DR. GYURICZA BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Igyekszem rövid lenni és nem húzni az idõt. Három dolog volna, amit szeretnék tisztelt képviselõtársaimnak elmondani.
Természetszerûleg olyan dologról, amelyrõl a frakcióbeli képviselõtársaim már szóltak, külön nem kívánok szólni. Legfeljebb ahhoz csatlakozva szeretném hangsúlyozni, hogy valóban egy kiemelkedõen fontos kérdés tárgyalásáról van szó, és sajnálatos az, hogy ennek formai elõkészítése olyan volt, aminek pillanatnyilag tanúi vagyunk. A honvédelmi bizottságban - és gondolom, más bizottságban is - meghallgattuk mindazokat a Magyarországra látogató politikusokat és katonai vezetõket, akik az elõkészítés kapcsán a szükséges konzultációkat elvégezték. Következésképpen mindaz, amit legutóbb hallottunk a külügyminiszter úrtól és a honvédelmi miniszter úrtól, tulajdonképpen ebben az elõkészítõ folyamatban ismert volt, hogy félreérthetetlenül mit kérnek tõlünk, hogy félreérthetetlenül miben szeretnék, ha az együttmûködés meglenne. Különbözõ vezetõk természetszerûleg azt is kifejezték: azt is megértik, hogy nekünk, magyaroknak közvetlen szomszédként milyen aggályaink vannak más jellegû kéréseket illetõen. Ezért azt hiszem, nyugodt lelkiismerettel be kellene vallani, hogy a múlt hét péntekén kiküldött hárompontos javaslat nem biztos, hogy a legcélszerûbb volt.
Második gondolat, amelyet el szeretnék mondani: úgy gondolom, különösen hangsúlyozni nem kell, de talán szükséges egy kicsit nagyobb hangsúlyt adni annak, milyen jelentõsége van annak a politikai akaratnak, amely ebben a folyamatban jellemzi mindazokat az államokat, amelyek részt vesznek ebben az ENSZ békefenntartó erõben. Ami pillanatnyilag ismert, hogy közel tizenkét NATO-ország és több mint tizenhárom nem NATO-ország - benne skandináv államok, ázsiai országok, afrikai országok - kívánnak részt venni ebben a békefenntartó kötelékben.
(18.50)
Azt hiszem, érthetõ, hogy a magyar határ közvetlen közelében több mint öt éve folyó háborús tevékenységet követõen mennyire nagy jelentõsége van annak, hogy a Magyar Köztársaság saját jelenlegi és jövõ biztonsága érdekében milyen módon vesz részt ebben a folyamatban.
Azt hiszem, az is teljesen jogos, hogy az ENSZ Biztonsági Tanács felkérése - amely ismereteim szerint ma még nincs itt, hiszen ennek a közeljövõben történik meg az aláírása - sok félreértést kiküszöbölt volna talán, hogyha ennek az elõkészítésében, ahol titkolózni kellett volna, ott nem titkolóztunk volna, hanem megismertettük volna mind a parlamenttel, mind bizonyos értelemben a közvéleménnyel.
A másik, ami gyakran fölvetõdött a mai vitában is: az 1951. évi londoni egyezmény és annak kiegészítõ jegyzõkönyve. Azt hiszem, ez is olyan okmány, amellyel érdemes lett volna többet foglalkozni, és akkor talán az az elõterjesztésben 1725. számon található törvényjavaslat 5. és 6. §-ában megfogalmazott tartalmi kérdések valamennyivel közelebb hozták volna többek között az olyan kérdéseket is, mint amirõl itt vitáztunk, hogy kiegészítés szükséges-e vagy sem.
Annál is inkább, hiszen - a honvédelmi bizottság elnöke ma már szólt róla - ebben a kiegészítõ paragrafusban úgy fogalmazódik meg, hogy a kormány minden év október 1-jéig jelentést tesz az Országgyûlés külügyekkel és honvédelemmel foglalkozó bizottságának. Ez egy garancia, amit feltétlenül figyelembe kell venni.
Mindezek együttes figyelembevételével én tisztelettel javaslom képviselõtársaimnak a határozat, illetve az elõttünk lévõ törvényjavaslat országgyûlési elfogadását. Köszönöm türelmüket. (Taps a jobb oldalon.)