POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem olyan régen, még fél órával ezelõtt Isépy Tamás, a KDNP frakcióvezetõje, igen szemléletes szavakkal írta le azt a jelenséget, aminek több esetben is tanúi lehettünk: egy ellenzéki képviselõ beadott egy módosító javaslatot, azt a legtöbb bizottság és az elõterjesztõ képviseletében a kormány képviselõje nem támogatta; majd egy kormánypárti képviselõ adta be ugyanazt a javaslatot, és ekkor mind az elõterjesztõ képviselõje, mind pedig a bizottságok nagy része támogatta azt.
Így járt, ha úgy tetszik, az én javaslatom is, amely eredetiben az I. kötetben a 17. szám alatt található, majd ennek az új változata a III. kötet 15. száma alatt olvasható; szó szerint ugyanarról van itt szó: a közoktatás finanszírozási rendszerérõl. Én azonban másképp látom ezt a dolgot, mint Isépy Tamás; nem hiszem, hogy el kell keserednünk emiatt. Az igazságra fény derül, a bölcs javaslatok elõbb-utóbb elfogadtatnak - és azt kell hogy mondjam: jobb késõn, mint soha. Én, ha úgy tetszik, a kormány bölcs belátásának jeleként értékelem azt, hogy azt, amit két héttel ezelõtt általam benyújtott javaslatként elutasított - és erre kérte a bizottságok tagjait is -, azt két hét múlva Soós Gyõzõ és Keller László neve alatt - mintegy a maga javaslatát - mégiscsak támogatta, annak ellenére, hogy szó szerint ugyanaz, amit néhány héttel ezelõtt elutasított.
Ha már errõl a javaslatról van szó, a 17. és a III. kötet 15/1-es módosító javaslatairól, akkor néhány szó erejéig álljunk meg ennél a sokat emlegetett közoktatás-finanszírozási rendszernél, hiszen állítólag ez az a döntése a kormánynak, a múlt heti kormányülésnek, amely alapot adott egy miniszter távozására is a kormányból; legalábbis a lemondása bejelentésére ez indíttatta Fodor Gábor miniszter urat, többek között - a miniszterelnök úrnak írott levele tanúsága szerint és az ebben a tárgyban adott nyilatkozatai szerint is.
Mirõl is van itt szó? Arról, hogy a költségvetés úgy került a tisztelt Ház elé, olyan állapotban, hogy a jövõ évre vonatkozóan kettéosztotta az évet a közoktatás-finanszírozásban: augusztus elejéig egy, nagyon üdvös módon jelentõsen megemelt normatív finanszírozási rendszert vázolt; augusztus 1- jétõl pedig egy egyelõre nem ismert és majd - a törvényjavaslat betûje szerint: - a késõbbiekben tisztázandó közoktatás-finanszírozási rendszer fogja betölteni ezt a szerepet, hogy ezt az idõszakot lefedje, a kellõ finanszírozással ellássa az oktatási intézményeket.
A gond az, hogy nem jutott el hozzánk ez az év második felére vonatkozó javaslat. Egy olyan papírt kaptunk, hogy tekintsük az év elsõ felére vonatkozó javaslatot az év második felére vonatkozónak is. Ez egyébként rendjén is van, hiszen ez bruttó értékben közel 5 milliárd forinttal több pénzt juttat a közoktatási intézményekhez, így ezt támogatjuk, sõt mi magunk javasoljuk. A gond ott kezdõdik, hogy milyen törvényeket fogunk majd elfogadni és fog majd a kormány elénk terjeszteni a következõ év elsõ felében. Erre vonatkozóan milyen alapon, milyen program, stratégia alapján kívánja majd módosítani a kormányzat a '93-ban elfogadott közoktatási törvényt? Valóban megmarad-e az az intézményi kör, azok az elõírások az oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok számára, amelyeket ez a törvény a sokat emlegetett mellékleteiben tartalmaz, vagy pedig nem?
Ez a forma, amit most önök javasolnak, mindezeket sajnos nem tisztázza. Éppen így hihetünk annak, amit a hírlapokban olvasunk - és fõleg szabaddemokrata képviselõtársaink tájékoztatnak minket a hírlapokon keresztül errõl -, hogy mi lesz majd a közoktatás-finanszírozás technikája, rendje a jövõ évben, mint más, a Pénzügyminisztérium szájával szóló képviselõknek, akik azt mondják, hogy marad a normatív finanszírozás.
A gond itt számunkra az - és ez lenne a kisebbik baj, ha ez csak a képviselõknek okozna gondot, de a nagyobbik az, hogy az intézményvezetõknek és az intézményeket fenntartó önkormányzatoknak is -, hogy nem lehet ma tudni, és illõ lenne, ha ezt a költségvetés vitája során eldöntené a tisztelt Ház, hogy ez talán a finanszírozás biztonságát és ilyen értelemben a jogbiztonságot is jelentené ebben a nem kis szférában - hozzáteszem: Magyarország legnagyobb "iparágáról" van szó, amikor a közoktatásról beszélünk, hiszen több mint 250 ezer munkavállaló és több mint 1 millió diák részese ennek a rendszernek. Meg kellene õket becsülni annyira, hogy az orrukra kötjük, milyen módon, milyen elvek alapján jutnak majd hozzá a mûködésüket garantáló vagy nem garantáló összegekhez a következõ évben, nemcsak augusztusig, hanem az azt követõ néhány hónapban is.
Mindezeket sajnos nem oldja föl Soós Gyõzõ és Keller László javaslata - a 15/1-es javaslat -; mindezeket az én javaslatom sem oldotta föl, amely a 17. pont alatt található. Elõbbre jutunk valamennyivel: 5 milliárd forinttal. Éppen ezért ezeket a javaslatokat a magunk részérõl támogatni fogjuk, és ebben kérjük a többi képviselõ támogató szavazatát is majd a döntés során. A felelõsséget ezzel azonban nem tudtuk le, hanem tovább kell dolgozni azon, hogy valóban, a kormánynak egyrészt legyen ilyesfajta javaslata, másrészt az a tisztelt Ház elé kerüljön.
A másik része a mondandómnak a felsõoktatással kapcsolatos. Az elõttünk lévõ ajánlás 11., 12., 13. és 14. pontja érinti ezeket a kérdéseket. A 11. pont alatt Rab Károllyal közösen adtunk be egy módosító javaslatot, amely arra vonatkozik, hogy az állami felsõoktatási intézmények hallgatói részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendõ díjakról és térítésekrõl szóló kormányrendelet szerint beszedett tandíjat - tehát ezt a sokat emlegetett 2000 forintos alaptandíjat - ne vigyük el a költségvetési törvény erejénél fogva az intézményekbõl, hanem azok maradjanak az intézményi körben, az intézmények dönthessenek annak fölhasználásáról; és azt kell elõírni a költségvetési törvényben, hogy mire fordítsák ezeket a bizonyos alaptandíjakat.
Sokan a kormány szemére is hányják a költségvetési törvényben elõterjesztett javaslatot, mely szerint a kormány nem tartja a szavát, mert ugyanis az volt a kormány álláspontja, hogy csak '96. január 1-jéig lesz a bevezetett alaptandíj a költségvetési hiányt pótló forrás, '96. január 1-jétõl az alaptandíj a felsõoktatásban marad. Ezek a vádak nem teljesen megalapozottak, hiszen a felsõoktatás egészében marad a költségvetési törvény által beterjesztett változat szerint az így befizetett összeg, csak éppen nem az intézményeknél. Ezek a javaslatok, ha úgy tetszik, az általunk benyújtott javaslatok annyiban beszélnek tisztábban és átláthatóbban a diákok és az õ szüleik számára, hogy annál az intézménynél marad, ahol azt beszedték.
Ezek a tandíjak és az abból remélt bevételek nem jelentenek olyan nagy forrást, melyre egy hosszú távú, stratégiailag valóban megalapozott felsõoktatás-fejlesztés építhetõ. Az a 2 milliárd körüli összeg, amit éves szinten a 2000 forintos alaptandíj beszedésétõl remél a Pénzügyminisztérium, nem jelentheti egy ilyen átfogó felsõoktatás-fejlesztési stratégia pénzügyi hátterét. Ezt ebben a Házban már többen elmondták, mind kormánypárti, mind ellenzéki képviselõk a felsõoktatás fejlesztésérõl szóló országgyûlési határozati javaslat vitájában, az elfogadása elõtt, de azt követõen is.
A tandíj célja - egyik, a kormánypártok részérõl is vallott célja -, hogy megrendelõi szerepbe juttassa a hallgatókat. Ez a cél nyilván csak igen fogyatékosan érhetõ el ezekkel az eszközökkel, mert - hogy más tollával, vagyis más hasonlatával ékeskedjem - körülbelül oly módon juttatja megrendelõi szerepbe ez a hallgatókat, mint ha valaki a 35 forintos villamosjegyét lobogtatva kérné számon az ellenõrön, hogy miért nem takarítják rendesen a budapesti villamosokat, és miért nem mossák le az üléseket nap mint nap. Így aránylik körülbelül a 2000 forint a hallgatók által igénybe vett szolgáltatások tényleges költségéhez, amely évente eléri a félmillió forintot is. Félõ tehát, hogy önmagában a 2000 forint nem jelenti ennek a hallgatói megrendelõi szerepnek a kialakulását; de bizonyosan nem jelenti akkor, ha ezt az összeget kivisszük a felsõoktatási intézményekbõl, és nem ott gazdálkodnak vele.
A mi javaslatunkat megszívlelte az oktatási bizottság, és ellenszavazat nélkül, alig egy-két tartózkodással egy ilyen irányú bizottsági módosító javaslattal is élt.
(13.10)
Annyiban fogjuk kiegészíteni ezt, hogy az intézményi körben maradó tandíj felhasználására vonatkozóan élünk majd csatlakozó módosító javaslattal, hogy azok a hallgatói munka körülményeit javító és intézményi beruházásokra fordíthatók és semmiképpen sem szolgálhatnak forrásul az intézmények mûködési költségeit tekintve. Az nagy baj lenne, mert valóban semmiképpen sem lehet azt mondani, hogy a villanyszámla kifizetése fejlesztési feladatnak tudható be. Ilyen értelemben kérem a tisztelt Házat a 11., 12. és a 13. pont támogatására.
A következõ pont szintén a felsõoktatás hallgatóit érinti. Valamennyien tudjuk, hogy '91 óta az akkor még más által vezetett mûvelõdési tárca ellen elõször az utcára kivonuló diákok tüntetése óta ezek az úgynevezett hallgatói normatívák, az évente megállapított hallgatói támogatás ezen a szinten van, 65 ezer forint, lassan már négy éve. Ha komolyan vesszük, hogy van hallgatói támogatás, a hallgatói létszám alapján nekik juttatott szociális és más célokra felhasználható támogatás, és nem mondjuk ilyennek a megszüntetését az új felsõoktatási normatív finanszírozási rendszerben sem, mint ahogy nem tesszük és ez a kormány javaslatai között sem szerepel, akkor nem lehet ezt nevetséges módon elinfláltatni. Márpedig ha ezt nem emeljük, akkor ezzel ez történik. Éppen ezért javasoljuk mi ennek az összegnek évente 65 ezer forintról nem túl jelentõs, de mégiscsak elvi fontosságú, az emelés tényét megjelenítõ 72 ezer forint fõ/évre történõ emelését. Kérem, támogassák ez irányú javaslatunkat.
A következõ az ajánlás I. kötetének 14. pontja alatt olvasható, az egyetemi doktori képzésben részt vevõ hallgatók finanszírozására vonatkozik. Ezen hallgatók száma nem túl nagy, de jelentõségük annál fontosabb. Egy új típusú képzésrõl van szó, és remélhetõleg a jövõ tudományos képzésének egy alapvetõ formájával van dolgunk. Néhány éve, a felsõoktatási törvény elfogadása óta folyik ez a képzés, és ma alig néhány ezer hallgató vesz részt ilyen típusú képzésben. Ezek nélkül a hallgatók nélkül az egyetemek nagy része mûködésképtelen lenne, hiszen a hallgatók nemcsak tanulnak az egyetemeken, hanem effektíve dolgoznak is, munkát végeznek, a tanszékek megbénulnának a doktoranduszok nyújtotta teljesítmény nélkül. Éppen ezért illõ és méltányos, ha azt az ösztöndíjat, ami két év óta ugyanazon a szinten van, némileg növeljük, néhány ezer forinttal ezt a havi 16-18 ezer forintos összeget megemeljük. Ezt szolgálja a mi javaslatunk, illetve, ha jól látom, az ajánlás III. kötetében szereplõ, Surján László és Latorcai János által jelzett javaslat is, tehát a 12/1. pont is ezt szolgálja. Mi évente 250 ezer forintot, õk pedig 240 ezer forintot javasolnak erre a célra felhasználni fõ/év. Nagyon kérem, hogy egyiket vagy másikat támogassák szavazatukkal a döntés során, mert ez a tudomány finanszírozása és a tudomány jövõje szempontjából meghatározó réteg megbecsülését is jelenti.
A következõ, amirõl beszélni szeretnék, az OTKA, de elöljáróban hozzáteszem, hogy röviden szeretnék errõl beszélni, mert mint hallottam elnök úr szavait, Daróczy Zoltán képviselõtársam következik utánam. Gondolom, nem tévedek, ha arra gondolok, hogy errõl a kérdésrõl fog beszélni. Az ajánlás I. kötetének I. fejezete 66., 67., 68., 69. és 103. pontjai foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Számos javaslat vonatkozik az OTKA-ra szánt költségvetési támogatás mennyiségi problémáira. Mindkettõ fontos és mindkettõrõl szót kell ejtenünk. Nézzék meg a Soós és Keller képviselõk által benyújott kormányzati javaslatot, amelyik szintén tartalmaz erre vonatkozó pontot, de amelyet az oktatási bizottság nem támogatott. Én is arra kérem önöket, hogy ne ezt támogassák, hanem az oktatási bizottság által benyújtott, vagy más képviselõ, Daróczy, Sasvári képviselõ urak vagy általam benyújtott javaslatokat támogassák inkább, semmint a Soós és Keller-javaslatot.
Mi az oka vagy indoka ennek a kérésnek? Egyrészt az, hogy a kormány által kompromisszumként megfogalmazott javaslat valóban 300 millió forinttal növeli az OTKA-ra szánt összegeket egyfelõl, másfelõl azonban amit ad az egyik kezével, azt el is vonja a másik kezével, a programkezelés címén 160 millió forinttal ugyanazt el is vonja. Ehhez képest mond mást az oktatási bizottság, illetve az általunk benyújtott javaslat. Ez tisztán 300, illetve 400 millió forinttal növeli az OTKA számára rendelkezésre álló pénzeket. Ez is csak azt jelenti, hogy jószerivel a ma futó programokat tudja befejezni az OTKA és csak a minimális szinten tud új programok elindításához finanszírozási segítséget nyújtani.
A másik kérdés pedig az, hogy ki felügyelje, vagy kinek a rovatába tartozzon az OTKA. Tudjuk, hogy lassan most már két éve önálló törvény rendezi és garantálja az önállóságát, a biztonságát a tudomány, finanszírozás és a politikai szféra, vagy ha úgy tetszik, a végrehajtó hatalom egymástól való elválasztását. E tekintetben látszatra kompromisszumot fogalmazott meg a kormány javaslata, amikor az OTKA-t a Magyar Tudományos Akadémia alá rendeli. Azonban egy dolgot nem vett figyelembe, hogy ezt sem a Magyar Tudományos Akadémia nem támogatja, nem ért vele egyet, sem pedig az OTKA-bizottság, sem az OTKA elnöke nem támogatja ezt. Éppen ezért javasoljuk mi a mai helyzet, status quo fenntartását, az OTKA függetlenségének, az ezt szabályozó törvény érvényben tartásának megszívlelését. Kérem, hogy támogassák az oktatási bizottság, vagy az elõbb említett képviselõ urak ez irányú javaslatait.
Kevesek által jól ismert, mint az OTKA, amely elég nagy hírverést kapott, de hasonló problémát jelent a felsõoktatás fejlesztésérõl szóló, illetve a Központi Mûszaki Fejlesztési Alapokról szóló javaslatok. Ezeket a képviselõ urak a FEFA-ról, tehát a felsõoktatási fejlesztésrõl a 97. és 98. pontok alatt találják, a KMÛFA-ról, tehát a Központi Mûszaki Fejlesztési Alapról szóló javaslatokat a 104., 105. és 106. pontok alatt találják. Kérem ugyanezen megfontolások miatt, amely a tudományos élet és a politika vagy a végrehajtó hatalom egymástól való elválasztásának fontosságára vonatkoznak, támogassák ezeket a javaslatokat.
Azzal kezdtem, hogy ellenzéki képviselõk gyakran járnak úgy, hogy kormánypárti képviselõk magukévá teszik a javaslatukat, és akkor már támogatják. Hogy ez nem teljesen így van, erre hadd hozzak egy szemléletes ellenpéldát. A Németh Zsolt képviselõtársunk által beadott módosító javaslat az Illyés Gyula Közalapítvány költségvetési támogatását javasolja megnövelni 60 millió forinttal. Valamennyien tudjuk, akik ebben a házban ülünk és tanúi lehettünk a Szlovákiában elfogadott nyelvtörvény, illetve az azt követõ politikai vita fejleményeinek, hogy milyen meghatározó szerepe lehet ebben az idõszakban az Illyés Gyula Közalapítványnak, és mennyiben kell gondoskodnunk ennek az alapítványának a financiális biztonságáról. Nyilván ez játszott szerepet abban, hogy a kormány által benyújtott javaslatok, a Keller és Soós javaslatok körébe bekerült, nyilván új néven, az ellenzéki képviselõ nevét levéve a javaslatról, ez a 60 millió forintos támogatási javaslat is. Éppen ezért fájdalmas volt tegnap a költségvetési bizottság ülésén hallani azt, hogy ez a közel 6 tucat pontból álló javaslat, a Keller-Soós javaslatból a kormány ma már összesen 3 javaslatot nem tart támogathatónak. Az egyik az, amely az Illyés Gyula Közalapítványt támogatja, a másik az, ami a határon túli magyarok támogatására vonatkozó alapítvány támogatását tûzte ki célul, a harmadik pedig a Kézfogás Alapítvány, szintén a határon túli magyarok támogatását célzó alapítványra vonatkozó javaslat volt. Én nem értem és nem tudom elfogadni az elõterjesztõnek, vagy ha úgy tetszik, a kormánynak azt az álláspontját, hogy ezekre nincs pénz, miközben a kormány javaslata, a Keller-Soós féle javaslat több milliárd forintot megmozgat.
(13.20)
Ezek a 30, 15, 60 millió forintok a szlovákiai magyarság, az erdélyi magyarság támogatása szempontjából meghatározó összegek. Szemforgató, álszent magatartásnak gondolom azt, amit a kormány e tekintetben a múlt éjszaka a költségvetési bizottság vitáján mûvelt. Kérem a képviselõ urakat, legyenek bölcsebbek, mint a kormányuk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)