról, hogy változtatni kívánja a törvényjavaslat az évenkénti nyugdíjemelések rendszerét. Ez a módosítás a koalíciós pártok kormányprogramjában is benne van. Mi ennek a bevezetését üdvözöljük, valóban biztonságot teremt.
A járulékcsökkentés, illetve a járulékelrendezés is egy olyan koncepcionális kérdés, aminek a fontossága, idõszerûsége ellen nehéz volna bármilyen érvet is felsorakoztatni. Az, hogy milyen vitánk van a járulékcsökkentéssel kapcsolatban, erre majd ki fogok térni.
Sajnos azonban a reformnak nevezett, de inkább gazdasági vagy adminisztratív kényszer szülte javaslatok vannak többségben. Mi ilyennek tekintjük a táppénzszabályok módosítására, a co-paymentnek nevezett lakossági vagy betegek általi hozzájárulás bevezetésére, a nyugdíjalap kiszámításánál érvényesülõ degressszív szabályok változtatására, még pontosabban a változatlanságára és a kiegészítõ biztosítások kedvezményének a csökkentésére irányuló javaslatokat. Ezekrõl is fogok majd szólni.
Természetesen igen jelentõs terjedelemben foglalkozik a törvény - errõl szólt miniszter úr is - a járulékbeszedés szabályaival, a végrehajtás, az elévülés, a követelések, tartozások kiegyenlítésének a sorrendjével. Ezekre is szükség van. Tulajdonképpen nagyon fontos volna szólni - de itt erre most nem lesz lehetõség, ha meg akarom õrizni az önök figyelmét - azokról a javaslatokról, amelyek nem kerültek a törvénybe. A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat fontosnak tartotta volna, hogy a társadalombiztosítási ellátások legmagasabb összeghatárát valorizáljuk. Önök tudják azt, hogy az évi 900 ezer forinton felüli havi 75 ezer forintos összeghatár évrõl évre csökkent, és ebben ugyan van koncepció, hogy a kötelezõ biztosítás keretében egyre kisebb összegeket fogadjunk be, és lehetõség szerint tereljük át az e fölötti részeket a kiegészítõ biztosítások közé, azonban a biztosítási összeghatár egy ilyen mértékû elértéktelenítése egyrészt anyagilag hátrányos a nyugdíjbiztosítás számára - hiszen jövõre azzal, hogy nem változtatjuk ezt az összeghatárt, mintegy 6-8 milliárd forint bevételtõl esik el -, másrészt pedig teljesen ellenérdekeltté teszi a munkavállalókat a továbbdolgozásban.
Olyan mértékben csökkennek az induló nyugdíjak a következõ években, amit semmilyen ösztönzés nem kompenzál. Ezért meggyõzõdésem szerint, a mi véleményünk szerint a társadalombiztosítás nemcsak bevételtõl esik el, hanem a korhatáron való nyugdíjba vonulással vagy a korhatár elõtti, sürgetett nyugdíjba vonulással jelentõs kiadásokat vállal fel. Ezt a két dolgot meggyõzõdésünk szerint együtt kellene mérlegelni. Ezért sajnáljuk, hogy ez nem maradt ki. Erre már nem fogunk tudni házszabályszerû módosító javaslatot megfogalmazni, de ezt a kérdéskört vizsgálandónak tartjuk.
Nem hiszem, hogy szó nélkül el lehet menni amellett, hogy nem került be a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat arra vonatkozó javaslata, hogy csökkentsük a tanúvallomással elismerhetõ szolgálati idõk mértékét. Nem hiszem, hogy ma Magyarországon a feketegazdaság ilyen terjedelme mellett el lehetne vállalni egy olyan típusú társadalombiztosítást, amelyik tulajdonképpen a szolgálati idõbõl öt esztendõt tanúvallomással igazoltat. Ehhez semmiféle járulékfizetés nem kapcsolódik, és ezt a társadalombiztosítás kifizeti.
Kérdezem én: miért kéne akkor az embereket bejelenteni, ha tanúvallomással öt évet lehet igazolni járulékfizetés nélkül? Elképesztõnek tartom, hogy ez a módosítás miért nem került be a törvénybe. Természetesen vizsgáltuk a tekintetben is a törvényt, hogy hány szakasza foglalkozik az ellátásokkal és hány a járulékfizetés szabályaival. Érthetõ talán, hogy az ellátásokkal tíz paragrafus foglalkozik, míg lényegesen nagyobb terjedelemben, mintegy 15 passzusban - és valóban, ahogy Kiss József mondta - alkotmányjogászoknak és jogszabály-szerkesztésben csemegézõ szakembereknek való olvasmány a zárórendelkezések fejezete, amely tulajdonképpen kétszer annyi törvényhelyet módosít, mint amennyi magában a törvényjavaslatban szerepel.
E tekintetben is lettek volna bizony - ha mi vagyunk az alkotmányügyi bizottság - komoly aggályaink és felvetéseink. Jelentem azonban az elõterjesztõnek, hogy végigolvastam tegnap a zárórendelkezések valamennyi passzusát, tudom, hogy mirõl szólnak, és természetesen ezekhez is fogunk módosító javaslatokat megfogalmazni.
Örömtelinek tartom, hogy legalább az általam koncepcionálisnak nevezett két dolog szerepel a kormányprogramban. És nagyon fontosnak tartom megemlíteni azt - ez a komoly kifogásunk -, hogy a reformnak nevezett változtatások mindegyike sajnos ellentétes a kormányprogram célkitûzéseivel.
Két olyan tényrõl szeretnék beszélni, ami tulajdonképpen a lényeges kérdések közül megjegyzésekkel, de támogathatónak látszik. Az egyik a nyugdíjemelés szabályainak a változása. Errõl szólt már miniszter úr is, Kiss József is, nem térnék ki rá részletesen.
(18.10)
Számunkra bármelyik változat, mind a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzaté, mind a kormányé támogatható.
A járulékcsökkentés ügye a másik kérdés. Tulajdonképpen való igaz, hogy nemcsak gazdaságpolitikai szempontból szükséges a járulékcsökkentés, hanem annak okán is, hogy az elmúlt évben a társadalombiztosítási ellátások, az egészségügyi ellátások közül kimaradt a fogászati ellátás, a mentõszállítás korlátozódott, a szanatóriumi ellátások terjedelme csökkent, és tulajdonképpen az üzem-egészségügyi szolgálatot sem finanszírozza a társadalombiztosítás. Ha munkáltató lennék, én sem mennék el szó nélkül e tények mellett, és megkérdezném a kormányt, hogy milyen járulékcsökkentéssel kívánja ezt ellentételezni.
Természetesen a kormány nemcsak ezért kívánja csökkenteni mintegy 4 százalékos mértékben a járulékokat, hanem részben a feketegazdaság korlátozása, részben a foglalkoztatás élénkítése, ösztönzése miatt. Azonban én kicsit farizeus megoldásnak tartom részben ezeket a javaslatokat, részben a változtatást, részben pedig az egyéb törvényekben szereplõ munkáltatói terheket. Egy költségvetési intézményben például az történik, ha a kormány javaslatát szavazza meg a parlament, hogy éves átlagban 3,5 százalékkal csökken a társadalombiztosítási járulék szintje. Az önkormányzati intézményeknél a költségvetés megadja nemcsak a csökkentést, hanem a 44 százalékos társadalombiztosítási járulék összegét, ugyanakkor 4,2 százalékot azonnal be kell fizetni munkáltatói járulék címén. Tehát miközben 3,5 százalékkal fizet kevesebbet a társadalombiztosításnak, 4,2 százalékkal emelkedik egy másik kötelezettsége.
De 15 napra nõ a betegszabadság kifizetésének kötelezettsége is, ami újabb terheket jelent, és természetesen a kormánytervezet szerint még a 15 napon túli táppénz egyharmadát is a munkáltatónak kell fizetnie. Én tehát igazában a munkaerõ költségeinek csökkentésérõl nem beszélnék; valójában arról van szó, hogy bizonyos ágazatokban, bizonyos munkahelyeken valóban csökken ez a teher, és vannak olyan ágazatok, intézmények, ahol ez a tehercsökkenés nem fog bekövetkezni.
Én a legnagyobb gondot abban látom, hogy amikor a társadalombiztosítási járulékmérték-csökkentést végiggondolja a kormány, akkor ezzel egyidõben és ezzel egyenrangúan nem gondolkodik arról, hogy ily módon a munkáltatónál maradó pénzt miként lehetne a kiegészítõ nyugdíjbiztosításba és a kiegészítõ egészségbiztosításba becsatlakoztatni. Hiányzik a fogadókészség, ez különösen az egészségbiztosítás területén igaz. Most lenne itt az ideje, amikor járulékcsökkentés van, hogy ezek a szolgáltatások kiépüljenek. Ha most nem épül ki, amikor egyszerre van bérkövetelés a társadalomban és egyszerre a társadalombiztosítási járulékcsökkentés esélye is megvan, akkor a következõ években még kevesebb esélyünk és lehetõségünk lesz ennek a rendszernek a kiépítésére. Azt én nem tartom elfogadható megoldásnak - és a legnagyobb bajom ezzel a szabályozással éppen az -, hogy csökkentjük a társadalombiztosítási járulékot, kevesebb lesz az egészségpénztár bevétele, és ezt a kiesõ pénzt tulajdonképpen úgy akarom ellensúlyozni, hogy csökkentem az egészségügyi szolgáltatásokat, és ezeket a szolgáltatásokat a kórházban, a rendelõben a beteg emberrel akarom megfizettetni. Ez a járulékcsökkentésnek társadalmilag nem elfogadható módja. Hangsúlyozom még egyszer, márcsak azért sem, mert a kiegészítõ biztosítások ma nem állnak széleskörûen rendelkezésre. Ezért magam is azok közé tartozom, akik az alacsonyabb mértékû tb-járulékcsökkentést pártolják, annak ellenére, hogy tisztában vagyok a kérdés fontosságával.
Esett szó róla, de engedjék meg, hogy az elfogadhatatlan ügyek között én is hadd szóljak arról a szabályozási pontról, amely biankó felhatalmazást akar adni a kormánynak arra, hogy a térítésköteles egészségügyi ellátásokat kormányrendeletben szabályozza. Kezemben van természetesen a népjóléti miniszter úrnak a korábbi elõterjeszése is, amely október 11-ei dátumot visel. Akkor még a népjóléti miniszter úr nagyon helyesen azt írja le a kormány- elõterjesztésben vagy annak egy tervezetében, hogy a részleges térítési díj alkalmazhatóságának meghatározása a parlament döntési kompetenciájába tartozik, ezért magának a társadalombiztosításról szóló törvénynek kell tartalmaznia azokat az eseteket, amelyekben a biztosított nem térítésmentesen jogosult az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére. Nagyon fájlalom, bár pontosan tudom és megértem, hogy miért változott meg, miért kellett megváltoznia a tárca álláspontjának, de nem szabad, hogy a törvényhozás helyt adjon ennek a módosításnak, és hogy mi ezt támogassuk.
A koalíciós pártok kormányprogramjában az a célkitûzés szerepel, hogy az egészségbiztosítási törvényben viszonylag rövid idõn belül fogjuk szabályozni, felsorolni azokat az ellátásokat, amelyekre az állampolgárok jogosultak a kötelezõ egészségbiztosítás keretében. Ezt semmilyen kormányrendelet nem helyettesítheti! Tulajdonképpen, ha arról van szó, azt kell szabályoznunk, ami az elõterjesztõ eredeti szándéka, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévõ kórházak térítést kérhessenek a hosszú ápolású részlegeken, akkor jelentem, hogy 1993 óta a jelenleg érvényben lévõ társadalombiztosítási törvényben ez a lehetõség benne van. Ezzel a lehetõséggel ma is élhetnek a kórházak. Tehát ha ezt az inkriminált passzust kihagynánk és semmit nem írunk be a törvénybe, akkor is a kormány eredeti szándéka szerint ezek a kormányrendeletek megjelenhetnek.
Szeretném elmondani, hogy természetesen gondolkodtunk a megoldáson. Nekünk is az a javaslatunk, hogy ezt az alkotmányügyi vitát, a szabályozásnak ezt a kérdéskörét rendezni kell. Erre van megoldás, csak a kormány belátásán múlik, hiszen ez nem anyagi konzekvenciákkal járó dolog, a társadalombiztosítási járulékcsökkentés és a táppénz kérdésében pedig még az Érdekegyeztetõ Tanács pénteki ülése elõtt kellene egy újbóli egyeztetésen az értelmes, használható megoldásokat megtalálni. Ugyanis, mint azt Kiss József képviselõ úr említette, azt nem tartjuk járható útnak, hogy egy csomó olyan munkavállaló esetében, akik nem tartoznak üzemi kifizetõhelyhez - és ezek vannak ma többségben - minden egyes, 15 napot meghaladó táppénzes eset után a társadalombiztosítás maga számítsa ki, hogy hány forinttal tartozik neki a munkáltató, errõl értesítse õt, aztán sürgesse, aztán szedje be külön. Ezzel csak a társadalombiztosítási kintlevõségek nagyságrendje szaporodik, ezzel csak pro forma tudjuk részben betömni azt a költségvetési hiányt, ami a társadalombiztosítási költségvetés és az ország költségvetésében egyelõre még bizony ott van, és aminek a fedezetét valahogyan ezekben a költségvetésekben meg kellene találnunk.
Elnézést kérek a hosszas felszólalásért, köszönöm a figyelmüket. (Taps.)