Dr. SURJÁN LÁSZLÓ, a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka: Tisztelt Elnök Asszony, tisztelt Ház! Nagyon sok minden elhangzott már ezzel a törvénytervezettel kapcsolatban, és túl sok ismétlésbe nem szeretnék bocsátkozni. A parlament igen tisztelt tagjai különféle bizottságokban készülnek még a holnapi és az azt követõ megpróbáltatásokra, és a mi bizottságunk is tulajdonképpen e napirendi pont lezárása után munkához lát.
Nem tudom, hogy az egyik legfontosabb törvény, a médiatörvény milyen részvétellel fog zajlani, de hát maradjunk egyelõre a számunkra fontos törvénynél, a munkaerõ világánál és a Munkaerõ-piaci Alapnál.
Amikor a Bokros-csomag megszületett és alkotmányossági vizsgálat tárgya lett, az egyik kifogás, amely tulajdonképpen nem volt eléggé megalapozott, az a törvényalkotás jellege volt, nevezetesen az, hogy egy törvényben törvények sorozatát módosította a jogalkotó. Az Alkotmánybíróság ezt nem találta önmagában alkotmányellenesnek, de fölhívta a figyelmet arra, hogy egy ilyen megoldás csak rendkivüli és kivételes lehet, nem pedig törvényhozási rutin. Most megint egy olyan törvénytervezet van a kezünkben, amelynek lehetne az a címe, hogy a Munkaerõ-piaci Alap létrehozásáról szóló törvény. Ehelyett az ezzel kapcsolatos törvények módosításának törvényével állunk szemben, és bizony igen nehéz munka, ha az ember minden részletre oda akar figyelni, és átbogarássza a módosított, részben módosított, változtatott törvényeket.
Nem szerencsés jogalkotási formát választott tehát a kormány. Miniszter asszony az expozéjában egy kicsit szubjektívre vette a dolgot, és valóban, miniszteri mûködésének záróakkordjaként lehet ezt a törvényt tekinteni. Magam részérõl kívántam volna számára egy kellemesebb, több sikert hozó törvényt egy miniszteri pályaszakasz befejezéséül.
A törvénynek vannak bizonyos összecsapott jellegei, ha szabad így mondanom, kicsit ügyetlen vagy pontatlan fogalmazások. Valójában mirõl van szó? Egy agyonegyeztetett törvényrõl, amelyet a végén mégiscsak úgy kellett összerakni, hogy itt legyen, és a december 31-i határidõt ne mulasszuk el. De például a törvény 4. paragrafusában a foglalkoztatási törvény 19. paragrafusát egészíti ki - mondja a megfogalmazás -, ám ha pontosabban nézzük a szöveget, akkor világos, hogy új 19. paragrafus született, és a korengedményes nyugdíjakra vonatkozó rész elmaradt. De maga a szöveg olyan talányos gondolatokat vet fel, ami bizony még fölveti azt, hogy érdemes lett volna egy-egy nyugodt órát rászánni egy-két jogásznak arra, hogy precíz és világos legyen, mit is akar a jogalkotó.
Ennél nagyobb kifogások is tehetõk természetesen. Ez a törvény határozottan centralizál, bár el kell ismernem, hogy ez a centralizációs tendenciája lényegesen puhult az elõkészítés során. De hát azt hiszem, az a feladatunk most, hogy megvitassuk a törvényt, ezért rá kell mutatnom arra, hogy az egyik centralizációs rész nem változott. Régen döntési jogosítványok voltak, most véleményezési jogosítványok vannak, ez eléggé kõkeményen következik az egészbõl. De a Munkaerõ-piaci Tanács felállításánál világossá tette a törvény azt, hogy kik jelölik a tanácsnak a tagjait, ellenben a visszahívási jognál nincs ilyen jellegû megkötés, magyarán a miniszter, ha olyan döntéssel találkozik, elvileg visszahívhatja az illetõt.
Most az a véleményem, hogy ez a kérdés nem lehet személyi bizalom kérdése, tehát nem arról szól a történet, hogy valaki nem bízik abban, hogy a miniszter így vagy úgy fog dönteni, de ha van egy jogosítványa arra, hogy valójában manipulálhatja a tanács összetételét, akkor helytelen, hogy van ilyen jogosultsága, függetlenül attól, hogy a kormánynak adott esetben nincs ilyen szándéka, hiszen az a szándéka, hogy a munka világában egyetértéssel végezze a dolgokat.
Tehát kár, hogy ezek még benne maradtak, de talán módosító indítványokkal változtathatók.
Az ifjúsági munkanélküliség kérdése, amit itt az elõbb kisgazda képviselõtársam is fejtegetett, egy nagyon nehéz és izgalmas kérdés. Ugyanis, ha úgy tekintem a dolgot, hogy itt valóban az érintettek mintegy egyharmada kiesik az ellátásból, akkor valóban mondhatom azt, hogy nahát kérem, ez aztán nagyon-nagyon hibás lépés.
Ha arra gondolok, hogy nem helyes, ha az állam, a szociális ellátórendszer olyan állampolgárokat nevel, akik csak mástól várják a megoldásokat, hanem a törvényeknek olyannak kell lenni, hogy kihozzák az emberekbõl a cselekvõ, saját sorsukért felelõsséget vállaló magatartást, akkor lehet, hogy ennek a rendelkezésnek nagyon pozitív elemei vagy hatásai lesznek. Ezt ma még fölmérni tulajdonképpen nem lehet. Amit nagyon figyelni kell, hogy jól mérte-e fel a kormány: az az egyharmad azért marad ellátatlan, mert meg fogja találni az életben a boldogulását ezen mankó igénybe vétele nélkül is, és akkor ez a törvényi hely jó; de ha ez az egyharmad azért nem fog részesülni ebbõl a szolgáltatásból, mert elvontuk tõle, és ellátatlan marad, akkor ez a törvény rossz, és itt egy kicsit a jóslások kategóriájába is kerülünk. Azt hiszem, hogy ezt el kell kerülni, és oda kell figyelni erre a rétegre, és azt hiszem, van a társadalomban annyi erõ, hogy ez az odafigyelés megtörténjen, és ha helyesnek bizonyult a döntés, akkor fölöslegesek voltak az aggodalmak, ha pedig nem, akkor a korrekciónak is be kell következnie.
Bizonyára lesznek még más elemek is, amelyeket korrigálni kell. Van az emberben egyfajta bizonytalanság, hiszen itt, hogy végül is miben részesednek a pályakezdõ fiatalok, ezt a jogalkotó nem dönti el, ezt rábízza a kormányra. Õszintén szólva úgy érzem, hogy ez egy idõhiánnyal kapcsolatos dolog, nem föltétlenül helyes ezt a kormánymegbízatást megadnunk, de a jelen helyzetben nem igazán tehet mást a parlament, mint hogy megadja, mert ellenkezõ esetben aztán végképp ellátatlanok maradnának a pályakezdõk.
Tehát kicsit problematikus számomra ez a rendeleti felhatalmazás, és nagyon talányos, nem igazán szerencsés az a mondat, hogy ebben a rendeletben a jelen törvénynél kedvezõbb rendelkezéseket is lehet hozni.
Nem igazán világos, hogy melyik az a jelen törvény, melyek azok a rendelkezések, amelyeknél kedvezõbb, de a legfõképpen az a homályos ebben, hogy kedvezõbbet lehet, de nem azt mondja a szöveg, hogy csak kedvezõbbet lehet. Megengedi - mintegy mézesmadzagként - hogy kedvezõbbek lesznek, de nem akadályozza meg, hogy kedvezõtlenebbek legyenek a kormányrendeletbe foglaltak, és ez bizony a mai bizalmi válság idején, azt hiszem, hogy mindenképpen korrigálandó.
Ezek után, tisztelt képviselõtársaim, talán azt is meg kell tegyem, hogy valami jót is mondjak már errõl a törvényjavaslatról, és jót leginkább abban tudok mondani, hogy a törvényjavaslat végén ott található egy függelék, amely függelékben benne vannak a minisztérium által látott társadalmi-gazdasági hatások. Ezekbõl is idéztem az elõbb említett "egyharmada kimarad a pályakezdõknek" megállapítást, és minthogy oly sok törvénynél kifogásoltam már, hogy kísérletet sem tett a kormány, hogy föltérképezze a törvény gazdasági-társadalmi hatásait, holott ez házszabályi kötelezettsége, úgy éreztem tisztességesnek a magam részérõl, hogy most itt kiemeljem, hogy ez megtörtént. Hogy aztán az az elemzés, ami benne van, megállja-e a helyét vagy sem, azt a jövendõ fogja eldönteni.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ebben a formában a kereszténydemokraták sajnos nem tudják támogatni a törvényt. Módosító inditványokkal megpróbálnak segítségére sietni, de az a véleményünk, hogy az ország jövõ évi költségvetése mûködõképes lett volna akkor is, ha ezek a változások nem történnek meg, hiszen ez az "összevontan, alaprészletek megmaradnak és önállóak" - ez egy kicsit olyan, mint a lány a mesében, hozott is, nem is, összevont is, nem is, mint ahogy miniszter asszony is egy kicsit, mint az okos lány, megy is, de jön is - a népszerûségben mindenesetre fölfelé és a miniszteri poszttól elfelé.
Én is megköszönöm a munkáját, amit az elmúlt idõszakban végzett és képviselõtársaim figyelmét. (Taps.)
(10.50)