DR. VARGA ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Korosztályom azon tagjai, akik nemcsak Révai Józseftõl és Molnár Eriktõl tanulták a történelmet, úgy tekintenek a hétkötetes "Hóman-Szegfü"re, mint mondjuk, az irodalomtanárok Szerb Antal Magyar irodalomtörténetére.
Igen, kedves képviselõtársaim, Hóman Bálintról szeretnék beszélni. Arról a kultúrpolitikusról, aki itt ült a patkóban 1932-tõl kisebb-nagyobb megszakításokkal 1943-ig mint kultuszminiszter. Akirõl Glatz Ferenc történész azt írta, hogy igen jó miniszter volt, mert õ teremtette meg az egységes középiskolai hálózatot, az õ érdeme az iskolafelügyelõi rendszer megteremtése, és a nyolcosztályos népiskola is a nevéhez fûzõdik. Arról a Hóman Bálintról szeretnék beszélni, aki kiemelkedõ tudása révén már 33 éves korában egyetemi tanár volt. Arról a Hóman Bálintról, képviselõtársaim, akit 35 éves korában a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé fogadott. Arról a Hóman Bálintról, aki a két világháború közötti történészgeneráció egyik legnagyobb tagja volt. S arról a Hóman Bálintról természetesen, aki 1951. június 2-án méltatlan körülmények között hunyt el. Arról a történészrõl, akit megaláztak és meggyaláztak az ávós pribékek öt éven keresztül; azt a történészt, aki, amikor XI. Piust meglátogatta, a pápánál az õ könyve volt: a "Magyar történet".
Nem szeretném hosszan ecsetelni, hogy ez alatt az öt év alatt mi történt Hóman Bálinttal, az interpellációm, tisztelt képviselõtársaim, nem is erre irányul. Az interpellációm két kérdésre szeretne választ. Nevezetesen:
Képviselõtársaim, a rendszerváltozás óta már jó néhány év eltelt. Talán nem kellene-e a Magyar Tudományos Akadémiának rehabilitálni Hóman Bálintot, s talán nem kellene-e ezzel a törvénytelen perrel foglalkozni? Hiszen - szintén Glatz Ferencre utalok - egyetlenegy pechje volt - elnézést a frivol kifejezésért - a volt vallás- és közoktatásügyi miniszternek és kiváló történésznek, hogy amikor Bárdossy László hadat üzent, õ azon a kormányülésen ott volt, és az elsõ vádpont az volt, hogy nem tiltakozott ez ellen. Nem kívánok arra sem utalni, hogy hány ezer zsidó honfitársunk életét mentette meg, hány mûvész léphetett fel az õ minisztersége alatt, és arról sem szeretnék hosszan beszélni, hogy Waldapfel Esztertõl Szegfü Gyulán keresztül hányan és hányan álltak ki, s természetesen nagyon érdekes, Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia tagja is mellette állt ki.
Tehát, miniszter úr, kérdésem az, hogy esetleg sor kerülhet-e a kiemelkedõ miniszter és tudós rehabilitálására; illetve ennyi év után mikor találjuk meg Hóman Bálint hamvait, hogy édesapja és Darányi Kálmán és Darányi Ignác mellé a Darányi-sírkertbe elhelyezhessék, és néhányan, akik tiszteljük, egy virágot elhelyezhessünk a sírján? (Taps a jobb oldalon.)