FRANCZ REZSÕ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Ugyan még ön elnökölt, amikor szót kértem, tehát meglehetõsen bennragadtam, hogy úgy mondjam. Valahogy az egész dolog úgy néz ki: mint ahogy a sült krumplit sem jó felmelegíteni, mert abból már nem ugyanazt az ízt kapjuk, mint aminek szántuk, így a felszólalásom nagy részét nem kívánom elõadni, csak egyetlenegy dologgal szeretnék foglalkozni: az önhibájukon kívül hátrányos térségeknek, a kisfalvaknak és a vidéki térség intézményeinek támogatását nehéz helyzetük folytán feltétlenül szükséges megtartani. Tudom, hogy ez a dolog kétélû, de valóban vannak rászorultak, és valóban vannak önhibájukon kívül hátrányos helyzetûek.
A másik kérdés: hallatlanul nagy szükség van az intézményi társulások elõsegítésére, mondom én ezt az aprófalvas Somogy megyébõl, ahol nem lehet végtelen koncentrációba összehozni optimális költségvetés készítésére és megfelelõ támogatási rendszerre alkalmas intézményeket, ennek korlátai vannak, de társulásos módon feltétlenül elõnyösen lehet használni. Ez pedig az ellehetetlenülõ, munkanélküliséggel, foglalkoztatási gondokkal és ebbõl kifolyólag alacsony helyi adók lehetõségével rendelkezõ önkormányzatok esetében nagyon nagy nehézségeket okoz.
Még egyetlen dologra szeretnék visszatérni a mezõgazdaság integrációjával kapcsolatosan. Még egyszer mondom, hogy órákkal ezelõtt izzott fel a drót, én teljesen más aspektusból szeretném megközelíteni.
Itt nem egy felülrõl jövõ erõszakos szervezéssel állunk szemben, hanem igen, kellene támogatni azokat a törekvéseket, amelyek a kistermelõk hátrányát megszüntetnék. Mirõl van szó?
Barkóczy Gellért képviselõtársamnak mondtam aratás után, miután tudatta velem, hogy 920 forintért eladta lábon az étkezési búzát, hogy rosszul tette. Ámbár így utólag ez nem rossz ár. Mondtam, hogy miért nem csinálnak szövetkezetet. Hadd ne mondjam már, hogy nézett rám Barkóczy Gellért, aki közismerten nem szövetkezetpárti. Meghányva-vetve a dolgot: vajon hány év kell még ahhoz, hogy szövetkezetet csináljanak? Miért? Sorra veszem, hogy akár a beszerzéseik, értékesítéseik során milyen hátrányt szenvednek, mert kis tételben lépnek fel. A törvényhozás által megalkotott közraktár intézményét képtelenek lesznek használni, mert nem rendelkeznek akkora kontingenssel, hogy azt elõnyösen ki tudnák használni.
Teljesen más, de ugyanilyen aspektusból megközelítve közös nevezõre hozható a dél-somogyi tájakon elõszeretettel termelt málna. A szedést követõen órákon belül le kell fagyasztani, ellenkezõ esetben egy hasznavehetetlen masszát kapunk. Nagyon sok élõmunkával, áldozatos munkával lehet csak elõállítani, s hogy kerül ez a málna a segesdi, ötvöskónyi, nagyatádi határból a holland piacra, ha nincs integráció, ha nincs a hûtõlánc megszervezve; kezdve attól, hogy képes legyen megfelelõ csomagolásban, idõpontban, minõségben felkínálni a nyugat-európai piacra. Ezt egy 200 négyszögöles gazda nem tudja megcsinálni. Tehát ilyen értelemben ezeknek a termelõknek az összefogása szükséges, s támogatásuk nem bûn, hanem szükségszerû dolog, amit meg kell tenni.
Ugyanezt tudom mondani: elképzelhetõ-e, hogy minõségi sertést lehet elõállítani a kistermelõ óljaiban anélkül, hogy ott egy céltudatos fajtapolitika, takarmányellátás, állategészségügy, piacpolitika lenne, és nem utolsósorban a vásárlókkal érdemleges alkupozíció lehetséges-e, ha azok a termelõk széttagoltak? A szalámitaktikából következõen nem lesznek alkupozícióban. Igen, ezekhez is kell az integráció, s aki ezt felvállalja, márpedig fel kell vállalni azért, mert ezen termelõknek van óljuk és rengeteg munkaidejük, azonban nincs pénzük. Tehát szükség van olyan integrátorokra, akik összefogják és kellõ hitelképességgel képesek megszervezni a termelést.
A Bogárdi úr által említett állami gazdasági koordinátori szerep nagyon jó, de emögött sokkal keményebb dolgok vannak.
Hétfõi hozzászólásomban nagyon röviden utaltam arra, hogy ez úgy néz ki, hogy nyújtanak hitelt, ott kell megvenni a vetõmagot, a növényvédõszert, hadd ne soroljam, s ugyancsak õk veszik meg a készterméket azon az áron, amit õk jó korán elõre kikötöttek. Itt a kis- és nagytermelõ egyaránt kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet, ez a "koordinátor" alapvetõ hozzáállásától függ. A bankoknak is nyilvánvalóan sokkal kellemesebb egy nagy rendszerrel tárgyalni, amely átvilágított, náluk jól bejáratott üzleti partner és nem elvitatható módon a hatalmas vagyonával hitelképes, mintsem sok száz 10, 20, 60 holdas gazdával vagy pedig akár 500, 600 vagy 2000 hektáros szövetkezettel.
Ilyen szempontból szükség van helyi, kisebb régiókat átfogó integrátorokra úgy az állattenyésztés, a kertészeti kultúra, mint a klasszikus értelemben vett növénytermesztés dolgaiban. Ehhez pénz kell.
Mind a választási programban, mind a kormányprogramban és a vasárnap zárult kongresszuson elhangzott a mezõgazdaság támogatása. Nagyon szeretném, ha a kormánypárti oldalról mondva is hathatós érveket kapnék és a bizonyság erejével tudnám a lakossági fórumokon mondani, hogy ez ennyi meg annyi.
(12.40)
Megértõnek kell lennünk - mint ahogy Gráf Jóska képviselõtársam utalt rá -, de nincs jogunk túlzott mértékben egyetértést adni, mert úgy látom, másoknak is igen sok ötlete támadt arra, hogy miként lehetne az általunk is sokallt exporttámogatást áttranszponálni. Mi arányaiban sokalltuk, Gráf képviselõtársam is következetesen 81,7 milliárdot mondott végig, holott az már nem annyi. Valahogy sunyi róka módjára próbálják a holló szájából kiénekelni a sajtot, mert másnak is támadt ötlete arra, hogy hogy lehet ezt csökkenteni. Mi nem vettük a bátorságot, hogy más fejezetekbe átnyúljunk, hanem fejezeten belüli átcsoportosításra készültünk, s talán így támadt sok más képviselõtársamnak is erre kedve.
Végül is feltétlenül szükségesnek tartanánk két ponton erõsíteni a mezõgazdaságot a támogatási lehetõségeken belül is. Az elõbb elmondott integrációs rendszeren túl a termelõi támogatásokat és a beruházásokat erõsítenénk. Rettenetes módon megemelkedtek az árak - ha csak gép oldalról gondoljuk végig a dolgot -, és ma már közel sem lehet pótolni a korábbi amortizációs összegekbõl a kiürült, leharcolt mezõgazdasági géprendszereket. Teljesen mindegy, hogy itt új gazdáról van szó, húsz éve magángazdálkodóról vagy akármilyen társas gazdálkodóról.
Erre a dologra lehet kevesebb figyelmet fordítani, mondván, hogy eddig is megvoltak, majd ezután is valahogy kikínlódják ezt a dolgot, de ennek szörnyû ára lesz. Ugyanis a vidéki lakosság helyben lakása és a helybéli életfeltételek biztosítása mindig olcsóbb, mintha magukra hagyjuk ezt a réteget, és megkezdi bevándorlását a városokba vagy éppen a fõvárosba. Nem véletlen, hogy nagyon kemény támogatási rendszert alkalmaznak Nyugat-Európában is - azon ugyan vita van, hogy jövedelemtámogatást vagy ártámogatást kell-e adni. Tehát nem pusztán azért, mert az ország alapvetõ érdeke, hogy a több mint 80 százalékos mezõgazdasági mûvelésre alkalmas területtel rendelkezõ országnak legyen exportlehetõsége, tehát javítsa a fizetési mérleget, hanem azért, hogy a vidéki lakosság is meg tudjon élni, mert vidéken olcsóbb az élet - de ezzel nem szabad visszaélni.
Áhitattal hallgattam Kónya képviselõtársam sok száz százalékos emelési indítványait a különféle egyenruhás embereknek. Meg kell mondanom, amikor a tûzoltók demonstráltak, akkor elhangzott, és a mai napig is a rádióban sokszor elhangzik a 40 ezer forint körüli átlagkereset, de azon a vidéken megkérdezik, hogy kik keresnek annyit, ha 40 ezer forint az átlag.
Meg kell mondani, hogy vidéken olcsóbb az élet, de nem szabad magukra hagyni õket, s bár kevesebbõl is kijönnek, nem szabad sem a kormánynak, sem a kormányzó pártoknak ezzel visszaélni. Tehát azokat a támogatási módszereket, amelyek ma délelõtt már elhangzottak, illetve amelyekre utalás történt, aktívan kell használni, és nem szabad, hogy mögüle a pénz kiürüljön.
Remélem, hogy sikerül gátat szabni annak a törekvésnek, ami az exporttámogatásra irányul. Ezt - még egyszer mondom - mi túlzottnak tartjuk, belsõ átcsoportosításra szánnánk, de õszintén remélem, ott marad a XV. fejezetben, és nem kerül más, nem elvitatottan tényleg szükséges helyekre, mert itt most - úgy érzem, nem vagyok ezzel egyedül - sokkal nagyobb szükség van rá.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)