DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Ennek a törvénynek az alkotmányügyi bizottsági vitája során hangzott el az, hogy új törvényes rendelkezések bevezetésénél fokozott figyelemmel kell lenni arra, hogy ezek az új intézmények mennyiben felelnek meg az alkotmánynak, mennyiben felelnek meg az egyéb jogszabályoknak.
Ebben a törvényjavaslatban ugyanis több olyan új intézmény bevezetésére kerülne sor, amelyek az alkotmányügyi bizottságban ebben a körben komoly vitát váltottak ki. Az elõbb már az egyik ilyen másfél órás vitával járó kérdésrõl tettem említést. A másik ilyen nagy vita tulajdonképpen a becslési eljárással volt kapcsolatos.
Az alkotmányügyi bizottságban senki nem vonta kétségbe a becslés jogosságát. Senki nem vonta kétségbe azt, hogy a már hatályos törvény is lehetõséget biztosít a becslésre, és a rendelkezésre álló APEH-apparátussal a lehetõségek szerint eddig is le lehetett folytatni a mostani tervezet c) pontja szerinti eljárásokat. Tehát a becslés nem egy vadonatúj intézmény. Nem egy olyan intézmény, amit teljes egészében bárki is elutasított volna.
A vita valóban a (3) bekezdés d) pontja körül csúcsosodott ki, és ehhez kapcsolódóan a (7) bekezdéssel kapcsolatosan. A (3) bekezdés d) pontja így hangzik: "Becslés alkalmazható, ha a magánszemély - a kizárólag nem önálló tevékenységbõl származó jövedelemmel rendelkezõk kivételével - bevallott bevétele vagy jövedelme nem éri el a pénzügyminiszter által az adóév utolsó napját megelõzõen az illetékes kamarák véleményének meghallgatásával kialakított, rendeletben közzétett bevételi, illetve jövedelemhatár összegét."
Amint az a), b), c) ponttal nem volt semmi gondja a bizottságnak, a d) pont eléggé problematikus. Ennek az új jogintézménynek a bevezetése meggyõzõdésem szerint részletesebb kifejtést igényelne. Ugyanis, ha ezt a szöveget én figyelmesen elolvasom mint törvényszöveget, akkor ebbõl úgy tûnik, egy nagyon- nagyon széles körû biankó felhatalmazást kap a pénzügyminiszter, mert nem nagyon lehet megállapítani, hogy ezt a bizonyos jövedelemhatárt mi alapján állapítsa meg, minek megfelelõn állapítsa meg. Csak néhány kérdést vetek fel.
Balsai István már az elõbb említette: van-e különbség, hogy valaki ezt fõfoglalkozásban végzi vagy esetleg kiegészítésként foglalkozik még valamiféle adóköteles tevékenységgel? De folytathatnám. Egy ország területén is nagy különbségek lehetnek - ha Balsai Istvánnak az elõbbi ügyvédi példáját folytatom -, például egy Balaton környéki nagy szerzõdéses forgalommal rendelkezõ vidéknek egész más jövedelmi viszonyai vannak, mint például egy viszonylag szegény területen élõ ügyvédnél. De minden foglalkozásnál lehetséges ilyen hasonló területi elosztás. Más egy falusi varrónõ kereseti lehetõsége és más egy fõvárosi, nagy forgalommal rendelkezõé. És még sorolhatnám ezeket a különbségeket.
Nagyon nehéz megmondani azt, hogy területenként lesz-e valami elhatárolás. Nem tudom. Persze területenként is nagy-nagy különbségek lehetnek, egészen eltérõ okokból kifolyólag.
A következõ gond, hogy mit jelent ez a jövedelemhatár. Ezt sem tudom. Ez lehet egy minimum? Lehet. Lehet egy átlag? Lehet. Lehet a kettõ között valami? Az is lehet. Tehát a fogalmi meghatározatlanság, a fogalmi tisztázatlanság ebben a szakaszban a legnagyobb gond. Nem nagyon lehet megmondani, végül is mik lesznek azok a szempontok, amelyek alapján a pénzügyminiszter valamiféle határokat megállapíthat. Hadd ne mondjam: ebbõl a szakaszból még az sem tûnik ki, hogy foglalkozásonként külön kell-e megállapítani ezeket a határokat. Nem tudom. Lehet, hogy valamilyen nagyobb áganként.
Tehát a törvényszöveg önmagában nem ad fogódzót, és egy olyan felhatalmazást ad a pénzügyminiszternek, amelyik szinte adózási, jogszabályi alapokat jelentene. Ezt azért hangsúlyoztam, mert a jogalkotási törvény értelmében, annak a 4. § c) pontja szerint törvényben kell szabályozni különösen az állami pénzügyeket, az adókat és az adó jellegû kötelezettségeket.
Nos, az adózás nagyon kényes kérdés. Az adózás legfontosabb szabályait mindenképpen törvényben kell szabályozni. Ez a meglehetõsen keret jellegû és tisztázatlan fogalmakkal dolgozó d) bekezdés meggyõzõdésem szerint kidolgozatlan, nem ad megfelelõ iránymutatást arra, hogy a pénzügyminiszter tulajdonképpen mit tehet és mit nem tehet. Ha pedig nem ad erre a törvény iránymutatást, akkor egy olyan miniszteri feljogosítást tartalmazna ez a törvény, amelyik gyakorlatilag ebben a körben a jogalkotási törvény értelmében törvényi hatáskörben rögzített jogokat, törvényalkotási jogokat ruházna át a pénzügyminiszterre. Ez aggályos, alkotmányossági problémákat is felvet, és az alkotmányügyi bizottság nem véletlenül foglalt állást Brúszel László és Kristóf István egyik módosító indítványa kapcsán, hogy a teljes elhagyásra irányuló javaslatukat is támogatta az alkotmányügyi bizottság. Ez természetesen nem azt jelentette volna, hogy ne legyen becslés, hanem azt jelentette, hogy ezek az új intézmények kidolgozatlanok, kellõ törvényi garanciát nem tartalmaznak, és éppen ezért még mindig megnyugtatóbb az, hogy a hatályos becslési eljárás maradjon hatályban.
Egy technikai kérdésre szeretném még fölhívni a figyelmet. Nem tûnik ki a költségvetésbõl, hogy ehhez a munkatöbblethez, amelyet ez a meglehetõsen nagyszámú eljárás jelentene, rendelkezik-e az APEH megfelelõ apparátussal, megfelelõ költségvetési fedezettel. Mert ha nem, akkor eleve fölvetõdik az emberben az a gondolat, hogy ez a viszonylag kisebb jövedelmeket érintõ és nagyszámú eljárás nem lesz-e kontraproduktív. Nem azzal fog-e járni, hogy az APEH-nek az az apparátusa, amely a c) pont szerinti becslési eljárásokat le tudná folytatni, esetleg kénytelen lesz a d) pont szerinti kisebb jelentõségû eljárásokkal foglalkozni, egyszerûen azért, mert ezek könnyebben megfoghatóak. Egy hatósági eljárásban ezeket az adóbevételeket esetleg könnyebb utolérni, függetlenül attól, hogy ténylegesen van-e mögöttük jövedelem vagy nincs. Miközben a c) pont szerinti és valóban az adózási szempontból nagyon fontos becslési eljárásokra kevesebb munkakapacitás fog maradni az APEH-en belül, ha erre nem lesz többletlehetõségük.
Tehát megfontolandónak tartjuk - legalábbis tartottuk az alkotmányügyi bizottságban, akik támogattuk Brúszel László és Kristóf István mostani tervezett módosítás elhagyására irányuló indítványát -, hogy kellõen végiggondolt, kellõen kidolgozott-e ez a d) pont. Természetesen az alkotmányügyi bizottságban továbbra is nyitottak maradtunk arra, ha ez a kérdés megnyugtatóan rendezhetõ, akkor az alkotmányügyi bizottság azt tudná támogatni. A jelenlegi helyzetben azonban az volt a többségi vélemény, hogy a nem kellõen kidolgozott új d) pontra és (7) bekezdésre tekintettel támogatta Brúszel Lászlónak és Kristóf Istvánnak a teljes elhagyásra irányuló indítványát is.