KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA munkaügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Talán egy kicsit szokatlan, hogy a vezérszónokok után a miniszter újra szót kér, de hát a helyzet önmagában is szokatlan.
Én nagyon nem szeretném, ha úgy tûnne, hogy egy egészen normális, szinte kötelezõ udvariassági mondattal én a Ház jóindulatát akartam volna megvásárolni, vagy különösen arra kértem volna a képviselõtársaimat, hogy indokolt bírálatukat, észrevételüket ne mondják el. Azt hiszem, az udvariasság nem gyengeség, és nem hiszem, hogy erre eddigi magatartásommal alkalmat adtam volna.
Az elhangzott észrevételekkel kapcsolatban két tartalmi kérdéssel feltétlenül foglalkozni szeretnék. Az egyik:
Magam is mondtam az expozémban, hogy a foglalkoztatási törvény átfogó módosításával a munkaügyi tárca adós. Az viszont nem a munkaügyi tárca hibája, és nem is a kormány elmúlt másfél esztendejébõl következik, hogy a gazdasági átalakulásban olyan hihetetlen elmaradást kellett pótolni, hogy a Munkaügyi Minisztérium számára nem voltak felmérhetõk azok a körülmények, amelyek determinálják egy foglalkoztatási törvény tartalmát. Nem tudtunk szembenézni a nyugdíjkorhatár felemelésének egész problémakörével, és tõlünk függetlenül történt a hatálybaléptetés felfüggesztése is 1994 tavaszán. Nagyon nehéz számon kérni a munkaügyi tárcától, hogy miért nem számolt a felfüggesztéssel, miért nem számolt azzal a kényszerrel, amely a felfüggesztésbõl származik, és miért nem látta elõre, hogy mikor kell újra olyan munkaerõ-piaci körülményekkel szembenéznie, amikor a teljes ellátórendszer átalakul, és az inaktívvá válás feltételei egészen mások lesznek, mint korábban. Azt is nehéz lenne számon kérni, hogy miért nem számoltunk az egységes Munkaerõ-piaci Alap létével és a Kincstár létrehozásából származó új feltételekkel.
Korábban, amikor itt, ebben a Házban egy új foglalkoztatási törvény koncepciójának vázát mutattam be, azt mondtam, hogy keretjellegû törvényt szeretnénk, amely a foglalkoztatás aktív eszközeinek kiválasztását és megválasztását azokra bízza, akik a munkanélküliekkel találkoznak; minél közelebb szerettük volna a döntési szintet a munkanélküliekhez vinni. Ebben a helyzetben azonban, amikor új finanszírozás és új finanszírozási forma, valószínûleg új jogi személyiséggé váló Munkaerõ-piaci Alap jön létre, arra is garanciát kell biztosítani, hogy a mindenkori eszközöket ne a mindenkori járulékfizetési készség határozza meg. És ezért egy keretjellegû törvény, amely nem tartalmazza az aktív eszközöket lehetõleg minél teljesebb körben, azt a veszélyt hordozná magában, hogy egy esetleg forráshiányos alap a források hiányából vezetné le, hogy milyen aktív eszközökkel támogatjuk a munkanélkülieket, és nem a mindenkori állami foglalkoztatáspolitika determinálná.
A második kérdés, amelyrõl röviden szólni szeretnék, a pályakezdõk munkanélküli-segélyének megszüntetése. Nagyon kérem képviselõtársaimat és nagyon kérem az érintetteket: ne gondolják azt, hogy ez a döntés a munkaügyi tárca számára könnyû! Arról azonban meg vagyok gyõzõdve, hogy a hat hónapig adott segély semmi másra nem jó, csak a társadalmi rossz lelkiismeret könnyítésére. Hat hónapi segély után a fiatalnak többé semmi nem jár, jövedelempótló támogatásra nem jogosult; viszont veszít az életébõl kilenc hónapot, hiszen három hónapot vár a segélyre és hat hónapig "élvezi" ezt - idézõjelbe tettem azt a szót, hogy élvezi -; kilenchónapos késedelem után sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a feketegazdaság szívja fel, és egész felnõtt életében rosszabbak lesznek az esélyei a legális munkavállalásra. Nem a megtakarítás, hanem a fiatalok iránt érzett elkötelezettség indította a munkaügyi tárcát arra, hogy sokkal több pénzzel, aktív eszközökben való részesedés jogát és lehetõségét biztosítsuk a számukra. És hogy miért nem a törvény tartalmazza taxatíve ezeket az eszközöket: azért, mert itt tényleg differenciáltan kell gondolkodni. Nem lehet kimondani azt egységesen és általánosan, hogy munkabér-támogatásban kell részesíteni a fiatalokat, hiszen akkor ezt meg kellene adni a két nyelvet tudó ifjú közgazdásznak is, és ebben az esetben ez az állami pénz csak extraprofitot termelne, hiszen olcsón alkalmazhatnák ezt a fiatalt, pedig rá megvan a munkaerõ-piaci kereslet. És majdnem biztos vagyok abban, hogy más támogatási eszközökre van szükség a Dunántúlon, mint Mátészalkán. Törvényi, merev rendelkezés a munkaerõpiac rugalmas igényeihez igazodni nem tud.
Végül a tartalmi kérdésekhez hozzáfûzött észrevételeken túl: nekem, azt hiszem, tényleg nincs szerencsém. Azt hittem, hogy sikerül méltósággal elköszönnöm a parlamenttõl. De nem hagyhatom szó nélkül kisgazda képviselõtársam nagyon kisgazda hangú megnyilatkozását. Nem hiszem, hogy miközben megpróbálta felolvasni a szövegét, volt alkalma, hogy visszaemlékezzen arra, amit az expozémban mondtam. Mind a két észrevételére pontos és szakszerû választ adtam az expozéban. Ha írásban elolvassa, remélem, hogy az elmondottakra megfelelõ választ talál.
Azt a mély értelmû észrevételét viszont, amit a pénzügyminiszterhez fûzõdõ kapcsolatomról mondott, nem tudom értelmezni. Tehát, ha mond valamit, akkor vagy indokolja meg; ha gondol valamit, azt kérem, tartsa meg magának a gondolatait. Esetleg, ha úgy gondolja, akkor megadom a férjem címét és telefonszámát, hogy mondja el neki, tulajdonképpen mire is gondolt.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)