SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Öt dologról szeretnék beszélni: a földhivatalokról, a magánerõs építkezésekrõl; szeretném érinteni a lakáskamat kérdéskörét, az OTKA-t és a kulturális terület alapítványait. Azért vagyok kénytelen ilyenfajta hozzászólást tenni, mert a részletes vita mostani folyása erre enged lehetõséget.
Azzal a bejelentéssel szeretném kezdeni, hogy nem támogatjuk azt a koalíciós módosító javaslatot, amely 600 millió forintot kíván elvonni a földhivataloktól. A földhivataloktól való elvonás azt jelentené, hogy nem sikerül befejezni azt a számítógépes programot, amely nélkül nem létezhet egy modern közhitelû intézmény. Ez a közhitelû intézmény pedig alapvetõ tulajdonosi jogokat érint. Egy tulajdonosi biztonságról van szó, amely csak akkor garantálható, ha a közigazgatásban szereplõ 30 napos határidõ legalább ennek a számítógépes rendszernek a segítségével megalapozható.
Azt gondolom, azért is érdemes ezt az összeget továbbra is a földhivatalokra fordítani, mert jelenleg az önkormányzatok önmaguk kénytelenek vagyonkatasztert készíteni. Erre nem lenne szükség, nem kellene ezt a tevékenységet kettõs formában finanszírozni, ha a földhivatalok segítségével elkészülne a nemzeti kataszter. Jól tudom, hogy ennek a költségvetésen kívül európai uniós támogatásai is vannak - 100 millió ECU vonatkozik erre -, ettõl függetlenül azonban nem tudok eltekinteni attól, hogy ez a 600 milliós támogatás szükséges ahhoz, hogy a földhivatalok felszámolhassák elmaradásukat.
Hadd emlékeztessek arra, amit már többször elmondtam ebben a Házban, hogy 173 ezer ügy van csak a budapesti kerületek földhivatalainál elintézetlenül a mai napig. Kormányzati szándék szerint jövõ év októberét jelölték meg határidõnek, hogy ezeket a munkákat befejezhessék. Ha ez a pénz elvonásra kerül, akkor ennek a munkának a befejezése kerül veszélybe, ami - még egyszer hangsúlyozom - a tulajdonosi biztonságot érinti. Hadd tegyem hozzá azt is, hogy ha jól emlékszem, jelenleg Alkotmánybíróság elõtt van egy olyan indítvány, amely a közigazgatásban a be nem tartott határidõk szankciójára kérdez rá. Ez pedig azt jelenti, hogy talán - az Alkotmánybíróság döntésének megfelelõen, bár ezt még nem ismerem, és nyilván akkor ismerem meg, ha nyilvánosságra hozzák - lesz majd valamilyen fajta ajánlás arra nézvést, mi történik akkor, amikor a közigazgatás nem tartja be a 30 napos határidõket. Ez minden állampolgárt érint ebben az országban.
A magánerõs építkezésekre térek rá. Azt gondolom, hogy itt a lakáskoncepció késése és meg nem valósulása és elõttünk való ismeretlensége miatt szót kell emelnem, és azért is javasolt a Fidesz-Magyar Polgári Párt a költségvetés keretén belül több milliárdos költségvetési támogatást a magánerõs építkezésekre, hogy ezen a területen végre valami elindulhasson egy költségvetési támogatás keretén belül.
Itt nyilvánvalóan összetett problémáról van szó. Az összetett probléma részeit alapvetõen két típusúnak lehet tekinteni. Az egyik azt mondja - én is ezt mondom -, hogy a piaci jellegû lakásépítéseket is támogatni kell, hogy a lakáspiac mérete, minõsége megváltozhasson, és nyilvánvaló szempontnak kell lennie egy lakáskoncepció kialakításában a szociális szempontú lakások építése rendszerének. Azt gondolom, az egyik esetben - a szociális támogatásnál - nyilvánvalóan erõs szerepe kell legyen az önkormányzatoknak, és azoknak kellene megkapni a normatív támogatásoknak a megemelt mértékét, akik ilyen típusú programot indítanak. Nyilvánvaló, hogy ez egyfajta cél- vagy címzett program keretén belül történhetne meg.
A másiknál - és most visszautalok a piaci jellegûre - viszont azért kell ezzel foglalkoznia az államnak, mert itt tõkekoncentráció érhetõ el. Tudnivaló az, hogy az elmúlt idõszakban az OTP - amely foglalkozott lakásépítésekkel - errõl a területrõl visszahátrált. Az is tudnivaló, hogy biztosítóintézetek gondolkodnak abban, hogy különbözõ kedvezményes lakásszerzõdéseket kössenek, és olyan lakásépítésekbe is bekapcsolódjanak, ahol saját ügyfeleiknek késõbb lakásokat tudnak felajánlani. Azt gondolom tehát, abban az esetben, ha ezeket a tervezeteket, ezeket a koncepciókat abból az irányból támogatjuk meg, ahol a megrendelõ szerepel, akkor újra egyfajta élénkítése történhet meg ennek a területnek. A megrendelõ oldaláról akkor történhet meg igazán plusz további igény, ha rendelkezésre áll egy alacsony kamatozású hitel, tehát mindenképp kedvezményesebb kamatozású hitelrõl van szó, mint ami jelenleg a piacon van.
(12.00)
Ha alacsony kamatozású a hitel, akkor azt gondolom, hogy az embereket, a megrendelõket, a polgárokat érdekeltté lehet abban tenni, hogy az építkezéseik folyamán számlát kérjenek. Érdekeltté lehet õket ebben tenni, és ennek segítségével az építõiparnak a jelenleg körülbelül 40 százalékos feketegazdaságban való részvételét is csökkenteni lehetne, illetve nemcsak csökkenteni, hanem talán megszüntetni is. Tehát annak, hogy a feketegazdaságból az építõipart kihozzuk, például egyik kormányzati eszköze lehet az alacsony kamatozású hitel.
A másik dolog, ami nyilvánvalóan kiegészítése kell legyen ennek a rendszernek: az ellenõrzési oldal. Az ellenõrzési oldal egyfelõl az APEH-nél jelenik meg, másrészt pedig a vám- és pénzügyõrségnél. Itt két dologról van szó: egyik a hazai vállalkozók számlaadási kötelezettségét jelenti, a másik pedig - és épp ezért javasoltuk a vám- és pénzügyõrség, valamint az APEH megerõsítését -, hogy az ellenõrzési rendszer szigorításán keresztül lehessen ezeket a pénzeket valamilyen fajta csatornázott útra terelni. A vám- és pénzügyõrséget pedig azért mondtam, mert az építõipari anyagok egy bizonyos része nyilvánvalóan külföldrõl behozott ipari termékeket jelent és nemcsak hazai termékeket.
Szeretném itt zárójelben tulajdonképpen inkább csak az egyetértésemet kifejezni, amire Pusztai Erzsébet tett utalást, a Házat-Hazát Alapítvány mozgalomra, amelyet, azt gondolom, támogatni érdemes, és a Fidesz-Magyar Polgári Párt támogatni fogja az ez irányú módosító indítványokat.
Még egy dolgot hadd mondjak az alacsony kamatozású hitelek szükségességérõl. Ez pedig az, hogy ez egy olyan fajta megközelítési szempont és olyanfajta igényt tudnak kielégíteni, ahol az történik meg, hogy a polgárok, amikor az alacsony kamatozású hitelt törlesztik, akkor már nemcsak a kamatokat vagy a kamatok egy részét törlesztik, hanem ezzel együtt már a tõketartozásukból is le tudnak írni bizonyos összegeket. Mert hogyha ez nem történik meg, akkor a tõketartozás hatványozott kamatozása és a kamatok további pörgetése tulajdonképpen nagyon sok család eladósodásához vezet.
Itt, ennél a témánál kell kitérnem arra a lakáskamat-dologra, amire már itt többen utalást tettek az elõzõ napokban is. Én napirend után a múlt héten beszéltem errõl az Alkotmánybíróság döntése kapcsán. És itt szeretném képviselõtársaim figyelmét fölhívni, hogy lehet gazdasági érveket hangoztatni arra nézvést, hogy milyen problémákkal küzd a magyar gazdaság. De nem lehet gazdasági indokkal alkotmányosságot túllépni; nem lehet gazdasági indokokkal, a gazdasági helyzet, válsághelyzet fölvázolásával arra kényszeríteni, abban az irányban kritizálni az Alkotmánybíróságot, hogy ilyen típusú döntést hozott. Ez nem így van! Nem gazdasági megfontolásokból hozta meg az Alkotmánybíróság a döntését. El kell olvasni az Alkotmánybíróság döntését, amiben egyértelmûen szerepel: azért kellett alkotmányellenesnek tekinteni az önök által meghozott lakáskamat-emelést, amit a pótköltségvetésben tettek meg, mert az érvényes szerzõdéseket érint. Érvényes szerzõdéseket, amelyeket alapvetõ alkotmányossági szabályok rendeznek, és amelyek nyilvánvalóan és elsõsorban a magánszemélyek és az állam vagy a pénzintézet között köttettek meg. Hadd mondjak egy számot, hogy ez mit jelent, hány állampolgárt érint: körülbelül 410 000 olyan állampolgárt, akik annak idején egy kedvezményesebb konstrukció mellett döntöttek a '91-es változás során, és ez a kedvezményes konstrukció számukra például azt jelentette, hogy a fele tartozásukat elengedik, a felét pedig 15 százalékos kamattal törlesztik; és körülbelül 260 000 olyan embert érint, aki egy másfajta kedvezményes konstrukciót választott. Ezek az emberek - és most már körülbelül 600-700 000 emberrõl beszélek vagy családról, ezt hozzá kell tennem -, abban a hiszemben hozták meg az akkori döntéseiket, hogy ezen kedvezmények szerint fogják törleszteni a fönnmaradó hitelüket. Ebben a helyzetben éri õket többszörösen hátrányosan az a döntés, amit a pótköltségvetésben meghozott a tisztelt kormánytöbbség, és amelyet végül is hatályon kívül helyezett az Alkotmánybíróság.
Szívesen beszélnék még errõl az ügyrõl, mert számomra rendkívül fontos az egész lakás és a hozzá kapcsolódó támogatási rendszer témája; de hadd folytassam más témákkal ezt az ügyet, hiszen további képviselõtársaimnak azért nem kívánom korlátozni a hozzászólási lehetõségét.
Tehát szeretnék rátérni arra a területre, amit itt már néhányan érintettek: az OTKA-val kapcsolatos ügyekre.
Örülök annak, hogy végül is a Szabad Demokraták Szövetségének hozzászólója is támogatásáról biztosította azt a hatpárti módosító indítványt, amely az OTKA-t érinti. Talán ebben szerepe volt - de én itt nem akarok most küzdeni az érdemekért - azoknak a napirend elõtti hozzászólásoknak, amelyek ellenzéki oldalról hangoztak el. Mégpedig azért nem akarok most érdemekre hivatkozni ennek kapcsán - bár tény, hogy ezek így történtek -, mert fontosabbnak tartom, hogy hatpárti konszenzus jött létre abban az ügyben, hogy az OTKA támogatását, anyagi függetlenségét és szervezeti függetlenségét meg kell tartani. Ezért én köszönetet mondok a magam és a Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében is azoknak a kormánypárti képviselõknek, akik lehetõvé tették és az erejükhöz képest képviselni tudták ezt saját maguk köreiben, illetve a kormánnyal szemben is.
Ez azért fontos, mert szeretném azt kiemelni az egészbõl, hogy egy komoly egyeztetés zajlott le ebben az ügyben. Egy kitérõt hadd tegyek itt a komoly egyeztetés kapcsán - és itt hadd utaljak a költségvetési törvény bevételi oldalán szereplõ személyi jövedelemadóra is. Itt, ennél a pontnál kell megemlíteni azt, hogy van egy olyan MSZP-s és SZDSZ-es képviselõk által benyújtott módosító indítvány, amely szerint a személyi jövedelemadóból egy százalékot szabad rendelkezésre kívánnak felhasználni, és szerepel egy olyan lista, hogy milyen körben tehetik ezt meg. Ezzel kapcsolatban nem az a probléma, hogy egy ilyen ötlet fölmerült - hiszen ezt ezt az egyszázalékos szabad rendelkezést mi magunk is felvetettük már -, ezzel kapcsolatban az egyeztetés az, ami probléma. Én azt gondolom, ha valaki elolvassa ezt a módosító indítványt és abban szerepelnek, hogy ebben a szabad rendelkezésben a társadalmi szervezeteken kívül önkormányzati iskolák, az OTKA, a Nemzeti Kulturális Alap, az egyházak szerepelnek, azt gondolom, ez egy olyan kör, aminek kapcsán minimum meg kell jegyezni azt, vagy fel kell tenni azt a kérdést, hogy történt-e ebben az ügyben egyeztetés.
Én a tegnapi napon két telefonnal megkérdeztem a zsidó hitközség vezetõjét és a katolikus egyház képviselõjét, hogy volt-e ebben az ügyben egyeztetés az MSZP-s és SZDSZ-es, javaslatot tevõ képviselõk vagy képviselõcsoportok és az adott egyházak között. Nem volt, kérem szépen, ilyen egyeztetési tárgyalás. Nem volt ilyen. Azt gondolom, egy ilyen rendszernek a bevezetése csak egy korrekt, végiggondolt és végigtárgyalt konstrukció keretén belül hozható be ebbe a Házba. Én azt gondolom, hogy bár ezek az érintettek hallottak ilyenfajta konstrukcióról, semmiféle konkrét megállapodás ebben az ügyben nem történt.
Nem akarom ezt az ügyet folytatni, ezt inkább csak példaként hoztam fel, hiszen ez az szja-ról szóló törvényjavaslathoz kapcsolódik, amit már befejeztünk, de muszáj volt azért megtennem, hogy egy példát hozzak föl, egy ellenpéldát hozzak föl egy olyan fajta együttmûködésre, ami például az OTKA keretén belül megtörténhetett.
Tehát még egyszer mondom, hogy támogatni lehet az egy százalékot, de ebben a konstrukcióban, ebben a formában, egyeztetések hiánya miatt nem lehet igazán elfogadni. Zárójelben jegyzem meg, hogy ez többek között egyébként a magyar parlament bizottsági rendszerét is érinti, hiszen a társadalmi szervezetek támogatásának elosztása érdekében jelenleg külön parlamenti bizottság mûködik, és egy új konstrukció, azt gondolom, mindenképp érinti a parlamenti összetételt is - hiszen ha a funkciója megszûnik, akkor a bizottságnak is meg kell szûnnie. Tehát sokkal több dolgot kell felvetni ennek kapcsán, mintsem egy ilyen egyszerûbb módosítást betenni.
Végezetül rátérnék az alapítványi dolgokra. Itt a Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében én magam három módosító indítványt tettem meg: az egyik a történelmi filmek készítésére, dokumentációjára vonatkozott, ahol 120 milliót javasoltam; a másik a Magyar Könyvalapítvány 100 milliós támogatása, a harmadik pedig a Szabadmûvelõdési Alapítvány több százmilliós támogatása. Tettem ezt azért, mert azt gondolom, az a korrekt parlamenti eljárás, hogyha ezen alapítványok vagy ezen funkciókat ellátó szervezetek megvalósítják az alapító okiratban rögzített céljaikat - és ezzel kapcsolatban, bár voltak különbözõ gazdasági problémák, de igazán az alapító célnak megfelelõen jártak el -, ezeket az alapítványokat továbbra is kell támogatni. Azért is, mert folyik egyfajta politikai tárgyalás arról, hogy ezek az alapítványok közalapítványi jelleggel mûködjenek. De azt gondolom, ha egy ilyen politikai tárgyalás elõrehalad, és az egyik fél megkapja a garanciát - például a kormány vagy a Mûvelõdési Minisztérium megkapta azt a garanciát -, hogy ezek az alapítványok vagy például a könyvalapítvány ilyen jelleggel fog mûködni, akkor a költségvetésnek meg kell adnia a költségvetés keretén belül, a parlamentnek meg a másik félnek kell megadnia a garanciát. És címzetten ezeknek az alapítványoknak oda kell adni ezt a pénzt. Például a Magyar Könyvalapítvány százmillió forintját a kulturális bizottság támogatni tudta, de a kulturális bizottság keretén belül sajnos nem közvetlenül a címzetthez van beírva ez a pénz, hanem a Mûvelõdési Minisztérium egy másik címébe vagy alcímébe.
(12.10)
Ezt én azért tartom fontosnak, mert kétoldalú garanciákról van szó, egy politikai tárgyalás mindkét félnek az érdekeit kell hogy figyelembe vegye. És ha egyik oldalról a kormány megkapja a garanciát, hogy ilyen jelleggel fog mûködni az adott alapítvány, a másik oldalon meg kell adni a garanciát, hogy akkor meg is kapja ezt a pénzt az adott alapítvány. Arról nem is beszélve egyébként, hogy milyen politikai eljárással kényszerítették vagy késztették ezeket az alapítványokat, hogy ilyen irányban gondolkodjanak, de errõl már beszéltem az általános vitában, ezt tehát nem akarom megismételni.
Én tehát zárásképpen csak azt az összegzést szeretném megtenni, hogy én magam most a tulajdonhoz jutás egyik formájáról, a lakásról beszéltem, és annak garantálásáról, ami a földhivatalokban jelentkezik, hiszen ott van közhitelû intézmény. A másik oldalról pedig a tudományos, a kulturális élet, az egyházak és a civil szféra függetlenségérõl beszéltem, arra nézvést, hogy az illetéktelen állami beavatkozás lehetõségét kizárja. És ez lehetséges a költségvetés keretén belül is, de nyilvánvaló és elkerülhetetlen, hogy a politikai mûködésnek arról a részérõl sem hiányozhat ez, ahol a kormányzás ténylegesen folyik: tehát a minisztériumokban sem.
Köszönöm szépen megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)