DR. KÓNYA IMRE (MDF): Tisztelt Képviselõtársaim! Hozzászólásomban egyfelõl az általam a költségvetéshez beadott három módosító indítvány támogatásához szeretném megnyerni a tisztelt Ház jelen lévõ képviselõit és frakcióit, másfelõl pedig a Pénzügyminisztérium által Keller László nevén - ezúttal õ a Pénzügyminisztérium leánykori neve... (Derültség.)... - benyújtott módosító indítványok közül azzal szeretnék foglalkozni, amely a lakáskamatok emelését tartalmazza.
A három módosító indítványomban az a közös, hogy mindhárom egyfajta kármentést céloz; mindhárom abból kiindulva keletkezett, hogy a mégoly indokolt takarékosság körülményei között is vannak olyan területek, ahová feltétlenül szükséges forrást biztosítani, mert különben sokkal nagyobb baj következik be, mint amilyen bajt el tudunk kerülni a takarékossági intézkedések bevezetésével. Ezért bízom abban, hogy ehhez meg tudom nyerni esetleg a kormánypárti többség támogatását is.
Az elsõ téma a rendészeti szervek hivatásos és közalkalmazotti állományának helyzetén kíván javítani. A másik módosító indítvány - amirõl itt már szó volt ma a Házban - a Szent Erzsébet plébániatemplom - a Rózsák terei templom - rekonstrukciójával kapcsolatos 100 milliós tétel. A harmadik pedig a Történelmi Film Alapítványra, a dokumentumok megmentésére vonatkozó indítvány, szintén egy 100 milliós tétel.
Elõször foglalkoznék a legnehezebb kérdéssel, hiszen ez összességében 16 milliárdot igényel - viszont a rendészeti szervek helyzetének jelentõs javítását idézné elõ. Miért jelent ez is kármentést?
Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársaim! Azt hiszem, mindannyiunk elõtt világos, hogy a közbiztonság megõrzése a rendszerváltozás körülményei között - és még mindig a rendszerváltozás körülményei között vagyunk - az egyik legnehezebb és legfontosabb feladat.
(11.20)
Nyilvánvaló, hogy önmagában a rendszerváltozás - az, hogy demokrácia, az, hogy szabadság, az, hogy határok megnyitása - nagymértékû veszélyt jelent a közbiztonságra, és - fordítva megfogalmazva - jelentõs terheket is ró a társadalomra, hogy mégse szabaduljanak el azok a folyamatok, amelyek óhatatlanul beindulnak egy ilyen jelentõs változás következtében. És ezek negatív folyamatok.
Meg kell jegyezni, nem a politikai rendszerváltás pillanatában kezdett romlani a közbiztonság, hiszen 1985-tõl kezdve folyamatosan növekedett az egy évben elkövetett és ismertté vált bûncselekmények száma, viszont ez a növekedés 1989-90-ben kétségkívül ugrásszerû változást idézett elõ, és ugrásszerû lett ez a növekedés.
Nos, nem utolsósorban a jelentõs áldozatvállalás következtében és a rendészeti szervek nagyfokú erõfeszítése révén sikerült ezt a káros folyamatot megállítani. 1993-ban - elsõ ízben 1985 óta - csökkent a bûncselekmények száma, majd 1994-ben folytatódott ez a tendencia: újabb csökkenés volt tapasztalható.
Anélkül, hogy a statisztikáknak túlzott jelentõséget tulajdonítanánk, ez mindenképpen jelez egy tendenciát, és arra mindenképpen jó. Miként az is, hogy figyelmeztessen az 1995 elsõ félévi adat mindannyiunkat, ugyanis 1995 elsõ félévében ismét növekedett az ismertté vált bûncselekmények száma, méghozzá nemcsak az elõzõ évhez viszonyítva, hanem az 1993 elsõ felében mért adatokhoz viszonyítva is.
Ez már olyan jelentõs fordulat, amely mindenképpen figyelmeztetõ kell hogy legyen, és arra kell sarkallja a kormányzatot is és az Országgyûlést is, hogy igenis - ha tetszik, erõn felül - erre a területre bizony jelentõs figyelmet kell fordítani.
Tudom azt, hogy a kormányzat tesz erõfeszítéseket ebben a kérdésben. S azt is tudom, nem kizárólag a rendészeti szervek hivatásos és közalkalmazotti állományának anyagi helyzete, szociális helyzete az egyedüli tényezõ, amely a közbiztonság romlásának megállításában szerepet játszhat.
Módosító indítványoman én mégis kizárólag erre a tényezõre vagyok figyelemmel, mert bízom abban, hogy a kormány egyéb területeken is megteszi a szükséges intézkedéseket, és biztos vagyok abban, hogy ezen a területen valóban egy érezhetõ, jelentõs lépésre van szükség ahhoz, hogy megállítsuk a káros folyamatokat. Mert teljesen nyilvánvaló, hogy a rendõrség és egyéb rendészeti szervek állományából éppen a legképzettebbek, a legjobb képességûek távoznak el. Megdöbbentõ jelenségeknek vagyunk tanúi ezen a téren. Nyilvánvaló, hogy a piacgazdaság vonzása, a magánszféra vonzása a legképzettebb rendõrökre és más rendészeti szervek állományában dolgozókra van jelentõs hatással.
Másfelõl az is biztos, hogy amíg ilyen anyagi körülmények között dolgoznak a rendõrök, nagyon nehéz erélyesen fellépni a káros jelenségekkel szemben, legyenek azok korrupcióra utaló jelenségek, vagy legyenek olyan jelenségek, amelyek a polgárbarát rendõrség kialakulása vonatkozásában jelentenek kedvezõtlen megnyilvánulásokat. Hadd ne részletezzem itt azokat az utóbbi idõben napvilágra került eseményeket, amelyek egyrészt felháborodást szültek az országban, másrészt, úgy érzem, figyelmeztetõnek is kell lenniük. Mert nem lehet megfelelõ erõvel fellépni a káros jelenségekkel szemben, amennyiben nem tudunk a rendõrök helyzetén javítani.
Hozzá szeretném tenni: nemcsak a rendõrség, hanem - talán nem árt felsorolni - a határõrség, a tûzoltóság, továbbá a vám- és pénzügyõrség, a büntetés-végrehajtás, valamint a polgári védelem területén dolgozókat ugyanúgy érintenie kell az egyszeri és jelentõs intézkedésnek, mint ahogy a polgári nemzetbiztonsági testületeknél dolgozókat érinteni kell.
Fel kell hívnom a figyelmet, hogy nem elég a hivatásos állományú dolgozókkal foglalkozni ebben a vonatkozásban, hanem a közalkalmazottak ügyében is feltétlenül intézkedésre van szükség, mert olyan feszültségeket eredményez az, hogyha a hivatásos állományba tartozóknál egy jelentõs emelést teszünk, és ezt nem tesszük meg a közalkalmazottaknál, hogy ez is tarthatatlan állapotot idéz elõ. Miként az is, ha csak a rendõrök helyzetét rendezzük, a többiekét pedig nem vagy nem megfelelõen.
Az én javaslatom következtében végül is a hivatásos állományhoz tartozóknál a kormány által a költségvetési törvényben beterjesztett javaslattal együtt a rendõrök esetében egy 50 százalékos, a többi rendészeti szerv hivatásos állományú dolgozóinál bruttó 45 százalékos béremelésre nyílna lehetõség, míg a közalkalmazottaknál a kormány által tervezett 7,5 százalékhoz képest 22,5 százalékos emelésre teszek javaslatot.
Nagyon fontos a béremelésen kívül a másik terület is, nevezetesen a lakásépítési támogatás. Itt átalakult az egész lakástámogatási rendszer, és tudnunk kell - nyilván mindannyian tudjuk is -, hogy korábban, még a rendszerváltás elõtt, az amúgy nem túl magas rendõri fizetések mellett az, hogy a rendõr lakáshoz juthatott, és az egyéb rendvédelmi szerveknél dolgozók is viszonylag könnyen juthattak lakáshoz, a helyzetüket a többi szférában dolgozókhoz képest kedvezõbbé tette, és a pályaválasztás szempontjából is jelentõs tényezõ volt.
Ugyanakkor most a pályaelhagyás elkerülése szempontjából is jelentõs lenne, ha ezen a területen egy komoly emelés lenne lehetséges. Mert miközben ez a lehetõség megszûnt - a lakásgazdálkodás piacosodásával ez egy természetes és elkerülhetetlen folyamat -, ugyanakkor a lakásépítési támogatási rendszer ezzel nem tartott lépést. Egyébként a korábbi kormányzat idején sem. Ez egy olyan elmaradt lépés, amelyet már korábban is meg kellett volna tenni az elõzõ költségvetési törvényben. Ez azonban nem változtat azon, hogy elodázhatatlan feladat a lakásépítési támogatásnak az emelése.
Elõterjesztésemben 4,75-szöröséra, tehát közel ötszörösére teszek javaslatot. Erre - úgy érzem - feltétlenül szükség van. Ha figyelembe vesszük azt, hogy most 300 milliós lakásépítési támogatása van a rendõrségnek, itt a másfél milliárdos támogatás feltétlenül indokolt a pályaelhagyások elkerülése érdekében.
Tisztelt Képviselõtársaim! Tudom, ez rendkívül nagy összegû terhet jelent a költségvetésre, mindazonáltal úgy hiszem, elkerülhetetlen, hogy itt egy jelentõs és egyszeri közbeavatkozás történjék ahhoz, hogy a káros folyamatokat és káros negatív tendenciákat meg lehessen fordítani, illetve meg lehessen állítani.
A másik két kérdés már korántsem kíván ilyen megerõltetõ terhet róni a költségvetésre.
(11.30)
Azonban úgy hiszem, hogy szintén kármentésrõl van szó. Képviselõtársaim talán egyetértenek azzal, hogy áldozatot kell vállalni annak érdekében, hogy értékeinket meg tudjuk menteni. Az erzsébetvárosi Szent Erzsébet plébániatemplom egy ilyen érték, a közeljövõben lesz 100 éves évfordulója, az egyik legértékesebb neogótikus szakrális építmény. Egyébként Steidl Imre, a Parlament tervezõjének, építõjének másik nagy értékû alkotása. Pillanatnyilag olyan állapotban van, hogy esetleg nem tud mûködni a 100 éves évfordulóig. Az építmény anyaga olyan volt, hogy közvetlenül a felépítése után romlásnak indult, és ma már olyan állapotban van, hogy valóban életveszélyes. Megkezdõdött a rekonstrukciója, amely folyamatosan tarthat 3-4 évig. A jelenlegi költségvetésben a korábbi tervezetthez képest csak 50 millió van betervezve, ehhez plusz 100 milliót javaslok, és ez a 150 millió feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ebben az évben az állagmegóvás, illetve a rekonstrukció oly mértékben haladjon elõre, hogy a 100 éves évfordulóra valóban a korábbi pompájában álljon helyre a Szent Erzsébet-plébániatemplom.
A harmadik ilyen kármentõ javaslat a Történelmi Filmalapítványra vonatkozik, tisztelt képviselõtársaim. Ez csak látszólag kevésbé jelentõs az elõzõ kettõnél. Úgy hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy a történelmi dokumentumok, különösen a közelmúlt történelmére vonatkozó dokumentumok megmentése, feltárása és megóvása közérdekû feladat. Az Országgyûlést 1991 végén ez indította arra, hogy képviselõi indítványra 100 millió forintot szavazzon meg a költségvetésben a közelmúlt történelmi dokumentumainak filmes formában történõ megmentésére. Történelmi dokumentumfilmek készítésére zároltuk annak idején ezt a 100 millió forintot. Ez elérte a célját, mert igen sok olyan film készült e 100 millió forint felhasználásával, amely egyébként azóta már megmenthetetlen dokumentumokat tudott számunkra megmenteni. Azt hiszem, könnyû belátni, hogy akkkor, amikor a tanúk lassan 70-80-90 évesek, már nem lehet elodázni az e célra félretett összeget.
A következõ évben kiegészítettük ezt az összeget, a dokumentumfilmek mellett a történelmi játékfilmekre is további összeget tettünk félre. Akkor összesen 350 milliót szavazott meg az Országgyûlés, mert tudomásul vettük azt is, hogy nemcsak a dokumentumok õrzése, hanem a közelmúlt történelmének játékfilm formájában való megjelenítése is nagyon fontos feladat. 1994-re 300 millió volt a Történelmi Filmalapítvány számára megszavazott összeg. A pótköltségvetés ezt 60 millióval csökkentette '94-ben úgy, hogy '94-ben összesen 240 millióval gazdálkodott. Itt jött a fordulat, tisztelt képviselõtársaim, 1995-re az elmúlt évi költségvetésben - annak ellenére, hogy a Pénzügyminisztérium eredeti elõterjesztésében 100 millió forintos összeg szerepelt, most már a dokumentumok megmentésére koncentrálva és a játékfilmet valóban késõbbi idõszakra téve - a Mûvelõdési Minisztérium nem támogatta ezt a kérdést, és így kikerült a költségvetési javaslatból. Ekkor a kulturális bizottságban hatpárti javaslatot terjesztettek elõ 90 millió forintra, azonban végülis ezt sem szavazta meg a tisztelt Ház, megint csak a Mûvelõdési Minisztérium támogatása hiányzott. Örülök annak, hogy a pénzügyminisztériumi államtitkár úr jelen van, és kérem, hogy erre fordítsanak figelmet. Úgy gondolom, hogy ez a 100 millió forintos összeg, ami most a képviselõi módosító indítványomban szerepel, mindenképpen indokolt, hogy megjelenjék. A dokumentumokat változatlanul menteni kell és úgy érzem, hogy ez a történelmi filmalapítvány a három évi végzett munkája alapján joggal tart igényt arra, hogy ezzel az összeggel gazdálkodva a kármentési feladatot folytassa.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ezek voltak tehát azok a módosító indítványaim, amelyekhez szeretném a támogatásukat megnyerni. Ugyanakkor szeretném kérni önöket, hogy azt a módosító indítványt, amelyet a Pénzügyminisztérium Keller László néven benyújtott és amely a lakáskamatok emelését célozza, semmiképpen ne támogassák. Ez egy nagyon furcsa módosító indítvány. Az ÉT-n született megállapodások realizálására nyújtotta be Keller László a módosító indítványokat, és ezek közé került be az a módosító indítvány, amelynek semmi köze nincs az ÉT megállapodáshoz. Van viszont köze egy alkotmánybírósági döntéshez. Az Alkotmánybíróság ugyanis, mint ahogy a Házban is ma már elhangzott és mindannyian tudják, alkotmányellenesnek nyilvánította azt a pótköltségvetésben tett korábbi kísérletet, hogy 15 százalékról 25 százalékra emeljék a lakáshitel-kamatokat. Most újabb kísérlet történik az emelésre, 15- rõl ezúttal most már csak 17 százalékra. Az összeg önmagában a költségvetésnek nem olyan jelentõs, erõs a gyanú tehát, hogy elsõsorban az Alkotmánybíróság és a Pénzügyminisztérium, vagy a pénzügyminiszter úr presztízsvitáját van hivatva szolgálni. Az Alkotmánybíróság döntését követõen rögtön elõkerül egy javaslat, úgy látszik a miniszter úr bízik abban, hogy kormánypárti támogatással átmegy a költségvetésen és ezzel ország-világ elõtt bebizonyosodik, hogy az Alkotmánybíróság döntése nem kötelezõ, az Alkotmánybíróság döntése megkerülhetõ.
Tisztelt Képviselõtársaim! (Az MSZP-s képviselõkhöz fordulva:) Tudom és látom a fejbólogatásokból, hogy önök arra akarnak hivatkozni, hogy volt már egy korábbi döntés, amely kisebb mértékû emelést alkotmányosnak tartott. Tehát esetleg bízhat abban a kormányzat, hogy most is egy kisebb mértékû emelés alkotmányos lesz. Azt hiszem, hogy a jelen lévõ jogászok világosan tudják, hogy nem az emelés mértéke miatt tartotta alkotmányosnak korábban, '91-ben az Alkotmánybíróság a korábbi parlament döntését és nem a nagyobb mérvû emelést tartotta most alkotmányellenesnek, hanem egyszerûen arról van szó, hogy korábban azt vizsgálta az Alkotmánybíróság, hogy az a robbanásszerû változás, amely a rendszerváltás idején és ezzel összefüggésben elsõsorban a kamatnövekedésben beállt, annak idején indokolttá tette lakáskamat egyszeri felemelését jogszabályi úton. De van-e olyan indok most, van-e olyan robbanásszerû változás a felek helyzetében - a két fél itt az állam, illetve a lakáskamatot fizetõ, a hitelt felvevõ állampolgár -, ami most is indokolttá teszi az állami beavatkozást a polgári jogi viszonyba.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ezen az alapon döntött az Alkotmánybíróság és azt mondta, hogy nincs meg az a változás, amely ezt a kivételes beavatkozást indokolttá tenné.
(11.40)
Annak idején ugyanis a kiindulópont az volt, hogy az 1, illetõleg 3,5 százalékos, lakáshitelre vonatkozó kamatokkal szemben az eredetileg 5 százalékos piaci kamatokhoz képest mutatkozó különbséget kellett a költségvetésnek megtéríteni az OTP javára. Ehhez képest rendszerváltás történt és megemelkedtek a kamatok, már 1991-ben körülbelül 30 százalékra. Akkor már változatlanul 1, illetõleg 3,5 százalékos lakáskamatok, illetõleg a 30 százalékos piaci kamatok közötti különbözetet kellett a költségvetésnek rendszeresen fizetnie az OTP részére, és ez valóban egy olyan megnövekedett teher volt az állam számára a korábbi helyzethez képest, amely az Alkotmánybíróság megítélése szerint indokolttá tette azt a kivételesen alkalmazható megoldást, hogy jogszabállyal beavatkozik az állam a szerzõdéses viszonyokba.
Most viszont mi a helyzet? Az akkori 30 százalékhoz képest, ami a 15 százalékos emelést indokolttá tette, most szintén körülbelül 30 százalékos a piaci kamat. Tehát nincs érdemi emelkedés, ami a 15 százalékhoz képest további emelést tenne szükségessé. Hangsúlyozom: Nincs érdemi emelkedés a 30 százalékhoz képest, robbanásszerû emelkedésrõl pedig nem is beszélhetünk. De annak tükrében, hogy a kormány 19 százalékra prognosztizálja a következõ évi inflációt, világosan látható, hogy ha ez valóban így van, akkor a kamatok a jövõ évben csökkenni fognak a mostani 30 százalékhoz képest, hiszen a mostani 30 százalék körüli inflációhoz kapcsolódó viszonylag magas kamatnak egy 18 százalékos infláció esetén nyilvánvalóan csökkennie kell. Tehát nemhogy a robbanásszerûen növekedõ teher nincs meg az állam oldalán, hanem várhatóan csökkenni fognak azok a terhek, amelyek az államot terhelik a lakáskamat, illetõleg a tényleges piaci kamatok különbözõségének megtérítése vonatkozásában.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ez az Alkotmánybíróság döntésének az indoka. Tehát nem arról van szó, hogy az Alkotmánybíróság egyszer így, egyszer úgy dönt. Az Alkotmánybíróság következetes, és csak abban az esetben avatkozik be a viszonyokba, hogyha valami robbanásszerû változást észlel a két polgári jogi jogviszonyban szereplõ fél között - és ez független attól, hogy az állam vagy pedig magánszemély az egyik fél. Magánszemély esetében ugyanilyen változás esetén a bíróság van hivatva a szerzõdésbe beavatkozni. Az Alkotmánybíróság mellesleg azt is kimondja, hogy az állam jogszabállyal csak akkor avatkozik be a szerzõdéses jogviszonyokba, ha ennek feltételei egy bírósági beavatkozás esetén is fennállnának magánfelek vonatkozásában.
Következetes tehát az Alkotmánybíróság, és ezért nagyon óvnám attól a tisztelt kormánypárti képviselõket, hogy most kormány iránti lojalitásból egy presztízsjavaslatot megszavazzanak, mert ennek a következményei rendkívüliek, tudniillik elsõ alkalommal lenne példa arra, hogy kifejezetten megszegi egy Országgyûlés, illetõleg egy kormány az Alkotmánybíróság döntését, kifejezetten megkerüli azt.
Most nem lehet arra hivatkozni, hogy nincs egy alkotmánybírósági döntés, amelybõl egyértelmû a döntés alkotmányellenessége. Igen, én megkockáztatom azt, amit korábban képviselõtársaim nem kockáztattak meg: ez a javaslat alkotmányellenes, teljesen egyértelmûen alkotmányellenes, mert már meghozott alkotmánybírósági döntésbe ütközik, annak a megkerülését célozza.
Tisztelt Képviselõtársaim! Én õszintén bízom abban, hogy nem kerülünk olyan helyzetbe, amikor egy parlamenti döntéssel nyíltan és nyilvánvalóan szembefordulunk az alkotmánnyal, és szembefordulunk egy érvényes alkotmánybírósági döntéssel. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)